7 tanács, hogy ne tűnjön amatőrnek a regényünk
A kezdő írók általában két dologtól tartanak a legjobban: sikerül-e igazán eredeti történetet kitalálniuk, illetve, hogy nem tűnik-e nagyon amatőrnek, amit írtak. Ez utóbbi aggodalmat általában könnyebb eloszlatni, különösen, ha betartunk néhány egyszerű alapelvet. Könyv Guru ezúttal azokat a tanácsokat szedte össze, hogy mire kell ügyelni, amikor átnézzük az elkészült kéziratot (vagy akár már írás közben). Ezek segítségével jó eséllyel professzionálisabb szövegeket adhatunk le a kiadó(k)nak, és kevesebb elutasító levelet kell majd olvasnunk.
* * *
1. Legyen rendben a helyesírásunk!
Sokan véreznek el azon, hogy nem, vagy csak nagyjából nézik (nézetik) át az elkészült regényüket helyesírási szempontból. Pedig higgyük el, hogy nagyon rossz benyomást kelt egy szerkesztőben egy elütésektől, hibáktól, slendrián mondatszerkesztéstől hemzsegő szöveg. A komolytalanság látszatát egy alaposabb átolvasással könnyű elkerülni, persze nem árt figyelni arra, hogy abban a szövegben, amellyel sokat dolgoztunk már, kevésbé fedezzük fel a hibákat, átsiklik rajtuk a szemünk. Ne bízzunk a szövegszerkesztő program beépített helyesírási szoftverében, mert az bőven hagyhat benne hibákat, már csak azért is, mert nem tudja, hogy mit akartunk írni, és bizonyos szavak önmagukban értelmesek lehetnek, csak éppen nem oda valók. Ha lehet, kérjünk meg valakit, hogy nézze át a szövegünket, de ha nincs ilyen ember a környezetünkben vagy továbbra is bizonytalanok vagyunk, könnyen találhatunk olyan szolgáltatásokat is, ahol ilyesmit ajánlanak (például ez is).
Legvégső esetben az is sokat segíthet, ha egy felolvasóprogrammal felolvastatjuk magunknak a saját szövegünket. Egészen másképp halljuk és értjük meg a saját írásunkat, ha felolvasva halljuk. Ilyenkor a hibák sokkal nyilvánvalóbbak. Sőt, egyébként is nagyon hasznos ez a módszer. Ha van időnk, akkor így könnyen lefülelhetjük a redundanciákat, a gyengén szerkesztett bekezdéseket, hamisan csengő párbeszédeket.
(Ebben a korábbi posztunkban a gondolatjel és a kötőjel használatáról olvashat bővebben.)
2. Ne írjuk le azt, amit elképzelni is lehet!
„A leírás az író képzeletében kezdődik, de az olvasóéban kell befejeződnie” – hangsúlyozta Stephen King.
Fontos ugyanis, hogy láttassuk mindazt, amit szeretnénk, hogy az olvasó lásson és érezzen, de mindig hagyni kell teret a fantáziájának is. Olvassunk sokat, hogy megfigyelhessük, hogyan csinálják a „nagyok”, hogyan érzékeltetnek úgy valamit, hogy azt nem rágják a szájunkba. A legjobb mindig, ha az olvasóban áll össze a kép, ha ő tudja a saját élményei, érzései alapján átélni, amiről írunk.
3. Általában is írjunk kevesebbet, rövidebben!
Nem csak a leíró részek túlzott részletessége jelezheti, hogy nem vagyunk még eléggé érett írók. A túl hosszú szöveg önmagában is arra utalhat, hogy nem uraljuk eléggé a témát, hogy nem vagyunk eléggé feszesek, tömörek, lényeglátóak. A tömörséget legjobban a rövid műfajokkal lehet gyakorolni, például a novellákkal. Ha úgy érezzük, hogy terjengősek vagyunk, írjuk meg a regényünket novella formájában. Vagy csak egyes jeleneteket 1-2 oldalas terjedelemben. Ez rá fog szorítani minket arra, hogy tömörebben, szikárabban írjunk.
De az is hasznos lehet, tanácsolják a híres írók, ha kevesebb jelzőt, melléknevet, határozószót használunk. Ezektől ugyan színesebbnek tűnik a szövegünk, de hajlamosak vagyunk tobzódni ezekben, hiszen látványosan növelik a regényünk hosszát, különösebb erőfeszítés nélkül. pedig jobb, ha alaposabban megválasztjuk az igéinket, mert egy-egy jól eltalált, kevésbé elkoptatott ige színesebbé teszi a szöveget, mint akárhány melléknév.
(Itt írtunk arról, hogy műfajtól függően mekkora a könyvünk ideális hossza.)
4. Kerüljük az extravagáns neveket, különleges szavakat!
Sok minden múlhat egy jól megválasztott néven, a beszélő neveknek is jó hasznát vehetjük, de óvakodjunk attól, hogy öncélúan használjuk ezeket. Ha például egy északi fantasy-regényt írunk, attól még nem kell kiejthetetlen, extravagáns neveket adni a hősünknek, mint a Nákhgolroggu. Gyulladjon ki a fejünkben a piros lámpa, ha már nekünk is nehezünkre esik kiejteni vagy leírni egy nevet. Ilyenkor jobb, ha másikat választunk.
Ugyanígy csínján bánjunk a szótárral is. Nem biztos, hogy jó ötlet magunk mellé venni munka közben, hogy minél ritkább szinonimákkal, szokatlanabb, esetleg idegen fordulatokkal cifrázzuk a szövegünket. A keresett fordulatok visszaüthetnek, modorossá, rosszabb esetben olvashatatlanná tehetik a regényünket. Ebben az esetben is igaz, ami a melléknevekre, határozókra: egyszerűsítsük a lehető legjobban a szövegünket!
5. Hagyjuk a dőlt betűt és az idézőjelet!
Meglepően sok író gondolja még manapság is, hogy dőlt betűvel szedve nyomatékosíthatják, esetleg érdekesebbé tehetik a szövegüket. Pedig ez többnyire nem igaz.
Hogyan is tudnák az olvasók, hogy ez egy gondolat, ha nem lenne dőlt betűvel szedve?
Nos, a helyzet az, hogy általában pontosan tudják, és ezért nincs is szükségük a különféle tipográfiai változtatásokra, legfeljebb csak nagyon indokolt esetben (ha mondjuk a regény egyik szereplője valamilyen indokkal ír így). Ugyanez a helyzet az idézőjelekkel: használjuk arra, amire valók, az idézetek megjelölésére. Az általunk érdekesnek gondolt szavakat felesleges így jelölnünk, ahogy azt sem, hogy az adott szó értelmének épp az ellenkezőjét gondoljuk. Ha így van, akkor írjuk az ellenkezőjét.
6. Ne váltogassuk a nézőpontot!
Nagyon izgis lehet, belebújni valamelyik hősünk bőrébe, és az ő szemével láttatni az eseményeket. De ha már így döntöttünk, maradjunk is következetesek, mert az olvasót rettenetesen fárasztja és elbizonytalanítja, ha a következő bekezdésben máris visszatérünk a narrátorhoz, vagy – ami még rosszabb – egy másik szereplő szemszögéből meséljük tovább a történetet. Ha már mindenképpen úgy érezzük, hogy muszáj váltani, akkor legyen vége a jelenetnek, vagy alkalmazzunk valami más technikát, hogy teljesen világos (és indokolt) legyen a váltás.
7. Legyen mélysége a párbeszédeknek!
„Szia, hogy vagy?” – „Remekül! És te?” Ugye nekünk is feláll a szőr a hátunkon, ha efféle, tökéletesen jelentőség nélküli párbeszédeket olvasunk? Nem attól lesz élőbeszédszerű, közvetlen vagy éppen zaklatott a szövegünk, ha a hétköznapokban ugyan elhangzó, ám a cselekmény szempontjából teljesen felesleges interakciókat örökítünk meg. A lényegre törekvés ebből a szempontból is üdvös lenne. Keressük a tömör, a cselekmény előrevivő, meglepő, a hősök jelleméhez passzoló párbeszédeket! A rövid és ütős párbeszédek sokkal jobban behúzzák az olvasót, ráadásul a kiadóknak is arról tanúskodnak, hogy uraljuk a szöveget, hatásosan vezetjük a történetünket.
Borítókép: Valentin Antonini / Unsplash.com