A pániktól a profizmusig: 8 tanács elsőkönyves kutatóknak

Hogyan környékezze meg a kiadóját az a fiatal tudós, aki első komolyabb kutatását szeretné könyvként publikálni, de még ismeretlen számára ez a közeg? Miként győzheti le a szorongását és tanulhat meg a kiadók fejével gondolkodni? A leggyakoribb hibákról és a legfontosabb teendőkről a téma kompetens szakértője, Burke Gerstenschlager, a patinás tudományos könyvkiadó, az Oxford University Press szerkesztője osztja meg tapasztalatait. Tanácsait amúgy nem csupán a kezdő kutatók szívlelhetik meg, hanem meríthetnek ötleteket belőle idősebb kollégák is.


1. Csak semmi pánik!
Fel kell nőni a feladathoz, és bármennyire nyomasztó érzés is, hogy már nem diák az ember, a siker érdekében mostantól egyszerre kell szerzőként, olvasóként, tudósként, szerkesztőként és könyvvásárlóként is gondolkodni. Immár nem kollégák belterjes és beavatott körének írunk, hanem a nagyközönségnek. De nyugalom! Hisz éppen azért dolgoztunk olyan kitartóan, hogy ezt az akadályt is biztosan megugorjuk.

2. Készülj föl az átszerkesztésre!
El kell fogadni, hogy minden, amit megírtunk – bárki, bámit is mondjon – alaposan át lesz szerkesztve. Jobb, ha az ember előre felkészül, hogy a doktori disszertációja igen ritkán válik – egy az egyben – az első könyvévé is! Mindig óvakodom az úgymond „nyomdakész” szövegektől, mert egy tudós egészen másképp látja az írását, mint egy kiadó. Ráadásul egy komoly kiadóvállalat kiadja lektorálni a munkát az adott szakterülethez értő – a szerzőt, ha csak lehet, nem ismerő, pártatlan – tudósoknak, és aztán figyelembe is veszi, amit mondanak.
És még valami: ha esetleg ajánlanánk is a kiadónak lektorálásra kutatót, semmiképpen se a közvetlen kollégáink, tanáraink közül javasoljunk valakit!

3. Gondosan válassz kiadót!
E tekintetben a legjobb források a könyvszekrényünk és a doktori értekezésünk bibliográfiája. Tanulmányozzuk alaposan, mert a legtöbbször szereplő kiadók ajtaján kell majd kopogtatnunk. Mindenekelőtt azonban keressük fel a honlapjukat, ismerkedjünk meg a kiadványaikkal, és a legalkalmasabbnak tűnő cégek kiválasztása előtt tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:
Valóban publikálnak a mi szakterületünkön? Beleillik-e a kiadói terveikbe a mi kutatásunk? Készítenek-e e-könyveket? Azonnal nyomtatnak puhatáblás könyveket? Milyen árakon dolgoznak? Vannak-e nemzetközi kapcsolataik? Milyen kritikákat kapnak az általuk megjelentetett könyvek?
Különösen hasznos lehet, ha már konferenciákon kapcsolatot teremtünk a kiadók képviselőivel, hiszen ilyenkor kötetlen, mégis érdemi beszélgetések során győzhetjük meg őket arról, hogy érdemes a témánkkal foglalkozniuk. Ne sajnáljuk az időt ezekre a kapcsolatteremtő alkalmakra!

4. Viselkedj profiként!
Úgy kell egy ilyen feladathoz állni, mint egy állásinterjúhoz, hiszen itt a lehetőség, hogy megalapozzunk egy évekre szóló kapcsolatot! A kiadónak küldött jó kísérőlevél rövid, udvarias, lényegre törő, és nem szerepelnek benne olyan kitételek, hogy “semmi se fogható ehhez”, vagy hogy az írás “nyomdakész”. Érdemes a honlapjukon letölthető nyomtatványokat, kérdéssorokat keresni, hogy azt küldhessük a kiadónak, amire kíváncsi. Ne küldjünk azonnal teljes kéziratot! Majd úgyis kérik, ha felkeltettük az érdeklődésüket. Nem árt a feltételekről is előre tájékozódni, mert némelyik  kiadó például csak akkor fogad el kéziratot, ha kizárólagosan neki lett felajánlva.
Fontos, hogy senki se akarja – főleg fiatal kutatóként – kijátszani egymás ellen a különböző kiadókat, hogy végül a jogdíjban, árban legjobbat ajánlóhoz menjen! Nincs idejük a cégeknek efféle alkudozásra, és az illető efféle taktikázással könnyen kizárhatja magát  későbbi lehetőségekből.

5. Tanulj mások tapasztalataiból!
Beszélgessünk kollégáinkkal az első könyvük kiadásakor szerzett tapasztalataikról! Mi volt a legfontosabb, amit akkor tanultak? Kérdezgessük őket különböző kiadókról, az ottani ügymenetekről, határidőkről. Készüljünk fel a várakozásra.

6. Gondolkodj sorozatban!
Azt sem árt számításba venni, hogy a kiadásra ajánlott kötet esetleg bekerülhet egy sorozatba. Ennek több előnye is van, például tekintélyes szerzők közé kerülhet így az ember, ami jól fest majd az életrajzban, növelheti az ázsiónkat, és automatikusan eljut a könyv az egyetemi, tudományos könyvtárakba, ami fontosabb, mint gondolnánk. Hasznos lehet egyenesen a sorozatszerkesztőt felkeresni, hogy érdekelné-e az írás, az ő jóváhagyása sokkal jobb esélyeket teremt egy reménybeli kiadványnak.

7. Légy pontos!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek jelentőségét. Semmivel se késlekedjünk, amit a kiadó kér, mert a tudományos körökben sokszor elharapózott kényelmesség, halogatás megbosszulhatja magát. Ugyanakkor maradjunk a realitások talaján, amikor szerződést kötünk a kiadóval: olyan határidőben állapodjunk meg, amit tartani is tudunk.

8. Tudd, hogy hol a helyed!
Jellemző hiba, hogy a szerzők szélesebb olvasóközönség számára gondolják érdekesnek a saját kutatásukat, mint ahányan végül megveszik a szakkönyveket. Érdemes nagyon pontosan körülírni, hogy kiknek szól a könyv, mivel az olyan frázisok, hogy “az embereket érdekli ez és ez a téma” túlságosan általánosak, emiatt haszontalanok. Az igazság az, hogy az embereket többnyire nem igazán érdeklik a tudományos írások. Ezért először a szakmának kell egy-két jó könyvet írni, és csak azután próbáljunk ezeken a körökön túlra is merészkedni.

 

(A cikket Burke Gerstenschlager itt közölt gondolatai alapján állítottuk össze.)


Írt egy könyvet? Olvassa el, hogyan adhatja ki!