„A regény megírása spirituális élmény volt számunkra, a féktelen önfeledtségből született”
„Egy jól megírt közös kötet esetében képtelenség megkülönböztetni, melyik fél melyik gondolatot illesztette be. Az alkotás ilyenkor jellemzően automatikusan működik, az írás úgymond írja magát” – hangsúlyozza Lovász Ádám filozófus, aki kollégájával, Horváth Márkkal jelentetett meg különös hangulatú közös kötetet, egy filozófiai regényt. A megsemmisülés című regény a napokban jelent meg az Ad Librum kiadónál. Rendhagyó, páros interjúnkban a szerzők mesélnek a közös mű keletkezési körülményeiről, filozófiai szemléletük, az abszentológia kialakulásáról, valamint, hogy milyen módszerrel érdemes nekifutni a regényüknek és miért nem akartak könnyed olvasmányt készíteni.
„A megsemmisülés rejtélyes szövege egyszerre filozófiai traktátus, misztikus beavatás és poszthumán próza”, illetve „apokaliptikus (neo)romantika és abszurd költészet” – olvasható új kötetük hátsó borítóján egy méltatásban. Önök hogyan definiálnák a kötet műfaját?
Márk: Tulajdonképpen az apokaliptikus jelleg az uralkodó stílusjegy a műben, és ebből adódóan a műfaji határok fel is bomlanak, már-már rothadásnak indulnak, mint általában a víz alá merülő tárgyak. A könyvben valójában egyetlen esemény van, az elnyelődés, a vízbe való elmerülés, így a megsemmisülés valódi súlyát kizárólag az apokalipszis képes kifejezni. Ezért én személyesen nem élnék semmilyen műfaji meghatározással, inkább az elrohadt műfajok közti plasztikus, nedves átjárások foglalkoztattak a kötet megírása közepette.
Ádám: Azt is fontos kiemelni a művünk kapcsán, hogy a kint és a bent is összeolvad. Az apokalipszis lehet éppenséggel privátesemény is. Nemrégiben néztem Az átkozottak című horrorfilmet, amelyben egy családot elsodor az autójukkal együtt egy árvíz, majd a későbbiekben démoni megszállottság martalékába kerülnek. A víz általi elárasztódás számos kultúrában a démoni megszállás, a gonosz általi legyőzetéssel egyenértékű.
A filozófiai művekhez nem szokott olvasónak bizony nem könnyű falat A megsemmisülés. Hogyan tudnának kedvet csinálni könyvükhöz? Mik azok a témák, kérdések, amelyekkel szembesülhet, elgondolkodhat olvasójuk?
Márk: Nem törekedtünk arra, hogy a könyv olvasása könnyű falat legyen, túl sok könnyedség van a mai világban, és ez a habkönnyű felszínesség már-már hánytatóan hat.
Lehet a könnyedség is undort keltő, ahogy a nehézkes, súlyos étkek is okozhatnak felszabadító örömöket.
A könnyedség hányadékából született A megsemmisülés, és a könnyedség maradékai állnak össze nehéz étekké.
Ádám: Valóban nem is volt célunk voltaképpen emészthető kötetet megalkotni. Inkább az a célunk ezzel a regénnyel, hogy az olvasó életét megnehezítsük, valamiképpen elgondolkodtassuk, a saját létét is kérdőre vonhassuk. A regény megírása is egy spirituális élmény volt számunkra, a féktelen önfeledtségből született. Ezt az eksztázist kívánjuk közvetíteni a Kedves Olvasóknak.
Mindketten az abszentológia nevű filozófiai irányzat alapítói, amelynek Május 1-jei anti-kiáltványából meglehetősen pesszimista világlátás, kemény antikapitalizmus rajzolódik ki. Miért látták szükségét egy ilyen irányzat létrehozásának? Hogyan tudnák összefoglalni az abszentológia törekvéseit? Mi az, amiben másképp, újszerűen látják a világot?
Márk: A hiányok, a negativitás és a felbomlás korában élünk, ahol a modernitás különböző kudarcos kísérletei félelmetes kísértetként térnek vissza, illetve az elhagyott, funkciótlan fragmentumok mutálódnak és hibridizálódnak egymással. Egyfajta értelmetlenségről beszélhetünk, amely mégis a túltermelődéssel függ össze. Az abszentológia ezzel szemben a hiányokat állítja középpontba, de azokat nem feltétlenül kívánja felszámolni, valamilyen erőltetett bőséggel helyettesíteni. Az abszentológia így a feláldozás szent gesztusának helyreállítása, egy hiány-központú fejetlenség, amelyet mégis elméleti szigorúság jellemez.
Ádám: Én az antikapitalizmus vonatkozásában annyit tennék hozzá hogy valaminek a visszautasítása, a velejéig való romlottsága okán, nem kell hogy egyet jelentsen valamilyen hasonlóképpen szánalmas, kudarcos alternatívának az igenlésével. Szerintem a 20. század kielégítő bizonyítékát adta a voluntarista társadalomalakító kísérletek lehetetlenségének. Niklas Luhmann Ökológiai kommunikáció című kötete jut eszembe, amelyben világosan kifejti hogy semmilyen társadalmi részrendszer sem képes megoldásokat kínálni a társadalom egészét fenyegető ökológiai veszéllyel szemben. Az abszentológia voltaképpen az igazi társadalmi tényezőket, a kríziseket, a veszélyeket állítja a vizsgálódás fókuszába.
Számos filozófustól idéznek a szöveg közben, a sok idézet már-már vendégszövegként funkcionál az írásukban. Mi a célja ezeknek a szövegeknek? És melyik idézett filozófus(ok) áll(nak) legközelebb az Önök által képviselt gondolkodásmódhoz?
Márk: A töredékes jelleg a víz alá merülésből, és a megfulladás eksztázisából táplálkozik, összeérnek és összemosódnak gondolatok, nem elkülöníthetőek a szerteágazó filozófiai irányvonalak a könyvön belül. Mint Deleuze és Guattari írják, a cél a könyv megszületése folyamán az individuális szerzői ego felszámolása és rizomatikus megnyitása egyéb hatásoknak, akkor is ha ezek a hatások fenyegetőek vagy akár embertelenek. Különösen szeretjük az idézett szerzők közül Ciorant, Wittgensteint, Nietzschet, Hamvast, és a különböző vallási hagyományok szövegeit.
Ádám: Az idézett szövegek célja visszautalni korábbi hagyományokhoz, például a filozófiai pesszimizmushoz. Nem olyan szöveget akartunk megalkotni, amelyből hiányzanak az ilyen áthallások, rekurzív visszacsatolások.
Azokat tartom személy szerint a legolvashatóbb szépirodalmi szövegeknek, amelyek elhelyezhetőek valamely hagyomány keretei között, ugyanakkor formai és tartalmi értelemben újításokat is tartalmaznak,
idioszinkratikus furcsa mozzanatokat. Nagyon nehéz ezt az egyensúlyt megtalálni.
Milyen ismertebb filozófiai regényt, regényeket tudnának említeni, amelyeknek a hagyományába illeszkedik A megsemmisülés?
Márk: Több regényben is feltűnik a filozófiai elem, és több filozófiai műnek is komoly narratív jellege van. A szöveg felbontja magát és a felbomlás során néha filozófiai gondolat, míg máskor bármilyen gondolat hiánya tűnik fel. Azonban a gondolat hiánya is lehet megsemmisítő eksztatikus élmény. Továbbá véleményem szerint számtalan modern tudomány vagy már megszűnt, mint például a polgári közgazdaságtan, vagy a gondolat hiánya körül lejt értelmetlen haláltáncot, ilyenre lehet példa mondjuk a szociológia. Mint szociológiával is részlegesen foglalkozó alkotó, azt mondhatom, hogy az értelmetlenségnek ez a tudományos megragadása mindig kudarcos és szörnyű. De az értelmetlenség eksztatikus megragadása, az értelem égető Napjának átfordítása az értelmetlenség Sötét Napjába, ez már teljesen más praxis. Filozófiai regényre példa Sade írásai, vagy Huysmans A különc című remekműve. Emellett Krasznahorkai szövegei vannak nagy hatással ránk, róla több szövegünkben is értekeztünk. Kierkegaard Az isméltés című műve is filozófia és regény is egyben. August Strindberg életművét is említhetném, illetve a zseniális Michel Houllebecq-t is. Bataille szépirodalmi szövegei, erotikus pornografikus őrületei is hozzájárulnak komolyabb, filozófiai műveinek megértéséhez. Illetve a már korábban említett Nemes Z. Márió is kiemelkedő gondolkodó és kiváló költő egyben, filozófiai műve a Képalkotó elevenség rendkívüli szellemi teljesítmény.
Van ugyan a kötetben szereplő és van valamiféle cselekmény is, de mintha nem annyira a történet lenne fontos, hanem inkább a felmerülő filozófiai gondolatok. Hogyan kell olvasni A megsemmisülést?
Márk: Nem lineáris szöveg a könyvünk, ezért nem szükséges a történet különböző pontjainak egyenes vonalban való rögzítése. Viszont ebből a felbomlott jellegből következik az is, hogy nem célszerű összevissza olvasni a kötetet, hiszen a szöveg maga bontja fel saját magát. Tehát a szöveg nem-linearitása előrébb való, mint az olvasó keverési gyakorlata. Felesleges és túlságosan antropocentrikus gesztus összekeverni a fejezetek sorrendjét. A könyv további felbontást nem igényel.
Ádám: A cselekmény pontosan olyan mennyiségű, amilyen szükséges a filozófiai gondolatok kifejtéséhez. Mivel filozófiai regényről van szó, fontos volt számunkra hogy a cselekmény illeszkedjen a mondanivalóhoz. Külön érdekesség, hogy az apokalipszis maga után vonja minden cselekvés értelmetlenségét. A közös világunk vége beárnyékol minden eseményt, sőt, voltaképpen semmi sem mehet végbe többé.
A kötet 13 fejezetből, pontosabban „ablakból” áll. Milyen jelentősége van ennek az elnevezésnek és számozásnak?
Márk: Az ablak elnevezés arra utal, hogy minden egyes fejezet egy ablakon keresztül kínál betekintést egy elmerülő, víz alá bukó lakás történéseibe, valamint a szubjektum gondolataiba. Az ablak itt azonban nem egy tiszta, objektív betekintést tesz lehetővé, hanem egy koszos, mocskos, bepárásodott, zavaros bepillantást a teljes káosz előtti pillanatokba, de már a vég kezdete utáni momentumokról beszélhetünk. Az ablak is végül elpusztul a házak összeomlását követően, ahogy a fejezetek is hirtelen, beomolva érnek véget.
Ádám: A tizenhármas szám vonatkozásában utalnék itt a zsidó misztikában való használatára. Egy Metatron nevű angyal alkotta meg a róla elnevezett kockát, amely tizenhárom szférát tartalmaz. A kocka a gonoszság ellen nyújt védelmet felhasználói számára. A tizenhárom szféra a zsidó vallás tizenhárom elvére való szimbolikus utalás. Ettől függetlenül a Metatron-kocka nem egyetlen hagyomány privilégiuma, széleskörűen elterjedt a 20. század folyamán a nyugati ezotériában, talán a világban tapasztalható gonoszság fokozódása okán.
Kinek szól a kötet, kik a megcélzott olvasók? Mit tesznek, hogy eljusson a potenciális közönséghez a könyvük (közösségi média, szerzői marketing, stb.)?
Márk: A könyv alapvetően a mi örömünkre született, élvezet volt megírni. Minden írás egy bizonyos értelemben egológia. Azonban itt az én leépítéséről is van szó, nem csak a közös írás okán, hanem a megsemmisülésben való írói részvétel miatt is. El kell tüntetni bizonyos dolgokat, a felesleget fel kell áldozni, és ebben vettem ki részemet a kötet megírása során. A
túltermelés, a túlterjeszkedés, a társadalom-mérnökösködés unalmas és veszélyes vállalkozások, olyan torz maradványok amelyek elől szökésvonalakat kell megteremtenünk.
Bármely olyan szökésvonal amely kilép az antropocentrimus, az univerzalizmus és a modernitás metanarratívájából üdvözlendő számunkra. Olyan olvasókat keresek, akik felkészültek a legrosszabbakra.
Ádám: Marketing szempontból minden tőlünk telhetőt természetesen megteszünk. Van egy Facebook-oldalunk, amelyet szeretettel ajánlunk az olvasóinknak, Absentology néven, ott is fogjuk reklámozni minden mennyiségben. Az a célunk hogy kritikai visszhangra is találjon a művünk, mivel fontos a recepcióban való reprezentáltság, különösen a mai, egyre zsugorodó magyar szépirodalmi életben. Semmit sem hagy érintetlenül az a romlás, amibe haladunk egyre lefelé, ezt jól példázza a könyvpiac jelenkori állapota.
A megsemmisülés sokadik közös írásuk és harmadik közös kötetük. Hogyan lehet közösen írni, közösen könyvet írni? Van-e valami sajátos munkamódszerük? Hogyan születnek a gondolatok és el lehet-e még különíteni a kész műben, hogy melyik rész kitől származik?
Márk: Nem tudom megítélni, igazából működik magától a közös írás, sokszor beszélgetés közben jutnak eszünkbe a később papírra vetett gondolatok. De nem tekintem ezt különleges módszernek, igazából ugyanúgy tudunk együtt írni, mint külön is. Ami módszernek tekinthető, az az, hogy nagyon sok és szerteágazó szakirodalmat szeretünk használni, és egy nagy asztalra kicipeljük a köteteket, amelyeket később vagy használunk vagy nem. De nincs egy pontosan kidolgozott munkarendünk vagy munkamódszerünk. Sokszor felmerül, hogy hogyan írunk együtt, de nem lehet rá pontos választ adni, mert inkább az írásaink azok, amik érdekesek, és nem az, ahogyan írunk. Az utóbbi alapvetően unalmas dolognak hathat egy külső szemlélő számára. Talán a gondolkodás szabadsága és furcsa beomlásai jelentenek kiutat a filozófiai szövegek megalkotásának gyötrő unalmából.
Ádám: Egy jól megírt közös kötet esetében képtelenség megkülönböztetni, melyik fél melyik gondolatot illesztette be. Az alkotás ilyenkor jellemzően automatikusan működik, az írás úgymond írja magát. Nagyon izgalmas jövő előtt áll a robotika és a szépirodalom összekapcsolása, már lehet hallani arról, hogy Twitter-robotok költészeti díjakat nyernek el. Persze
a mi esetünkben rajtunk keresztül, testeink és tudataink felhasználása által szüli önmagát világra az írás.
Elválaszthatatlanok a gondolatfolyamaink egymástól, szükséges a közös gondolkodáshoz a megfelelő hangoltság, igaz, ez arra az egyébként gyakoribb esetre is, amikor külön írunk.
Hogy született meg a könyv ötlete? Két korábbi kötetük nyomán beleilleszkedik valamilyen sorozatba?
Márk: A könyv 2014 során született meg, előbb, mint a közös filozófiai köteteink többsége, tehát a filozófiai munkáinknak egyfajta előzményének tekinthető ez a kötet. Nem tekintünk sorozatként eddigi könyveinkre, de vannak bizonyos közös pontok, amelyek áthatják, átfertőzik ezeket a munkákat. Ilyen irányvonalnak vagy csomópontnak tekinthető a fent kifejtett abszentológia, vagy a pesszimizmus és a dekonstrukciós jelleg, illetve a szabad, asszociatív stílus.
Ádám: Filozófiával körülbelül 2011 nyara óta foglalkozom behatóbban. A nyilvános munkáim 2014-től kezdődően jelentek meg, ugyanebben az évben írtuk Márkkal közösen A megsemmisülést. Morális tartalmát tekintve összhangban áll a filozófiai munkáinkkal, viszont más eszköztárral dolgozunk manapság a legújabb szövegeinkben.
Mennyi ideig tartott A megsemmisülés megírása?
Márk: Egy nyáron keresztül írtuk a kötetet, pontosabban májustól augusztusig dolgoztunk ezen a könyvön. De közben több más esszét is írtunk. Általában jellemző, hogy van egy fő projekt, általában egy könyv, és több mellékvágány konferenciaelőadások és esszék formájában.
Volt-e olyan, hogy megakadtak az írásban, vagy ez egy közös könyvírás folyamatában kevésbé fenyegető veszély? De ha mégis, akkor hogyan lendültek túl a nehézségeken?
Ádám: Általában, ha egy különálló vagy közös projekten munkálkodunk, nem szoktuk sűrűn félbehagyni. Tehát addig dolgozunk valamin, ameddig megfelelő minőségben elkészülünk vele.
Többedik könyvük kiadása alapján milyen tapasztalatokat tudnának megosztani a könyvkiadás nehézségeiről? Ebben a különleges műfajban hogyan kerestek kiadót a kötetüknek?
Márk: Az angol nyelvű köteteknél van egy pesszimista filozófiai kör, amelybe kezdünk fokozatosan belekerülni, illetve látjuk, hogy az általunk nagyra becsült kötetek milyen kiadóknál jelennek meg. A hazai könyvkiadásról kevesebbet tudunk.
A magyar könyvkiadókat sokszor jellemzi egyfajta óvatosság, amely sokszor az újítás rovására tud menni.
Sok tekintetben új és furcsa az, amit csinálunk Ádámmal, ezért is szerencsés, hogy megjelenhet ez a kötet az Ad Librum kiadásában.
Milyen további terveik vannak – akár közösen, akár egyedül?
Ádám: Írtunk a tél folyamán egy közös könyvet, amelyben rekonstruáljuk Georges Bataille filozófiáját, aki mindkettőnkre számottevő hatást gyakorolt eszmei értelemben. Ez várhatóan ősszel jelenik meg a Savaria University Press jóvoltából. Ezen kívül mostanában a technológiai érzékelésről és az átható informatika által felvetett filozófiai dilemmákról írok egy kötetet, amely egy magyar akadémiai kiadónál jelenik meg a jövő évben.
Márk: A már kész Bataille kötet megjelentetése mellett jelenleg egy a halál és a digitalitás kapcsolatát vizsgáló köteten dolgozok, erre jegyzetelek és készülök fel jelenleg, de nagyon izgalmas szöveg lesz, remélhetőleg ez vagy még idén, vagy a jövő év folyamán megjelenhet egy akadémiai kiadónál. Illetve tervben van még egy szépirodalmi szöveg, amelyben olyan szerzőket kommentálnék, mint Sade, Caraco, Dávila, De Quincey, Huysmans, Blanchot, Cioran. Emellett lesz egy három részes előadássorozatunk tavasszal Nemes Z. Márióval a Lengyel Intézetben, itt a társadalmi gyorsulásról fogunk értekezni. És a szokásos előadásokon, konferenciákon megtalálhat minket aki akar, de leginkább az Absentology oldalon keresztül vagyunk elérhetőek.
(A borítóképen: Horváth Márk)