Andrea Skyn könyvbemutató a szerző szemével

Az író- olvasó találkozó 17:00 órakor vette kezdetét, a Arena Corner pub- ban. Nagy volt a nyüzsgés, mivel pont foci mérkőzést vetítettek, azonban mi egy meghitt privát helyiségben nyugodtan meg tudtuk tartani a könyvbemutatót. Voltak, akik csupán érdeklődni jöttek, megismerkedni a regénnyel, mások pedig már ismerték a műt és saját példánnyal érkeztek, annak reményében, hogy dedikálni fogom. A Boldogan bűnhődni bemutatása után, az érdeklődők tehették fel a kérdéseiket, amire igyekeztem válaszolni. Sok író számára a közönséghez való beszéd nehezen megy, sokunknak ezért is könnyebb írott interjút adni. Én sem voltam másképp. Kicsit szégyenlős vagyok, az olvasók előtt nehezen oldódom fel, de a jó hangulat miatt, végül sikerült. Az egyik érdeklődő, név szerint Bakos Laura, az Ana könyvespolca blog írója (https://anablogjaesirasai.blogspot.com/) így véleményezte a találkozót: ,, Nagyon családias volt a hangulat, az írónőnek pedig kellett egy kis idő, hogy feloldódjon. De így volt jó. Remélem lesz még ilyenre alkalom.” Összességében én is úgy érzem, hogy a bemutató remekül sikerült, és nagy örömömre senki sem távozott üres kézzel.

Andrea Skyn