„Számomra az írás drog, hivatás és kötelesség”

Kisiskolás korában kezdett, elsősorban ajándék céljából verset írni Péntek Balázs, akinek most jelent meg első önálló kötete. A Köszönöm, én jól vagyok! szerzőjével beszélgetve szó esett a kamaszkor nehézségeiről, a szabadvers hátrányairól, egy magfagyott galambról, és arról, miért olyan a stílusa, mint „ananász a pizzán”.

Read more

„Engem is meglepett, hogy egyszerre angolul kezdtem írni”

Festményeket, verseket és prózai szövegeket is tartalmazó rendhagyó kötettel jelentkezett Sue Kis-Jókai Szakall. A szerzővel beszélgettünk az írás és a festészet egymásra hatásáról, az angol szövegbetétekről és arról is, hogy miért kell ismerni az olvasóinak az „örök láng vivője” kifejezést.

Read more

Verset írni. Mi sem könnyebb?!

A versírás könnyűnek látszhat: mély érzelmek, néhány rím és készen is vagyunk. De biztos így van ez? Mit érdemes figyelembe venni versek írásakor? Erre hoz néhány példát e heti cikkünk.

Read more

„Néha rájövök, hogy az utolsó versszak valójában az utolsó előtti”

József Attila és Lovasi András sorait is nagyon szereti Luky János, akinek Hucul hátán címmel jelent első verseskötete. Az interjúban beszél arról, hogy hogyan válogatta a verseket a kötetbe, és miért felejti el legjobb rímeinek 90 százalékát.

Read more

„Az idő nemcsak ellenség, hanem barát is, hiszen arra ösztönöz, hogy alkossunk”

„A hallgatás, a látás, az olvasás mindig része az alkotási folyamatnak” – hangsúlyozza Bárdosi Attila, akinek immár nyolcadik verseskötete jelenik

Read more

„Nagyon tanulságos más-más kultúrák ablakain keresztül kinézni a nagyvilágra”

Az otthonunk bennünk van – vallja Sajter Gizella költőnő, aki első verseskötete kapcsán mesél álomról, idegen nyelven alkotásról és az írói válságról mint regeneráló időszakról.

Read more

„Furcsa mód azok sikerültek a legjobban, amelyeket »izomból« kipréseltem”

Miért félnek az emberek tartalmas verseket olvasni, és hogyan kell arról írni verset, hogy nem megy az írás? Interjú Szakáczky Edittel, akinek a versei terápiás célból születtek, de most már sokakhoz szólnak.

Read more

Lapmargó / Az illetlenség költője

Mit adott a magyar költészetnek Berda József, akit lekezelően az „anyagcsere-poétaként” emlegettek, de József Attila, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc is elismerte hedonikus líráját?

Read more

Lapmargó / Az önmagát értelmező poéta

Rigó Béla: Írásjelbeszéd – verslábjegyzetekkel   Találós kérdés: mi ez a versemény? „Szomorú vasárnap, nem mész a plázába / templomba

Read more