eKönyvek titkosítása: miért a lágy a keményebb?

Tényleg azé a könyv, aki megveszi? És mi a helyzet az ekönyvekkel? Hogyan akadályozhatják meg a kiadók, hogy boldog-boldogtalan másolgassa, feketén terjessze a szerzői jogokkal védett ekiadványaikat, mégse csorbítsák a vevők szerzett jogait? melyik létező titkosítási módszer a hatékonyabb és olvasóbarátabb? Az eClassic szerkesztői vendégposztjukban ezekre és a kiadókat, a terjesztőket és az olvasókat kínzó hasonló dilemmákra keresik a választ.

Három éve, amikor az eClassic elrajtolt mint szövegkonverziós vállalkozás, el kellett döntenünk, hogy az általunk létrehozott ekönyvekben használjunk-e DRM-et, azaz alkalmazzunk-e bármilyen informatikai védelmet (amely gátolja, de inkább csak megnehezíti a szabad másolást), és ha igen, milyet. Akkor úgy gondoltuk, hogy „kemény” másolásvédelmet nem fogunk használni, hanem inkább valamiféle „social DRM” felé indulunk el.

Az eltelt idő – ekönyves léptékkel – nem kevés, nézzük hát, igazunk volt-e? Mi a helyzet most a másolásvédelemmel? Mit használnak a nagy kiadók, mit szeretnének az olvasók, és milyen technológiák hozzáférhetőek mostanában a piacon? Ebben a posztban ezt fogjuk kicsit körüljárni.

Indulásunkkor ezt írtuk:

Kiadónk határozottan ellenzi az úgynevezett „kemény” másolásvédelmet (DRM), mivel úgy tartjuk, hogy :

  • kényelmetlen – az olvasást egy géphez, egy platformhoz köti,
  • drága – a DRM költségeit az olvasóra hárítja, ezáltal pont az olcsó ekönyvek ellen dolgozik,
  • nem éri el célját – viszonylag egyszerűen feltörhető, ráadásul a DRM léte már önmagában „kihívás” egy cracker számára,
  • elfogadhatatlan mértékben csorbítja a vásárló jogait, – a megvásárolt könyvet nem olvashatja több gépen, nem adhatja kölcsön, nem viheti magával a mobilján, nem írhatja ki lemezre.

A türelmetlen olvasó számára már most elárulhatjuk, nemigen változott a véleményünk az eltelt idő alatt.

Köztudott, hogy mindkét standard ekönyves fájlformátumhoz – EPUB és MOBI – létezik és alkalmaznak is kemény másolásvédelmet. Az EPUB-hoz többek között az Adobe, a Sony, a Kobo, a Nook, míg a MOBI-hoz az Amazon dolgozott ki védelmi technológiát. Közös jellemzőjük, hogy zárt rendszerek, és egy adott céghez kötődnek. Használatukhoz létre kell hozni egy profilt és be kell jelentkezni, vagyis az ott vásárolt, levédett, kemény DRM-mel ellátott könyveinket csak azokon a gépeken tudjuk olvasni, amelyeken bejelentkeztünk.

További közös jellemzőjük még, hogy valamennyi… könnyedén feltörhető.

Pontosabban: csak az nem távolítja el könyvéből a másolásvédelmet, akit nem érdekel, vagy nem akarja. A google egyszerű keresésre találatok ezreit dobja arra, hogy „ebook drm removal”. (Nem kell potenciális bűnözőnek lenni ahhoz, hogy engedjünk a csábításnak, már ha ez egyáltalán az.) Ingyenes és legális programok tucatjai ajánlják ugyanis, hogy egyetlen gombnyomással kipucolják könyvünkből a másolásvédelmet (például mint ez). Még a legismertebb ebooknyilvántartó- és konvertáló program, a Calibre is felszerelhető DRM-eltávolító pluginnal. Innentől viszont tényleg csak a kényelmetlenség marad a „kemény” védelemből. Fel is merülhet a kérdés, hogy tulajdonképpen miért is kell az olvasónak elviselnie ezt a kis „kényelmetlenséget”? (Az alapprobléma ugyanis korántsem a „védőszándékkal” van, elvégre biciklit, autót, sufnit, lakást, kiskertet is lelakatolunk.) Nézzük tehát közelebbről, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a másolásvédelem. És mi indokolhatja a kemény másolásvédelem feltörését?

  • A legtöbb áruház (Google, Amazon, Sony, Kobo, Barnes&Noble) csak egyes országokban hozzáférhető, nem az egész világon. Addig ez érthető is, amíg bizonyos országokból – például szerzői jogi eltérések miatt – nem lehet vásárolni az áruházakban. De az már egyáltalán nem elfogadható, hogy megvesz az ember egy ekönyvet, letölti az olvasójára, majd elutazik egy másik országba, ahol – az IP-cím alapján – letiltja az olvasó(készüléken keresztül az áruház) a könyvet! Pedig te vetted meg, te akarnád olvasni, csak éppen arrébb utaztál pár ezer kilométert.
  • Aztán meg, arra is volt már példa, hogy a legnagyobb online könyváruház, miután felfedezte (hirtelen rájött?), hogy az általa forgalmazott könyv szerzői jogi státusza, khm, tisztázatlan, egyszerűen törölte az ekönyvet az olvasók gépeiről – minden különösebb és előzetes figyelmeztetés nélkül. Az olvasók, amikor megvették, természetesen nem tudtak a jogsértésről (elvégre, legális tranzakció során fizettek érte, És természetesen kemény DRM-mel volt ellátva). Az már tényleg csak hab a tortán, hogy az eliminált könyv Orwell: 1984 című regénye volt, amely – minő fintor – a Big Brotherről, a totális (állami) kontrollról szól. (Mondjuk, egy Nabokov-regénnyel is ugyanilyen felháborító és abszurd volna az eljárás, csak kevésbé vicces.)

    George Orwell: 1984.
    George Orwell: 1984. Szó nélkül törölték
  • Na, most képzeljük el, hogy olyan családban élünk, ahol sok gyerek van, és neadjisten, mind olvas! Esetleg még Kindle-olvasója is van mindenkinek. Kérdés: egy profillal vajon hány eszközre lehet letölteni egy ekönyvet? A válasz: nem tudni! Könyve válogatja. Egyszer-kétszer, de esetleg talán többször is letölthetjük, ám aztán egyszer csak újra meg kell vennünk! Van ugyanis – mélyen elrejtve az apró betűs részben – egy olyan kitétel, hogy az Amazon korlátozza a hozzáférések számát a felhasználó által megvásárolt könyveknél. Most tekintsünk el attól, mennyire életszerű, hogy egy családban háromszor-négyszer is megveszem ugyanazt a Harry Pottert, és maradjunk csak annál, hogy mi történik, ha telefont, olvasó-eszközt váltunk, és „betelik” a letöltés-limitünk! És ami a legszebb az egészben, hogy csak akkor tudjuk meg, mennyi ez a limit, amikor elértük! Priceless!
  • Tényleg csak egy pillanatra képzeljük el, mi történne, ha az Amazon (hirtelen és váratlanul) csődbe menne? Mi lenne a megvásárolt ekönyveinkkel? Jó, belátjuk, az világos, hogy az Amazon nagyon nagy és nem egykönnyen megy csődbe, de mi a helyzet a magyar boltokkal, bolthálózatokkal? Hány öt évnél régebbi online áruházat is ismerünk? És az elmúlt tíz évben hány tűnt el örökre, nyom nélkül? Szóval, ha megveszünk egy ekönyvet egy kis online boltban, semmi és senki sem garantálja, hogy egy-két-öt év múlva is le tudjuk majd tölteni.

Na, ezek pont olyan kérdések, amik miatt nagyon lehet gyűlölni a kemény DRM-et.

A terjesztő (kiadó, tulajdonos) persze védi az érdekeit, védi a pénzét, amit befektetett: munkában, kifizetett jogdíjban, kiépített infrastruktúrában. Számára mindenképpen előnyös, hogy szorosan kézben tudja tartani az eladásokat, meg tudja akadályozni a jogtalan másolást – de mindenki másnak csak nyűg és kényelmetlenség.

Minden másolásvédelem általános hátránya egyébként a technológiával járó, meglehetősen bonyolult infrastruktúra és az ennek megfelelő borsos ár. Szerver oldali adatbázisokat, titkosító szoftvereket kell működtetni, gondoskodni a biztonságról és a közel 100%-os rendelkezésre állásról. Mindehhez pedig IT-szakembereket és drága hardvert kell biztosítani. Az ilyen számítógépes háttér és a szoftverek azonban kis cégek számára megfizethetetlenek. Példaképpen, egy Adobe Content Server – csak a szoftver! – 10 000 dollár körül indul! Ehhez még nyugodtan számoljunk hozzá legalább ugyanennyit hardverre, üzembe helyezésre, betanulásra, üzemeltetésre, sávszélességre és terméktámogatásra – évente! Ezt az összeget viszont a „keménymásolásvédőnek” valahol ki kell termelnie: szépen áthárítja azt a vásárlóra, éppen arra, akitől meg akarja óvni a könyvet. Másképpen, a vevő fizesse meg saját korlátozottságának költségeit.

12 + 1 jó ok, amiért az emberek könyvet írnak
Hogyan kell jól írni? - Umberto Eco tanácsai
Íróképző műhelyek 1. - Hogyan tanít az Íróiskola?
7 szórakoztató módszer az írói válság leküzdéséhez
Íróképző műhelyek - Petőcz András az alapszabályokról
Okoskönyvek, avagy történetmesélés digitálisan
Krisz ötletei / Írjunk könyvcímet!
Hogy dolgoztak a nagyok? - Híres írók napi penzuma
10 ok, amiért mindenkinek meg kellene írnia a memoárját
Krisz ötletei / Agatha Christie 12 titka infografikán

 

Ezeket a problémákat – legalábbis jó részüket – kerüli ki a „digitális vízjel”, vagy más néven „social DRM”. Ez valamiféle azonosítót jelent – név, cím, egyedi kulcs –, amit elrejtve és/vagy nyíltan elhelyez a kiadó/terjesztő a könyvben, miáltal azonosítható a vásárló a későbbiekben is. (A Big Brother azért itt is kacsint egyet!) Ez az utólagos azonosíthatóság és a jogszegést követő várható büntetés együttesen elegendő visszatartó erőnek tűnik ahhoz, hogy a megvásárolt könyvet ne töltse fel boldog-boldogtalan, mondjuk, torrent-oldalakra. Legalábbis elméletben.

A digitális vízjellel ellátott könyv tehát szabadon letölthető és másolható egyik gépről a másikra, továbbá arra az olvasómra teszem fel „házon belül”, amelyikre akarom. De ha nyilvánosan is elérhetővé teszem, feltöltöm egy fájl-megosztóra, akkor számíthatok arra, hogy annak jogi következményei lesznek, és/vagy nyilvánosan megszégyenülök.

Természetesen a social DRM is „feltörhető”, de érdekes módon ennek az eltávolítása lényegesen munkásabb, több “mókolással” jár, mint a kemény másolásvédelemé. Ennek több oka van.

Először is nincsenek szabványok, vagyis minden vízjelezés egyéni találmány: mindenki oda teszi a vízjelet, ahová tudja – az ekönyv fejlécébe, fejezetek végére, képekbe, külön oldalra, HTML-kódba rejtve, stb. Másrészt pedig a „vízjeltörő” soha nem lehet biztos benne, hogy minden azonosítót kipucolt-e a könyvből.

Vízjelet egyébként leggyakrabban a metaadatokban, külön copyright-oldalon, vagy HTML-megjegyzésben szokták elhelyezni, ezeket viszonylag könnyű kitörölni – már ha tudja az ember, hol keresse, és megéri a fáradságát. Nehezebb a dolog, ha képbe rejtik el (szteganográfia), persze némi minőségromlással azért az is kiirtható. A kifinomultabb lágyvédelmek vízjelezés után egy ellenőrző összeget is generálnak, amit szintén elhelyeznek a könyvben, így legalább az mindenképpen megállapítható, hogy az ekönyv „érintetlen”, vagy már „megpiszkált”, azaz tört. A bizonytalanságot tovább növelheti – már az „illetéktelen behatolóét” – ha a vízjel nem fix helyre, hanem véletlenszerűen kerül a fájlokba.

A „social DRM” filozófiája tulajdonképpen azonos a gépkocsi-riasztókéval és a biztonsági zárakéval: nem tudja és nem is akarja mindenáron megakadályozni a feltörést, de igyekszik azt elég drágává tenni ahhoz (az autóknál időben, itt főként idő- és energiaráfordításban, kockázatban), hogy ne álljon neki az ember. A vízjel feltörése így sokkal több munkát és szakértelmet követel, mint a kemény másolásvédelmek, miközben a felhasználó/olvasó jogai kevésbé sérülnek.

Meg kell viszont jegyeznünk, hogy mindaz, amit a social DRM visszatartó erejéről mondtunk, csak akkor érvényes, ha vásárláskor a vásárló/felhasználó/olvasó visszakereshetően és igazolhatóan azonosította magát! Ha csupán egy egyszerű regisztráció szükséges az ekönyv-vásárláshoz – amit bármilyen email-címmel és felhasználói névvel meg lehet tenni –, és az online bolt a fizetést rábízza egy zárt bankra, akkor utólag igencsak nyomós ok szükséges, hogy a bolt megkaphassa a banktól a vásárló tényleges személyes adatait. Így aztán nem is lehetett hallani olyan esetről, hogy egy „feltört” ekönyv adatai alapján eljárás indult volna magánszemély ellen, szerzői jog megsértése miatt.

Ezzel együtt, úgy tűnik, hogy a social DRM elérheti célját: viszonylag kevés „friss” ekönyv kerül a fájlmegosztó oldalakra. Annál is inkább, mert újabban már a kis kiadóknak/terjesztőknek sem kell újra és újra feltalálniuk a kereket: egyre több szoftver-cég – mint a például a BooXtream és a TechFied kínál vízjelező programot és szolgáltatást. Előbbi például felhő-alapú web-szolgáltatást nyújt, így nem kell semmilyen plusz szoftvert telepíteni használatához. Egyszeri beállítás után bármilyen könyv-gyártási folyamatba integrálható egy API segítségével. Ezen kívül egy webes felületen is elérhető. A kiadó feltölti az ebookot, és azonnal letöltheti a vízjelezett példányt.

Az ára – főleg a kemény másolásvédelmekhez képest – baráti. Nincs belépési költség, nincs bérleti díj, és a használat alapján kell fizetni, jellemzően tranzakciónként. Arra is van lehetőség, hogy egy „mesterpéldányt” tartsunk a cég szerverén, és csak a tranzakció adatait küldjük el nekik. Ők aztán vízjelezik a könyv egy példányát, és elküldik a megadott címre. Az egyszerű elszámolás érdekében előre befizethetünk egy keretösszeget, amit apránként felhasználunk. Az induló díj tranzakciónként (könyvenként, eladásonként, vevőnként) körülbelül fél dollár.

És bár előbb-utóbb itt is ugyanúgy saját farkába harap a védelmi kígyó, mint a kemény DRM-nél – azaz a felhasználóval (vásárlóval, letöltővel) fizettetik meg az eladó (terjesztő, kiadó) biztonsági kockázatát –, de legalább nincs bosszankodás, és nagyságrendekkel kevesebbe kerül.

Big Brother pedig elégedetten hátradől.

Ha máskor is szeretne hasonló összeállítást olvasni, iratkozzon fel Könyv Guru hírlevelére!


Írt egy könyvet? Olvassa el, hogyan adhatja ki!