Fabatkát sem érnek a gyorsolvasási módszerek?

KonyvGuru figura 12 nagyitoval Amikor 2007 júliusában megjelent a Harry Potter-saga 7., befejező kötete (Harry Potter és a Halál ereklyéi), a Sun brit bulvármagazin Anne Jones hatszoros gyorsolvasási világbajnokot bízta meg, hogy “fussa át” a kötetet, és segítsen megírni a kritikájukat. A hölgy 47 perc alatt rágta át magát a több mint 600 oldalas regényen, vagyis percenként elképesztő mennyiséget, több mint 4200 szót volt képes elolvasni. Ennek az eseménynek a felidézésével kezdődik az a minapi kutatás, amelyet jó nevű amerikai egyetemek (köztük a Massachusettsi Műegyetem, az MIT) tudósai állítottak össze a gyorsolvasási módszerek hatékonyságáról. A téma örökzöld, hiszen az emberek régóta küszködnek a rájuk zúduló információmennyiséggel és az időhiánnyal, amit különféle trükkökkel próbálnak ellensúlyozni, ez esetben azzal, hogy egységnyi idő alatt a normális tempóban elolvasható betűmennyiség többszörösét szeretnék felfogni.

A kérdéskörrel foglalkozó tudományos vizsgálatokat összefoglaló 34 oldalas tanulmány arra lyukadt ki, hogy a sebesség és a hatékonyság (értsd: a szöveg felfogása, megértése) között bizony kompromisszumot kell kötni, mert a kettő együtt nemigen működik. Az APS (Association for Psychological Science) lapjában megjelent kutatás sorra veszi az 1950-es évek vége óta hódító különféle módszereket, amelyekkel az olvasás – általában percenként 200-400 szót felfogni képes – sebességét kívánták felgyorsítani, és azt állapítja meg, hogy ezek a cél érdekében olyan vizuális vagy agyi mechanizmusokat kívánnak korlátozni, háttérbe szorítani, amelyeknek igenis komoly szerepe van az írott szöveg feldolgozásában.

Egy gyorsolvasást segítő alkalmazás, amely a szöveget szavanként mutatja
Egy gyorsolvasást segítő alkalmazás, amely a szöveget szavanként mutatja

Ezen metódusok úttörője Evelyn Wood Utah állambeli tanárnő volt, aki az egyes szavak egymás utáni olvasása helyett nagyobb szócsoportok, akár egyes bekezdések egyidejű “áttekintését” javasolta. Erre épült a mai gyorsolvasási módszerek egyik iskolája, ám – amint azt az említett tanulmány szerzői hangsúlyozzák – az efféle, a perifériás látásnak nagy szerepet juttató, egyszerre “sokat markoló” technika korántsem olyan hatékony, mint gondolnánk.

Az egy szempillantással felfogható és feldolgozható információk mennyiségének ugyanis megvannak a kognitív és nyelvi korlátai,

 

amit pedig ezen túl vélünk befogadni, az többnyire homályos nyomokat fog csak hagyni az emlékezetben.

Hasonló véleményük alakult ki a másik nagy iskola módszeréről, amelyre például többféle internetes, okostelefonos alkalmazást is kifejlesztettek (például ezt, vagy ezt). Ezek az előzőekben ismertetettel éppen ellentétes technikában hisznek. Nevezetesen abban, hogy egyszerre mindig csupán egyetlen szót kell mutatni az olvasónak (azt viszont nagyon gyorsan egymás után), és még a szavakon belül is ki kell emelni az úgynevezett optimális felismerési pontokat (magyarán: a legjellegzetesebbnek tartott betűt) a gyorsabb olvasás érdekében. Ezt a módszer a hívei azért tartják hatékonynak, mert lecsökkenti a szem “felesleges” mozgását, amelynek így csupán egyetlen pontra kell fókuszálnia, ahelyett, hogy követné a sorokat, bekezdéseket, magyarán ezzel is időt takarít meg. A tanulmány szerzői viszont éppen annak a véleményüknek adnak hangot, hogy

a szem “gúzsba kötése” kontraproduktív lehet,

 

hiszen a sokszor ugráló tekintetre igenis szükség van szövegértéshez. Az ugyanis ennek révén tud kapcsolatot teremteni egyes szövegrészek között, és például a jobb felfogás érdekében visszatérni egy korábbi ponthoz.

Jimmy Carter amerikai elnök és lánya, Amy egy gyorsolvasási tanfolyamon a Fehér Házban; forrás: wikipedia
Jimmy Carter amerikai elnök és lánya, Amy egy gyorsolvasási tanfolyamon a Fehér Házban; forrás: wikipedia

Ezeken túl azt is cáfolták, hogy helyes lenne – ahogyan azt különféle tanfolyamokon (például ezen is) sulykolják – leszokni az olvasás közbeni “motyogásról”, vagyis hogy csendesen mondjuk is, amit olvasunk. Az olvasás és a nyelvi feldolgozás között azonban olyan mély kapcsolat van, hogy csak a megértés minőségén ront az, aki megpróbál leállítani a “belső hangot” – így a kutatók. Különösen így van ez a bonyolultabb, összetettebb szövegek esetében.

A gyorsolvasás hatékonyságával kapcsolatban mindig is voltak szakmai viták. Kritikusai szerint ez csupán felszínes átfutása a szövegeknek, ami szükségképpen rontja a feldolgozás minőségét, és számos esetben félreértésekhez vezethet. Azt persze a különféle technikák hívei sem tagadják, hogy az ekként olvasók nem emlékeznek mindenre, ami fölött átsuhant a tekintetük: a veszteség akár 50 százalékos is lehet. A bevezetőben említett bajnoknő, Anne Jones-ról is tudható, hogy csak az elolvasott szövegek kétharmadát tudja pontosan felidézni. Ettől függetlenül bizonyos élethelyzetekben komoly haszna is lehet egy ilyen képességnek. Nem véletlen, hogy a mozgalom neves támogatókat tudhatott maga mögött: mások mellett több amerikai elnök, így John Fitzgerald Kennedy és Jimmy Carter is elvégzett, sőt munkatársaival is elvégeztetett ilyen tanfolyamot.

A tanulmány szerzői összefoglalásukban mindenesetre leszögezik: csodák nincsenek, az olvasási módszert mindenkinek annak tudatában kell megválasztani, hogy a sebességet csak a megértés kárára lehet növelni. Szerintük

a sebesség növelésének egyébként az a legjobb módja, ha minél többet és többfélét olvas valaki,

 

mert ezzel növeli a jártasságát a különféle típusú információk feldolgozásában és gyarapszik a szókincse, márpedig e kettő különösen jótékony hatással van az olvasás gyorsaságára. Amúgy pedig – teszik hozzá – az átlagos, felsőfokú tanulmányokat végzett ember 200-400 szavas olvasási sebessége még így is nagyobb, mint ahogyan hallott szöveget képesek vagyunk felfogni, és a legtöbb célra tökéletesen megfelel. Például ennek a cikknek a végére a hagyományos módon is bárki eljuthat 2-3 perc alatt.