Lapmargó / Íróflörtök

Fráter Zoltán: Szerelmes Budapest

Irodalmi háromszögek

Író és irodalomtörténész hogy is érthetné meg egymást – mindkettő mást csinál az irodalommal. Az egyik írja, a másik értelmezi. A kérdés „csak” az, mi van, ha a két szakma egy ember, esetünkben Fráter Zoltán bőrébe bújik? E keveredésből születnek olyan, nehezen meghatározható műfajú könyvek, mint a szerző mostani műve, a Szerelmes Budapest. Merthogy irodalomtörténet ez a javából. Témáját már az alcím – Irodalmi háromszögek – is jelzi, vagyis hogy miként éltek és gyűjtöttek ihletet a 19. végén és a 20. század első harmadában-felében (nem egyszer egymással is vetekedve) olyan nagyságok, mint Bródy Sándor, Ady Endre, Krúdy Gyula, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes. A magán- és az irodalmi ügyek között billegő históriák Fráter tollán

azzal emelkednek el a kukkoló intimpistáskodástól, hogy mindig műcentrikusak:

 

versek, novellák, regények háttere bontakozik ki általuk.

 

Csakhogy. Az irodalomtörténésznek hiába áll rendelkezésére (nem egyszer a maga kutatásainak köszönhetően) választott témájához a szóban forgó klasszikus műveken túl temérdek adalék, újságcikk, levél, napló, visszaemlékezés, a rekonstrukcióhoz a biztos tudás mellett is fantáziadús, konstruktív elme szükségeltetik. Ezt, pontosabban ezt is hozzáteszi könyvkevercséhez Fráter, mégpedig úgy, hogy elhiteti: mindaz úgy történt, úgy történhetett, ahogy azt olvasmányos esettanulmányaiban közzétette.

 

„Karinthy néha eljön, ez tény és való. De ha megígéri, hogy jön, akkor nyugodtan elmehetek hazulról.” A humor nagymesterét telibe találó aforizmát 1921 elején egy 26 éves színésznő, bizonyos Harmos Ilona jegyezte fel – állítólag. A feltételes módú fogalmazás ez esetben (is) azért helyénvaló, mert az olvasó nem tudja, hogy Fráter valahonnan pontosan idézett, vagy csak „kitalálta”, a szerelmével elégedetlen – az utókor által inkább Kosztolányi Dezsőnéként számon tartott – színésznő bravúrosan sűrített mondatát. Ami a szikár irodalomtörténeti tényeket illeti: az 1910-es évek elején az Így írtok ti írója belehabarodik a nála két évvel idősebb művésznőbe, s nem sokkal később hasonló érzés uralkodik el Karinthy barátján, a szegény kis gyermekként panaszkodó költőn. A csődörharc végeredménye: 1913 májusában „megszületik” Kosztolányi Dezsőné, egy évvel később pedig Karinthy egy másik színésznővel, Judik Etellel lép frigyre. Akit, nem mellesleg Harmos Ilona ajánlott megunt kedvese figyelmébe. Magával ragadta ugyanis a szenvedélyes Kosztolányi, aki olyasmiket írt neki Budapestről a messzi Székesfehérvárra:

„Az ágy – óriási sárga állat – kolosszális méretekkel a hálószobámban terpeszkedik, éhesen… jöjj és lásd és értelmet adj neki.”

 

S az olvasó, megint csak nem tudhatja, Kosztolányi szöveggel vagy Fráter-féle Kosztolányi parafrázissal találkozott. De akár egyik, akár másik is a valóság, irodalmi vénájú irodalomtörténészünk végső soron teljességgel hiteles és lebilincselő. A fantáziadús rekonstrukciók alapján pedig immár érthetőbb, hogy a sarmőren sértegető („főhazugom”) Bródy és a szerelmi kalandokra szintén jogot formáló öntudatos nőíró, Erdős Renée viszonya miért futott zátonyra, hogy a Léda-versek múzsájának férje miért is tűrte éveken át Ady nyilvános udvarlását. De megtudhatjuk, hogy Krúdy Gyula, miközben megírja élete legszebb szerelmi vallomását „Rezsánhoz”, a Royal Szálloda igazgatójának, Várady Gyulának feleségéhez, miként lobbantja fel – „hideglelős” Casanovaként – a címzett lányának, Zsuzsinak is mérhetetlen rajongását és félelmét.

Holnap Kiadó, 2015.