Hogyan nézzen ki egy író asztala?

Sziporkázhatnak a meghökkentő ötletek, tolonghatnak a frappáns képzettársítások, sorjázhatnak a csavarosan felépített fejezetek – ha nincs egy nyugodt hely, ahol mindezt papírra vethetnénk (vagy inkább gépbe pötyöghetnénk), aligha fog elkészülni a bestsellerünk. Kár tagadni ugyanis, hogy gyakran a grandiózus alkotások sorsa is az apró részleteken múlik. Így például még a legszenzációsabb regény megvalósítása is megbukhat azon, ha nem szentelünk megfelelő figyelmet a munkahelyünk, magyarán az íróasztalunk és annak környezete kialakításának. Az elterelő apróságok, a felesleges rendetlenség, a figyelmet állandóan elvonó zaj vagy egyéb körülmények végzetesen kizökkenthetnek a munkából, végső soron pedig el is vehetik a kedvünket a folytatástól.

Nézzük meg tehát, milyen az ideális munkakörnyezet egy író számára!

1. Kezdjük tiszta lappal!

Még ha nem is írunk kézzel, ami elég gyakori manapság, akkor is érdemes pár fontos előkészületet megtennünk:

  • Tegyünk rendet az asztalunkon.

Mert bár könyveket is írnak a kreatív rendetlenségről, azért mindig könnyebb átlátni a jegyzeteinket, vagy épp szívesebben ülünk le az asztalhoz, ha nem dől le róla a papírhalom. A papírok, dossziék, füzetek mehetnek például egy iratrendezőbe, nagyobb mappákba, akár az íróasztal szélén, akár egy könnyen elérhető fiókba.

 

  • Tüntessük el a csecsebecséket, a hétköznapi élet apróságait.

Sokszor zavaró lehet egy-egy játékbábu, törött szemüveg, parkolócédula, gémkapocs-kreáció, porcelánfigura, összegubancolódott fülhallgató. Ezeknek keressünk egy kisebb tárolódobozt, tálcát, akármit, csak ne vonják el szüntelen a figyelmünket. Amúgy, ha a szívünkre tesszük a kezünket: melyiket használtuk is bármire az utóbbi időben?

 

  • Minden egyebet is tegyünk tárolókba.

A ragasztószalagok, ollók, rajzszögek, gémkapcsok nem fognak kelleni a történetírás közben.

 

  • A tollak legyenek egy tartóba gyűjtve, amelyik pedig már kifogyott, mehet a kukába.

Általában nincs szükségünk ötféle színre, sem arra, hogy pörgessük a tollakat az ujjaink között, ha pedig mégis, elég akkor kivenni egyet a készletből.

 

2. Tegyük inspiratívvá, barátságossá a környezetünket!
  • Legyen megnyugtató kékes vagy zöldes a falfelület a dolgozószobánkban.

Ha megtehetjük, érdemes kipróbálni, milyen sokat segít egy színes, de megnyugtató fal, néha elég csak egy sarkot kitapétázni így, máris sokat dob a hely hangulatán.

 

  • Legyenek motiváló idézetek vagy gyerekrajzok, fényképek a közelünkben.

Bármennyire is eldugtuk a felesleges csecsebecséket, a gyerekeink egy-egy (nem sok) rajzára, vagy egy kedves fényképre megnyugtató lehet olykor ránézni. Ilyeneket fontos lehet a monitor mögött vagy a sarokban elhelyezni. Akárcsak valami olyan fotót, esetleg idézetet, ami emlékeztet arra, miért dolgozunk, kik vagyunk, mi a célunk. Ne becsüljük alá ezeket az apró részleteket, mert kísérletek bizonyítják, milyen jót tesznek az önbecsülésnek, mennyivel javítják a teljesítményt egy-egy motivációs üzenet.

 

  • Lehet növény is a közelben.

A zöld szín, mint említettük megnyugtat, ráadásul az élő növények tisztítják, frissebbé teszik a levegőt, és jó hatással van a lelkivilágunkra is. Csak arra ügyeljünk, hogy ne lógjon be a képernyő elé.

 

  • Nem árthat munka közben egy zöld tea sem.

Ez az ital tele van antioxidánssal, serkenti az agyműködést, és még számos jótékony hatása van. A bögrénket akár usb-s teamelegítővel is csatolhatjuk a számítógéphez, így mindig kellemes meleg lesz a tea.

Joanna Kosinska / Unsplash.com
Joanna Kosinska / Unsplash.com
3. Munka és kikapcsolódás egyensúlya
  • Ügyeljünk a szék és az asztal minőségére, beállítására.

Rossz széken hamarabb megfájdul a hátunk, a nyakunk, úgyhogy nem árt beruházni egy olyanra, amin igazán kényelmesen tudunk dolgozni. Olykor válthatunk egy nagy labdára, amin ülve a szükséges folyamatos egyensúlyozás miatt dolgoznak egy kicsit az izmaink. Ha tudunk, állítsunk az asztal és a szék egymáshoz való magasságán, mert ez is segít megelőzni a hátfájást.

 

  • Ne felejtsünk el 20-25 percenként felállni.

Tudományosan bizonyított, hogy a rengeteg ülés milyen káros az egészségre, főleg hosszabb távon. De amúgy is, észre fogjuk venni, hogy egy megakadást milyen hatékonyan segít tovább egy kis mozgás, karkörzés, vagy akár valamilyen egyéb tornagyakorlat.

 

  • Néha állva is dolgozhatunk.

Feltéve, hogy van egy állítható magasságú munkaállványunk, vagy egy olyan pult, ahová elhelyezhetjük a füzetünket, notebookunkat. Ez is frissíti a gondolatokat, nem is beszélve arról, milyen jót tesz a gerincünknek, izmainknak, vérkeringésünknek.

 

  • Nem árthat egy kanapé sem a közelben.

Ha van rá mód, helyezzünk el a közelben egy kanapét, amin megpihenhetünk olykor 10-20 percre. Szükség esetén egy babzsák is megteszi. A gondolataink itt is szárnyalhatnak, de le is hunyhatjuk a szemünket, csak el ne nyomjon a buzgóság. Jó, ha itt is van kéznél egy jegyzetfüzet vagy tablet, hogy feljegyezzük az ilyenkor megszülető gondolatainkat.

 

4. Csak a legfontosabbak
  • Akárcsak a munkaasztal, a számítógép asztala is legyen rendezett, üres.

Az ikonokkal tömött, zavaros háttérképpel megbolondított munkafelület a számítógépen is nagyon zavaró lehet. Tisztítsuk meg ezt is, ahogy az íróasztalunkat! Csak a legfontosabb programok ikonjait hagyjuk fenn, és, ha tehetjük, szakítsuk meg az internetkapcsolatot. Nincs is keserűbb, mint egy munka helyett böngészéssel, levelezéssel eltöltött óra utáni lelkiismeret furdalás. (Itt olvashat arról, milyen programok segítik az írókat a minél nyugalmasabb, koncentráltabb alkotásban.)

 

  • Legyenek a közelben a szükséges kézikönyvek.

Idegen szavak szótára, szinonima szótár, helyesírási tanácsadó, lexikonok, stb. – mind jól jöhetnek munka közben. De ne foglalják a helyet az asztalon, jó, ha inkább polcra kerülnek a közelünkben. Már csak azért is, mert ha igazán elkap az ihlet, akkor ne azzal töltsük az időnket, hogy valamely ritkább szó helyesírásának nézünk utána, hanem hagyjuk, hogy kijöjjön a legtöbb belőlünk. A szöveg átfésülésére még ráérünk később is.

 

  • Jegyzetek, füzetek, fecnik.

Ezek is mind az írók barátai, mert óhatatlan, hogy felmerül valami, amire később szükség lesz, de gyorsan le kell írni, amíg el nem felejtjük. A színes post-it lapocskák, egyszerű papírlapok vagy egy erre rendszeresített füzet is jó lehet erre. Arra azonban ügyeljünk, hogy ezekkel is legyünk következetesen rendszeretők. Ne borítsanak mindent el ezek a kis papírkák, mert a monitor oldalára ragasztgatott színes fecnik is elvonhatják a figyelmet, akárcsak a körben heverő nagy számú jegyzet.

 

  • Egy jó lámpa.

Ez ugyan berendezési tárgy, de segít fókuszálni, ugyanakkor fájhat is tőle a fejünk. Próbáljunk meleg fényű izzót (LED-et) beszerezni, mert az kevésbé zavarja hosszú távon a szemünket. És mindenképpen a bal oldalra tegyük, hogy ne vessen árnyékot a kezünkre. De persze fontos tudni, hogy ha megtehetjük, dolgozzunk inkább napfény mellett, mert sokkal tovább leszünk képesek koncentrálni.

 

Borítókép: Dan Gold / Unsplash.com