Íróképző műhelyek 4. – Mit nyújt az 5K Központ Íróiskolája?

Eltökéltséget, szorgalmat kér a jelentkezőktől, cserébe különleges figyelmet, gondosan felépített, akkreditált képzést és nagy tekintélyű oktatókat kínál az 5K Központ Íróiskolája. A hazai íróképző műhelyeket bemutató sorozatunk negyedik, a nyári szünidő előtti utolsó részében a Menyhért Anna író, irodalomtudós, irodalomszervező, szerkesztő által alapított képzést mutatjuk be. (A sorozat előző részeit itt találja.)

„Az idén februárban indult csoportban ugyan csak öten vannak, de ők nem kezdők, hanem olyanok, akik nagyon határozott írói koncepcióval – többnyire egy önálló kötet tervével – érkeznek ide, és az elképzeléseiket a segítségünkkel általában meg is valósítják a képzés végére” – érzékelteti az alapító, kikből kerülnek ki az Íróiskola hallgatói. Talán ez az igényesség is az oka, hogy a 2011-ben létrehozott, 4 féléves képzést eddig bő tucatnyian végezték el teljes egészében. Klasszikus értelemben vett felvételi egyébként nincs, de a jelentkezőknek saját magukról, terveikről kell írniuk előzetesen, ezek alapján dönti el az iskola vezetője, mennyire való nekik a kurzus. Ami az eltökéltséget illeti, Menyhért Anna a diákjai sorában egy 60 körüli, a képzés elvégzése mellett a könyvét is kiadó úr, valamint a „nagyon komoly” fantasy-tervvel érkező informatikus hallgatója mellett büszkén említi, hogy Durica Katarina, a Szlovákul szeretni, idén megjelent regény szerzője is megjárta az Íróiskolát.

A szakmai kvalitások, az életképes ötletek, valamint az elszántság mellett félévente kicsit több mint 150 ezer forintra is szüksége van annak, aki ezen a képzésen szeretné pallérozni íráskészségét, igaz, ezt szükség esetén lehet részletekben is fizetni. Cserébe az 5K-s Íróiskola akkreditált felnőttképzésnek számít, az elvégzett munkáról tanúsítványt ad. Munka pedig van bőven: hetente két, egyenként másfél órás szemináriumon vesznek részt a hallgatók, és a kreatív írás órán mindig kapnak házi feladatot is, többnyire valamilyen stílusgyakorlatot, vagy kritikaírást, illetve a saját, önálló projektjükön is kell dolgozni. Az otthonra kapott feladatok nem feltétlenül könnyűek (az egyik első feladat az volt például, hogy írjanak néhány oldalt egy szubjektív útikönyv egyik fejezetéből), ráadásul egy nappal a következő óra előtt el kell küldeni azokat a tanárnak.

Az íróiskolások zárófelolvasása (forrás: 5kkozpont.hu)
Az íróiskolások zárófelolvasása (forrás: 5kkozpont.hu)

A kreatív óra (amit tavaly Nagy Gabriella, a litera.hu főszerkesztője vezetett, idén pedig Menyhért Anna) mellett meghívott előadóktól sok minden másról is hallanak a diákok. Egyebek mellett 20. századi magyar, illetve kortárs világirodalomról (összesen 14 alkalommal), de vesznek irodalom- és kultúratudományi alapismereteket, foglalkoznak gender és a nőtudománnyal, az irodalmi élettel, a populáris irodalommal, magazinokkal, az irodalom és az internet viszonyával, gyerekirodalommal és szerzői jogi alapfogalmakkal.

Sokaknak bizonyára különösen vonzó az Így írok én sorozat, melynek keretében neves kortárs írókkal, költőkkel beszélgethetnek a munkamódszerükről. Az eddigi vendégek listáján mások mellett szerepel Berg Judit, Grecsó Krisztián, Esterházy Péter, Háy János, Marék Veronika, Nádas Péter, Szabó T. Anna, Szőcs Petra, Tóth Krisztina.

„Alapvetően abban különbözik ez az íróiskola az eddigiektől, hogy egy jól felépített, átfogó, magas színvonalú programot tartalmaz, amelynek keretében nagyon sokféle ismeretet el lehet sajátítani. Ezek az ismeretek szükségesek ahhoz, hogy valaki úgy tudjon megszólalni a kortárs irodalomban, hogy arra sokan odafigyeljenek.” Ekként foglalta össze Menyhért Anna az íróiskola ars poeticáját az Irodalmi Jelen online folyóiratban, 2008-ban. A lényeg azóta sem változott, még ha ezeket nem is az 5K-s iskoláról, hanem a szintén az ő szakmai iránymutatásával alapított írószövetségi Íróiskoláról mondta. (Az Írószövetség képzésének programját sorozatunk korábbi részében mutattuk be).

Az 5K-s Íróiskola sajátosságai között ma az alapító nem csupán a magas színvonalú programot említi, hanem elsősorban azt a személyes figyelmet, amellyel a hallgatói felé fordul.

„Nagyon individuálisan figyelek az emberekre, hogy mindenkiből kijöjjön a maximum”

– hangsúlyozza.

Hogy mennyire jutottak az első félévben a hallgatók, arról most szombaton, az utolsó, rendhagyó szemináriumon akár személyesen is meggyőződhetünk, mivel a szemeszter végi nyilvános felolvasást a Vörös Oroszlán Teaházban tartják, 15-órától.

Mi mennyi?

A kurzus helyszíne: Budapest, VII. kerület
A kurzus időtartama: 4 félév, félévenként 64 óra
Heti óraszám: hétfő és szerda, 17:30-19:00
Jelentkezési korhatár: nincs
Számonkérés / vizsga: vizsga nincs, de a házi feladatokat következetesen számon kérik, a félév végén pedig a hallgatók nyilvános felolvasáson osztják meg hallgatóság előtt egy-egy választott alkotásukat
Publikációs lehetőség: Megjelenési és kulturális újságírói gyakornoki lehetőség a litera.hu-n
A kurzus költsége: 153 600 Ft / félév

(Könyv Guru olvasói a jövő héten megismerkedhetnek az 5K Központ Íróiskola vezetője, Menyhért Anna szakmai, írástechnikai tanácsaival, és maguk is kipróbálhatnak olyan feladatokat, amelyekkel az ottani hallgatókat trenírozzák.)