Ízelítő / A herceg fekete lovon érkezett

„Janka a csinos, 31 éves pincérnő leghőbb vágya, hogy belépjen életébe a nagy szerelem. Amikor megismerkedik Dáviddal, a híres énekessel, úgy érzi, benne megtalálta azt, akit mindig is keresett. Kapcsolatuk mégsem alakul felhőtlenül, bármilyen szenvedélyesen szerelmes is a popsztárba. Ahogy egyre jobban megismeri Dávidot, kiderül a férfi sötét oldala. Janka azonban nem tud tőle elszakadni…” Így szól V. Kiss Orsolya romantikus regényének fülszövege. A könyv arra keresi a választ, hogy milyen egy bántalmazó férfi és egy bántalmazói kapcsolat. Hogyan lehet egy ilyen kapcsolaton túljutni és önmagunkra találni annak ellenére, hogy képtelennek érezzük magunkat az elszakadásra? Hogyan lehet egy fájdalmas kapcsolaton túl is újra boldognak lenni?

Könyv Guru most közli ennek a figyelemfelhívó regénynek az első fejezetét.

Szomorú vasárnap

– Itt van már a Nagyasszony? – esett be lihegve Márkó az étterem ajtaján. Janka a nagydarab srácra szegezte a mutatóujját.

– Még nincs, de te elkéstél! Öltözz át gyorsan, és gyere segíteni!

Janka a fejét csóválva tért vissza a heti beosztáshoz. Mert ez is a Nagyasszony, Zsuzsa feladata lenne. Az étterem tulajdonosa bizonyára csak bérencnek tekintette Jankát, amikor őt nevezte ki „kisfőnöknek”.

– Amikor Zsuzsa itt van, nem vagyok senki, amúgy meg az ő munkáját végzem – mormogta Janka, ceruzával a kezében, miközben a pincérek időbeosztását próbálta összeegyeztetni. Szinte lehetetlen feladat volt.

Janka a füle mögé igazította egyik, kontyból kiszabadult, barna hajtincsét. Az a reggel jutott eszébe, amikor két hétig tartó bátorsággyűjtés után végre a főnöknője elé állt, és kérdőre vonta az előléptetésével kapcsolatban. Elmondta Zsuzsának, mennyire elege van abból, hogy egyre több felelősséget rak rá, de ez a fizetésén egyáltalán nem látszik. Zsuzsa egy hétig hűvösen viselkedett vele szemben, majd előléptette főpincérré, és picit megemelte a munkabérét… és persze rátukmált egy csomó új feladatot is.

Janka lassan kifújta a levegőt, hogy oldja a gyomrában keletkezett feszültséget.

– Te nem szabadnapon vagy ma? – kérdezte Márkó. A fiú váratlanul termett Janka mellett, a lány el is ejtette a ceruzáját. A felszolgáló egyenruhába öltözött srác azonnal ugrott, hogy felvegye. Janka elmosolyodott: Márkó sörhasa a hosszú kötényen keresztül is erőteljesen rajzolódott ki.

Igazából tényleg nem kellett volna itt lennie. Hogyan is fogalmazott a Nagyságos asszony?

– Vasárnapra akarsz szabadnapot? – Igen, ezt kérdezte Zsuzsa, hangjából érződött a döbbenet.

– Aznap van a születésnapom – érvelt akkor Janka elhaló hangon.

– Te is tudod, hogy ez az egyik legforgalmasabb időszakunk. Két nagy csoportunk is lesz pont aznap.

– Igen, de én már egy hónappal ezelőtt is szóltam…

Jaj, de utálta ezeket a pillanatokat. Még ő érezze rosszul magát, mert a születésnapja idén éppen vasárnapra esik?

Janka elvette Márkótól a ceruzát.

– Elvileg délig kell maradnom, aztán mehetek.

– Nahát, milyen nagyvonalú volt a Nagysága! – nevetett Márkó. – Figyu, kimehetek még egy cigire?

Janka intett, hogy menjen. Hiába, ő nem képes jégkirálynőt játszani, mint a főnöke. Ha valóban a menedzser szerepét töltené be, akkor is ilyen engedékeny lenne a beosztottaival.

A lány még egyszer végigpásztázta a terepet. Az étterem a maga modern és elegáns, mégis otthonos stílusával minden ide belépőt lenyűgözött. A csillárok, a sötétbarna asztalok, a halványzöldre festett falak és az oldalsó kanapékon elhelyezett színes ülőpárnák őt is rögtön elvarázsolták, amikor először járt itt. Milyen régen is volt már az! Még egyszer végigment a képzeletbeli listáján: villanyok felkapcsolva, a vázákba való, friss virágok előkészítve hevertek a bárpulton, a zene halkan szólt a háttérben, a részmunkaidős pincéreket pedig beállította a megfelelő pályára, hogy az asztalokat terítsék. Eszter, a legtapasztaltabb kolléganője beteget jelentett, így eggyel kevesebben voltak. Ami mondjuk nem hiányzott, épp egy ilyen forgalmas napon, amikor Janka sem lesz bent…

Janka kisétált az utcafrontra, hogy az étterem előtt felállított dobogóra tett asztalok tisztaságát is ellenőrizze. Sóhajtott egyet, mert tudta, hogy hiába figyel mindenre, a főnöke úgyis meg fogja találni azt az egyetlen kis hibát, ami persze neki fel sem tűnik. Vajon Zsuzsa tényleg el fogja engedni délben? Lehet, hogy nem is jön ma be, nem váltja le, és Janka maradhat itt éjszakáig. Erre a gondolatra feszültséget érzett a gyomrában, pedig megígérte magának, hogy a születésnapján egész nap jókedvű lesz. Mégis… mi van, ha nem ér oda egyre a találkára a barátnőivel, akik a szülinapjára meglepetéssel készültek? Ráadásul anyjának is megígérte, hogy este átugrik hozzá.

A kinti asztalok rendben voltak. Janka megfordult, hogy visszalépjen az étterembe, és bosszankodva fedezte fel, hogy a bejárat melletti asztalnál egy vendég helyezte magát kényelembe. A férfi neki háttal ült. Lábát a szemben lévő székre helyezte, arcát a nap felé fordította, szemén napszemüveg. Úgy tűnt, remekül érzi magát, és várja, hogy kiszolgálják.

Ezt most nem fogja hagyni, döntötte el Janka, és határozottan az asztal elé lépett.

– Elnézést, uram, még nem vagyunk nyitva. – Kedvesen, de nyomatékkal ejtette ki a szavakat.

A férfi, olyan harminc körüli, lassan fordult a hang irányába, mintha a lány megzavarta volna a reggeli relaxációjában.

– Tényleg? – nézett Jankára. Végigmérte tetőtől talpig. – Én mindössze egy kávét akarnék.

– Sajnálom, egy óra múlva nyitunk.

– Ugye, most nem fogsz kidobni? – nézett rá az idegen. Janka rácsodálkozott, milyen simán váltott át tegezésre. A hatás kedvéért a férfi a napszemüvegét is lassan levette, és úgy nézett rá meleg, barna szemével. – Csak egy kávéról van szó.

„A francba” – bosszankodott magában Janka. „Miért néz rám így? Most komolyan egy kávéval kell rohangálnom, mikor a nyitásig még ezer a teendőm?” Bosszúsan fújta ki a levegőt. A gyenge pontjára tapintottak, egyszerűen képtelen nemet mondani.

– Hát jó. Egy kávé még belefér. Milyet hozzak?

– Eszpresszót, légy szíves – mosolygott a férfi, épp úgy, mint aki hozzá van szokva, hogy mindent megkap, amit szeretne.

– Várni kell – tette hozzá Janka. – Hogy felmelegedjen a kávégép. – A mondat végét már csak a válla felett vetette oda. Bosszúsan lépett a pult mögé. Milyen pofátlan pasas! Elismerte magában, hogy egészen jóképű, de ez most nem volt rá semmilyen hatással.

Letette a férfi elé a csészét, és hozzácsapta szokásos pincérnői mosolyát is. Még jó, hogy ez a szakmája – a mosolygás. Őszintén képtelen lett volna ehhez a fafejhez jópofát vágni.

– Nagyon kedves tőled – nézett rá a férfi kihívóan.

– Nincs mit – felelte Janka, letette a kávéscsésze mellé a nyugtát, majd megfordult, és sietős léptekkel a bejárati ajtó felé vette az irányt.

Visszatérve az étterembe nagy sóhajjal vette tudomásul, hogy az asztalok fele még mindig nincs megterítve, ráadásul egy halom evőeszköz áll a felszolgálói szobában törölgetésre várva. Nicsak, a bár sincs megnyitva, ami pedig Márkó feladata lenne. Mégis, mit csinál az a léhűtő ennyi ideig?

A konyhából Albert, a főszakács lépett elő. Jankát már a férfi jelenléte is megnyugtatta. Talán a belőle áradó visszafogott derű és a mosolygós arc miatt volt ez így. Vagy talán az óriási különbség okozta, ami Albert és az elődje között volt. Paulo, a portugál származású ex-szakács bármelyik pillanatban készen állt egy kiadós vitára vagy szimpla dühkitörésre. Imádta a kollégákat a hangulatingadozásaival terrorizálni. Egy nap azonban túl messzire ment: dühében Zsuzsa felé hajított egy merőkanalat, amiért a nő kritikával illette a zöldséges rizottóját. Paulo egy óra múlva már nem állt az éttermük alkalmazásában… Azt követően a próbaidős szakácsok csak úgy jöttek-mentek, mígnem egy nap besétált hozzájuk Albert, és megmentette az étterem veszélyben forgó becsületét.

Albert hosszú, csíkos kötényében, csípőre tett kézzel állt a bárpult mellett. Magas, szikár alakjával, sötétszőke hajával és megnyerő, kék szemeivel ő volt a pincérnők körében a konyha legnépszerűbb szakácsa. Amikor megpillantotta Jankát, felé intett.

– Gyere, meg szeretném mutatni az új desszertet – vigyorgott rá a férfi.

– Muszáj most?

– Eléggé fontos. Ma délben már a menün lesz.

Janka megadóan követte a férfit a konyhába. Ez Zsuzsa feladata lenne… de hát ugye még nincs itt. Pedig fontos, hogy jóváhagyja az új ételt, anélkül nem kerülhet az étlapra. Mindegy – gondolta Janka –, neki mint főpincérnek tisztában kell lennie a felszolgálandó ételek pontos hozzávalóival. Zsuzsa meg úgyis beér délre, megígérte…

– Ez lenne az.

Albert egy tányérra mutatott, amin egy szelet csokitorta állt, rajta egy gyertya és a tányéron csokisziruppal a felirat: Boldog szülinapot! Janka egy pillanatra szóhoz sem jutott. Sűrűeket pislogott, aztán amikor Márkó vezetésével a többiek elénekelték neki a „boldog szülinapot” kezdetű dalt, feladta a küzdelmet a könnyeivel, és keresett egy zsebkendőt. Egyből elmúlt az a belső feszültség, ami egész reggel az idegein ült. Hát neki ennyire jó fej kollégái vannak? Emlékeztek rá, hogy ma van a szülinapja… Lehajolt, és elfújta a gyertyát.

– Kívánj valamit – súgta egy pincérlány.

Janka egy pillanatra lehunyta a szemét. Pontosan tudta, mi az, amit szeretne. Most is, mint az utóbbi egy évben mindig, ugyanazt kívánta…

Márkó ekkor a lány mellé lépett, és átkarolta a vállát.

– Boldog huszonegyedik szülinapot. Ööö… ja, bocs! Harmincegyediket.

– Marha vicces – bökte oldalba kollégáját. – Nem illik gúnyolódni egy hölgy korán.

– Ugyan, ne aggódj, előtted az élet. A nyugdíjig még van egy kis időd – szólt közbe Albert.

– Ha-ha-ha – felelte Janka, de ezen már neki is mosolyognia kellett.

Ebben a pillanatban csapódott a bejárati ajtó, mire mindenki gyorsan szétszéledt. Megérkezett a Nagysága, és véget vetett az ünneplésnek.

– Mi ez a felfordulás?

Janka kisietett a konyhából, hogy szembenézzen Zsuzsával.

– Miért nincs még kész a nyitás? Mit csináltatok eddig? – kérdezte a nő éles hangon. Janka bosszúsan konstatálta, hogy főnöke bezzeg a fodrásznál töltötte az egész délelőttöt. Ilyen szögegyenes hajat nem lehet otthon vasalni.

– Hát, Eszter beteget jelentett, így kevesebben vagyunk. De hamarosan megleszünk… – mentegetőzött.

– Hihetetlen! Ha nem vagyok itt, minden a feje tetejére áll. Félre legyen kész a munka, mert különben nem foglak tudni időben elengedni! – Zsuzsa meg sem várta a választ, az irodájába vonult, és magára csapta az ajtót.

***

Néhány órával később Janka kissé fáradtan állt a Kálvin téren, a metrófeljáró mellett. Annyira sietett, hogy végül a megbeszélt időpontnál jóval előbb ért oda.

A főnöknője, hál’ istennek, időben hagyta eljönni. Persze lehet, hogy amúgy is elengedte volna, és csak fenyegette, hogy nem. Janka el tudta képzelni, hogy Zsuzsa kárörvendően figyelte, ahogy ő a lelkét is kitéve azon igyekezett, hogy az összes munka el legyen végezve.

A hevenyészett kis ünnepség után Janka a bárhoz irányította Márkót, egy pincért az evőeszközök polírozására kért meg, ő maga pedig beállt asztalt teríteni. Mire odakerült, hogy a kinti asztalokat is újra ellenőrizze, addigra a pimasz idegen már távozott, a pénzt a kávéért az asztalon hagyta, pontosan, egy forint borravaló nélkül. Igazából Janka nem is bánta. Inkább megkönnyebbült, hogy nem kellett újra beszélnie vele.

Ahogy most a Kálvin téren várakozott, eszébe jutott az aznapi fogadalma. Igenis, a születésnapján szuperül fogja érezni magát.

Lassan beszívta a levegőt, és az elhasznált oxigénnel együtt a negatív gondolatokat is kifújta, pontosan úgy, ahogy azt a Gondolkodjunk pozitívan tréningen tanulta. Imádta ezt a légzéstechnikát; már annyiszor segített neki. Két perccel később máris jobban érezte magát. Meglátta, hogy szépen süt a nap, és élvezte a bőrét melegítő napsugarakat. Leült egy padra, és mosolyogva figyelte az előtte elhaladó járókelőket.

Egy szerelmespárra lett figyelmes. Fiatalok voltak, és láthatólag boldogok, a fiú átkarolta a lány vállát, valamit súgott a fülébe, mire a lány széles mosollyal válaszolt.

Janka nagyot sóhajtott. Mennyire szeretett volna ő is így szerelmesen andalogni egy jóképű, acéltestű férfi oldalán! De mikor lesz neki ilyen?

Tessék, máris kiesett a boldog-vagyok-ahogy-vagyok meghitt pillanatából.

De hát hiába kívánta már a harmincadik születésnapján, hogy legyen egy normális párkapcsolata. Eltelt egy év, és újra ugyanazt kívánta, amikor elfújta a gyertyát.

„Nem lesz neked senkid, egyedül fogsz megöregedni” – szólalt meg a Hang a fejében. A Hang, az a rosszindulatú kis izé, aki ott lakott a koponyájában, és Janka sehogy sem volt képes onnan kilakoltatni. Annyiszor próbálta már elnyomni, és sokszor úgy tűnt, hogy sikerült is neki. De hiába, a mai napig megszólal, épp, amikor nem számít rá.

Janka azért sem hagyta ennyiben, és leállt vele vitatkozni. „Mindenki talál magának valakit, én is fogok.”

„Ja, lehet, de milyet…” – válaszolta a Hang fitymálóan.

Hogy elterelje a gondolatait, Janka elővette a másik bevált trükkjét, és dudorászni kezdett. Erre azonban érdeklődve nézett rá egy előtte elhaladó, idősebb pár, így abbahagyta. Beletúrt hosszú, dús, barna hajába, és megigazította királykék, nyári szoknyáját. Utált várakozni. Fölöslegesen eltöltött időnek tartotta. Mindig megtervezte és precízen beosztotta az idejét.

Janka felugrott.

Ugyanis ismerős sikítást hallott.

Ahogy oldalra fordult, megpillantotta a barátnőjét, Valit, aki a kis piros Matiz ablakán kihajolva kalimpált neki. Janka a kocsihoz rohant, és bevágta magát a hátsó ülésre.

– De jól nézel ki – dicsérte meg Jankát Edina az anyósülésről hátranézve.

– Még szép! Csak egyszer lesz az ember lánya huszonegy! Na, hova megyünk?

– Meglepetés! – felelte titokzatosan mosolyogva Vali, és nagy erővel a gázpedálra lépett.

Az indulás annyira lendületesre sikerült, hogy a mellettük haladó autó csikorgó kerekekkel fékezett le, és dudálással fejezte ki nemtetszését.

– Most mit izél? Hát nem látja, hogy jövök? Annyira idegbajosak a férfi vezetők – méltatlankodott Vali, és bosszúsan beletúrt a hajába. Megállíthatatlan temperamentumához egyébként is remekül illett állig érő, tűzpiros frizurája.

Janka kuncogott.

– Vigyázz, nehogy üldözőbe vegyen! – mondta, mire mindhárom lány felnevetett. Nem az első eset lett volna, hogy Valit kioktatja egy hibátlan térlátással, de nulla türelemmel bíró hímnemű autóvezető.

A meglepetés, mint hamarosan kiderült, egy wellness szálloda masszázsszalonjába szólt.

– Lányok, ezt nem hiszem el! – kiáltott fel Janka meglepetten, amikor beléptek a szálloda gyönyörű halljába. – Nagyon durván szuperek vagytok!

Az üvegtetőn keresztül beszűrődött a napfény, és természetes megvilágításba helyezte a márványburkolatot, a hatalmas arany csíkos foteleket. Mindenből a luxus hangulata áradt.

– Azta, ez szebb, mint gondoltam! – csodálkozott el Vali.

– Az az igazság, hogy nem csak mi ketten hoztuk ezt össze. Akadt egy segítőnk is – fordult Janka felé Edina, és rámosolygott. Barátnője ma is, mint mindig, a maga visszafogott stílusában, csinos volt. Rövid, természetes színű, barna haja keretezte finom vonásait. Magas, vékony alkatával, ő volt a megtestesült természetes szépség.

– Kicsoda?

De még mielőtt a lányok válaszolhattak volna, egy elegáns, középkorú nő tűnt fel a szálloda halljának másik oldalán.

– Erre gyertek, itt a bejárat a wellness részlegbe – integetett.

– Anya?

– Az anyád! – bólogatott Vali. – Jaj, nem úgy értettem – tette hozzá nevetve.

Margit lelkesen fogadta őket.

– Nézzenek oda, milyen fejet vágsz! – nézett rá, amikor a lányok odaértek hozzá. – Látod, jó öreg anyád mit meg nem tesz érted. Boldog szülinapot!

– Nem is vagy öreg! – javította ki Janka. – De ezt hogy hoztad össze?

Margit így hatvan felé is letagadhatott volna a korából tíz évet, de minimum hetet. Pedig igazán csak a válása után kezdett magára adni. Janka most is elcsodálkozott, anyja milyen csinos a kiskosztümben. Festett szőke haja természetesen hullott a vállára, igazi üzletasszonynak nézett ki.

– Tudod, a Jucus – kezdte Margit –, akivel együtt jártam arra az MLM-es továbbképzésre, ő itt dolgozik, és segített kedvezményes belépőket szerezni. Lányok, köszi a szervezést – fordult a nő Janka barátnői felé, és bevezette őket a masszázsszalonba.

– Apád felköszöntött legalább? – vetette oda mintegy mellékesen.

– Dehogy köszöntött – rázta a fejét Janka.

– Ne is törődj vele – tette a kezét anyja a vállára együtt érzően –, érezzétek jól magatokat.

Hamarosan magukra is hagyta őket, de előtte még rábeszélte Valit és Edinát egy algás arcpakolásra, amit most akciósan lehetett tőle rendelni. Jankát kicsit bosszantotta anyja rámenőssége, amiért a barátnőit sem hagyja ki a bizniszből, de a lányok bizonygatták, hogy az algás arcpakolás az, amire most ők a világon leginkább vágynak.

Fél órával később egy frissítő masszázs után már a szaunában ültek.

– Van egy olyan érzésem, hogy Péter meg fogja kérni a kezem – árulta el Vali. A szauna legfelső lépcsőjén feküdt, és most a barátnőire nézett.

– Tényleg? – kapta fel a fejét Janka. – Mennyi is? Már két éve, hogy összeköltöztetek, ugye?

– Igen. Két hét múlva lesz az évfordulónk, és már most foglalt nekünk helyet a kedvenc indiai éttermembe. Sosem csinált még ilyet, mindig én foglaltam!

– Ne már! Komolyan? De kis cuki! – lelkesedett Edina.

– Ráadásul azt monda, reméli, mindig ilyen jó marad köztünk minden.

– Hát igen, ez erősen gyanús – bólogatott Janka.

– Mondjuk, ez szex közben csúszott ki a száján. Lehet, hogy arra értette? – bizonytalanodott el Vali. – Szerintetek?

Janka és Edina kérdően néztek egymásra.

– Figyelj, én is megéreztem, mielőtt Ádám megkérte a kezem. Bízz a megérzéseidben, biztosan jók – érvelt Edina.

– Hát, remélem.

– Szerintem tuti. Nagyon izgi!– lelkesedett Janka. – Neked is lesz egy olyan jó kis lagzid, mint Edinának. Emlékeztek?

– Soha nem fogom elfelejteni – mosolygott Edina. – És a vőfélyt sem – kacsintott Jankára.

– Jaj, ne is mondd. Úgy szégyellem.

– Ugyan miért? Legalább volt egy jó estéd – érvelt Vali.

– Ha tudtam volna, hogy négy gyereke van három különböző nőtől, biztosan nem fekszem le vele. Amúgy sem kellett volna annyira berúgnom. Másnap reggel már nem is tetszett.

– Az alkohol megszépíti a valóságot – kuncogott Edina. – Na, azért annyira nem volt vészes.

– Dehogynem. Miért fogok ki mindig ilyen pasikat? – sóhajtott Janka.

– Jogos a kérdés, ha az exeidet nézzük – bólogatott Vali nevetve. – Nekem Karcsi volt a kedvencem. Kár, hogy nem tudott lejönni a szerről.

– Á, basszus, hogy is húztam ki vele négy évig?

– Talán mert megörültél neki, hogy végre valakinek legális, unalmas kis melója van – kottyantotta ki Edina.

– Hát, igen, rám vall, hogy nem vettem észre, hogy Roland egy kisstílű útlevélhamisító, nem pedig document imaging master, vagy mi.

– Jaj, Janka, örülj inkább, hogy egyik kliensével sem futottál össze. Na, azok lehettek az igazi gengszterek! – mondta Vali, miközben felült a padon.

– Mondjuk, azok biztos gazdag pasasok voltak, akik lépten-nyomon meghívják a nőiket mindenféle jó étterembe – mondta Edina. – Erről jut eszembe, rég nem ittunk. Irány a bár! Ki tart velem?

Janka felállt.

– Menjünk, de aztán nehogy rábeszéljetek valami alkoholra, még a végén kórházban kötünk ki!

Edina és Vali kiléptek a szaunából, Janka pedig mögöttük lépdelt.

Tényleg lemaradtam mögöttük – sóhajtott. – Nekik hamarosan igazi családjuk lesz, én pedig itt vagyok egyedül, és még egy normális pasi sincs a láthatáron.

Ahogy később hazafelé tartott, fejében eluralkodtak az egyre negatívabb gondolatok. A Hang a fejében ámokfutásba kezdett, és Janka semmi késztetést nem érzett rá, hogy leállítsa. Valahol azt is tudta, hogy nem kellene önmagát másokhoz hasonlítania, ő mégis folyton ezt tette.

Rémisztő képek cikáztak a fejében arról, hogy magányosan fog megöregedni, nem lesz senkije.

Pedig boldognak kellene éreznie magát. Annyira szép volt ez a mai nap, a torta, a meglepetés wellness, később a vacsora Margitnál… mégsem tudott egyiknek sem örülni. Amikor már a lépcsőn ment fel a lakása felé, érezte, ahogy arcán lassan elindulnak a könnycseppek.

Halkan szipogott.

Tudta, hogy nem várja otthon senki.

Illetve… de, egyvalaki nagyon is várja.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva.

A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.