Ízelítő / Az apa

Szakál György krimijének fülszövege így szól: “A történet főszereplője Ronda, aki a maffia világ köztiszteletben álló személye. Felnéztek rá, mivel mindig ésszerű, reális döntéseket hozott. Segített azokon, akik rászorultak, viszont könyörtelen volt azokkal, akik megérdemelték. Miután megismerte gyönyörű feleségét, felhagyott múltjával és közösen nevelték lányukat. Az édesanya vártalan, tragikus halála után sajnos egyedül marad erre a feladatra. Egyik délután hiába áll az iskola kapuja előtt, lánya nincs a megszokott helyen. Rögtön tudja, baj van. Lányát elrabolták. A múltbeli kapcsolatainak köszönhetően visszakapja gyermekét, aki sérülten, összetörve feküdt apja kezei között. Ebben a helyzetben érezhetjük, hogy milyen egy apa, mikor gyermekét sérelem és bántalom éri. Tudja, a fájdalmat enyhíteni kell. Nem hagyhatja büntetlenül gyermekének bántalmazóit. Itt kezdődik az izgalom a történetben. A férfi nyomoz, keres és talál. Ezt követően a bűnösek nem maradnak büntetlenül.” A regényből most közlünk egy rövid részletet. Ember legyen a talpán, aki kibírja folytatás nélkül.

Este fél tízkor léptek be a Rachidi Boulevardon lévő szórakozóhelyre. Délben már felkeresték ezt a helyet, de akkor zárva volt – este nyolctól nyit, és hajnal háromig tart nyitva, mert egy éjszakai bárról volt szó, ezért a nap hátra levő részét a hotelszobában töltötték egymással.

Rolandot némileg zavarta ez a hely. Nem erre számított. Igaz, hogy kedd lévén nem voltak túl sokan, de ahhoz éppen elegen, hogy zűr esetén sok szemtanú legyen. Márpedig zűr az lesz, azt sejtette, mivel látott egy sötét alakot, aki a bárhoz tartozott.

Gondban volt először a fegyverrel is. Az aktatáska feltűnő lett volna, ilyen helyre nem visz be olyat a vendég. De a fegyver kellett! Idegenek voltak egy idegen országban, és amellett, hogy várható volt bármilyen előre nem látható probléma, eltökélte magát, hogy mindenen keresztülmegy célja eléréséhez, és ehhez elengedhetetlen volt a fegyver.

Úgy döntött, hogy megkockáztatja, és a hasánál az övébe dugta a hangtompítós pisztolyt teli tárral. Khaki színű sportos, hosszú nadrágot vett fel és egy zöldes árnyalatú inget, amit a csípőjére engedett, hogy takarja a fegyvert. A csomagküldő papírt az inge zsebébe rakta. A bejáratnál nem volt ellenőrzés, így ez a húzás bejött.

A bár nem sokban különbözött az otthoniaktól, legfeljebb az egzotikus díszítés tért el. Éjszakai bár lévén, nem volt nagyon túlvilágítva, aminek Roland valahol örült is, így az egyik sarokba beült Rékával, ahonnan szemmel tarthatta az egész belső teret. Réka hozott italt, Rolandnak gyümölcslevet – soha nem ivott alkoholt – magának pedig egy koktélt. Ő sem volt nagy alkoholkedvelő, de most kicsit remegett a keze.

Csodálkozott azon, hogy Roland mennyire nyugodt, tudva azt, hogy mi sülhet ki az egészből. Csakhogy ő nem ismerte a férfi múltját, aki ettől meredekebb helyzetekben is nyugodt tudott maradni.

Pedig lélekben legbelül Roland feszült volt, és érezte, hogy baj van. Ő csak egy címet tudott, nevet nem. Honnan találja most ki, hogy itt van-e az, akinek a küldemény szólt? Nem tehetett mást, csak figyelt.

Körbenézett. A bár egyik sarkában egy lépcső ment fel az emeletre, és alul egy lánc volt áthúzva derékmagasságban, ezzel zárva el a feljutást az illetékteleneknek. Odafenn biztos irodák vagy szobák vannak – gondolta. A pultnál néhány csinos nő ült, és ahogy megfigyelte őket, rájött, hogy nem ebbe az országba valósiak, de a bárhoz tartoztak. Úgy tippelt, hogy valami kelet-európai állam lányai lehetnek. Akkor fenn biztosan vannak szobák, könyvelte el magában.

Réka megfogta a kezét az asztal fölött.

– Muszáj lesz itt is úgy, mint Londonban? – kérdezte.

– Nem. Ha ideadják, amit keresek, akkor nem lesz baj. Csak még azt nem tudom, hogy kitől kérjem.

– Talán meg kellene kérdezni a pincérnőtől, hátha tudja, hogy ki veszi fel a küldeményeket.

– Nem rossz ötlet – mondta Roland. – De előbb kimegyek a vécére. – Azzal felállt és elindult.

Valójában csak körbe akart nézni a bár hátsó részében. Szerette tudni, hogy egy helyiséget hogyan lehet elhagyni.

Hátul a WC mellett nyílt még három ajtó. Az egyik a női részleg volt, a másik pedig egy raktárféleség. A harmadik ajtóban viszont meglepődésére benne volt egy kulcs. Körbenézett, és mivel nem látott mozgást, lenyomta a kilincset. Nem volt bezárva.

Egy kis udvarra jutott ki, amit fal vett körül. Nem volt túl magas fal, tudta, hogy át tud rajta mászni, ha a szükség úgy hozza. A feje fölött ablakok voltak az emeleten. Ami furcsa volt, hogy mintha le lettek volna festve kívülről az üvegek. Bár nem sok fény volt az udvari világítás gyér mivolta miatt, azért azt látta, hogy a fény nem úgy viselkedik az üvegen, ahogy szokott. De ki tudja az itteni szokásokat? – gondolta magában. Csak egy kis ablak, talán egy vécé ablaka volt egy picit nyitva.

Éppen ment visszafelé, amikor egy köhintést hallott. Hirtelen megfordult, de az udvar üres volt. Mozdulatlanná vált, hallása kiélesedett, dobhártyája minden neszre megremegett, ám nem hallotta még egyszer, viszont meg volt győződve róla, hogy gyerekköhögést hallott. Van saját gyermeke, ezt felismeri. De biztos a helyiek gyereke – nyugtázta, és visszament Rékához.

Öt percet volt távol, mégis látszott a lányon, hogy izgatott, mert amikor meglátta Rolandot, mintha tűk lettek volna a feneke alatt, úgy mocorgott a széken. Ahogy a férfi leült, a nő már kezdte is.

– Az előbb érkezett két ember. Körbe sem néztek, le sem ültek, hanem egyből felmentek az emeletre. Az a fickó engedte fel őket. – A pultnál álló nagydarab férfira pillantott. – Bejött még pár vendég, de azok ott ülnek – biccentett a fal mellett lévő bokszok felé. – A pillangók persze egyből odarepültek.

– Ügyes vagy! – mosolyodott el Roland.

– Van még, nyugi! Érkezett egy ember, akit kísért egy hasonlóan nagy fickó, mint az a pultnál, és ők is felmentek az emeletre. Úgy nézett ki, legalábbis a többiek viselkedéséből, hogy ő itt a főnök.

Roland elkomolyodott.

– Hogy nézett ki?

– Meglehetősen fura külsejű, mint valami gnóm.

– Hogyan? – lepődött meg Roland.

– Olyan volt, mint aki megállt a fejlődésben. Mint az a színész az Ikrekben Schwarzenegger mellett. Elég taszító, sunyi külseje volt.

Roland nem szólt, csak felnézett a lépcsőn. Halvány fény szivárgott le rajta.

– Most mi lesz? – kérdezte Réka.

– Semmi, várunk – mondta nyugodtan Roland, áthajolt az asztalon, és megcsókolta a nőt.

– Kösz, ez jól esett – jegyezte meg halkan Réka.

Nagyjából két óra telt még el. Ez idő alatt néhányan elmentek, és a bokszoknál ülők is felmentek a lányokkal az emeletre. A bárban csak a pincérnő maradt, a fickó a pultnál és ők.

– Figyelj, Réka! – szólalt meg hirtelen Roland. – Most odamegyünk a pulthoz, és megkérdezzük, hogy mit tudnak a csomagról. Igaz, már régebben jött, de valami válasz csak lesz. Ha bármi közbejön, csak maradj mindig a közelemben.

– Mi jön közbe? – kérdezte megilletődve a lány.

– Nem tudom, bármi. Ilyen helyeken nem igazán szeretik a kérdezősködést. Oké?

Réka csak bólintott. Roland bátorítóan megszorította a nő kezét és ismét megcsókolta, majd felállt. Réka követte. A pulthoz érve a pincérnő odament hozzájuk. A férfi, aki a pult másik végében állt, figyelte őket.

– Parancsoljanak? – kérdezte franciául, és Réka fordított.

– Elnézést, hölgyem – vette át a szót Roland –, a tulajjal szeretnénk beszélni.

– Valami gond van? – lepődött meg a pultos.

– Semmi baj, csak szeretnénk tőle megtudni valamit.

– Sajnálom, de most nem tud jönni, mert vendégei vannak. Én segíthetek?

– Talán – mondta higgadtan Roland kivette a zsebéből a csomagküldő szelvényt, és megmutatta a nőnek. – Meg tudná mondani, hogy ki tud nekem erről felvilágosítást adni? Ki veszi fel, kinek jön, ilyesmi.

Figyelte a nő reakcióját. Az első pillanatok sok mindent elárulnak arról, hogy az illető tud-e valamit vagy sem, és ehhez jól értett. Megpillantotta a jelet: a nő szeme egy picit megremegett, mikor meglátta a papírt.

– Sajnálom, uram, de nem hiszem, hogy segíteni tudnék. Talán nem jó helyre jött – mondta kissé zavartan a nő, és rápillantott a pult másik végében álló emberre.

– Nézze, hölgyem! – folytatta Roland, és eltette a papírt. Réka nem győzte fordítani a beszélgetést. – Csak egy percet venne igénybe a… – Ekkor megfogták a vállát. Odanézett.

A férfi mondott valamit – aki a pult végétől jött –, de Roland nem értette.

– Réka! – szólt a nőre, de az meredten nézte a férfit.

Meg volt ijedve a hústorony odajöttétől, de azért nagy nehezen megszólalt.

– Azt kérdezte, hogy mi a probléma.

– Mond meg neki, hogy semmi – mondta higgadtan Roland, és visszafordult a nőhöz. Közben minden érzékszerve kiéleződött, izmai szinte ugrásra készen álltak.

– Nézze, hölgyem – mondta –, tegye meg, hogy … – Rántást érzett a vállán. Ez eldöntött mindent.

Villámgyorsan fordult meg, és mire a nagydarab férfi bármit tehetett volna, elkapta a kezét, meghúzta, és ezzel egy időben a másik kezével a fickó fejét a tarkójánál fogva a pultra rántotta. A fej orral csapódott bele a pult lekerekített szélébe.

Egy éles reccsenés hallatszott, vér fröccsent, amint a férfi orrcsontja átütötte a homloklebenyt, és beleszaladt az agyba. Az embernek még üvölteni sem maradt ideje, mert Roland elkapta a haját, felemelte a fejét, és ezzel egy időben a másik kezének belső élével torkon ütötte. Ismét reccsenés hallatszott, ahogy a gégéje elroppant. A nagy, százhúsz kilós hústorony ernyedten csuklott össze.

Olyan gyorsan zajlott le az esemény, hogy mire a két nő bármit reagált volna, Roland átnyúlt a pulton, elkapta a pincérnő haját, odahúzta, és a másik kezével elkapta a torkát. Enyhén megszorította, és megszólalt.

– Figyelj ide jól! Nem akarok sokat időzni veled. Réka! … Réka! – A nőre nézett. Az megdermedve állt, és nézte a földön fekvő férfit.

– Réka! – szólt erélyesen Roland. – Fordíts, kérlek – mondta, mikor az ránézett. A lány bólintott.

– Szóval – folytatta a pincérnő felé Roland –, csak azt akarom tudni, hogy a főnöködnek van-e köze ahhoz a papírhoz, amit mutattam? Érted?

A félelemtől reszkető nő lepillantott a földön heverő élettelen emberre. Ez az ember az itteni éjszakai élet egyik legfélelmetesebb figurája volt, és ez az idegen egy szempillantás alatt elintézte. Nagyon félt. Roland látta ezt rajta, és egy picit szorított a torkán, amitől a nő még jobban megijedt.

– Nem akarlak bántani, csak válaszolj arra, amit kérdezek. Van köze hozzá? – lazított a szorításon.

A nő ijedten rázta a fejét, hogy igen.

– És az a törpe a főnök, aki felment?

Ismét heves bólintás.

– És mennyien vannak fenn? A vendégeket is beleértve. A kurvák és a kuncsaftok nem érdekelnek.

A nő nyöszörögve préselte ki a száján a szót.

– Hatan.

– Hol?

– A fenti folyosó végén, szemben.

– Oké, eddig jól csinálod – mondta Roland. – Hol van a raktárkulcs?

A nő a zsebére mutatott.

– Vedd ki!

Félelmében a nő majdnem a zsebe mellé nyúlt, de azután kivette, és letette a pultra.

– Réka! Menj és zárd be a bejárati ajtót. Az ajtón belül van egy retesz. Siess!

Roland ezt akkor figyelte meg, mikor bejöttek.

Hallotta, hogy a lány odaszalad az ajtóhoz, ő meg elindult a pincérnővel hátra. A torkát elengedte, és mutatta neki, hogy maradjon csendben. Felvette a kulcsot, és maga előtt tolta a nőt. A raktárhoz érve kinyitotta azt. Bementek, körbenézett és talált egy tekercs ragasztószalagot. Leültette a nőt az egyik sarokba, felhúzta a zsebében lévő bőrkesztyűt, megkötözte a nő lábát, kezét a háta mögött, majd leragasztotta a száját is.

Amikor végzett mindennel, kiment, letörölte az inge aljával a kilincset és a kulcsot, azután bezárta az ajtót. Mire visszament előre, Réka már a pultnál állt.

– Most mi lesz? – kérdezte izgatottan, amint Roland odaért. Még mindig annak a hatása alatt volt, ahogy Roland elintézte azt a hatalmas embert. Azt hitte, hogy ilyen csak a filmekben létezik. De Roland most is nyugodt volt.

– Láttad, a főnöknek köze van a csomaghoz. Most szépen felmegyek, és megkérdezem tőle is. Remélem, fordítod.

– De hatan vannak fenn! – mondta Réka elképedve.

– Igen. Így legalább jobb lesz a hangulat – válaszolt Roland, és némi mosolyt eresztett el.

– Hogy a fenébe tudsz ilyen nyugodt lenni még mindig?

– Úgy, szívem – mondta Roland, odalépett Rékához, és megpuszilta –, hogy én tudom, miért jöttem, ők viszont nem. De már alig várom, hogy elmondjam nekik. –Ezzel elindult a lépcső felé. Réka követte.

Fenn egy nagyjából húszméteres folyosót találtak, mindkét oldalon ajtókkal. Lassan végigmentek. Némely szobából nyögések hallatszottak ki. Elmentek a folyosó végéig, ahol meglepő ténnyel találták szembe magukat. Ott már nem volt ajtó.

– A rohadt kurva! – sziszegte Roland, és már fordult volna vissza, hogy lemegy a nőért, amikor megpillantotta, hogy a fal a folyosó végén nem ér le a padlóig, egy pici rés van, ami alatt eltűnt a padlószőnyeg.

Körbetapogatta a falat, de semmit nem talált, viszont volt rajta egy fogas. Hirtelen egy gondolat tört fel benne, majd megfogta és megmozdította. A fogas elfordult, és egy halk kattanás hallatszott. Ránézett Rékára, aki feszülten figyelte a falat.

Nekitámasztotta a tenyerét, és megtolta. A nehéz fal befelé elmozdult, és halkan kinyílt. Mögötte egy háromméteres kis folyosó húzódott, és annak végén egy másik ajtó. Ahogy belépett, már megütötte a fülét egy halk zörej. Olyan volt a hang, mintha valaki nyögne. Úgy, mint a folyosó többi szobájában. Ránézett a kinyitott ajtóra: hát ezért nem hallotta a hangokat a fal előtt.

– Nézd! – szólt halkan a lánynak. – Hangszigetelt ajtó. Gondolom a falak is és az … – és ekkor eszébe jutottak az ablakok, amiket az udvarról látott – … az ablakok is azok.

Igen, jól gondolta, az ablakokra hangszigetelő fólia volt felragasztva.

– De miért kell a hangszigetelés? – kérdezte suttogva Réka.

– Mindjárt megnézzük! És Réka, ne nyúlj semmihez, és maradj a közelemben.

– El nem mozdulnék mellőled – mondta halkan a lány, és még közelebb húzódott a férfihoz.

Roland bólintott, és becsukta a hangszigetelt fal-ajtót. Belül már rendes kilincs volt rajta. Az még megfordult a fejében, hogy ha hangszigetelt a helyiség, akkor miért nincs rajta komolyabb biztonsági berendezés – se zár vagy valami –, ám eszébe jutott a lenti hústorony. Ő lett volna a védelem.

Odalépett a másik ajtóhoz, megfogta a kilincset, és lassan benyitott. Egy pillanat alatt felfogta, hogy miért hangszigetelt ez a nagy, úgy hetven-nyolcvan négyzetméteres helyiség. Meghűlt benne a vér.

Ez a tétovázás elég volt ahhoz, hogy Réka melléje érjen. Vissza akarta tolni a lányt, de már késő volt. A termet velőtrázó sikoltás rázta meg.