Ízelítő / Mi a Fenevad száma? – 666 kvízkérdés nem csak megszállottaknak

„Kedves játékos kedvű Olvasó! Ki merem jelenteni, hogy nem hagyományos kvízkönyvet tartasz a kezedben. Én már csak tudom. Én írtam. 25 éve játszom baráti körben kvízjátékokat, korábban akár 10-12-en is összejöttünk egy-egy alkalomból, és a létező összes televíziós kvízműsor koreográfiája szerint játszottunk már. Mostanra már csak egy 4 fős mag maradt, de ez a mag igen erős. A Magyarországon létező szinte összes könyvet, ami a témában megjelent, beszereztük és végigjátszottuk. Olykor-olykor persze mi magunk is írtunk, írunk a mai napig kérdéseket. És rendre más és más szabályokkal pörgetjük a show-t. Nos, részben ebből a gyűjteményből készítettem most számodra egy válogatást.” Így kezdődik Kertai István kvízkönyvének előszava. Ha ez még nem vette volna rá az olvasót, hogy azonnal beszerezze a könyvet, Könyv Guru bemutatja rövid válogatását a könyvben szereplő kvízkérdésekből.

I. Találd ki 6-ból, de még jobb, ha egyből!

Nagyon egyszerű játék, amelyben a választ 6 egymás után elhangzó rövidebb-hosszabb információhalomból vagy morzsából kell kitalálnotok.

Mi ezt a játékot úgy szoktuk játszani, hogy a kvízmester (lehet körönként más és más) felolvassa az infókat egyenként, a játékosok pedig, amikor úgy érzik, hogy megfejtették, „bemondják” az általuk helyesnek vélt megoldást. Ha valaki téved, az adott körből már kiesik, azaz nem tippelhet többször, és nyilván az nyer, aki először mondja be a tutit. Az olvasással érdemes sorban haladni, hisz a magasabb sorszámú infókból elvileg könnyebben kitalálható a helyes válasz.

Javasolt pontozás: ha az első információnál találja el valaki a helyes választ, 6 pontot kap, ha a másodiknál, akkor 5-öt, a harmadiknál 4-et, a negyediknél 3-at, a harmadiknál 2-t és az utolsó, hatodiknál már csak 1 pontot. A legtöbb pontot elérő játékos nyer a végén.

Évszámok – külföldi hírekkel

  1. Június 13-án a Pioneer-10 az első űreszköz, amely elhagyja a Nap bolygórendszerét, de még a Naprendszer határain belül van.
  2. Január 23-án Björn Borg bejelenti a visszavonulását.
  3. Február 7-én Irán átfogó támadást indít az iraki csapatok ellen.
  4. Március 8-án Ronald Reagan a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának“ titulálja.
  5. Kijön Adrian Lyne Flashdance c. filmje.
  6. Megjelenik Madonna debütáló albuma Madonna címmel, a legnagyobb slágerek róla: Holiday, Everybody, Borderline, Lucky Star, Burning Up.

Helyes válasz: 1983

Magyar politikusok a II. világháborúban

  1. 1904-ben született Pólán.
  2. 1928-ban gépészmérnöki diplomát szerez, a MÁVAG-gyárban dolgozik, 1934-től átveszi a cég vezetését, 1938-tól vezérigazgató. A tervezőcsoport, melynek élén dolgozik, sok neves fejlesztésben vesz részt, példaként említhetjük a legendás 424-es gőzmozdonyt.
  3. 1941 júliusában államtitkár.
  4. 1927-től vezet repülőgépet, 1942-ben tartalékos vadászpilótaként a keleti frontra kerül.
  5. 1942. február 19-én kormányzóhelyettessé nevezik ki.
  6. 1942. augusztus 20-án búcsúbevetésének szánt repülésekor elveszíti uralmát Héja típusú gépe felett, és lezuhan. Halálát máig is találgatások övezik, de a szakemberek többsége a nehezen vezethető gépben és az ő gyakorlatlanságában látja a baleset okát.

Helyes válasz: Horthy István

Film – külföldi

  1. A film zenéjét Hans Zimmer szerezte, 2010. július 13-án jelent meg.
  2. 2011-ben 4 Oscar díjat kapott a legjobb operatőr (Wally Pfister), a legjobb vizuális effektusok, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverés kategóriában.
  3. Mottó: A tudatod lesz a tetthely (your mind is the scene of the crime); az álom valóság (the dream is real).
  4. Az amerikai–brit koprodukcióban készült sci-fi-akciófilm írója, rendezője és producere Christopher Nolan.
  5. A főszerepben Leonardo DiCaprio látható, aki tolvajként értékes titkokat lop el a tudatalatti mélyéről az álom állapotában.
  6. Dom Cobb az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjébe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher tudatalattijában úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt bízza meg a csapat összeállításával.

Helyes válasz: Eredet

Magyar megyék

  1. A megye legmagasabb pontja a 174 m magas Ólom-hegy.
  2. A megye az ország 4. legnagyobb lélekszámú, egyszersmind leggyérebben lakott megyéje.
  3. A terület két nagy folyóvize a Duna (123 kilométer hosszan) és a Tisza.
  4. Nagyobb állóvizei a Szelidi-tó és a Vadkerti-tó.
  5. Magyarország legnagyobb területű megyéje, az ország területének 1/12-e.
  6. Székhelye Kecskemét.

Helyes válasz: Bács-Kiskun

Alább található sorrendben az adott termék 6 legnagyobb termelője (ország) világviszonylatban (2010-es adat)! Milyen termékről van szó?

  1. 6. helyezett: Peru
  2. 5. helyezett: Dél-Afrika
  3. 4. helyezett: Oroszország
  4. 3. helyezett: USA
  5. 2. helyezett: Ausztrália
  6. 1. helyezett: Kína

Helyes válasz: arany

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva.

A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.