Ízelítő / Ne hagyjatok békén!
Egy nevelőintézetből kikerült csinos, fiatal lány pincérnőként helyezkedik el egy night-clubban. Az éjszakai élet szexuális kihívásairól semmit sem tud. Egyedül van. Megismerkedik egy dúsgazdag vállalkozóval, aki rengeteg pénzt kínál föl, ha vele tölt egy éjszakát. A lánynak nagyon megtetszik a fiatal, jóképű férfi. Szerelmes lesz belé. A férfit is mélyen megérinti a lány szépsége, bája. Ám kiderül, hogy a férfi AIDS betegségben szenved, ezért számára ez az utolsó szerelem lehetősége… P. Dobrossy Rita kisregénye
Végre betöltöttem a tizennyolcat! Azt mondták, most már kimehetek.
Kint is maradhatok. Sőt! Kint kell maradnom… Marhára izgulok.
Már szinte véresre nyúztam a tenyeremet a körmeimmel.
Hatalmas sporttáska fekszik az ágyamon. Abba pakolok. Mindent.
Még szerencse, hogy nincs olyan sok cuccom. Körülnézek a hat ágyas szobában. Mindenütt sztárfotók, körömlakkok, szétdobált harisnyák.
Hát itt laktam. Más otthonom nem volt. Olyan fura érzés. Nem tudom, sajnáljam-e, hogy elmegyek? Az izgalom, az más. Vele jár.
Tegnap a többi csaj azt mondta, tiszta hülye vagyok, ha ennyit nyávogok. Inkább örüljek. Hát… Mondjuk, örülök. Csak még nem tudom minek. Délben jelentkezzem a motyómmal. Akkor lesz az elbeszélgetés meg minden. Még egyszer megnézem magam a tükörben.
Ma már harmadszor öltöztem át. A kék szememhez ez a világoskék pulcsi illik legjobban. Ez eddig egyértelmű. De a farmer helyet nem lenne jobb az a fehér miniszoknya, a farmer-csizmámmal? Hát én nem is tudom…
Á, maradjon mégis a gatya. Legalább nem nyálaz végig senki a szemével. Még nadrágban is kapok elég megjegyzést… Hogy milyen jó fenekem van meg ilyenek… Persze, normális pasas még az életben nem mondta. Legalábbis nekem… Ez teljesen jellemző…
A hajam elég szép. Fekete, abszolút göndör, és a derekamig ér. A képem se borzasztó egyáltalán, de a smink azért remekül feldobja. Na, azért rakok még rá egy kis alapozót. Szent ég, dél van! Azt mondták, kajáljak meg, mielőtt bemegyek az irodába, de ez most teljesen kizárt. A gyomrom helyén egy összegyűrt papírgombóc fekszik. Újra körülnézek a szobában. A lányok ágyára leraktam egy-egy idétlen kabalamacit. Szerintem örülni fognak neki. Még reggel elbúcsúztunk. Most mind a suliban erőlteti az agyát. Nekem már megvan a szakmunkásképzőm. Pincérnek tanultam.
Még ez lesz a legjobb meló… Sok a jatt meg ingyen ehetek is, amennyi belém fér.
Most már tényleg indulok… Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom…
Jópofa kis vers volt. Még az Ilcsi néni tanította oviban. Na nyomás!
Nagy levegő! Kifúj, befúj. Oké… Már itt is az iroda!
– Csókolom, bejöhetek?
Kenyér, vagyis a diri, hülyén végigmér. Szívdöglesztően vigyorog. Másképp nem is tudd. Azt hiszi, oltári jó fazon. Pedig semmi lazaság nincs benne. Mindig megjátssza magát. Hivataloskodik… Fontoskodik. És semmi érzelem… Mellette ott áll Zsófi néni. Őt mondjuk, szeretem. Sokat röhög velünk, és segít mindenkinek. Szó nélkül. Nem nyomja hozzá a süket sódert.
– Rakd le a táskád, és ülj le Dóra!
Kenyér persze az íróasztal másik felén pöffeszkedik, olyan így a szitu, mint egy érettségin. Szóval vacak.
Túl hivatalos ahhoz képest, hogy ma elmegyek. Zsófi néni mintha megértette volna. A hátam mögé áll, és megsimogatja a hajam. Kenyér már köszörüli a torkát. Mi lesz itt!
– Hát kicsim, ennyi volt! Nagykorú vagy, sikerült neked munkát is találnunk, és egy felnőtt szállón fogsz lakni. Vendel Dóra! Ha megbecsülöd magad, és szorgalmasan dolgozol, hidd el, hogy viszed valamire az életben! A fizetésedből kifizeted a lakbért, a közös költséget, a többi a tiéd! Vehetsz magadnak ruhákat meg amit akarsz… Mivel állami gondozott voltál csecsemőkorodtól, egy pénzösszeget is kapsz, amivel elkezdheted az életet! Mondjuk ez önálló lakásra nem elég,… De ha berakod takarékba, és minden hónapban teszel hozzá,… vagy esetleg kapsz hitelt, – hirtelen felemeli a kezét – ebbe ne éld bele magad! Akkor lesz egy saját garzonod, egy jobb környéken, és nem kell a szálóra menned! Ez már valami! Ugye? Kajára nincs gondod, hiszen pincér leszel, jól lakhatsz fillérekért! Veszel néhány bútort, és már meg is alapoztad a jövődet! Értesz engem, ugye?
Itt Budapesten viszonylag könnyű elhelyezkedni!
Kenyér előre dől, gülü szemei majdnem kipattannak.
– Ha bérbe veszem a garzont, az nagyon sokba kerül? Szeretnék egyedül lenni egy lakásban… Még soha nem voltam…
– Hát… Az is megoldható, de akkor sok pénzed rámegy a bérletre, és a lakás mégsem lesz a tiéd. Egyébként teljesen meg tudom érteni, hogy ezt szeretnéd… Próbálj elvégezni munka mellett egy nyelvtanfolyamot, ha van hozzá elég kitartásod, erőd, és hamarabb érvényesülsz… – áll mellém a nevelőnő.
– Hogyan kell érvényesülni? – riadtan nézem – Én semmit nem tudok erről a kinti világról…
Kenyér felkászálódik a székéről. Az ablakon néz ki unottan.
– Nos, ezt próbáljuk elmagyarázni neked… ezért vagyunk most itt.
Zsófi néni idegesen az asztalhoz megy. Dossziékat szed elő. Aztán telefonszámokat, és címeket kezd egy papírra írni. Közben hozzám beszél:
– Fölírom ide a munkahelyed címét, telefonszámát. Persze ez csak ajánlat. Szerencsére van itt három albérleti cím is. Ezeket is odaadom. Én ezt ajánlanám… Aláhúztam neked, látod? Jó környék, és közel van a munkahelyed. Bútorozott szoba-konyha, fürdőszoba, erkély, telefon. Hosszú időre kiadó. Szerintem, ezt vedd ki! A negyediken van, egy új bérházban. Sok szerencsét! Tudod, hogy mindig jöhetsz hozzánk, bármi gondod van?
– És mi is meg fogunk látogatni! Hivatalból… – böfögi Kenyér.
– Meg azért is, mert kíváncsiak vagyunk erre a széplányra… – ölel át melegen Zsófi néni. – Hát… Isten áldjon! Légy jó, és nagyon vigyázz magadra! Kerüld a gyanús alakokat… Ha valami gond van, várunk!
Gyorsan fölkapom a táskát. Elrohanok a felnőttek mellett. Csak az ajtóban torpanok meg:
– Majd jelentkezem!
Még mondani akarok valamit, de nincs hozzá erőm.
* * *
A lakás nagyon klasszul néz ki. Körberohanom rengetegszer. Nem bírom felfogni, hogy itt mindent egyedül használok, van saját kulcsom, nincs központi villanyoltás, bármelyik CD-m szólhat egész nap, és még a wc sem foglalt soha. A kádban pedig órák hosszat fogom áztatni magam!
De először egy TV-t meg egy használt hifit veszek. A többi mehet takarékba!
Végül is kifizettem félévi bérleti díjat, vettem két váltás ágyneműt, néhány ruhát, tisztálkodó szereket, és telepakoltam a spájzot is konzervekkel.
Ha megveszem az elektromos cuccokat, akkor is marad valami kis tartalékom. Nem túl sok, de ha bármi történik, elég lesz… Dolgozni is fogok! Tisztességes fizetés, plusz a jatt meg a kaja. Egészen jó lesz itt nekem! – kiáltom hangosan.
Gyorsan kotorászni kezdek a táskámban. Azt a nagyon régi fényképet keresem… Szerencsére hamar megtalálom, mert erre vigyázok a leges- leges legjobban. Nem túl jó kép. Fekete-fehér. Anyu meg apu néz idétlenül az objektívbe. Nem mosolyognak. Nem is ölelik egymást. A háttérben valami vacak kis ház, majd összedől. Mégis gyakran a szívemhez teszem. Sokszor vele alszom. Mert ez akkor is a szüleim képe, ha már majdnem annyi ideje halottak is, mint ahogy én megszülettem. Kerestem a fotónak egy jó helyet közvetlenül az ágyam mellett, az éjjeliszekrényen. Egész jól mutat. Most úgy is divat minden, ami régi.
Tegnap irtó rendesen kitakarítottam. Még ablakot is mostam. Aztán minden ruhámat átvasaltam. Ha már így belefogtam… Szóval a lakás ragyog, az ágynemű vadonatúj, illatos, már csak egy jó hifi hiányzik. Holnap megveszem azt is. És akkor még marad két napom a melóba állásig. Az lesz a legjobb, ha addig gyakorolom a főzést… Megtanulom a sertéspörköltet meg a nokedlit. Végre kajálok egy oltári finomat. Van itt egy ócska hűtő, de még működik. Bepakolom majd mindig oda a maradékot. Veszek savanyú-káposztát is. Meg pár krémest… Ami viszont hizlal…
Ijedten a nagytükörhöz szaladok. A széleit színes szerpentincsíkokkal díszítettem föl. Nagyon dekoratívnak találom. Megnézem magam minden oldalról:
Még szerencse, hogy nem vagyok hízásra hajlamos. Szép vékony a derekam. Hosszúak a lábaim. A mellem meg tisztára olyan, mintha ki lenne tömve szilikonnal. Pedig nincs. A hasam lapos.
Az a pár krémes bőven belefér! – nevetek rá a tükörképemre, aztán megeresztem a vizet a kádban. Élvezettel szappanozom magam egy órán keresztül. Hajat is mosok. Törülközővel a fejemen rendbe teszem a körmeimet. Bekenem magam testápolóval. Fölveszem az új hálóingem.
A hajam már majdnem száraz. Balzsamot teszek rá, hogy fényesebb legyen.
Mikor ráfordítom a kulcsot a bejárati ajtóra, sikítani tudnék gyönyörűségemben. Rádobom magam az ágyra.
Előveszem a két magazint, amit ma vettem. Elnézegetem a vagyont érő ruhákban pózoló, elegánsan sminkelt nőket a luxusvillák előtt.
Nem tudom, cserélnék-e velük ebben a pillanatban…
* * *
Hát ez nem semmi! Mármint az új munkahely! Ma vagyok itt először!
A nagy üvegajtó fölött hatalmas felirat: Igazgyöngy étterem. Nyitva a hét minden napján: 19 órától 03 óráig!
Mikor bejöttem, úgy bámult rám mindenki, mint egy marslakóra!
Csak tudnám, miért! Vigyorgás, bemutatkozás. Akkor esett le nekik, hogy én vagyok az új pincérlány. Az intézetis… A tulaj megforgat, tapogat.
Jó, hogy a fogaimat nem nézi, mint a lóvásáron. Kérdeznek valamit, ami fáj:
– Szóval állami gondozott voltál? Anyádék csak úgy odahajítottak, hogy neveljen az állam?
– Nem. Autóbaleset…
A tulaj meg a felesége komoran vizslat. Végül az asszony szólal meg.
Úgy hívják: Icu néni.
– Na, most már elég lányok! Nincs elég dolgotok? Andrea, nyomás poharat törölgetni! – hessenti odébb a bámészkodókat.
– Én mit csináljak? – kérdezem bátortalanul. Közben látom, hogy a tulaj még mindig les. Most a combjaim vannak soron. A feje egyre vörösebb. Hirtelen hozzáfordulok:
– Nem tetszem a Laci bácsinak? – kérdezem megjátszott naivsággal.
Nem tehetek róla, ilyen vagyok… Ha felmegy bennem a pumpa, nagyon szemtelen tudok lenni. A csajok pukkadoznak. Icu néni belém karol, húz magával:
– Na, gyere! Itt a konyha! A rendelést itt adod le, a Ferinek…
Egy magas, jóképű srác vigyorog rám. Lehet vagy huszonöt.
– Én volnék a Feri. Meg a séf. Meg amit még akarsz, csillag-bogár. Hogy hívnak?
– Ő Dóra. Az új pincérünk. Ha egy mód van rá, akkor hagyd békén…
Az elején úgyis össze fog keverni mindent… – Icu néni átöleli a vállam, a keze végigfut rajtam, egészen a fenekemig. Tiszta dili! Itt mindenki tapizni fog?
– Szóval leadod a rendelést, és már mégy is ki újra. Mindig nézed, hogy kinek üres félig a pohara, és megkérdezed, hogy hozhatsz-e még egy italt? Minden rendelést fölírsz a Ferinek. Az asztalok be vannak számozva, nem lehet eltéveszteni, mit hová vigyél. Az összes fogyasztást leadod a Pirinek. Ott ül a kasszánál, hátul. Ő a könyvelőnk is. Tőle kapod meg a nyomtatott számlát. Mikor beszélsz a vendéggel, mindig mosolyogsz! Értve?
A szemed pedig járjon közben, nehogy valaki fizetés nélkül meglógjon, mert levonjuk a béredből! Sosem lehet tudni… A múltkor egy agyon ékszerezett nő pattant meg. Ha valaki kekeckedik, hogy hideg a kaja, vagy más kínja van, akkor szó nélkül, mosolyogva visszaviszed a Ferinek. Értve vagyok? Na, kérdezz!
– Milyen ruhában leszek?
– Ez a legfontosabb? Jellemző! Az öltözőben van a cuccod! Fekete mini, fehér blúz! Cipőt kérj a Piritől! A számozás miatt! A ruha úgy látom, jó lesz! A köténykéd is kösd fel, amibe a borravalót rakosgathatod… Legyél nagyon kedves, és dőlni fog a lé, garantálom! A lényeg: Smink, hatalmas dekoltázs, minimális szoknya, állandó mosoly! Értve vagyok angyalom? – Icu néni kihívóan villogtatja a szemeit.
A fene se tudja, hogy miért, de bólogatok. Közben a Feri valami oltári finom kaját készít. Oda vagyok az illatáért. Észre is veszi.
– Na, megkóstolod? – kérdezi kedvesen.
Rábukom a tányérra. A számba gyömöszölök csak úgy kézzel, egy darab húst. – Mi ez? – alig lehet érteni, olyan hatalmas falatot nyeldekelek éppen.
– Ez csillagom, libamáj. A legdrágább kaja. Jó az ízlésed… – nevet azzal a rengeteg fehér fogával. Aztán ő adja a számba a falatokat. De valahogy olyan furcsa közben. Nagyon csillog a szeme, és ahogy a számat bámulja, az teljesen zavaró. Mikor a karjával a mellemhez ér, hátralépek. – Már jól laktam – hazudom. Megfontoltan bólint. – Több nem is jutott volna… Megfordul, és kutyulni kezd valamit egy lábosban. Akkor látom, hogy az Icu néni sandán somolyog. Olyan közben a képe, mintha kisuvickolták volna. Teljesen fénylik. Szinte izzad. Mind a ketten utánam néznek, mikor átmegyek az öltözőbe.
Hát ez aztán… Ledöbbenek! Alig bírom magamra rángatni a szoknyát meg a blúzt, olyan szűk mind a kettő. Még szerencse, hogy egy kosaras melltartót is kaptam, mert a másik teljesen kilátszana ebből a micsodából… Félénken bámulom magam a tükörben. Felülről lefelé nézem magam. Hát ez nem igaz! A fehér blúzból épp csak a mellbimbóm nem látszik ki, a szoknyám pedig annyira rám tapad, hogy szinte a fenekem vágása is látszik. Arról már nem is beszélek, hogy mennyire mini. Ha kicsit lehajolok, simán kivillan a bugyim. Most veszem észre, hogy egy fekete csipke-csoda bugyi is be van készítve a polcra. Természetesen tanga. Felveszem. Mit képzelnek ezek? Úgy nézek ki, mint egy kurva. Ráadásul nem harisnyanadrágot, hanem fekete, csipkés szélű harisnyát adnak az egészhez. Na, ebben befagyhatok! Minden hajlongós mozdulatnál ki fog villanni a csipke. Meg vannak ezek őrülve?
Itt egy cédula is: Fehérneműt naponta, ruhát hetente mosni!!!
Mosószer is van… Hát én lepetézek… Ez meg mi? Ja, a sminkkészlet! Teljesen kiment a fejemből, hogy sminkelni is kell. Kihúzom festékceruzával a szemem, aztán szempillaspirál, halvány rózsaszín rúzs. Megnézem az összhatást. Nyugodtan kiállhatnék a sarokra! Szerintem el is kelnék perceken belül! Fölveszem a cipőm, kitipegek az étterembe.
Érdekes módon a Feri kint téblábol. Beszívott szájjal legelteti rajtam a szemét. A főnök is guvadtan bámul.
A lányok közömbösek, mert mindegyiken pont ilyen gönc van, és a legtöbbjén jól is áll. Meg olyan természetesen mászkálnak benne.
Én viszont alig merek megmozdulni. Teljesen le vagyok bénulva… Kizártnak tartom, hogy ebben a cuccban hajolgassak az asztalok fölött.
A vendég hapsik meg majd hátratolják a széküket, hogy jól megbámulhassák a fenekemet. Na nem! Ez képtelenség! Nem azért, mert szűz vagyok, hanem mert ez az egész egy nagy gusztustalanság!
Pedig nem vagyok túl gátlásos, meg fiúm is volt már egy rakás, csak még nem jutottunk el odáig… Senkivel. Pontosan azért, mert mindegyik csak azt akarta, már fél óra múlva. Még a nevemet se jegyezték meg! Csak a nyúlkáláshoz értettek! Hát ezeknek én nem feküdtem le! Még jó!!! Erre mindegyik otthagyott! Hogy kisbaba meg ilyesmi… Nem tudom megérteni, miért kisbaba az, aki nem engedi hanyatt dönteni magát húsz percen belül? Úgyhogy eddig még nem volt senkim. Csak pár haver. De azok elég rondák voltak. Meg nem is próbálkoztak. Úgy látom, itt egészen más lesz az életem, mint eddig volt.
Ha nem vigyázok, még a kedves munkatársak is rám másznak.
A főnökasszony szerintem leszbikus…
Úgy tapogatott, mint a paradicsomot a piacon. Már csak ez kellett!
Mindenesetre, ha nem hagynak békén, én szedem a sátorfámat.
Szörnyű ebben a szerelésben billegni! Nem vagyok bazári majom! Icu néni közelít… Már csak ő hiányzott!
– Nagyon csinos vagy, Dóra! Majd meglátod, mennyi borravalót kapsz! Ez egy drága, menő étterem, némi erotikával fűszerezve… Ha-ha-ha…
Csak mozogj kicsit szexisebben! Ne úgy, mint aki karót nyelt! Nézd meg Évát! Vagy Katit! Ők aztán értik a módját! Remélem, te is? Ha ügyesen viselkedsz, és kedves vagy a vendéggel, zárásig simán megkeresed a húsz-harminc ezret csak borravalóban! Értesz engem, ugye? Egyelőre semmi mást nem kell tenned, csak figyelni a többieket! Egy kis fenékrázás, asztal fölött hajolgatás, nevetgélés, és naponta lesz annyid, mint másnak két hét alatt. A fizetéseden kívül! Ez egy ilyen hely! Ide pénzes alakok járnak, és azt akarjuk, hogy a legcsinosabb, legszebb lányok szolgálják ki őket!
Legyél okos Dóra, és meg lesz mindened! Ha egy-két becsípett vendég ajánlatokat tesz, viselkedj úgy, mintha nem is hallottad volna… Mosolyogj tovább, és ne válaszolj! Ha pedig vége a műszaknak, felőlem azzal mégy szobára, akivel akarsz… Ezt persze nem azért mondtam… Félre ne értsd! Elvégre úgy intézed az életed, ahogy neked a legjobb. De gondolom anyagilag nem vagy a toppon… Itt meg bőven megszedheted magad!
A lényeg: munkakezdés előtt fél órával felöltözve, kisminkelve itt vagy az étteremben! Tehát fél hétkor! Aztán pedig hajnal háromig teszed a dolgod. Hétvégén is dolgozol. De a szabadnapok is járnak. Majd Pirike mindent elmagyaráz. Alá kell írnod a papírokat is. Pirike ott van hátul, abban a kis irodában… Icu néni megsimítja a fenekemet.
Mintha ez természetes volna!
– Szóval érted a lényeget, aranyom? Dobd be ezt a remek testedet! A férfiak megdöglenek az ilyen nőkért!
– Maga megőrült! Csak nem néz kurvának? Pincérnek tanultam! Örüljön, hogy hajlandó vagyok felvenni ezt a hülye ruhát! Különben meg, tényleg igaz, amit mond? Ennyi pénzt meg lehet itt keresni? Ez oltári! Sosem hittem volna! Szóval vigyorgás, fenékrázás, mellek kidobva, és hullik a jatt, mint a manna??? Erre kíváncsi vagyok! Ugye nem ver át Icu néni? Állati kevés a pénzem, és nagyon jól jön minden apró… De ez tényleg így megy?
– Azért, mert intézetis voltál, – Icu néni szeme villog, mint a macskáé – még nem kell úgy tenned, mintha nem értenéd a lényeget… mintha nem láttál volna férfit… meztelenül… Ne izgasd magad a pénz miatt, ezek teljesen be lesznek rád gerjedve! Magasan a legjobb csaj vagy itt! A legjobb mellek, a legformásabb popsi! És hozzá ez az ártatlan kis arcocska! Ez őrjíti meg leginkább a kedves vendéget! Csak figyelj! És ne feledd: légy kedves, akármekkora barom is az illető… Az a lényeg, hogy jattoljon, nem?
Meg sem kell hallanod, hogy mit mond, csak bólogass. Ha pedig úgy döntenél, hogy munka után lefekszel valamelyikkel, ötvenezren alul semmiképp! De kérhetsz többet is! Teljesen hamvasnak látszol! Én a helyedben…
– De nincs a helyemben! Nem akarok bárcás lenni, világos? Különben is… Nekem még nem volt senkim…
Az első fiút úgy akarom megőrizni magamban, – nyögöm rekedten – hogy gyönyörű emlék maradjon… Nem tudom, fel lehet-e ezt fogni, így elsőre, Icu néni?
– Ne nevettess bogárkám! Ezt már tényleg nem veszem be! Szóval, te még szűz vagy? Hát persze…
– Igen! Szűz vagyok! – most már ordítok. A vendéglőben teljes csend lett. Mindenki engem néz. De érdekes módon senki nem vihog. Csak csodálkozva bámulnak. Mint valami különleges állatot, vagy mit tudom én… Hát ez kabaré, felsőfokon! Jön a főnök…
– Ne ordíts, mert baj lesz! Nem otthon vagy.
Megnyalja a szája szélét:
– Mit mondtál az előbb? Igazat beszélsz?
– Mi köze hozzá? Nem magának mondtam… Lehet, hogy csak kitaláltam…
Na, hagyjon már, dolgom van!
A főnök elhátrál. Úgy legelteti rajtam a szemét… erre még hasonlat sincs.
A lányok már teljes erőbedobással dolgoznak. Hordják a terítőket, szalvétákat. Este héttől hajnali háromig kell kitartani!
Remélem meg tudom szokni az éjszakázást. Elég korán fekvő vagyok, itt fog leragadni a szemem… Na, meglátjuk…
Érkeznek az első vendégek. Az asztalok el vannak osztva szám szerint a lányok között. Akinek az asztalához jönnek, annak kell kiszolgálni a kuncsaftot. Amilyen szerencsém van, az én számozásomhoz ülnek le először.
Kecsesen odasietek. Tányérigazítás ürügyén előrehajlok. Ahogy számítottam rá, mindenkinek kocsányon lóg a szeme. Na, még egy kicsit előrébb… Hallom, hogy a mögöttem ülő pasi egészen hátra tolja a székét. Egy leheletnyit megemelem a fenekem. Kell az a rohadt pénz! Talán úgy gondolja, még bugyi sincs rajtam… Azon sem csodálkoznék. Hallom a hátam mögül a szusszanást.
Ez tényleg odáig van…
Hirtelen egy meleg tenyér kezd futni egyre följebb a combom belső felén. Ez nem lehet igaz! Két tányér hangosan összekoccan a kezemben. A kéz megáll. Viszont marad. Megfordulok, mint a ringispil.
– Mit fogyasztanak uraim? – veszem elő a kis füzetet.
Közben szemrevételezem a tapizós pacákot. Kimondottan jól néz ki. Olyan harmincas. Látszik az is, hogy van mit aprítani neki a tejbe… Szuper elegáns öltönyt visel, menő mobiltelefonja van, menő autó kulcsát pörgeti. Közben úgy néz rám, mint a megtestesült ártatlanság. Szép a szeme.
A három pasi, akikkel együtt jött, szintén engem mustrálnak. Hogy ebből mi lesz! Lustán lapozgatják az étlapot.
– Tud valami nagyon finomat ajánlani? – hajol előre az egyik.
– Hát… Nem igazán… Ma vagyok itt először…
– Tényleg? Azért csodálkoztam úgy el, ezeken a pompás idomokon! – nevet megnyerően a szép szemű srác. – Meddig dolgozik? Én reggelig ráérek!
Érzem, hogy elfut a vörösség. Eszembe jut, hogy csak mosolyogjak, de nem megy. Látják, milyen zavart lettem. Elnéző kedvességgel figyelnek. Összeharapom a szám, és a papíromra meredek. Eltelik egy kis idő, mire meg tudok szólalni:
– Mit hozhatok?
– Négy steak, félig átsütve, mindenféle körítéssel, és ásványvíz.
– A víz is négy legyen?
Kedélyesen összenevetnek.
– Az is, szépségem. A srác újra kezelésbe akarja venni a combomat, de gyorsan felméri, hogy túl nagy a távolság köztünk. Félúton megáll a keze a levegőben. Én már húzom is a csíkot a konyhába.
Éppen adom le a rendelést, mikor a Feri szorosan mögém áll, és a legnagyobb nyugalommal matatni kezd a blúzomban.
– Legalább megtörülted a kezed? Bár így is, úgy is, szájon törüllek. – mondom mérgesen.
Feri nagyot kacag. Továbbra sem zavartatja magát. Kénytelen vagyok teljes erővel ellökni magamtól, mert ennek nem lesz jó vége… Az illata is irtó férfias meg minden. Pánikszerűen megyek odébb. Előszedem az ásványvizeket a hűtőből, tálcára rakom őket. Vágtatok kifelé. Nem nézek Ferire.
Az asztaltársaságom elhallgat, mikor odaérek. Kinyitom az üvegeket, töltök, és várom a fogdosást. De nem történik semmi. Csak néznek nagy komolyan.
Most látom, hogy a főnök árgus szemmel figyel minket. Csak nem dumált valamit ez a barom?
– Maga tényleg szűz?
Elakad a lélegzetem. Én itt nem maradok! –határozom el. A tálcát az asztalra csapom, és az ajtó felé rohanok. A főnök elkapja a karom.
– Mit csinálsz, te liba? Megőrültél?
– Csak nem maga dumált velük? Ilyen jóban vannak? Ki kérem magamnak… Ez teljesen megalázó… Honnan veszi a bátorságot…
Csak hápogok. Érzem, hogy csupa könny a szemem.
– A fiúk jó ismerőseim. Gondoltam, felvilágosítom őket rólad. Így neked is jobb meg nekik is többet érsz… Nem fognak szemtelenkedni veled…Itt nem… Értsd, ahogy akarod… Na, nyomás vissza, felszolgálni a kaját!
A Feri mindjárt csenget!
Idétlenül kullogok a konyha felé. Folyamatosan a szőnyeget nézem. Szerencsére a lányok nem vihognak. Most már el van foglalva mindegyik. Tele az étterem. Egy másik asztalomhoz lépek. Itt egy párocska ül. Alig tudják, mit rendelnek. Teljesen el vannak veszve egymásban. A férfi keze a nő szoknyája alatt, a csaj lába félig széttárva, a szeme szinte kifordulva. Hová kerültem? Miféle hely ez? Itt mindenkinek csak ezen jár az esze? Ha ez így megy tovább, egyszerűen megpattanok! Nehogy már csak ez az egy étterem legyen a városban, amelyik felszolgálót keres! Közben a zene is megszólal. Giccses futamokat játszik a szintetizátoron egy idősebb férfi. Ez biztosan most érkezett, mert be sem mutatták nekem.
Megszólal a csengő. Mintha mi sem történt volna, úgy sétálok be a steakekért. Feri se nagyon figyel rám. Látom, hogy tele van szurkálva papírokkal a rendelési táblája. Gyors ütemben kevergeti a mártásokat, közben süti a húsokat. Azért a szemét rám villantja:
– Akarsz velem találkozni, nyuszifül? Hidd el, oltári élményben lesz részed, ha velem esel át a tűzkeresztségen… Én nagyon gyengéd vagyok… Ez teljesen komoly! A többi barom csak leteper, és egy életre unalmasnak fogod találni a szexet! Ha meg nem undorodsz…
– Ebben a rohadt étteremben semmi más téma nincs?– ordítom, magamból kikelve.
– Inkább arról lehet szó, hogy egy gyönyörű, sőt ártatlan lány vagy, és teljesen felizgattál mindenkit. Ez a sok kéjenc egytől-egyig meg akar kapni, lefogadom. Vigyázz magadra kicsim! És ne felejtsd el, amit mondtam! Megjegyzem, a lányok máris utálnak…
– De hát miért?
– Mert baromi jól nézel ki, és nyugodtan kérheted a dupláját annak, amit ők kapni szeretnének.
– Te Feri, ezek a lányok… Csak nem???
– De igen. Kivétel nélkül. Van a közelben három kégli is, oda járnak zárás után. Csak tiszta hülyék.
– Miért?
– Egyik sem tud spórolni. Pillanatok alatt elverik, amit összeszedtek. Pedig jó pénzeket kapnak. De semmi beosztás. Rohanás a plázákba meg kozmetika, műköröm, vagyont érő bizsuk, satöbbi… Összerakhatták volna egy lakás árát is. De most már igyekezz, mert kihűl a steak!
– Kösz! Rohanok! Egyébként, azt hiszem, nem maradok itt sokáig! Holnap végignézem a hirdetéseket! Ha beleszakadok, akkor se való ez nekem! Nem tudnám megszokni… – tálcára pakolom az ételt. Látom, hogy Feri elnézően csóválja a fejét. Nem törődöm vele.
– Tessék, a rendelés! – mondom mosolyogva, és pakolom le a tányérokat. Egyik ürge se moccan, csak bámulnak, mint egy oltári szentséget. Mikor visszaindulnék, a simogatós fazon egy cetlit nyom a kezembe.
– Rajta van minden, ami lényeges! – mondja halkan, és nagy komolyan a szemembe néz. A tálaló mögé megyek, ott senki nem lát. Egy szalvétadarab van a kezemben. A telefonszám bekarikázva. Megfordítom a papírt. Eláll a lélegzetem. Ez van ráírva: 100.000. Ft kézpénz, előre, két óráért, ha még ártatlan leszel! Átvágni nem tudsz! Nagy a gyakorlatom! Hívj! Még ma!
* * *
Még három óra múlva is annyira remeg a kezem, hogy csoda, hogy nem török össze semmit, és nem a vendégek ölébe potyogtatom a kaját.
Úgy veszem föl a rendeléseket, mint egy automata. Gépiesen fölírom, gépiesen kihozom. Ha valaki kérdez valamit, nem jut el a tudatomig. Mindenre azt válaszolom: Nem tudom! Eddig még semmi nem borult ki, lehet, hogy most már békén hagynak, és megmaradnak abban a hitükben, hogy kikészültem idegileg. Pedig reszket a gyomrom a várakozástól, a türelmetlenségtől. Már döntöttem. Éppen egy órával ezelőtt határoztam el, hogy lefekszem a menő pasassal. Egyrészt ebben az étteremben, jó ha néhány hétig szűz maradnék, és valószínűleg elkapna a főnök, vagy a Feri. Ráadásul a raktárban, ami nem egy túl romantikus hely. Arról nem beszélve, hogy egy fillért se adnának, és az egészet két rendelés között kellene végigcsinálni.
Ez több mint valószínű… Másrészt, a fene sem akar már szűz lenni!
Főleg nem egy ilyen helyen, ahol mindenki a nyakamba liheg. Harmadrészt meg nagykorú vagyok, jó a testem, és tetszik az a pasas. Az sem kizárt, hogy megtart magának egy időre, vagy ilyesmi… Kő-gazdag! …és az is lehet, hogy egész jó lesz vele. Nagyon vonzó… és ahogy nézni tud!
Na ezeket a tányérokat kiviszem, utána pedig megyek telefonálni!
Végre van egy szusszanásnyi időm, és ki is használom! Méghozzá a legjobban… Vagy mégsem? Meglátjuk! Indulok telefonálni…. Lehet, hogy nem fog ráérni… Vagy külföldre utazik… Vagy mit tudom én…
Ahogy ráteszem a kezem a kagylóra, érzem, hogy csúszik a nedves tenyeremtől. Nem akarok gondolkodni, ütöm befelé a számokat.
Már négyet csöngött. Lehet, hogy föl sem veszi?
– Ki vagy? – a hang monoton, unott, mégis szívdöglesztően férfias.
– Dóra. A pincérlány az étteremből. Ide adta a számát…
– Persze! Igen! Na és… áll az alku?
– Tényleg komolyan gondolta? Százezer?
– Kevés? Legyen kétszáz! Oké?
– Igen…
– De ugye még szűz vagy, kicsikém? – nevet halkan.
– Igen… – teljesen berekedtem.
– Na, figyelj! Záráskor érted megyek. Egy fekete Porsche fog állni az ajtó előtt. Te pedig szépen beülsz hozzám. Jó?
– Hová megyünk?
– Egy gyönyörű házba.
– De nem lesz ott senki más, ugye?
– Ne tarts ennyire bunkónak! Ketten leszünk. Fél négykor találkozunk!
Na hello! Le kell tennem…
– Hello… – lehelem a süket készülékbe. Valahogy helyére teszem a kagylót.
Nagyot sóhajtok. Ez is kipipálva! Szóval még ma éjszaka…
A gyomrom összerándul. Nem érzem túl jól magam. Gyorsan szétnézek.
A bárpultnál épp nincs senki. Sietve telenyomok egy poharat whiskyvel. Még jeget se teszek bele, mert úgyse férne. Nagy nyugalommal tálcára rakom, és úgy viszem, mint egy rendelést, de ahogy a tálaló mögé érek, lehajtom az egészet. Rohanok vissza a pohárral, és leöblítve helyre teszem. Szerencsém van, mert Andrea, aki az italokat méri, még nem ért vissza. Biztosan wc-re ment. Ki is kérhettem volna tisztességesen egy dupla whiskyt, csak nem akartam, hogy már első este dumáljanak valami hülyeséget rólam. Meg munkaidőben nem nagyon lehet inni. Legalábbis amíg új valaki. Később aztán senki nem foglalkozik vele… Hallottam eleget erről is.
Na, végre! Kezdem tűrhetően érezni magam! Előbb is eszembe juthatott volna egy pohár szesz! De hogy a szexszel mi lesz? Ez humor volt a javából! Őrület, hogy senkitől nem kérhetek tanácsot!
Ez persze így nem igaz, de én akkor se avatnék be senkit, ha… Szóval nem, és kész! Egy idő múlva biztosan közlékenyebb leszek, de most még… Most még ÉN vagyok!!! Az a régi ÉN! Az a kicsit hisztis, öntörvényű, és önfejű, megközelíthetetlen lány… Még egy ideig a régi vagyok. Az ember vajon megbeszélne ilyesmit az anyjával? Na nem a pénzt, csak ezt a szüzesség elvesztése-kérdést. Én úgy gondolom, megbeszélném. Ha lenne anyám.
Ha nem pénzért csinálnám… Ha nem volna muszáj pénzért csinálnom…
Ha lehetne választásom, hogy mikor, kivel…
De nincs. Viszont így a legkifizetődőbb. Te szent ég! Kétszázezer forint!
De mi van, ha ide se adja? Ha csak duma az egész? Vagy ha egy egész banda vár majd, akik megerőszakolnak, aztán kidobnak az útra?
Semmit nem tudok tenni ellene! Olyan hülye vagyok az egészhez! Mégiscsak meg kéne kérni valakit, hogy adjon tanácsot! Talán a tulaj feleségét! Tuti, hogy érti a csíziót! Legalább a hapsit leinformálhatnám…
Magam elé meredek. Tudom, hogy úgysem fogom megtenni… Ez a meccs az enyém, nekem kell végigjátszanom. Teljesen egyedül! Leégne a bőr a képemről, ha most odamennék… Hagyjuk!
– Fizetek! – hallom a kiáltást. Odapislogok. Az én asztalom. Na, gyerünk! Kedves mosoly, enyhén ringó csípő.
Amíg az asztalra teszem a kistányért, aminek bőrkötésű mappájában szemérmesen lapul a számla – minek ez a hülye rendszer! – újra egy kezet érzek a combomon. Vigyázat, már a fenekemet fogja! Rezignáltan odafordulok, az ujjakat úgy fejtem le, mint egy gusztustalan polip csápjait. A szám akaratlanul legörbül az undortól. Közben émelyítő vigyort erőltetek magamra:
– Elnézést, de bizonyára összetéveszt egy közeli ismerősével…
A dagadt, vén pasas rám bámul. Aztán félre néz. Az asztaltársaság halkan vihog. A dagadt egy köteg pénzt dob a tányérra, a számlát meg se nézi.
– A többi a tiéd, de legközelebb ne játszd az erényes hercegnőt!
Szedelőzködnek, a kutya se figyel már rám. Viszem a kistányért, mint ha színaranyból lenne. Megállok a kedvenc helyemen, a tálaló mögött. Nézem a számlát: majdnem ötvenezer. Lassan számolom a gyűrött húszezreseket. Nagy ég! Ez pontosan nyolcvanezer! Egy húszezrest kettéváltok, és lenyúlom a harminc ezret. Plusz még kétezer nyolcszáz. Nem mondom…
Megér ez egy kis fenékfogdosást? Na ná! Mondanám, ha már nem lennék szűz, és erényes. De még az vagyok… Hirtelen megtorpanok.
– Mi van, ha én később sem változom meg? Ha ilyen pokróc maradok, akárhányan is fektetnek le? Egy idő után mindenkit elmarok magam mellől a hülye természetemmel, és még innen is ki fognak rúgni! Mindez csak azért, mert egyrészt úgy is megkívánnak, másrészt meg el kéne fogadnom minden pénzt, mert a minimálbéremből jó, ha az albérletet ki tudom fizetni. Inkább örülnöm kéne, hogy szép vagyok meg szexi a testem! Ilyen egy ökröt! De: EZ NEM IGAZSÁG!
Nekem úgy hozta a sors, hogy mindenféle, hányingert keltő pasassal kell foglalkoznom, ha nem akarok felfordulni, egy utcával odébb meg, biztos vagyok benne, hogy sok szépséges lány van, aki már a szobájában alszik.
A hölgyek ágya mellett a holnapi egyetemi előadásra szánt könyvek, a táskákban bankkártya és mobiltelefon, a szekrény telis-tele méregdrága ruhákkal…
A másik szobában a szülők hortyognak édesdeden, és reggel a mamák féltő gonddal kitöltik nekik a kakaót, és a kezük ügyébe teszik a vitaminjaikat. Ezek a lányok csak akkor adják oda magukat, ha tényleg akarják!
Ha szerelmesek lesznek! A srácot elviszik a csudás villájukba ahol laknak, bemutatják meg minden…
Bár én azt se bánnám, ha egy lakótelepi ócska szobában laknék, és az anyám minden reggel csak zsíros kenyeret tudna adni, viszont járhatnék egyetemre, és a fiúm néha venne nekem egy doboz bonbont…
Azt megeszegetnénk anyával, és tervezgetnénk… azt, hogy ha a srác elvesz feleségül, milyen ruhába leszek meg ilyesmi… Közben még szűz lennék! Naná! Majd csak az esküvő után… habár, ezt mondjuk, nem lehet előre kiszámítani.
Szóval, lehet, hogy még esküvő előtt, de csak ha minden klappol…
Nem pedig ilyen számítóan… Ez borzasztó! Sosem tudtam egoista lenni, most meg rá vagyok kényszerülve! Hát nem őrület? Mi van, ha már a jövő héten elfogy a türelmem, és mindenkit elküldök a búbánatba? Ahogy ismerem magam, ez simán előfordulhat… De hát, mi vagyok én? Árucikk??? Miért??? Mert nincs családom??? Világos! Mert nincs családom…
– Kisasszony! Na végre! Rendelni szeretnénk!
– Azonnal uram! – odarohanok. A szemem sarkából látom, hogy a tulaj idegesen rázza felém az ujját. Még csak ez kellett! A faliórára pillantok:
Ez lehetetlen! Két óra elmúlt! Újabb görcs a gyomromban. Szélsebesen írom a rendelést, közben egy agyonékszerezett középkorú nő, kényelmesen felnyújtja a karját, és puhán tapogatni kezd. Az ujjai már becsúsztak a dekoltázsba.
– Várj a sorodra. – húzza le rólam a nő kezét egy vörös képű férfi. – Nem sokára otthon vagyunk. Akkor aztán… Lesz ott minden, ne izgulj…
Elképedve nézem őket. A férfi egy ötezrest nyom a melltartómba.
– Ez a tiéd! Két Martellt, aranyom, de siess! Látod, hogy alig bírunk magunkkal.
Rohanok a bárpulthoz. A lábam mintha zselatinból lenne.
– Andrea! Két Martellt, nekem pedig egy tele pohár whiskyt! Nem nagyon szoktam inni, de most… muszáj! Jég nem kell! Töltsd már színültig, az isten áldjon meg! Szólj, ha nem figyel senki! Ihatom már?
Andrea bólint. Pillanatok alatt felhajtom az italt. Előhalászom az ötezrest a melltartómból. A lány keze alá csúsztatom.
– Köszi! Ugye nem szólsz senkinek?
Andrea félrehúzza vastagon kirúzsozott kárminvörös száját:
– Hülyének nézel?
Unottan elfordul, pakolászik. Az újabb szesz égeti a gyomromat, egész nap szinte semmit nem ettem. Viszont határozottan feldob. Méltóságos, kicsit sértődött arcot vágok, míg leteszem a Martellt a vénülő párocska elé.
– Parancsoljon asszonyom! Parancsoljon uram! – mondom a kelleténél hangosabban. A férfi végigtapogat a nézésével. Mintha csiga mászna rajtam. A nő rögtön a pohár után kap, mohón szürcsöl.
– Hozhatok még valamit? – kérdezem, mint egy hercegnő, aki szívességet tesz.
– A számlát, aranyom! Siessen! – mondja akadozó nyelvvel a nő.
Mikor visszafelé jövök, ismét az órára pillantok. Mindjárt három! A zenész már összepakolt, a lányok hajtogatják az asztalterítőket. A terem kiürült, csak ez a két, protézises vénség ül még itt.
– Ezt tedd el, és maradj kicsit nyugton… – suttogja a nő, és a kezembe simít egy tízezrest.
A másik kezével rángatni kezdi a bugyimat,… egy másodpercig. De amint megérzem a hatalmas műkörmöket, mint egy angolna siklok ki a boxból. A pénzt a köténykémbe gyűröm, és újra elfog a rosszullét. A szemem könnyes. Még hallom a nő kuncogását, mikor indulok átöltözni. Dühösen tépem le magamról a kötényt és a szoknyát egyszerre. Viszont szemmel látható, hogy a zsebem tele van pénzzel. Gyorsan megszámolom. Ez nem igaz! Több mint hetvenezer forint! Plusz kétszázezer nemsokára! – teszem hozzá gondolatban. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a pénzemet a sminkes táskám alá dugom, felveszem a saját cuccomat, és kiszaladok az ajtó elé.
A fekete Porsche tényleg ott áll! A srác már nyitja az ajtót. Behajolok hozzá:
– Kérem a pénzemet! Utána mehetünk…
Nevetve az első ülésre dob egy borítékot. Szemrebbenés nélkül kinyitom, és átszámolom. Pontosan kétszázezer.
– Máris jövök… – mondom halkan. Nem tudok a szemébe nézni.
– Hát persze! Várok! – szól a beavatott cinkosok hangján. Nem lehet tagadni: nagyon kellemes a hangja. Futok vissza az öltözőbe. A kétszázezret szintén a szekrényembe dugom, párszor végighúzom a hajkefét a fejemen, a szekrénykulcsot zsebre teszem. Kész! Majd ott lezuhanyozok. Előtte, vagy már csak utána… Mindegy. Hirtelen teljesen mindegy lesz az egész. Csak legyek már túl…
Beszállok a Porschébe. A srác a gázra lép. Jól vezet. Határozott, energikus, mégsem rohan. Egy szót sem beszélünk. Azért egy kicsit bánt, hogy a fejét se fordítja felém… Bekapcsolja a CD lejátszót. Valami klasszikus szól.
Úgy látom megérkeztünk. Fényben úszó, csuda elegáns villa előtt állunk meg.
A férfi kiszáll. Már éppen nyitom az ajtót, mikor megelőz: a kezét nyújtja, úgy segít ki. Felmegyünk vagy ezer lépcsőn. Mindenütt antik szobrok meg süppedő szőnyegek. A folyosó végén kinyitja egy hálószoba ajtaját.
– Lezuhanyozhatok? – kérdem, egy halálraítélt hangján.
Az ujjával mutatja, hogy ott a fürdőszoba. Közben mosolyog. Bemegyek. Mint egy alvajáró, úgy vetkőzöm, és zuhanyozok. Puha, bolyhos fürdőlepedőbe tekerem magam. Minek öltözzek fel? A hatalmas ágyon vár, meztelenül. Szó nélkül megrántom a törülközőmet. A földre esik. Lassan befekszem mellé az ágyba. Egy pillanatra elfog a nevetés: Még egyetlen szót sem beszéltünk! Gyengéden simogat, nekem óráknak tűnik minden perc…
Nagyon jó illata van. A bőre szolárium-barna, a lehelete friss. ,,Gyerünk már!” – mondogatom magamban. De még mindig semmi. Csak apró puszik, végig a testemen. Úgy felhúz, hogy én vagyok az, aki mindent azonnal akar. Nem hazudott. Tényleg nagyon tud. Legalábbis szerintem… Elfeledtette velem minden félelmemet. Fájdalmat alig éreztem.
Vágyat már egy fél óra múlva. Nagyon jó volt vele. Reggel lett, mire abbahagytuk… Hát most tényleg rengeteget tanultam. Éppen meg akartam szólalni, hogy ezt nem is hittem volna, és kösz mindent, mikor a fáradtságtól minden átmenet nélkül elaludtam. Annyit még éreztem, hogy vállamra húzza a takarót.
A folytatás megvásárolható.