Könyvem az olvasó kezében – Jenei András írása
… Már korábban megvásároltam a könyved, de nem volt időm rá és csak most vettem le a polcról „A gyűrűk ura mellől…
Az én könyvem vette le, nem Tolkien-ét…
Közvetlen azt hiszem nem volt még szerencsém ahhoz, hogy lássam: valaki az én kötetem olvassa. Nem, nem a vakság okán, de ha komolyan veszem, akkor azért is. Amúgy meg ha ilyen jött volna velem szemben, látta volna más. Ismerős, barát, rokon…
Ám mégis a téma sokrétűsége mellett jött ilyen hullám felém. Igaz, csak az interneten, de az olyan bizsergetőnek tűnt. Mint amikor az ember ott áll egy ékszerboltban és azon tűnődik: melyik gyűrűt vegye meg, aztán ahogy megfogja, valamiért a jó döntésnél zizereg az ember.
Szóval jött a levél: „Megdöbbentem és meghatódtam…” , vagy az, hogy „ Felnézek Önre.”.
Először vigyorogtam, mint a vadalma és átfutott a fejemen, hogy : Na ez az, ezért érdemes volt!
S természetesen hozta magával a gondolatokat, miszerint vajon tetszett-e neki, talált benne hibát, olvasná vajon más írásom is?
Ezt az érzést többszörösen éltem át, amikor lassan, nagyon lassan elkezdték átdolgozni, feldolgozni egyes könyveim. Hangoskönyvek, vagy éppen amikor a síkírású kötetemből a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége készített a saját könyvtára számára Braille változatot. S a legnagyobb, amikor az általános iskolai irodalomtanárom írt néhány sort a könyvemről.
Ezek pont olyanok voltak, mintha láttam volna a képet: leveszi az olvasó a polcról, belelapoz, majd beleteszi a kosárba.
Az érzés mint írtam jó, nagyon jó.
Azért vagyok a témával bajban, mert láthatnám az online felületen, hogy veszik a könyvem a virtuális polcról, láthatnám, hogy belenéznek. Egy részről látom, hiszen kaptam kommentet a moly-on, s viszonylagos számokkal érzékelhetem, hogy az elektronikus formátumokat hányan nézték meg. Venni, valós véleményt írni már nem látok sokat.
S a virtuális térben maradva csodálatos hely ilyenre a Facebook. Ott aztán tényleg láthatnám azt, hogy kézbe veszik, megveszik, olvassák – leginkább idegenek- az írásaim. Ám itt jövök rá, hogy mi a helyzet manapság az irodalommal és a mai emberek jelentős részével; a mai könyvpiaccal ( már ez a fogalom is hidegrázást okoz) ; az olvasás, mint normális időtöltés lehetőségével. Ha itt szeretném látni a fent említett képet, bizony nemhogy köd van, de koromfekete sötétség. S itt nem csak az én könyveimről beszélek, mert más könyveket is keveset láthatunk manapság valóban fogni egy-egy embernél. Jó, sokan járnak könyvtárba, boltokba, láthatjuk, hogy híres írók köteteit milyen pillanatok alatt viszik, ám mégis mintha régen többen vettek volna kézbe egy regényt, vagy éppen verses kötetet…
( Mindazoktól elnézést kérek, akik valóban olvasnak!)
Na, de ez már egy másik téma, talán majd legközelebb ezt fejtegetem ki bővebben.