Krisz ötletei / America first, azaz hogy írtok ti?

A netet elárasztották a Trump beszédét kifigurázó videók. Oké, Amerika legyen az első, a legfontosabb, de lehetne Hollandia a második? Horvátország a harmadik?

A hasunkat fogjuk a nevetéstől, amikor ezeket nézzük, mert nagyon jó szövegírók szedték össze hozzájuk a legjobb ötleteiket. Nézzük meg, miért ilyen viccesek ezek a videók, mégpedig azért, mert egy írónak nagyon jól jön, ha képes percek alatt paródiát írni szinte bármely más író művéből.

Ezek a videók tehát azt veszik alapul, hogy:

– azonosítják az új amerikai elnök, Trump beszédében a jellemző szófordulatokat,

– hivatkoznak Trump viselkedésére, ötleteire,

– elismerik Trump kijelentéseit tiszta és vitathatatlan igazságként, és meg is fejelik,

– kiemelnek a saját történelmükből, politikájukból, egyéb jellemzőikből ironikus momentumokat, főképp ellentmondásosakat, és mindegyik videó utal valami politikai-gazdasági inkorrektségre.

Nézzük meg a holland videót, ami kirobbantotta a Trumpot köszöntő filmecskék versengését!

Azzal kezdődik, hogy tiszteletteljesen, illendően köszönti az elnököt (elismeri). Ezután felhívja rá a figyelmet, hogy van más ország is Amerikán kívül (Hollandia pici ország, kihalljuk az öniróniát).

A továbbiakban érdemes figyelni, hogy mennyire eltúlozzák Trump egyszerű mondatszerkezetét és sablonos szóhasználatát – sőt még a kiejtését is. Jön a rengeteg great (nagyszerű), fantastic (csodás), big (nagy), huge (óriási), amazing (elképesztő), best (legjobb), totally (teljesen). Ezek gyakran ismétlődnek közvetlenül egymás után is, vagy ugyanaz a szó, vagy egy szinonima (great után absolutely fantastic). Maga a megfogalmazás is egyszerű, tőmondatos, szlenges (például hogy a spanyolok totális lúzerek – total losers). Visszatérő kifejezések az „it’s true”, tehát egyes kijelentések után hangoztatni, hogy ez úgy igaz, ahogy van; valamint az „alternative fact”, amit a hazugság szó szebb színben feltüntetésére találtak ki az elnök kommunikációjában.

A videóban érdemes megfigyelni, hogy sorra tűnnek fel a klisék (a holland videóban például a szélmalom), és olyan tények, melyek az európaiaknak egyértelműek. Ilyen például, hogy ki alapította az országot (Európában mindenki tudja, hogy a hollandok azért játszanak narancssárga trikóban a sporteseményeken, mert Willem van Oranje vezetékneve narancssárgát jelent – igen, ő az, akit a magyarok Orániai Vilmosként neveznek), vagy akár olyasmit is elsütnek, hogy a hollandok hollandul beszélnek.

Jellemző a kisfilmekre mások lekicsinylése, akár durván is, illetve nyilvánvaló, ezáltal ironikus hazugságok kijelentése igazságként (a spanyolok nemcsak vesztettek a nyolcvanéves háborúban, hanem meg is haltak / minden más nyelv rossz, csak a holland igazi / a síkságot védő gát a Mexikóból érkező tengervíz ellen nyújt védelmet / mi nem falat építettünk Mexikó ellen, hanem óceánt / senki sem épít olyan jó óceánt, mint mi). Ezek után a kijelentések után pedig szerepelhet az „it’s true”, tehát hogy igaz, amit a videó állít.

Érdemes megfigyelni, hogy ezek a kijelentések gyakran fricskázzák az elnök bizonyos kijelentéseit és egyéb, vele kapcsolatos híreket. Ilyen téma a mexikói határon építendő fal, vagy nézzük Madurodam, a kicsinyített város bemutatása alatt a szöveget: itt a terek olyan kicsik, hogy könnyű őket megtölteni – utalva arra, hogy Trump beiktatásakor nem volt sok érdeklődő a Fehér Ház előtt.

A politikai-gazdasági inkorrektség is jellemzően terítékre kerül ezekben a videókban, a hollandok például azt mondják, náluk lehet adót csalni, de a horvátok a korrupt politikusaikra büszkék. A videók zárása pedig mindig tartalmazza a fő üzenetet: rendben, értjük, hogy Amerika a legfontosabb, de rögtön utána következhet a miénk?

A magyarok is elkészültek saját változatukkal, de ha a kedves olvasó még nem látta, javaslom, hogy még ne nézze meg; előtte legalább vázlatszinten írjon szöveget egy efféle bemutatóhoz, és csak utána kattintson a kész videóra.

Mások stílusát, fogalmazásmódját általában is érdemes utánozni, ez egy nagyon jó kreatív írói feladat. Amikor kiválasztjuk, hogy kit tekintsünk példának, olyan személyt válasszunk, akinek jellegzetes a szókincse, egyértelmű, milyen szavakat szeret használni, mi a kedvenc témája, hogyan viszonyul különböző kérdésekhez. Ha már tudjuk, kit utánozzunk, háromféle feladat közül is választhatunk:

– a választott személy adott szövegét/írását/versét/novelláját dolgozzuk át,

– írunk egy új szöveget az adott személy stílusában, tehát hogy annyira hasonlítson rá, hogy aki szintén ismeri azt a személyt, ráismerjen,

– írunk egy olyan szöveget, ami parodizálja a választott személy stílusát, témáját, szóhasználatát, tehát olyan, mintha ő írta volna, csak annál viccesebb, túlzóbb, abszurdabb.

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál

Akármelyik feladatot választjuk, döntsünk előbb arról, mi lesz a téma, a cselekmény, a mondanivaló. Ezután írjuk össze a jellemző szófordulatokat, szavakat. Gondoljuk át, mi jellemzi még az adott személy írását, szövegét. Lehet ilyen jellemző, hogy a főszereplőnek mindig van testvére. Vagy általában feltűnik egy kutya, esetleg egy borosüveg. Vagy a szereplők megnevezése mindig vezetéknéven történik. Ezeket a jellegzetességeket is kiírhatjuk, majd akár vázlatot is készíthetünk, vagy egyből elkezdhetjük a szövegírást.

Szakirodalmat is ajánlok mások stílusának másolásához, természetesen Karinthy Így írtok Ti című művét, amely ezen a linken ingyenesen letölthető.

Jó utánzást, jó alkotást!

Nádasi Krisz