Krisz ötletei / Kell-e egy írónak rutin?

A legtöbb író munka mellett írja a történeteit. Jellemzően nem ebből él, vagy még ki sem adták az első könyvét; szeretne író lenni, de még nem érzi magát annak. Vajon fontos-e, hogy ez esetben is legyen írói rutinja, legyenek az írással kapcsolatos megszokásai?

Mivel az írást sokan hasonlítják a sporthoz, megtehetjük ebben az esetben is.

Azt mondják, az íráskészség olyan, mint maga az izom: jó mindennap megmozgatni, hogy fitt maradjon. Ehhez azt is hozzátenném, hogy mivel jellemzően a jó kedélyállapot és a formában maradás a célunk a sportolásban, ez jó cél az írásban is. Tehát írjunk akkor is, ha nem az a lényeg, hogy országos bajnokságot nyerjünk! Sportolni eljárunk hetente egyszer-kétszer-ötször, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Az írásra is nézhetünk ugyanígy: írjunk rendszeresen, és ugyanazon a napokon!

1. Mindennap írni?

Nagyon hasznos rutin, ha mindennap írunk (történetet), de érdemes végiggondolni, mennyi szöveget termelünk napról napra. Hiszen írunk e-maileket, levelezünk a barátainkkal Facebookon. Odafigyelünk a fogalmazásra, a helyesírásra? Főleg abban az esetben, ha nincs alkalmunk novellát, verset, regényt írni, figyeljünk rá oda, hogyan fogalmazunk! Legyünk kritikusak még az internetes hozzászólásainkkal szemben is – kerek a mondat? Érthető az üzenet, amit közölni szeretnénk? Nagyon gyorsan csökken ugyanis a kifejezőkészségünk, ha elengedjük magunkat, ha elfogadjuk, hogy „túl zsúfolt az életem, nincs időm regényt írni, még az e-maileket is futva írom”.

A megírt leveleinket kiküldés előtt kétszer is olvassuk át, a főnöknek leadandó riportot igényesen fogalmazzuk meg, igenis keressük meg a legjobb szavakat!

2. Iktassunk be heti rutinokat!

Tehát tegyük azt, amit a sportolással (szeretnénk)! Hetente legalább egy órát szánjunk történeteink, gondolataink leírására. A naplóírást is szeretem kreatív írásgyakorlatként felfogni, mert hiába írunk megtörtént eseményekről, igenis tehetjük ezt irodalmi igényességgel, ha ahhoz van kedvünk.

Még jobb azonban, ha novellát, kisregényt, regényt írunk. Ha máskor nem, akkor hétvégén szakítsunk rá időt! Ideális ezt nagyjából ugyanabban az időpontban megtenni, a családunk életritmusához igazodva. Ha például mindenki tovább alszik vasárnap, akkor mi felkelhetünk egy órával hamarabb, és ezt a csendes időszakot használhatjuk írásra. Ha találunk egy ilyen időablakot, és mindig kihasználjuk, akkor néhány hét alatt hozzászokik az „íróizmunk”, és már várni fogja ezt az időszakot, hogy gyakorolhasson!

3. Kövessük a fejlődésünket!

A sportban is látjuk, hogyan fejlődünk – például ha két hónapja még nem tudtam egy több erőt igénylő vagy technikásabb gyakorlatot elvégezni, ma pedig már megy. Az írásban is észrevesszük ezeket a különbségeket, ha figyelünk rájuk. Milyen párbeszédet írtam múlt márciusban? Látom-e a fejlődést?

Ha nem írunk rendszeresen, a teljesítményünket sem tudjuk mihez mérni – és ezzel elértünk az írói rutin következő fontos pontjához:

4. Keressük a fejlődést!

Fejlődni rengeteg módon tudunk. Kézenfekvő például a pályázatok és feladatok keresése. (Karácsony közeledtével ajánlom például ezeket a gyakorlatokat! ) Ugyanazt a feladatot megoldhatjuk minden évben – jó móka lesz majd összehasonlítani az évek során elkészült szövegeket!

Fejlődünk akkor is, ha írással kapcsolatos tanácsokat, ötleteket, könyveket olvasunk, vagy ezzel kapcsolatos online vagy offline foglalkozásokon, tanfolyamon veszünk részt. Én állandóan olvasok nyelvtannal és fogalmazással, dramaturgiával kapcsolatos könyveket, blogokat, és kifejezetten figyelek rá, hogy lassan haladjak, gondolkozzam mindazon, amit láttam, olvastam, beépítsem az életembe. Tehát ha például itt, Könyv Guru oldalán olvasok egy jó ötletet, akkor azt felírom magamnak a határidőnaplómba, hogy ne felejtsem el, azt vettem észre ugyanis, hogy amit leírok, arra jobban emlékszem.

E négy pont figyelembe vételével alakítsunk ki magunknak saját írói rutint, és írjunk minél jobb minőségű, minél több szöveget!

Nádasi Krisz

Ui. Hamarosan itt az újévi fogadalmak ideje…