Nézőpont – szempont – perspektíva: hogyan használjuk őket?

A felvetés becsapós, mert a „nézőpont” láttán természetesen elsőre mindenki arra gondol, hogy egy történetet meg lehet írni a főhős vagy az elbeszélő szemszögéből (olykor a kettő egybe is eshet). Akkor mit kell ezen tovább görcsölni? Minek játszani – a szavakkal? A helyzet azonban némileg bonyolultabb, mivel sokat számít, hogy mit mire használunk, hogyan választunk nézőpontot, és milyen perspektívából írunk. Nézzük ezeket kicsit közelebbről!

* * *

A kezdők egyik leggyakoribb hibája, hogy nem tudják biztosan eldönteni, melyik narrációs típust választják, magyarán ki mesélje a történetet a könyvben. Arról, hogy milyen számban és személyben érdemes írni a regényünket, már többször is szót ejtettünk (például ebben a posztunkban is), ezért most csak röviden foglaljuk össze ennek a lényegét.

Egyes szám első személyben

Általában személyes történeteket szokás így írni, de ebben is többféle megoldás képzelhető el:

  • A főhős mesél, ő mondja el, mi történik vele, az ő szemén keresztül izguljuk végig a sztorit, ő kommentálja az eseményeket.
  • Mellékszereplő szemén keresztül látjuk az eseményeket, ő kommentál. Általában olyankor érdemes ezt a megoldást választani, amennyiben az adott szereplő szoros kapcsolatban áll a főszereplővel.
  • Elmesélheti a történetet egy megfigyelő is, aki talán nem is vesz részt az eseményekben. Ez a megoldás majdnem ugyanolyan, mint amikor egy narrátor mesél el mindent, de ebben az esetben egyes szám első személyű névmásokat is használhat a szerző.
Egyes szám második személyben

Ez a megoldás az egyik legritkább, mert elég könnyű elrontani, hogy nem használ az ember egyes szám első személyű névmásokat. Ilyenkor az olvasó a narrátor. Nehéz, de nem lehetetlen, mégis csak nagy gyakorlattal rendelkezőknek ajánljuk.

Egyes szám harmadik személyben

Ez a legáltalánosabb narrációs mód, az írók különösen szeretik, mert áttekintést ad arra vonatkozóan, hogy mi történik a regényben. Ennek is több változata létezik:

  • A szűkített verzió, amikor csak egy személyt követ végig az író a történet során.
  • Nagyobb mozgásteret ad, amikor több szereplő szemszögéből is követi a cselekményt a szerző, és az ő sztorijuk, gondolataik között ugrálhat előre és hátra az időben, illetve helyszínek között.
  • A mindenható narrátor egyes szám harmadik személyben ír, és mindenkit lát, mindent tud a történetről. Bármit megtehet, bárhová, bármelyik idősíkba ugorhat, szabadon alakíthatja a történetet, és közölhet az olvasóval, amit akar.
De mi az a perspektíva?

Most, hogy átismételtük az írói nézőpontokat, vizsgáljuk meg egy kicsit másik oldalról is a kérdést. Egyrészt ugyanis  a nézőpont jelenti, hogy a narrátor hogyan (kinek a szemszögét követve) meséli a történetet, de fontos a perspektíva is. Vagyis, hogy a narrátor hogy érzékeli, hogyan éli át, ami történik. Ahogy az életben, a regény történetében is mindenkinek más és más az eseményekről alkotott perspektívája. Aligha mondunk újat azzal, hogy egy konkrét eseményt négy jelenlévő ember négyféleképpen fog elmesélni, megélni. Nos, ez a történet perspektívája, vagyis, hogy miként változik a sztori a mesélőtől függően.

Ha igazán élő, hiteles történetet akarunk írni, hús-vér szereplőkkel, akkor bele kell helyezkednünk minden hősünk látásmódjába, és meg kell értenünk az eseményeket, a motivációkat, a sérelmeket, örömöket az ő szempontjukból. Ha csak a főhősünk szempontjából látjuk a világot (magyarán: a cselekményt), akkor nem lesz igazán jó a regényünk. Nagyszerű példák erre azok a kötetek, amelyek egy-egy gonosz szereplő szempontjából értelmeznek újra klasszikus meséket, mint a Hamupipőke a mostoha, vagy a három kismalac a farkas szemszögéből.

Kísérletezzünk eltérő perspektívákkal

Nekünk is sokat segíthet, ha megpróbálunk – ha nem is egy egész történetet, de legalább – egy jelenetet több szempontból is megírni. Gondoljuk végig ennek során, ki mit mond, mit érez, hogyan cselekszik ugyanazon esemény alatt, a saját értékeit, szemléletét mindvégig megőrizve. Sokat tanulhatunk belőle, különösen azt, hogy mennyire másképp hangzik a különféle szereplők „igazsága”, és hogy önmagát senki sem látja gonosznak. De azért is hasznos ez a gyakorlat, mert segít, hogy megértsük a különféle szereplők motivációit, ezáltal pedig sokkal összetetteb, életszerűbb történeteket leszünk képesek alkotni.