Könyv Guru novellapályázata – az első hírek

Meglepő és tanulságos fordulatokat hozott Könyv Guru első novellapályázata, amelyet május 31-én hirdetett meg, június 13-i leadási határidővel. Meglepő, hogy ilyen sokan éreztek indíttatást a jelentkezésre, és tanulságos a pályázók összetétele, lelkesedése. A kiértékelés gőzerővel zajlik, Nádasi Krisz – a szerkesztőség folyamatos zaklatására – azt ígérte, hogy jövő kedden közzé is teszi az első részletes értékelést.

Addig viszont bizonyára olvasóink is kíváncsiak arra, milyen általános következtetésekre jutott Krisz az írások első áttekintése alapján, ezért megmutatjuk az általa összeállított infografikát, illetve eláruljuk, hogyan tervezi a rengeteg írásmű feldolgozását, értékelését. A pályázókat ugyan erről már értesítettük, ám mai posztunkban közöljük az egyik jelentkező, Bálint levelét, amelyben azt a talányt próbálta megoldani, miként lehetséges, hogy a pályázók nagyobbrészt a hölgyek közül kerültek ki. Figyelem: Bálint okfejtése még a vizsgált ténynél is meglepőbb!

* * *

Mindenekelőtt azonban íme Krisz teljes infografikája:

Konyv Guru palyazatInfographic

 

Szóban is összefoglalva tehát: összesen 128 mű futott be, 122 szerzőtől (volt, aki három novellát is leadott)!

A novellaszerzők nagyobbrészt hölgyek voltak, ami azért is meglepő, mert szerte a világon, beleértve Magyarországot is, nagyon sok férfi ír. A megjelent könyvek közt egyértelmű a férfi szerzők dominanciája. Elképzelhető, hogy a hölgyek fogékonyabbak a pályázatokra, esetleg a visszajelzésre? Vagy szívesebben alkotnak rövid írásokat? (Erre a kérdésünkre ragadott tollat Bálint.)

A beküldők fele élt a lehetőséggel, hogy kérdezzen vagy megjegyzést fűzzön a művéhez, és az általános felvetésekre Krisz ígérete szerint külön cikkekben reagálni is fog. Krisz abban a tekintetben is nyitott volt, hogy a terjedelmi korlátot túllépett versenyzők anyagát is elolvassa, tehát a 2000 szó körüli novellákat is.

 

Mikorra születik meg a döntés?

Olyan sok pályázat érkezett, és közöttük már most olyan sok értékes látszik, hogy úgy döntöttünk, három győztes is lesz! Az első legjobb írásról jövő kedden olvashatjuk Krisz értékelését, a második legjobbról július végén, míg a harmadikról augusztus végén – ezeket is értékeléssel, természetesen.

Krisz ezenkívül összefoglalja azokat az érdekességeket, amelyek a beküldött műveket jellemezték, és a tanulságokról ír majd egy olyan külön cikket, amelyet a pályázók (és a most még írásművet nem beküldő, de az írással kacérkodó szerzők is) sorvezetőnek tekinthetnek a fejlődésükhöz. Ez a cikk már júliusban megjelenik, érdemes lesz figyelni a hírlevelet!

Sokan kérték, hogy a pályázatukról mindenképpen kaphassanak visszajelzést, akár csak pár sorban is. Könyv Guru még győzködi a bírálót, hogy kötélnek álljon, de egyelőre csak sóhajtásokat és szemforgatást kap válaszul. Persze feltehetőleg Krisz is meggyőzhető, ha kap némi lelki támogatást a pályázóktól… Azt viszont megígérte, hogy az érdekes, közlésre méltó novellákat megjelöli. Így könnyen lehet, hogy más pályázók írásai is megjelenhetnek a portálon. Ezeket a szerzőket augusztus végéig külön értesítjük!

Könyv Guru a Facebookon

Az összefoglaló után pedig lássuk, hogyan próbálta megfejteni a nagy számú hölgy pályázó jelentkezését a saját írásával szintén versenyző Bálint:

Kedves Könyv Guru!

Mint férfi pályázó, kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak kérdésedre („vajon miért adtak be több pályaművet női pályázók?”). A válasz során részletesen kitérünk a novellapályázat-beadás mélylélektanára, a nemek közti versengésre, és metakognitív félelmekre, mint például potenciális sikerélménytől való szorongás paradoxonára, továbbá említésre kerülhetnek megmagyarázhatatlan tér-idő anomáliák, vadkacsa-populácók egyedszám-diagramjai a káoszelmélet fényében, különböző ízesítésű sütemények, franciakulcsok és kilincsek.

A Válasz:

Még a legegyszerűbb kérdés is hatalmas nyugtalanságot, az erre a kérdésre adott ostoba válasz pedig hatalmas megbotránkozást kelthet (lásd: Galaxis Útikalauz Stopposoknak, („Mi az Élet Értelme?” – 42.)). Ennek fényében a probléma alapos körbejárására van szükség. Az ősi kínai bölcselet szerint minden élethelyzetben 64 elemi lehetőség van, és ez alól nincs kivétel. Nos, a jelen kérdésre tehát épp hatvannégy választ lehet adni: nem óhajtom leírni az összeset, de kiemelek közülük néhány gyöngyszemet.

24. Valójában minden pályázó férfi volt, csak sokan női elérhetőséget adtak meg. Lehetséges okok: sokszor megesik, hogy a durvának tűnő külső mögött egy érzékeny lény kuporog, aki egyfolytában az illúzió fenntartásán dolgozik. Mit szólnának az ismerősök, ha az interneten terjengeni kezdene egy novella, amely az ő nevükhöz fűződik – ráadásul, ne adj’ Isten, finom lelki problémákat boncolgat. Egyértelmű, hogy női nevet adnak meg, ez a legkevésbé gyanús.

Előfordulhat az is, hogy valaki abban reménykedik, hogy ha kellemesen hangzó, dallamos női névvel adja be a novelláját, akkor a pozitív előítélet miatt kedvezőbb elbírálásban részesül…

31. Valójában kétszer ennyi pályázat érkezett, azonban egy sajnálatos szerverhiba miatt minden második pályázat elveszett. Különös véletlen folytán ezeket a pályamunkákat kivétel nélkül férfiak adták be, a statisztika ezért vett fel torz alakot.

55. A férfiak egy része elbizonytalanodott a beadás előtt, és meggondolta magát a beküldést illetően.

12. A férfiak nagy része úgy érezte, hogy nincs szüksége pozitív megerősítésre (negatívra meg pláne nincs), ezért feleslegesnek tartotta a novella beküldését. De az is lehet, hogy csak lusták voltak…

6. A nők már a pályázat meghirdetésekor agresszív, elutasító viselkedést tanúsítottak a facebook bejegyzés alatti hozzászólásokban, és a férfiak egy része megrettent tőlük. A női magatartás elemei jelenleg ismeretlenek, szerepet játszhattak nonverbális jelek, mentális impulzusok, démoni energiamezők, interneten terjedő virtuális feromonok, amelyek novellapályázat-beadás gátló hatással vannak a férfiakra.

64. Valójában a világ nem is létezik olyan formában, mint ahogy mi azt elképzeljük, ehelyett valami egészen bizarr, örvénylő, ruganyos massza részei vagyunk, amely arra hivatott, hogy a benne élőket (legalábbis azokat, akik azt képzelik, hogy benne élnek) felbosszantsa, elbizonytalanítsa, és azt az érzetet keltse bennük, hogy roppant ostobák.

De az is lehet, hogy csak simán nem létezik.

(apró filozófiai kitérő az előbbi megjegyzés bizonyítására – csak saját felelősségre olvasandó: két paradigmát kell elfogadjunk a megértéshez: „Gondolkodom, tehát vagyok”, és „Quod est inferius, sicut est, quod est superius et quod est superius, sicut est quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius” (magyarul: Ami lenn van, egylényegű azzal, ami fenn van, s ami fenn van, egylényegű azzal, ami lenn van, s az Egy csodálatos műve az (- Hermes Trismegithos, Tabula Smaragdina, magyarul csak szabadforításban)). Namost. Gondolkodom, tehát vagyok, megfordítva: nem gondolkodom, tehát nem vagyok. Azok tehát, kik nincsenek, nem gondolkodnak, s épp ezért nem is jönnek rá soha, hogy nem léteznek. Itt jön be a fenti és a lenti hasonlósága: talán mi, akik azt mondjuk magunkról, hogy létezünk, mi sem létezünk, mivel nem gondolkodunk egy magasabb szinten. Elképzelhető, hogy az a bizonyos magasabb szint a valóság, a mi szintünk pedig a nemlét: sosem létezhetünk azon a szinten, amíg el nem ismerjük, hogy mi jelenleg nem létezünk – ekkor ugyanis egy magasabb szintű gondolatunk támadt, amely a gondolkodom, tehát vagyok alapján helyet biztosít nekünk a magasabb világban is.)

24/b. Pont, hogy nem minden pályázó volt férfi, hanem ellenkezőleg: mindenki nő volt, viszont egyesek tudták, hogy nagyon kevés férfi pályázó lesz, ezért szánalomból/ok nélküli szimpátiából/statisztika-hamisítási szándékból férfi nevet adtak meg.

11. Valójában mind a 128 novellát én adtam be, és egy idő után már nem jutott eszembe több férfi név.

Nos, így hirtelen több válaszlehetőség se jut eszembe, talán pont úgy megy ez, mint a feleletválasztós tesztek alkotóinál: egyszer leírják a helyes választ, és utána már nem jut eszükbe semmi… Nem is beszélve arról, hogy még meg kell írjak további 10-20 válasz emailt különböző stílusokban, különböző emailcímekről.

Bármilyen további kérdésed van, nyugodtan felteheted nekem, vagy tulajdonképpen bárkinek, aki pályázatot adott be (tehát nekem…). Nem fokozom tovább, én is érzem, hogy már nem vicces:)
Szívélyes üdvözlettel:

Bálint

 

Írt egy könyvet? Olvassa el, hogyan adhatja ki!