Regényújság / Álomtalanítás ÷ 12. rész
Könyv Guru folytatásokban közli Robin O’Wrightly lélektani krimijét. Az első rész innen érhető el. A tizenegyedik rész múlt héten jelent meg, itt következik a tizenkettedik.
Olyan volt, mint egy éber álom. Az együttlét után Shauni ébren tartotta Franket azzal, hogy mindent elmondott neki az életéről, legalábbis amennyire emlékezett, mert úgy érezte, most már ki kell tálalnia lelkileg is annak, akit tulajdonképpen a leginkább közel valónak érzett magához. A férfi csak nyelte, itta a szavait, órákon keresztül csak perceknek tűnt az idő, hanyatt fekve, kéz a kézben az ágyon, bámulva a plafont, miközben a mondatok és szavak a gyönyörtől a szörnyűségeken át az újabb gyönyörig repítették.
Reggel elsőnek a férfi ébredt fel, de nem kelt ki az ágyból. Elnézegette párját, aki még aludt mellette, úgy, mint a tej. Ilyen nyugodtnak már régen látta, ha látta így egyáltalán, mert ez
teljesen új és váratlan élethelyzet volt, amelyet álmodni sem mert. Most itt feküdt mellette a világ legszebb, leghumorosabb, legokosabb nője, na jó, csak neki az, de mindegy is, mert ez lehet, hogy csak hallucináció. És ő nem akart felébredni egyáltalán. Azok a titkok, amelyeket elmesélt neki az éjjel, csak fokozták a benne szunnyadó, téli álomra ítélt szerelmét, és a férfias ösztönt arra, hogy megvédje a törékeny nőt – még akkor is, ha épp férfiszerepet játszik. Határozottan nő lakik benne, persze nem csak anatómiailag. „Az élet egy szemétláda” – hallotta a megfigyelőben a nő szavait. Tényleg az, amiken keresztülment gyerekként, aztán felnőttként. És most milyen nyugodt… Szinte derűs.
Neki persze kicsit fájt a feje, na, persze, a whisky… Rég ivott már, általában nem volt jó vége, ilyen szuper biztos nem, mint most. Ezért érdemes volt lerészegedni…
– Jó reggelt – mosolygott rá Shauni, mikor kinyitotta szemeit – persze álmaiban. Frank elkalandozott, még az is lehet, hogy elbóbiskolt és álmodott. Valójában Shauni felébredt, és erélyesen rászólt:
– Frank, mondd, hogy ez az egész csak egy rémálom!
Kipattant a csipája neki is, erre az ébresztőre azért nem számított.
– Mi van?
– Nem lehet igaz… – partnere kétségbeesett siránkozása igazi volt – Mondd, hogy nem feküdtünk le! Könyörgök! Amúgy is letagadom…
Jézus isten! …Iszonyatosan fáj a fejem – dülöngélt ki az ágyból a nő, persze anyaszült meztelenül, de ez nem is tudatosult benne. Elkavircolt
a konyháig, ahol betette a fejét a csap alá és hideg vizet engedett rá. Elég bizarr és szexi látvány volt így egy félig még alvó férfiember számára. „Ez egy tuti incepció” – jegyezte meg magának.
– Hát hacsak nem EZ az álom, és a többit is közösen álmodtuk? Te álmodsz engem, vagy én téged? – próbált viccelődni Frank, de nem talált befogadó fülekre.
– Kérlek, legyen eszed, ebből nekünk csak bajunk lehet! – nyöszörögte a vizes hajú, artemiszi testű nő a konyhában, ami egyben volt a szobával. – Én nem is tudom… Mi a fene ütött belém! És miért pont veled…? Többet nem iszom, bassza meg az… – nem fejezhette be az éktelen káromkodást, mert Frank beterítette a testét egy nagy lepedővel, amit az ágy mellett talált, és magához húzva dörzsölni kezdte a haját, a hátát, ami vizes lett a kijózanító tipptől.
– Sok mindent mondtál el, ami miatt én komolyan vettem az egészet…
– Igen, és ez az, ami aggaszt. Senkinek sem beszéltem ennyit a múltamról, mint neked. Ha visszaélsz vele, Leidecker sorsára jutsz! – könyökölte hasba szelíden, de határozottan a segítő szándékú férfit, majd felé fordult.
– Isten őrizzen, így is elég félelmetes vagy – nézett a szemébe Frank, majd megcsókolta, hogy ne halljon több ellenvetést. Igazából nem tudhatta, hogy Shauni részéről a vita bevégeztetett, de ez a meleg csók igazán jól esett. „De nem, nem, nem! Csak Franket nem! Ő túl jó hozzám!” – zakatolt a nő agyában a csók alatt.
– Indulhat a ruhakeresés, mert tíz perc múlva kint kell lennünk azon az ajtón – bontakozott ki végül az ölelésből, egy nyugtázó mosollyal. Ezzel egy célja volt: lerázni Franket minden áron.
– Elvileg szabadnapunk van, vagy nem? – kérdezte a kollégája, de nem engedte el partnerét. „Nem szerethetek bele! Nem! Tilos! Hallod, Shauni, tilos!”
– Vagy nem. Papírmunka! – oszlatta fel kétszemélyes Laokoón-csoportjukat Hullivan nyomozó. „Istenem, már késő! Végem van!”
– Kávé a sarki reggelizőben, ez a napkezdő ajánlatom! – rikkantotta DiMarco nyomozótárs a kapu előtt, amikor kiléptek. Megint egy új nap, talán megint egy új eset, persze már egészen más státuszban, mint eddig. El kellene titkolniuk, hogy szeretik egymást, de felesleges, egyrészt úgyis kiderül, másrészt eleget titkolták eddig még saját maguk előtt is. Mi hasznuk volt belőle? A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, főleg, ha az besétál a kapun. De ki nem szarja le azt a kaput? Egyszer élünk, akkor is túl rövid ideig, hogy rosszul éljünk. Ezt biztos, hogy mondta, és biztos, hogy valaki. Muszáj jól dönteni, mert az úton, ahol csak gyorsan haladhatunk, pillanatok alatt elszáguld mellettünk a helyes döntés lehetősége egy kihagyott jelzőtábla formájában. És akkor már meszelhet a rendőr, akinek akar…
Az este meglátogatott italozó pár sarokra volt Shauni lakásától, és ott parkolt Frank is, elég volt odáig elsétálni. A megtett mozgás jól esett a nyomozóknak, a csípős november végi levegő kitisztította az agyukat, elfújva a maradék másnaposságot.
Elhajtottak a járgánnyal a bártól a reggeliző és a rendőrőrs felé, ami a város másik végében volt, de csak negyedórára kocsival. Addig maradt idejük megbeszélni a legfontosabbakat.
– Mit csináljunk most? – kérdezte az autóban pánikhangon a rendőrnő.
– Végezzünk a papírmunkával, aztán ha gondolod, együtt vacsorázhatunk, és szerintem a jó dolgokat meg kéne ismételni… – mosolygott huncutul a sofőr.
– Nem, te hülye – torkollta le Shauni –, úgy értem… Én rettenetesen szégyellem magam. Józanul kellett volna ezt az egészet. Főleg veled kapcsolatban. Mert… ez így annyira gáz. Én nem szoktam ilyesmit csinálni, pláne randi nélkül. Az persze, hogy veled sikerült, megint egy csodával ér fel.
– Ezt bóknak veszem – eresztett meg egy elismerő vigyort Frank. – Már túl régóta ismerjük egymást. Az egész eddigi együttműködésünk egy komplett randi volt. Kizárt, hogy te nem érezted…
– Nem mondod, hogy egész idő alatt rám voltál kattanva, miközben én direkt a legrosszabb arcomat mutattam?! – lepte meg a nőt partnere őszintesége.
– Nem mondod, hogy ez volt a legrosszabb arcod? Akkor a továbbiakban egy angyallal fogok élni? – Frank mindig valami vicces beszólással enyhítette a kínosnak ígérkező pillanatokat. Valójában hihetetlenül szexisnek tartotta Shauni viselkedését, de azt is tudta, hogy elutasítás várhatja, így nem is próbálkozott. Ez a nő mindig is egy kinyithatatlan, de mégis lezáratlan akta volt a számára.
Odaértek a reggelizőhelyhez, és kiszálltak az autóból. Gyönyörűen sütött a nap.
– Ki mondta, hogy együtt élünk? – elsőnek a nyomozónő lépett ki az autóból.
– Ki mondta, hogy nem? Jönnek az esetek, ügyek, együtt kell megoldanunk őket. Ha nem is akarsz este beengedni az életedbe, nappal muszáj lesz. Én nem megyek sehova! – Frank nyomatékosan becsukta a kocsi ajtaját. Pity-pity, reflektált a riasztó.
– Az jó, mert én sem megyek sehova – vont vállat partnere, majd beléptek a vendéglátóhely ajtaján, hogy sorba álljanak a kávéért és
a szemdvicsekért, fánkokért, amelyeket vittek tovább, a rendőrőrsre. Ott is beszélgettek tovább, mintha csak ketten lettek volna az egész földkerekségen. Shauniban felágaskodott az őszinteség:
– Akárkinek nem mesélem el az életem, csak akivel meg akarom osztani.
– Értem. Akkor mára mi a terv? Délelőtt papírmunka, délután valami laza lövöldözés, este vacsorás randi, és aztán egy vad és szenvedélyes szex…? – Frankben más erők ágaskodtak.
A sorban fészkelődni kezdtek az emberek, mert sokuknak ez túl sok információ volt egy idegen pártól. Mégsem csak ők voltak ezen a világon, ennek pedig páran hangjukat is adták. A férfi persze rettentően jól mulatott magában.
– Nem vele vagyok, nem hozzám beszél – sziszegte a kínos jelenetben leforrázva Shauni. – Az Isten szerelmére, inkább hallgass! – rendszabályozta meg Franket. – Maguknak is be lehet kussolni! – intette rendre a zúgolódó tömeget, nem sok sikerrel, mert elkezdtek nevetgélni.
Mindenki megkapta a maga feladatát, és szerencsére épp sorra is kerültek. A kiszolgáló lány vigyorogva adta ki a kávékat, szendvicseket és fánkokat, illetve egy ajándék sütit is, aminek rémesen gejl íze volt – tudatva a szerelmespárral, hogy nagyon viccesen cukik, ahogy itt turbékolnak, kimondottan bearanyozva a napját.
– Ki ne posztolja Facebookon – szólt oda neki Frank, mikor átvette az árut, és a kiszolgáló lány már az okostelefonjáért nyúlt –, még nem frissítettük a családi állapotunkat szingliről bonyolult kapcsolatban állóra!
A mögöttük álló sor pont annyira kuncogott, mint mérgelődött az előbb, Shauni pedig jobbnak látta jól oldalba teremteni Franket a könyökével, majd kirángatni a reggelizőhelyről. Kint az utcán fújta a fülébe, amíg be nem ültek az autóba:
– Te megvesztél? Mit művelsz? És ha az őrsről is volt ott valaki?! Ha meghallották, végigmegy a pletyka, nekünk végünk lesz, mint a botnak!
– Ó, egek, te berezeltél… Berezelt a kemény csaj…! – piszkálta tovább a partnere, és a hátsó ülésre pakolta a reggelit, a kávét természetesen elöl itták meg.
– Basszus, értsd meg, ha ez kitudódik, mindkettőnket áthelyeznek valahová, és akkor… A rohadt életbe, kurva jó veled lenni, és nem akarom, hogy a szaros munkahely miatt vége legyen! – fakadt ki Hullivan nyomozó, és majdnem nyakon öntötte magát a kávéval. Inkább megitta egy húzásra, még ha olyan forró is volt, hogy leégett a torka. Legalább jobban fájt, mint a szavai, ahogy a saját fülében visszahallotta őket és lyukat ütöttek a szívébe.
Frank egy másodpercig még megilletődötten bámulta őt, majd fülét-farkát behúzva, csak ennyit mondott:
– Oké, egyszerre csak egy probléma. Hajrá, papírmunka…
– Tied lesz a nagyobb csomag, arra számíthatsz – köhécselt Shauni, még füstölt a gégéje.
– Melletted bármekkora csomaggal elbírok! – vágott vissza a férfi.
– Jaj, bazmeg, ne legyél már ennyire nyálas! – csattant fel a rendőrnő.
– Oké, de akkor este tutira elviszlek randizni, mert most megint pasi vagy! Este meg átrendezzük a beállításaidat – DiMarco nyomozó tudta, hogyan zárjon le egy ilyen vitát a társával.
Kiszakadt belőlük a nevetés, majd gázt adtak és elhagyták a reggelizőhelyet. Már nem tehettek semmit, ami történt, megtörtént, nem volt visszaút. Egyedül az volt a kérdés, együtt hogyan és hova tovább. Egyelőre a rendőrőrsre, ami kezdetnek igen bölcs döntésnek bizonyult.
A TÖRTÉNET FOLYTATÁSA: 13. rész
© 2016 Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. Grafika: Szabó Borka. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.