Regényújság / Földönkívüliek a Pénzverem utcában ÷ Házimunkák farsangkor

Rácz Katalin novellái egytől egyig szórakoztatóak. Valamennyit megmosolyogjuk, de van, amelyiken meghatottságunkban mosolygunk, és van, amikor a mosoly kacajba hajlik. A mai történet ez utóbbira példa: a kacér, vörös, bögyös kozmetikusnő szerelmi kálváriáját mutatja be.

Visszanézett! – ujjongott Rozi, amikor Ábrahám egy pillanatra arra fordította a fejét. Szíve hevesebben dobogott, arcát elöntötte a pír, lelke tele volt reménnyel. Hát mégis, végre, mégis! – gondolta boldogan, miközben kihalászta dekoltázsából az ámulattól beleejtett süteményes villát.

Az egyhetes kozmetikai továbbképzés és verseny első estéje volt ez. A résztvevők már elhelyezkedtek kényelmes szobáikban, nők a nőkkel, férfiak a férfiakkal, eltekintve a két házaspártól, akik természetesen közös szobában aludtak – mind a négyen.

Az öreg park lombjai közül beszűrődő napsugarak már alig-alig hatoltak be a szigligeti üdülő étkezőjének ablakain. Esteledett.

Vacsora közben Rozi kitartóan nézegette a baloldali asztalnál ülő fiatalembert, miközben a tányérján lévő hússzeleteket turkálta. Vacsorája már majdnem kihűlt, mindenki befejezni készült az evést, de Rozi csak turkált, sandított balra, megint turkált, megint sandított balra, és ez így ment egész vacsoraidőben.

Sandításai tárgya egy szőke, magas, viszonylag jóképű, harminc körüli fiatalember volt, aki feleségével és egy másik házaspárral együtt vacsorázott a sarokasztalnál. Abafi Ábrahámnak hívták, a fodrászszövetkezet újdonsült elnöke volt. Rozi azelőtt még csak fényképen látta a szövetkezeti újságban, több kolléganőjétől hallotta, hogy nagyon sármos fiatalember. Így, kézzelfogható közelségben Rozi számára valósággal lélegzetállító volt, minden képzeletet felülmúlt.

Kitartását eredmény koronázta: Ábrahám gyönyörű barna szemeit egy pillanatra Rozira vetette.

Kellett neki ez a kis biztatás, mert amióta a múlt hónapban az a villanyszerelő visszautasította, bizony kissé megcsappant az önbizalma.

Táskája mélyéről előkotort egy gondosan összehajtogatott papírlapot, jobb keze hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette majd integetni kezdett vele a sarokasztal irányába. Asztaltársai kicsit értetlenül szemlélték a kozmetikusnő szokatlan viselkedését, de nem fűztek kommentárt az eseményekhez. Rozi kihajtogatta a papírlapot, vörös frufruját félresöpörte a szeme elől, és – immár vagy századszor – elolvasta az üzenetet:

Drágám!
Szeretlek! Imádlak! Kívánlak!
A te Ábrisod

Csak ennyi volt, de ez mindent jelentett Rozi számára. Elégtételt érzett a villanyszerelő miatt is, aki – bár Rozi minden csáberejét bedobta, a szinte köldökig kivágott pólótól a Dior kölnin keresztül egészen a frissen sütött Rákóczi túrósig –, ellenállt a kísértésnek. Hűvösen csak ennyit mondott:

– Elnézést, hölgyem, de az ágyban nincs villanyvezeték.

Most viszont, végre, megvan az igazi! – gondolta. Boldogságát kissé beárnyékolta ugyan, hogy kiválasztottjának felesége van, de úgy gondolta, egyelőre nem foglalkozik ezzel a jelentéktelen aprósággal, majd később ezt is megoldják valahogyan.

A vacsorázók lassan szedelőzködni kezdtek, egymás után hagyták el az étkezőt. Rozi hirtelen felállt, odabiccentett asztaltársainak, és kisietett a folyosóra. Megállt egy kis asztalkánál a bejárat melletti beugróban, ahová egy hamutartót készítettek ki a dohányosoknak. Rozi, aki minden eshetőségre felkészülve, ezúttal hozott magával egy doboz Marlborot és öngyújtót is, rágyújtott egy cigarettára.

Már több mint tíz éve nem dohányzott. Az első slukktól óriási rúgást érzett a mellkasában, könnye kicsordult, hatalmas zöld szemei kigúvadtak.

– Rosszul van? – kérdezte AbafiÁbrahám, aki éppen akkor haladt el a dohányzóasztal mellett.

– Neeem – sóhajtotta Rozi, majd némi levegőhöz jutva, orvul előrenyújtotta ballábát Ábris háta mögött.

A mit sem sejtő, ámde annál féltékenyebb feleség térdre esve, két kezét kitárva, szótlanul terült el a folyosó márványlapjain.

Ábris, megfeledkezve Roziról, gyorsan felsegítette. Az asszony visszanézett, szája a te büdös kurva szavakat formázta, de Rozit ez már egyáltalán nem érdekelte. Csak szerelme gyönyörű szép, aggódó szemeit látta, amint fölé hajolt.

 

 

Az éjszaka Rozi számára édes révületben telt. Hol ébren, hol lázas álomképek formájában idézte fel minduntalan Ábris arcát, mosolyát, tekintetét. Alig várta, hogy reggel legyen, és újra láthassa szerelmét.

Reggelinél kellemes meglepetés fogadta: a baloldali sarokasztalnál immár csak hárman ültek. Mint asztaltársaitól megtudta, Ábris feleségének sürgősen haza kellett utaznia, és már vissza sem tér a hét folyamán.

Ezt a sors rendelte így! – sóhajtott fel Rozi boldogan, kávéját kavargatva. Elhárult az utolsó akadály is, amely boldogságuk útjában állt. Reménykedve rebegtette ez alkalomra készített műszempilláját a sarokasztal felé, ám Ábris elmélyült beszélgetést folytatott az asztaltársaságában ülő francia házaspárral. Pierre és Marie egyenesen Párizsból érkezett, a férfia záró verseny zsűrijének elnöki tisztjét fogja betölteni.

– Milyen művelt! – ábrándozott Rozi. – Még franciául is tud! És az enyém lesz, csak az enyém! – határozta el, megfeledkezve Ábris feleségéről.

Most örült igazán, hogy az elmúlt hónapokban olyan intenzív fogyókúrába kezdett. Minden célszerű módszert kipróbált, minden hasznos ötletet felhasznált célja elérése érdekében.

Azzal kezdte, hogy mérlegét a fürdőszobaszekrény mellé állította, és miközben ráállt, gyengéden rátámaszkodott a szekrény lapjára. Így sikerült is 2-3 kilót leadnia, de ez nem volt elég. Gondoskodni kellett a derékbőségéről is, ezért beszerzett egy gumicentit. Jó módszernek látszott, akár napi egy centit is tudott vékonyodni. De leghatásosabb módszernek mégiscsak a gombok kijjebb varrása mutatkozott. Ezáltal végre sokkal karcsúbbnak érezte magát.

 

Rozi most értette meg igazán, milyen is egy vadász élete: egész nap lesben állni, éberen figyelni kiszemelt áldozata és környezete minden mozdulatát, kifürkészni legrejtettebb szándékait és folyamatosan taktikákat kreálni a sikeres becserkészés érdekében.

Nehéz feladatnak bizonyult.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy a francia házaspár egy percre sem hagyta magára Ábrist. Reggeli után azonnal autóba ültek, és elmentek kirándulni. Rozi nem tehetett egyebet, minthogy sóhajtott egy nagyot: kocsija nem lévén, meg sem kísérelhette, hogy utánuk eredjen. Üldögélt tehát az üdülő teraszán, kezében a nagynénjétől örökölt színházi látcsővel, és egy percre sem veszítette szem elől a kocsibejárót. El nem mozdult onnan. Még a délelőtti foglalkozásokon sem vett részt.

Gondolataiba merülve érte a déli harangszó. Nemsokára itt azebédidő, de Ábrisék még sehol sincsenek. Eljött az ebéd is, de a baloldali sarokasztal üres maradt. Rozi csalódottan tolta el maga elől a tányérját. A délutánt ugyanúgy töltötte, mint a délelőttöt, de most sem történt semmi. A vacsora is üresen találta a sarokasztalt.

Besötétedett, a kocsibejárót már alig lehetett látni a teraszról. Rozi fájó szívvel hagyta ott vadászlesét, és engedett a csábításnak: lement szobatársnőivel a szomszédos étterem teraszára.

Legnagyobb meglepetésére a három kirándulót egy sarokasztalnál találta. Ábris piros pólója, amit megérkezésük óta látszólag le sem vett magáról, messziről virított. Pierre és Marie között ült, mind annyiuk előtt egy-egy pohár sör. Éppen fizetni akartak, mivel az étterem bezárni készült. Rozi és társai hoppon maradtak, még alig ültek le, máris távozni kényszerültek. Pierre és Marie kihörpintette söröspoharát, Ábris fizetett, és várakozásteljesen nézett Rozira.

– Ihatok egy kortyot? – kérdezte Rozi bátortalanul, Ábris félig telt poharára mutatva.

– Persze! – bólintott Ábris, mire Rozi megfogta a poharat, ivott egy kortyot, majd hirtelen elhatározásból egy puszit nyomott Ábris bal orcájára, és zavartan elsietett.

– Ki volt ez? – kérdezte Ábris meglepetten.

– Töröld le az arcod!– szólt Pierre. – Csupa rúzs vagy.

Ábris zsebkendőt vett elő, és zavartan törölgetni kezdte az arcát. Felemelte söröspoharát, tétovázva nézte a karimán lévő rúzsfoltot, kihörpintette az italt, majd hirtelen éktelen köhögésbe kezdett.

– Meg ne fulladj már itt nekem! – kiáltotta Marie. – Mit mondok a feleségednek, hogy vigyáztam rád?

– Már minden rendben – felelte Ábris és zavartan nézegette a tenyerében fekvő műszempillát.

 

Rozi szenvedélyes éjszakát élt át. Kimerítette az előző napi álmatlanság, alighogy letette fejét a párnára, máris elaludt. Álmában Ábrist látta és önmagát a legkülönbözőbb helyzetekben. Visszaidézte a sörivást, a puszit és hirtelen füstölni kezdett a bugyija. Nagyon megijedt, megpróbálta felidézni, hol található tűzoltó készülék az épületben, de még bele sem gondolhatott, mikor a bugyija már égni kezdett.

– Segítség! Tűz van! – kiabált, ahogyan csak a torkán kifért.

Kiugrott az ágyból, és úgy, ahogy volt, átlátszó hálóingben, égszínkék pakolással az arcán futni kezdett a folyosón végig. Egyfolytában csak az ő Ábrisa járt az eszében, vajon most hol lehet? Mit tegyen, hogy kimenekítse a tűzvészből? Véletlenszerűen megállt egy ajtónál, eszeveszetten dörömbölni kezdett, és úgy kiabálta: itt lakik az Abafi Ábris? Ki lakik itt? Hol lakik az Abafi Ábris?

Az ajtók egymás után nyíltak ki, álmos szemek néztek értetlenül az eszelősnek tűnő kozmetikusnőre.

Vilma, a szobatársa sebtében magára tekert egy pokrócot, így próbált meg Rozi után szaladni. Mivel nem érte utol, kiabált utána:

– Hagyd abba Rozi, gyere vissza! Nem hallod? Gyere! Nem ég itt semmi, csak rosszat álmodtál!

– Méghogy rosszat! – méltatlankodott Rozi, akinek eszébe jutott az a sok gyönyörűség, amit Ábrisról álmodott, és ettől teljesen elerőtlenedett. Hagyta, hogy Vilma visszavigye a szobába, és alighogy lefeküdt, mély álomba merült.

Másnap reggel – már szerda van, gondolta Rozi, milyen gyorsan repül az idő! – AbafiÁbrahám az étkező helyett a gondnok irodáját választotta ki reggeliző helynek. Elkészíttette a szendvicseket és a kávét, rátetette egy tálcára és letelepedett a számítógép mellé.

Miután óvatos utánajárás után kifürkészte Rozi nevét, titkárnőjétől e-mailben megkérte a résztvevők adatait. Megtudta, hogy Feredős Rozália az István király úti fodrászüzletben dolgozik, 43 éves (ezt nem is gondoltam volna, állapította meg Ábrahám), a Kereknád utcában lakik, és az e-mail címe csinibaba@t-online.hu!

Elképesztő!

Ábris kezdte kapiskálni a dolgokat.

Rozi, amikor észrevette, hogy szerelme nem ül a reggeliző asztalnál, elhatározta, hogy üzenetet hagy neki. Táskájából kikotorászott egy bevásárlóblokkot – más papír sajnos nem volt nála –, és hátuljára, ceruzáját rágcsálva, hosszasan töprengve az alábbiakat írta:

Füleimmel látlak,
Szemeimmel hallak,
Ábrahám, te drága,
Csak téged akarlak!

A cédulát a poháralátét alá tette, bízva, hogy Ábrahám előbb-utóbb megjelenik az asztalnál.

Ábris elővette mobiltelefonját, és egy számot tárcsázott. Női hang válaszolt:

– Itt vagyok, édesem – búgta a telefonba.

– Bocsánat, drágám! – mondta Ábris. – Éppen levelet akarok írni neked, de elfelejtettem az e-mail címedet.

– Nem emlékszel a te kis csinibabádra? – búgta megbántottan a női hang. – Hát csinibaba, mi lenne más?

– Jó, jó, de milyen csinibaba? Mi jön utána?

– Tudod te azt nagyon jól! Kukac! Kukacka!

– Azt tudom, de a szolgáltatódra nem emlékszem – folytatta Ábris türelmesen.

– Melyikre gondolsz? A villamos művekre vagy a gázosokra? – kérdezte csinibaba.

Ábris, akinek ez egyszer nem volt türelme a hosszadalmas magyarázkodásra, megkérte barátnőjét, hogy küldjön egy e-mailt az üdülő címére, arra a gépre, ahol ő ült.

Ezt már csinibaba is megértette, gyorsan küldött is egy levelet csókol a te kiscicád szöveggel.

A feladó csinibaba@freemail.hu volt.

Ábris rettegve gondolt az elkövetkező napokra. Már az éjszaka egy részét is Pierre-ék ágya alatt töltötte, amikor meghallotta, hogy Rozi eszelősként rohangászik a folyosón és a nevét kiáltozza. Fogalma sem volt, hogy magyarázza ezt meg a többieknek, és mit tegyen, hogy felesége se tudja meg az esetet.

Végiggondolta, mi mindent írt az elmúlt hetekben a mindenre elszánt kozmetikusnőnek. Hullámokban öntötte el a kétségbeesés.

Végül is Pierre mentette meg a helyzetet.

Jó emberismeretével rájött, kik a legpletykásabb nők a csoportban. Megkörnyékezte őket, és elkerekedett szemekkel súgta meg nekik titokban, hogy Rozi szemet vetett Ábrahámra, kóros, orvosi eset, nem engedi ki a markából, amíg az övé nem lesz. De Ábrahám nős ember, nagyon szereti a feleségét, ezért szüksége lenne egy kis segítségre, hogy Rozit távol tudja tartani magától.

A hír pillanatok alatt elterjedt a vadászházban. A kiszemelt nőknek egyszerre okozott meglepetést a Roziról hallottak és Pierre tökéletes magyar beszédje. Pierre Kecskemétről jött, felesége pedig kiskunfélegyházi születésű volt, de sikerült nekik fél évet egy francia kozmetikai szalonban dolgozniuk, ezért szívesen adták ki magukat franciának.

Se szeri, se száma nem volt az önként jelentkezőknek, akik hajlandóak lettek volna éjjel-nappal védőőrizet alá venni az elnököt.

Ebéd után Rozi meglepetten tapasztalta: Ábrahámot olyan szoros hölgykoszorú veszi körül, hogy nem lehet hozzáférni. Egyik-másiknak udvarolni is kezdett, megölelte, megsimogatta őket, némelyiknek még puszit is adott.

Rozi keble dagadozott a büszkeségtől: Milyen okos az ő Ábrisa! Hogy tud leplezni! Ebből is látszik, mennyire szereti őt. Nem akarja, hogy megtudják, titkolni akarja az egész világ előtt, ezért viselkedik úgy, mintha mások iránt érdeklődne.

 

A hét többi napja reményteli várakozás volt Rozi, és kétségbeesett bújócska Ábrahám számára.

Végül eljött a szombat, a kozmetikai verseny napja.

Mindenki lázasan készülődött, hiszen nagy volt a tét: az év kozmetikusa címet nyerte el a győztes.

Az idei feladat farsangi kikészítés volt A háztartás és a nő témakörben.

Két hivatásos fodrász, három amatőr jelmeztervező állt a tizenkét versenyző rendelkezésére.

A zsűri előzetesen kisorsolta a megjelenítendő házimunkákat, pl. mosás, főzés, vasalás, bevásárlás stb. Rozinak a mosás jutott. Először kicsit elkeseredett a megoldhatatlannak látszó feladaton, de később azzal vigasztalta magát, hogy mégiscsak jobban járt, mint Piroska, akinek az ablakpucolást sorsolták ki.

Vilma, Rozi szobatársa, a főzést kapta, és fakanálnak öltöztette be piszkafa sógornőjét. Derekát gumírozott övvel még vékonyabbra szorította, olyan szűk szoknyát adott rá, hogy csak tipegni tudott, fejére pedig oldalt fodros fehér főkötőt kötött. A kikészítés ezután már magától értetődött: mindkét orcájára egy-egy krumplit festett, szájából cseresznyét formázott és két szeme alját erősen kihúzta szilvakékkel. Később ezt azzal magyarázta, hogy rosszul sikerült a vacsora, és a férje elagyabugyálta.

A bevásárlás jutott Zsófinak, Rozi váltótársának. Kövérkés lányát egy zsák és némi madzag segítségével bevásárlószatyorrá változtatta oly módon, hogy a zsákot a két lábnál kivágta, így az hónaljig ért. Két madzaggal vállra akasztotta, a kiálló testrészeket, a nyakat és a vállat pedig megpróbálta zöldséggé varázsolni. Érdekes kombináció volt: főzőtök nyakból kiálló görögdinnye málna szemekkel és csípőspaprika ajkakkal. A hatalmas műszempillákon apró dinnyemagok lógtak, karjairól pedig kígyóuborkák tekergőztek lefelé.

Rozinak tetszett a bevásárlószatyor, ezért először arra gondolt, hogy fehér kartonpapírból mosógépformát alakít, és ebbe bujtatja bele Borit, a szomszédasszonyát, aki önmagától vállalkozott modelljéül, mert egy kicsit ki szeretett volna már szabadulni a mindennapok taposómalmából. De azután elvetette az ötletet, félve, hogy utánzásnak vélik. Inkább bevonatozott a szomszéd városba és vett két színes, mintás harisnyanadrágot, mindkettőnek levágta az egyik szárát, ily módon felemás térdzoknit varázsolt belőlük. Ezt vette fel Bori, a mosógépben elveszett fél pár zoknikat szimbolizálva. Miniszoknyája mosóporos zacskóból készült, pólójára Tomi fényképe került (a kiskutyájukat nevezték el a mosóporról). Kikészítésként egyik orcájára egy lavórt, másikra egy mosóteknőt kapott, orrára pedig ruháscsipeszt illesztettek.

A háromtagú zsűri: Pierre, Marie és Ábrahám, élükön a franciával már helyet foglalt a társalgóban, a dobogó hátsó részén lévő hosszú asztalnál, amikor Zoli, a pincér odasietett Ábrahámhoz, és egy papírfecnit nyomott a markába.

– Ezt ott tetszett felejteni a reggelinél valamelyik nap – mondta, és már sietett is el.

Ábris szórakozottan ránézett a cédulára: karfiol, Vilmos körte, kacsacomb, prágai sonka – olvasta. Kicsit megrökönyödött, hirtelen összefutott szájában a nyál, és a cetlit egy szórakozott mozdulattal zakója zsebébe tette. Ekkor még nem is sejtette, mekkora csapást mér tettével amúgy is ingatag lábakon álló házasságára.

A farsangi figurák egymás után léptek fel a pódiumra, és vonultak el a zsűri előtt.

A zsűritagok kis táblácskára írták fel krétával a pontszámokat, így a verseny pillanatnyi állását nyomon lehetett követni. A közönség tapssal vagy hangos fujolással adott hangot véleményének.

Az első díjat egy szőke cicababa nyerte, aki saját maga öltözött be az állatok a háztartásban témában. A második és harmadik helyezett is kb. 30 év alatti, jó alakú nő lett, egyértelműen kitetszett, hogy a zsűri két férfitagja többre becsüli a szexepilt az alkotó fantáziánál.

A közönségdíjat viszont Rozi kapta!

Repesett a boldogságból, amikor átvehette Ábristól az emléklapot, mely mellé két orcájára egy-egy puszi is járt. El sem tudta dönteni, melyiknek örül jobban!

Nem is olyan rossz nő – állapította meg Ábris. – Még jó, hogy tudom az e-mail címét!

A nap hőse kétségkívül Rozi lett. Már senki sem törődött a róla elterjedt pletykákkal, még Ábrist is boldogan nekiadták volna, csakhogy a kedvében járjanak. Egymás szavába vágva, mesélték a különböző történeteket arról, miképpen fogadta férjük–párjuk–szeretőjük, ki-ki vérmérséklete szerint, amikor csak a zoknijuk egyik fele került ki a mosógépből.

Rozi keble dagadozott a büszkeségtől, amint egyik kezét zsebében tartva állt a körgyűrű közepén. Így tudta csak féken tartani lecsúszni készülő nadrágját. Boldogságát csak növelte, hogy végre megfejtette a fogyókúra titkát is.

Így hívják:

SZERELEM.

 

A KÖTET ELŐZŐ NOVELLÁJA ELOLVASHATÓ ITT.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.