Út önmagunkhoz a 250 oldalas hollywoodi krimin át

Regényeit nagyon tudatosan szerkeszti: egy-egy fejezetet akár húsz-harminc alkalommal is átnéz és átír, mielőtt azt véglegesre csiszolná Matthew Vigo alias Száray Mátyás, a Rejtvény fekete-fehérben című, az Ad Librum kiadónál minap megjelent krimi szerzője. A kötetét angolul és magyarul is megjelentető szerzővel beszélgettünk egyebek mellett írói álnévválasztásáról, munka közbeni zenehallgatásról, és arról, hogy miért mesél könyvei végén az olvasóknak az aktuális regény kulisszatitkairól. 

Könyvének utószavában a regényről írva érzékelteti, hogy története írás közben is alakult, és a kezdeti krimiből valami mássá vált. Ezért tartott majdnem egy évtizedig a megírása? És nem zavarta, hogy nem tudja az eredeti koncepciót érvényesíteni?

Ehhez tudni kell, hogyan keletkezett a történet. Amikor nagyjából megvolt az első könyvem, a Rejtelem a déltengeren kézirata, már adott volt az ötlet, hogy legyen egy második Anthony Noir regény. Mivel a nyomozó rajong a klasszikus filmekért, egy hollywoodi filmsztár titokzatos halála kézenfekvő volt alaptémának. Kezdettől fogva arra törekedtem azonban, hogy ne egy Rejtelem a déltengeren 2-t írjak. Így egyáltalán nem zavart, hogy az eredeti koncepció megváltozott, nem szerettem volna egy kaptafára menő könyveket írni. Az írása pedig, egyebek mellett, azért is tartott ennyi ideig – időközben jelentek meg később elkezdett könyveim is –, mert ennél éreztem úgy, hogy csak akkor szabad elengednem, amikor igazándiból úgy gondolom, megérett a kiadásra. Ezért is lett ez az első, amelyik megjelenik angolul is.

Mik azok az elemek vagy tulajdonságok, amelyek miatt ezt a regényét érezte “elsőként” kiadásra érettnek?

Az első két könyvem esetében kidolgozott volt a szöveg, de a történet nem volt (teljesen) egyedi, a harmadiknál pedig egyedi volt ugyan a történet, de nem volt kiforrott a szöveg. A Rejtvény fekete-fehérben az első Matthew Vigo regény, ami – véleményem szerint – mindkét kategóriában megüti már a mércét.

Ugyancsak az utószóban említi, hogy milyen fontos az Ön számára a regényben is nagy szerepet kapó utazás, illetve, hogy itt nem csupán fizikai, hanem valamiféle lelki útról, megvilágosodásról is szó van. Mennyiben jelenik meg az Ön élete a történetben?

A történet egyik központi eleme önmagunk, illetve saját életutunk megtalálása. Ez a saját életem szempontjából úgy jelenik meg – és ebben tulajdonképpen egy-egy fejezet egyfajta napló saját magam részéről -, hogy amikor elkezdtem dolgozni ezen a könyvön, több mint tíz évvel ezelőtt, még csupán hobbi szinten írtam. Semmi sem garantálta, hogy ez valaha meg fog jelenni nyomtatásban. Volt már egy kéziratom nagyjából készen, amikor belekezdtem ebbe a lényegesen bonyolultabb szerkezetű és témájú regénybe. Számomra az volt az út, ahogy eljutottam egy A4-es lapon felírt néhány mondattól egy 250 oldalas, belső illusztrációkkal kísért publikált könyvhöz. És mivel ez a negyedik könyvem, most már úgy érzem, jogosan mondhatom, hogy nem csupán hobbi szinten írók történeteket, hanem elindult a valódi írói karrierem.

Milyen megfontolásból választott angol írói nevet? És miért pont ezt?

Annyiban pontosítanék, hogy félig angol, félig latin. A Matthew adott volt a saját keresztnevem után (Mátyás), de e mellé nem angol, hanem valamilyen spanyolos hangzású nevet szerettem volna. A Vigót a francia filmrendező, Jean Vigo után választottam, egy művész után, aki ragaszkodott elképeléseihez, még ha az a nehezebb útnak is bizonyult. A válasz másik része pedig, hogy kezdettől a külföldi piacra készültem, s tapasztalatból tudom, hogy a nem magyar nyelvűeknek valóságos nyelvtörő lenne a nevem kimondása.

Regénye megjelent angol fordításban is. Megpróbálkozott már máskor is a külföldi piaccal? És miért gondolta, hogy fontos angolul is megjelenni?

Ez az első angol könyvem, tehát bővebb tapasztalataim még nincsenek ezen a téren. De reményeim szerint mostantól minden könyvem megjelenik angolul, és ez a kezdete a nemzetközi írói karrieremnek. Hasonlóan a magyar piachoz, több (legalább 2-3), különböző stílusú kötettel szeretnék ott is elindulni. Tehát az angol változat az első lépés ebben a hosszú távú tervben.

Hol és hogyan szándékozik terjeszteni az angol verziót?

A remélhetőleg jövőre kijövő következő könyvemet követően részben Angliában szeretném folytatni az író karrieremet. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy előbb egy ottani ügynök(ség)hez kell szerződni, majd ideális esetben ezután jön a kiadó és könyv megjelenése.

Az angol fordítást is Ön készítette. Mennyire okozott problémát önmagát fordítani? És melyik verzió született előbb?

A magyar verzió készült előbb. A fordítás nem okozott különösebb problémát, hacsak annyiban nem, hogy

a szerző nem csupán fordít, hanem valamilyen szinten mindig javít is a szövegen.

Ez egyébként nem mindig került át(vissza)vezetésre a magyar verzióba, vagyis – bár a történet és a szereplők természetesen nem változtak, de – maga a szöveg nem tükörfordítás. Számos helyen egy-egy mondat hosszabb vagy éppen rövidebb a két könyvet összevetve.

Honnan tud ilyen jól angolul?

Egy regény lefordítása után talán mondhatom, hogy csaknem anyanyelvi szintű az angol tudomásom, amit háromszorosan is az édesanyámnak köszönhetek. Először is tőle örököltem a nyelvérzéket, már iskolás korom előtt elkezdett angolul taníttatni, és végül bejártam vele a fél világot, illetve közel egy évet éltünk az Egyesült Államokban. De persze ott az olvasás, ami szerintem minden nyelvtanulás alapja: az általam elolvasott könyveknek körülbelül a fele angol nyelvű.

A Rejtvény fekete-fehérben kötet elején, mint egy színdarabnál, fel vannak sorolva a szereplők. Ez viszonylag szokatlan egy kriminél. Van ennek a jelentősége a történet szempontjából?

Szeretem, ha egy könyvnél rögtön tudom, kik lesznek a szereplők, látom a nevüket. Másrészt sokszor mondják, hogy túl sok a szereplőm, ezért is szeretem mindig felsorolni már az elején őket.

Két idősíkon játszódik a történet. Nagyobb kihívás volt ilyen formában megírni a krimit, mintha egyetlen szemszögből készült volna?

Kezdetben a múlt eseményei jóval kisebb részét alkották a történetnek. Amikor bővült a történet, már elég jól kirajzolódott a kötet szerkezete, így viszonylag könnyebb volt két síkon mozogni egyszerre, de mindenképpen jóval nagyobb körültekintést igényelt.

Kellett-e, és ha igen, milyen előtanulmányokat, kutatást folytatni, hogy a majd’ száz évvel ezelőtti hollywoodi filmes világban otthonosan mozogjon?

Nem is keveset, de számomra ez inkább jutalomjáték volt, hiszen nagyon szeretem a korszakot. A némafilmtől kezdve, a korabeli Kalifornia illetve Kína mindennapjain át a történelmi előzményekig rengeteg anyagot olvastam, gyűjtöttem. Ezért is tartott ilyen hosszú ideig a könyv megírása, mert próbáltam lehetőség szerint minél pontosabban visszaadni mindent a legapróbb részletekig. Szintén

szerettem volna bejárni az összes helyszínt személyesen, hogy első kézből tudjak írni róluk.

Ez az arizonai sivatagtól Baszkföldig, a távol-kelettől Honoluluig ugyancsak időigényes volt, de hatalmas élmény is, amit remélem, sikerült átültetnem a könyvbe.

Bár a kötet elején kiemeli, hogy a hasonlóság bármiféle valós történésekkel és személyekkel csak a véletlen műve lehet, a végén rengeteg kapcsolatot feltár a fikció szereplői és valódi filmsztárok között. Az olvasóban felmerül, hogy esetleg a történet kulcsszereplőjét, Carmen Carson (alias Arismendi) filmszínésznőt is létező alakról mintázta. Ha igen, kiről, illetve, hogyan alkotta meg az ő személyiségét?

Ez a kérdés bennem is felmerült, de a válasz abszolút nem. Konkrét tény vagy esemény legfeljebb csak egy mondat elejéig szerepel, nem szeretek valós dolgokról írni, csakis olyanról, amelynek kapcsán teljesen elengedhetem a képzeletemet. Ami pedig a könyv végén szereplő hollywoodi sztárokat illeti: szerettem volna ilyen módon tisztelegni sok kedvencem közül azoknak, akik valamiért egy kicsit még közelebb állnak hozzám.

Miért tartja fontosnak, hogy a regényei végén megosszon a mű születésével kapcsolatos érdekességeket az olvasókkal?

Saját könyveimet is próbálom olyan szemmel nézni, mintha egy olvasó lennék, és engem mint olvasót mindig érdekelnek az ilyen „háttér-információk”. A könyv végén kapnak helyet, akit érdekel, szerintem élvezi, akit meg nem, az egyszerűen átlapozhatja.

Ebben a fejezetben megemlít olyan részleteket (neveket, helyszíneket, stb.) is, amelyek megváltoztak az első verzió óta. Ezeknek az ismerete milyen jelentőséggel bírhat az olvasó számára?

Igazából csupán érdekesség. Például Stella Arismendi azért nem Mexikóvárosban lakik, mert Gustavo kaliforniai háza amúgy is szerepelt a történetben, és Stella végül ebben lakik napjainkban és ide érkezik Anthony Noir. Így az olvasó számára követhetőbb és egységesebb lett a történet, kevesebb a helyszín.

A kötet végi érdekességeket olvasva az jutott eszembe, hogy feltehetően nagyon tudatosan szerkeszti a regényeit, többször is végigolvassa a szövegeket, ügyel az apróságokra is. Hogyan tudná jellemezni a munkamódszerét?

Egy Matthew Vigo regényben semmi – még a legjelentéktelenebbnek tűnő részlet – se véletlenül kerül be, a karakterek szeme színétől egy-egy helyszínig minden meg van tervezve. Néhány mondat leírása után,

egy jelenetet vagy fejezetet akár húsz-harminc alkalommal is átnézek/átírók mielőtt olyanná válna, amilyennek eredetileg szerettem volna.

Ez általában nyomtatott formában történik, kizárólag számítógépen nem tudok jól dolgozni, tehát nem éppen környezetbarát a módszerem. A könyveim nem kronologikusan készülnek, majd’ fél tucat után egy jól látható séma kezd kibontakozni. Nagyjából elkészül a könyv első harmada, aztán elugrok a végére, végül mind a két irányból elkezdek közelíteni, és nagyjából a kétharmadnál ér össze a két „rész”.

Mikor szakít időt az alkotásra? Van-e kialakult alkotói időszaka?

Bár lenne, de nem igen van. Általában a reggel vagy az éjszaka szokott számomra a legkedvezőbb időszak lenni. Habár – talán meglepően – a könyv rigorózus rendszeréhez képest egyáltalán nem rendszeresen írok, általában gyorsan összerakok egy jelenet, aztán azt egymás után sokszor átírom.

Mi inspirálja az írásra? Milyen körülményeket teremt, hogy jól menjen az írás?

Minden, amit látok vagy olvasok, és megfog egy pillanatra az inspirál, s ezt aztán szeretem a saját fantáziám szerint tovább fejleszteni. Bár sokszor laptopon kell írnom, jobban szeretek hagyományos számítógépen dolgozni, egy egész fejezetet átlátni egyszerre, aztán nyomtatva az egész könyvet. Az eredményes íráshoz számomra először is tér kell, képtelen vagyok sokáig ülve dolgozni, mozognom kell, valósággal átélni a jelenetet. Jellemzően hangosan is fel szoktam magamnak olvasni és úgy javítani a szöveget, és – fanatikus zenehallgatóként – a zene, írás közben, számomra kulcsfontosságú. Ilyenkor többnyire az 1980-1990-es évek pop- és rockzenéjét hallgatom.

Mit tesz, ha nehézségekbe ütközik, alkotói válságba kerül? 

Amennyiben egy konkrét könyvel „van gond”, akkor rögtön előveszek egy másikat, mert általában 2-3 könyvön dolgozok egyszerre, sohasem egy köteten. Abban az esetben pedig, ha általános alkotói válságról van szó, bármennyire frusztrálóan is hangzik, szünetet kell tartani, valami teljesen másra összpontosítani pár napig, és akkor az ihlet hamar vissza fog térni.

Matthew Vigo alias Száray Mátyás
Matthew Vigo alias Száray Mátyás

Egy internetes hozzászóló szerint “aki szereti Agatha Christie könyveit, azoknak határozottan ajánlom Matthew Vigót”. Ön kihez hasonlítaná a stílusát?

Köszönet érte a hozzászólónak, mert ennél aligha lehet számomra nagyobb elismerést adni. Abban próbálom követni Agatha Christie-t, hogy tömörek és gyorsak a történeteim, bár esetemben inkább a karakterek személyisége viszi a történetet. Többször mondták már könyveimről – nem alaptalanul – hogy szinte forgatókönyv-szerűek. Hasonlítani nem tudnám senkihez se, de nagyjából úgy lehet besorolni, hogy egy Matthew Vigo könyvben mindig van rejtély, dráma és szerelmi szál.

Kik az írói példaképei? És kiket olvas szabad idejében szívesen?

Egyértelműen Agatha Christie: mind stílusában, mind minőségében számomra ő az örök mérce. Nem meglepően Agatha Christie-t sokat olvasok, magyarul és angolul egyaránt. Rajta kívül igen sokféle műfajt szeretek, a Tennessee Williams színdaraboktól vagy Raymond Chandler Philip Marlowe történeteitől a Csillagok háborúja könyv-változatán, latin-amerikai írókon (Isabel Allende, Gabriel García Marquez) át a Nicholas Sparks kötetekig igen széles a skála. Magyar szerzők közül Lakatos Leventének eddig minden könyve nagyon tetszett.

Anthony Noir, a kötet detektívjének ez a harmadik feltűnése regényeiben. Tervezi további szerepeltetését, illetve készül-e már egy újabb regénye?

Feltétlenül! Az olvasóimtól számtalan pozitív visszajelzést kaptam, hogy szeretnének további történeteket olvasni róla, másrészt én is őszintén kedvelem a karaktert. Két kötet is tervezés alatt áll. Az egyikben Anthony Noir egy olyan ügyet kap, amely összefüggésben áll legelső ügyével, s amelyből az is kiderül, hogyan lett színészből nyomozó.

(Matthew Vigo Rejtvény fekete-fehérben című kötetéből elolvashat egy részletet ízelítőül, itt pedig megvásárolhatja a kötet.)