Krisz ötletei / Üzenet a csalódott íróknak
Itt van ez a kézirat és nem kell egy kiadónak sem. Megírtuk, véleményeztettük a netes író barátainkkal, átírtuk, elküldtük, és… nincs válasz. Tíz kiadóból egy visszajelzett, hogy nem elég érett a szöveg, de a többiek még a fáradságot sem vették, hogy írjanak valamit. Ez iszonyú, ezt nem lehet kibírni…
Ez valóban szomorú. Tehát szabad szomorúnak lenni, dühösnek lenni, hiszen mennyit fáradtunk, és senki nem értékeli a munkánkat. Pedig mennyi rossz könyv megjelenik, olyan, ami nem is annyira izgalmas, érzelmes, gördülékeny, mint a miénk! A világon nincs igazság!
Ha aludtunk egyet a mérgünkre, vegyük számba, mégis mit tanultunk ebből a kéziratból, ugyanis igen van mire büszkének lennünk. Mai cikkemben szeretném megmutatni, miért fontos teljesítmény, hogy megírtuk a könyvünket!
#1) Befejeztünk valamit.
A világon a legkönnyebb dolog feladni valamit, és nem csinálni semmit. Ezzel szemben mi igenis a legnehezebb dolgot cselekedtük meg: végigvittük a tervünket, álmunkat, elértünk egy mérföldkövet, egy célt! Ez a tény ünneplésre méltó már önmagában. Hányszor olvasom könyvértékelésekben: „ilyet én is tudtam volna írni” – de ez egyáltalán nincs így, az olvasók többsége képtelen befejezni egy regény megírását. Az írni szerető emberek nagy része elkezd több történetet is, de nem elég kitartó ahhoz, hogy befejezzen akár csak egyet. Így, ha te befejezted, egy nagyon elit kisebbséghez tartozol.
#2) Jó volt megírni.
Írni jó. Mindenki ezt mondja, aki befejezett már egy könyvet, még akkor is, ha rájött, mekkora munka is volt ez, és úgy döntött, soha többé nem ír. Fantasztikus az az érzés, amikor megszáll az ihlet, és a szöveg csak jön, jön, és a szereplők olyan eseményekbe bonyolódnak bele, amit elképzelni sem tudtunk. Ezt az érzést megtapasztalni igenis kivételes!
#3) Új barátokat szereztünk.
A mai világban nagyon nehéz úgy történeteket írni, hogy a neten ne keresnénk magunkhoz hasonló kezdő írókat, és vitatnánk meg együtt, mi a különbség az ami és az amely között. Csodálatos, hogy az internet segítségével gyűjthetünk író barátokat, akikkel a való életben is megismerkedhetünk, és elbeszélgethetünk nem csak írásról és könyvekről, de a világon bármiről.
#4) Megerőltettük a fantáziánkat.
Írás közben kénytelen-kelletlen megmozgattuk a képzelőerőnket – és ez márpedig úgy működik, mint egy izom: minél többet dolgoztatjuk, annál gyakorlottabb lesz. Ha ötleteket keresünk, egyre többet találunk. Ha fordulatokon gondolkodunk, egyre több minden jut eszünkbe. Ha a szereplőkön merengünk, egyre gazdagabb jellemmel ruházzuk fel őket. Ez a kreativitás az élet többi területén is megjelenik, főleg akkor, ha nem hagyjuk abba az írást; még jobb problémamegoldók leszünk, mint előtte!
#5) Tanultunk valamit.
Amikor elkezdtük a könyvet, valószínűleg utána kellett néznünk néhány dolognak. Milyen időjárás szokott lenni ezen a helyszínen ebben az évszakban? Milyenek itt az utcák? Mi legyen a főhősöm foglalkozása? Minden apróság, amit kikutattunk, hozzátesz az ismeretanyagunkhoz.
De nem csak tárgyi témában tanultunk. Fejlődtünk a fogalmazás terén is, minél többet írtunk, annál folyékonyabbak lettek a mondataink, felfedeztük, mi működik, mi nem, esetleg a netes barátainkkal is megvitattunk bizonyos kérdéseket, cikkeket, könyveket olvastunk a kreatív írással kapcsolatban.
#6) Kudarcot vallottunk.
A sikerhez kudarcokon keresztül vezet az út. És ez nem egy amolyan „savanyú a szőlő”-féle önáltatás. Egyszerűen arról van szó, hogy kudarc csak azt éri, aki próbálkozik. Senkinek nem sikerül semmi elsőre – ha úgy tűnik, akkor csupán nem látjuk azt a rengeteg munkát, amit már belevitt. A kudarc tehát ne azt üzenje, hogy adjuk fel, hanem azt, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a sikerhez. Főleg, ha le is vonjuk a következtetéseket, miért vallottunk kudarcot. Lehet, hogy ideje megkérni egy szakmabelit, díjazás ellenében mondjon véleményt a kéziratról?
#7) Bátran kiálltunk a kiadók elé.
Sokan akarnak könyvet írni, és jó néhányan írnak is – de csak kevesen olyan bátrak, hogy el is küldjék a kiadóknak. Rengeteg kezdő írótól hallom, hogy szívesen ír, de nincs bátorsága kiállni vele, és megmutatni egy kiadónak. Az tehát, aki ezt megteszi, igen ritka!
A bátorság mellett az is fontos eredmény, hogy utánanéztünk, mely kiadót érdekelheti egyáltalán az a fajta történet, amit írtunk. Ezeket a neveket, címeket, telefonszámokat érdemes gondosan megőrizni, hogy a következő körben megspóroljuk magunknak ezt az időt, amit a kereséssel töltöttünk!
Keressünk tehát motivációt a visszautasításban, fordítsuk mindezt előnyünkre, és javítsuk ki a leadott kéziratot, vagy írjunk új könyvet!