12+1 szabály, amelyet a befutott írók betartanak

Sokféle írástechnikai ötletet, tippet osztottunk meg olvasóinkkal idén is, reméljük, mindenki talált köztük olyasmit, amiből profitálhatott a munkája során. Év végén, némileg rendhagyó módon, bestseller szerzők tanácsaiból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. A tucatnyi javaslat között vannak általánosabbak, vagy a konkrét alkotási folyamatra, a munkakörülményekre vonatkozók, vannak aforizma-tömörségűek és hosszabban kifejtettetk, ám mindegyik végső soron arra ösztüönöz, hogy tegyük félre a kételyeinket, és halogatás helyett kezdjünk bátran írni. Ezt pedig akár újévi jókívánságként is értelmezhetjük.

* * *

1. „Védjük azt az időt és helyet, amelyet az írásra szánunk! Tartsunk mindenkit távol tőle, még azokat is, akik a legfontosabbak számunkra.” Zadie Smith (a brit szerzőnő egyebek mellett a Fehér fogak és az NW című regényeiről ért el sikereket.)

2. „Dolgozz olyan számítógépen, amelyiken nincs internetkapcsolat.” Zadie Smith

vagy másképp:

„Aligha valószínű, hogy bárki jó regényt írjon olyan helyen, ahol van internetkapcsolat”. Jonathan Franzen (az amerikai bestsellerszerző több milliós eladásokat ért el, egyebek mellett Diszkomfortzóna és A huszonhetedik város címá regényeivel)

3. „Ne ess pánikba! Regényírás közben rendszeresen átéltem félelmet és borzalmat, miközben néztem a képernyőn a marhaságaimat, és már el is képzeltem, gyors egymásutánban a lekicsinylő kritikákat, a barátok feszengését, a szakmai kudarcot, a jövedelmeim csökkenését, a házam lefoglalását, a válást… Csak szenvedéllyel dolgozva lehet átevickélni az efféle válságokon, ahová mindig eljutottam. Az segíthet, ha kimegyünk egy kicsit az irodánkból. Ha pedig beszélünk a problémáról, az segíthet felidézni, mit is akartam megvalósítani, mielőtt megakadtam. Egy hosszú séta után szinte mindig egy kicsit más szemmel nézek a kéziratra. És ha semmi sem segít, marad az ima. Szalézi Szent Ferenc, az írók védőszentje sokszor kisegített már a bajban. De ha kicsit tágabb körben akarunk gondolkodni, akkor hívjuk segítségük Kalliopét, az epikus költészet múzsáját.” Sarah Waters (a leszbikus tematikájú regényeiről, köztük például a Szobalány és A kis idegen című bestsellereiről ismert walesi író)

Írt egy könyvet? Kattintson a könyvkiadási programhoz

4. „Az érdekes igék ritkán nagyon érdekesek.” Jonathan Franzen

5. „Légy a saját szerkesztőd és kritikusod. Aki szimpatizál veled, de könyörtelen!” Joyce Carol Oates (az utóbbi években a Nobel-díj várományosaként is emlegetett, elképesztő méretű életművet létrehozó amerikai írónő)

6. „Azt a regényt, amely nem az író személyes utazása a félelmetesbe és az ismeretlenbe, csak pénzért érdemes írni”. Jonathan Franzen

7. „Tartsd kordában a felkiáltójeleidet! Százezer szavanként maximum kettőt, hármat engedélyezz magadnak. Majd, ha olyan tehetségesen tudsz játszani a felkiáltójelekkel, mint Tom Wolfe, akkor marokszámra szórhatod őket.” Elmore Leonard (a világhírű amerikai western- és krimiszerző műveiből olyan klasszikus filmeket forgattak, mint a Jackie Brown, a Mint a kámfor vagy a Szóljatok a köpcösnek!)

8. „Az olvasó barát, nem pedig ellenség vagy néző.” Jonathan Franzen

9. „Egy regény első verzióját nem lenne szabad három hónapnál – vagyis egy évszaknál – hosszabb ideig írni.” Stephen King (a popkultúra első számú írója)

10. „Ne feledd: ha az emberek azt mondják, hogy valamit rossz vagy nem működik a könyvedben, akkor szinte mindig igazuk van. Ha viszont pontosan megmondják, hogy szerintük mi a rossz és hogyan kellene kijavítani, akkor szinte mindig tévednek.” Neil Gaiman (számtalan díjjal elismert angol fantasy, képregény, sci-fi regényíró, egyebek mellett a The Sandman képregénysorozat alkotója)

11. „Olvasd el a könyvedet hat hét kihagyás után, ami bizonyára különös, de igen inspiráló élmény lesz.” Stephen King

12. „Ha író akarsz lenni, két dolgot különösen szem előtt kell tartanod: olvass sokat és írj sokat! Ha nincs időd olvasni, akkor nincs időd (vagy eszközöd) írni sem (…). Jómagam minden áldott nap írok, még karácsonykor, a nemzeti ünnepen és a születésnapomon is.” Stephen King

és a ráadás:

+1. „Az írás fő szabálya az, hogy ha elég önbizalommal és magabiztosan csinálod, akkor bármit megtehetsz. (Ez akár az életnek is az egyik fő szabálya lehet, de az írásra biztosan igaz.) Vagyis írd a regényed, ahogyan írnod kell. Írd őszintén, és meséld el olyan jól, ahogyan csak tudod. Nem vagyok biztos benne, hogy létezik bármi más szabály. Olyan biztos nincs, amelyik számítana.” Neil Gaiman

Könyvkiadás rétegkönyveknek: Sztorimondó