A család: hátráltat vagy segít? – Hegedűs Rita írása

Sokan megkérdezték már tőlem, mikor írok. Sokat el is mondom: éjszaka. Nincs időm rá máskor.

Ebből az is látszódhatna, hogy az írást tulajdonképpen hátráltatja a család, hiszen ők az elsők. Ebben van is igazság, meg nincs is.

Az ember lánya normálisan a családdal kezdi a napját. Elindít mindenkit, vagy figyeli, hogyan készülődnek. Amikor minden családtagról látni, hogy a szokásos módon indul neki a napnak, nem beteg senki, akkor véget ér a családdal való foglalkozás, és az ember figyelme áttéved a munkára. Ott annak szentelődik minden figyelem. Persze olykor betéved egy-két gondolat az otthonról is, de alapvetően a munkájára koncentrál az ember.

Aztán hazamegy, és mint minden nőnek, kezdődik a második műszak: nevelés, vacsorakészítés, a lecke kikérdezése, beszélgetés, közös tévézés, vagy játék, vagy egy kis netezés, és amikor minden kész van, akkor jön az írás. Mert nekem ehhez koncentrálás és odafigyelés kell. És csend… és csend. Ha nagyon belejövök az írásba, elmúlik a fáradtság, és meg tudom írni, amit elterveztem magamnak. Ha túl fáradt vagyok, akkor viszont abbahagyom, mert pontosan tudom, hogy másnap helyt kell állnom. Ha túl keveset alszom, és másnap olyan vagyok, mint az a bizonyos mosogatórongy, senkinek nem jó, nekem pedig egyenesen borzasztó.

Előfordul az is, hogy egy-egy este annyira előreszaladok, hogy túlteljesítem a saját tervemet. Mivel nem vagyok gyorsíró, csak gyorsan írok, sok hibát ejtek, amit akár írás közben is javítok. Így sokszor jó pár gondolattal előbb járok, mire az a gépen leírásra kerül, ezért is hibázok írás közben sokat. Ha lassabban gondolkodom, ami ritkán van, akkor kevés hibával dolgozom, és ez teljesen független attól, hogy fáradt vagyok éjjel vagy sem.

Végül is megállapíthatom rövid fejtegetés után, hogy nem hátráltat a család, de tény, hogy befolyásol. És nem csak a rutinban, hanem a témában, ötletekben is. Olykor ők is mesélnek az iskolában, munkában történtekről, vagy arról, mit hallottak a facén vagy az utcán. És én hallgatom, és hallgatom rendületlenül…

Soha nem tudni, hol van mélyen elásva egy jó kis téma, ami csak az én „tollamra”, bocsánat, billentyűzetemre vár!