Amikor diktálnak – Sajter Gizella írása

Hogyan írok? Viccesen azt szoktam mondani, hogy akkor írok, amikor diktálnak. De talán ez közelíti meg a legpontosabban az írási szokásaimat. Amikor hallom, amikor látom azt az első sort vagy éppen az utolsót, és egyetlen pillanatra mintha az egész megcsillanna, és már illanna is tovább, ahogyan meg is teszi sokszor, ha nem vagyok elég gyors. Este elalvás előtti utolsó pillanatokban, álmomban, ébredéskor, meditáció alatt, edzés közben, de főzés vagy takarítás közben is elkezdődik néha, és olyankor repül a fakanál, a portörlő vagy a kézi súlyzó, és megszállottként vadászom le a hozzám legközelebb található tollat, ceruzát, papírcetlit (szerencsére négyzetméterenként meglehetősen jelentős számban vannak jelen a lakásban). Néha egy szuszra kijön, és értelmet nyer (legalábbis számomra), néha hetekig gyűlnek a cetlik, amikor egy hirtelen becsapódó fénysugár megvilágítja az összefüggést néhányuk között. És akkor lesz belőlük valami. Lehet, hogy ezt a forrást tudatosan, tudatosabban, szervezettebben is el lehetne érni, és igyekszem ezt kikísérletezni magamon, de nem fogok elkeseredni, ha nem sikerül, talán nem is lehetséges tudatosan beszabályozni ilyen jelenségeket. Vagy lehetséges, csak a tudatelégtelenség, ugye…

Úgy gondolom, hogy az ihletet nem szabad üldözni, erőltetni. A görcsös ragaszkodás nem a legpozitívabb és legbefogadóbb légkört teremti. Amikor nem jön, vagy nem érzékeljük, szünetet kell tartani. Elfoglalni magunkat valami mással, új témakörökben olvasni, más dolgokat megtapasztalni, és jönni fog magától. Ha az „alkotó” program bennünk van, és mindenkiben ott van valahol, akkor csak idő kérdése, és újra jelentkezik.

Szerintem az ihlet üzenet, hogy tennünk kell valamit, ha éppen nálunk jelentkezett, az nem véletlen, talán dolgoznunk kell vele, belőle, talán tovább kell adnunk. És bár minden megihlethet bennünket: valós vagy elképzelt események, érzések, élőlények, tárgyak stb., ezek mindaddig nem válnak ihletté, míg meg nem halljuk azt a nagyon halk vagy éppen ordító hangot, amint közli, hogy ez vagy éppen az a te ihletőd. És akkor hinni kell neki, és együttműködni vele.