„Gátszakadáshoz hasonlíthatnám az írás élményét”

„Még nem mondtam le arról, hogy könyvesboltban találkozzam a regényemmel” – hangsúlyozza Vadas Nimród, akinek A Mihaszna és más történetek című önéletrajzi ihletésű regénye a minap jelent meg – e-könyv formátumban. A Könyv Guru kiadó gondozásában publikált kötet szerzője az interjúban mesél a szokatlan felépítésű történet eredetéről, miért és hogyan változtatta meg a szereplői és a saját nevét is, miért nem csak női keresztnevekből állnak a fejezetcímek és ki az a MadKex.

Önéletrajzi ihletésű az írásgyűjtemény, de a mesélő szemszöge változó, olykor Nimród, olykor MadKex történeteit olvashatjuk, a kötet végén pedig egy táblázatból lehet látni a nézőpontok időbeli változását. El lehet árulni, hogyan épül fel a szerkezete a történetfűzérnek, ki a valódi mesélője a kötetnek, és kik a többiek?

A mesélő szemszöge valóban változó, az egyik Nimródé, a könyv alaptörténetének írójáé, aki mentálisan sérült, és gyógyulása érdekében felidézi életének fontos eseményeit. Személyiségének feltárásával válaszokat keres arra a kérdésre, mi vezetett el ahhoz, hogy egy narcisztikus nő lelki abúzusának áldozatává váljon. Elbeszélései három idősíkon futnak, gyermekkorától a felnőtt korán keresztül a novelláinak megírásáig, a depressziójának története, illetve az azt kiváltó, bántalmazottként elszenvedett párkapcsolatának emlékei mentén. A három idősik keveredik az elbeszélésében, párhuzamokat vonva a gyermekként és felnőttként elviselt és eltűrt sérelmek között, magyarázatot adva a múlt és a jelen történéseinek összefüggéseire.

A másik mesélő szemszöge MadKexé, aki Nimród „ép elméje”, egy egészséges gondolkozású és érzelmű blogger, aki felettes énként bátorítja Nimródot a történeteihez fűzött megjegyzéseivel, miközben mesével, asztrológiával, színdarabbal szórakoztatja olvasóit. Posztjai Nimródról szólnak, annak zűrös életéről, a „normális” gondolkozást tükörként tartva elé.

A szövegekből kitűnik, hogy (a mesélőnek) nem volt különösebben boldog gyermekkora, és élete folyamán is számos (például párkapcsolati) nehézséggel szembesült, minek következtében kialakultak „menekülő” pótcselekvései. Honnan jött a késztetés, hogy leírja ezeket? Mennyire terápiás célú ez a kötet?

A kötet megírásának célja az öngyógyítás és az önépítés volt, ami elképzelhetetlen őszinteség nélkül, hiszen aki saját magát becsapja, önnön múltját meghamisítja, képtelen arra, hogy lelkileg épen, megerősödött öntudattal lábaljon ki a válságos időszakaiból, és egészséges emberi kapcsolatokat alakítson ki. Nimród története vélhetően nem egyedi, de vele ellentétben kevesen vállalják fel életük árnyoldalait, a „vétkeiket”, amelyek a környezetükben megbotránkozást váltanának ki, mert a társadalmi normáknak való megfelelni akarás kényszere rendkívül erős. A „bűnös” kapcsolatairól senki sem beszél, azokat legszívesebben mélyen elásná még magában is. Sokan színészkednek, titkolják a gyengeségeiket, a félrelépéseiket, nem merik felvállani valós énjüket, még a családtagjaik és a legjobb barátaik előtt is pozitív hős szerepében tetszelegnek, és a hazugságaikat gyakran még magukkal is elhitetik. Nimród nem akar képmutató lenni, olyan dolgokról mesél, amelyek hétköznapiak, alkoholról, züllött életről, amelyek bár teljesen emberiek, mégis megrökönyödést váltanak ki az átlagemberekben, ha azok egy ismerősükről derülnek ki. Nimród és MadKex történetei a hazugságról és az őszinteségről szólnak, és talán arra inspirálják A Mihaszna olvasóit, hogy a „hibáikkal” bátran szembe merjenek nézni, mert az önámítás, a folytonos színészkedés és a féligazságok a lelket megbetegítik.

Igaz történet alapján íródott a könyv, de a szereplők kitaláltak, írja a kötet elején. Milyen nehézségeket okozott a karakterek átírása? Milyen módszerrel dolgozott, hogy ne sértsen meg senkit?

A karaktereket nem kellett átírni, olyan hús-vér alakok, akik közöttünk járnak, illetve az elhunyt szüleim, akiknek az anonimitását próbáltam megőrizni. Az ismerőseim természetesen tudják, kik Nimród és MadKex történeteinek a szereplői, de senkit sem akartam a nyilvánosság pellengérére állítani, vagy arra kényszeríteni, hogy vállalja a róla leírtakat. A Mihaszna nem publicisztika, nem dokumentációs stílusú, hanem csupán az, aminek látszani akar, egy regény, egy fikció, valóságtartama ezért okkal megkérdőjelezhető, és akár illúziónak is tekinthető. Ha bárki azt mondja, hogy ez az elbeszélés csak egy kitaláció, a személyéhez való hasonlósága bármely szereplőmmel csak véletlen egybeesés, én nem fogom megcáfolni, vagy azonosulásra kényszeríteni, ezért sem írtam le senkinek a személyes adatait. Persze volt, aki örömmel vállalta kapcsolatát Nimróddal, büszke volt rá, hogy a történeteinek részese volt, de nyilván akad majd olyan is, aki ezt legszívesebben letagadná, mondván, „nem is úgy volt”, és hogy „felháborító hazugság az egész.” Legyen! Kinek mi a valóság, maga dönti el. Az olvasóra van bízva, mennyire tekinti életszerűnek Nimród történeteit, ha engem, mint szerzőt megkérdeznek, nem fogom felfedni egyetlen szereplőm kilétét sem a nyilvánosság előtt.

Ezért is jegyzi szerzői álnéven a kötetet? Hogyan született meg „Vadas Nimród”?

Eredeti családi nevem egyedi, használata egyértelművé tette volna szüleim, gyermekeim, szereplőim kilétét, akiket szerettem volna megóvni a nyilvánosságtól. Nem akartam, hogy ismerőseikhez fűződő viszonyukat az határozza meg, amit róluk, illetve magamról leírtam. Tehát főként az ő érdekükben döntöttem az álnév használata mellett, amiben szerepet játszott az is, hogy a keresztnevemmel – ami megegyezik apáméval – sosem tudtam azonosulni. Aki veszi a fáradtságot, utánajárhat annak, kit takar a Vadas Nimród álnév, kiderítheti, de nem akartam, hogy a valódi nevem vagy a kapcsolataim miatt vegyék kezükbe számomra ismeretlen olvasók A Mihasznát, akiknek a szereplőim „viselt dolgai” érdekesebbek, mint maga a mondanivalóm. Apai nagyanyám lánykori neve Vadas, ezt tőle kértem kölcsön, Nimródot a köztudat többnyire mítikus vadászként azonosítja, s mivel bizonyos értelemben én is elég sokat „vadászgattam”, több anonim online közösségben is ez volt az álnevem, ráadásul több ismerősömmel is így ismerkedtem meg, ez a névválasztás számomra magától értetődő volt.

A bevezetőben jelzi, hogy akár azoknak a keresztneveit is adhatta volna fejezetcímeknek (döntően nőkét), akik nagy hatással voltak az életére. Miért döntött másként? És milyen szempontok alapján adott végül is fejezetcímeket?

A Mihaszna ötven fejezetből áll, akad közöttük olyan, amelyik csupán egyetlen rövid vers, életem meghatározó szereplői azonban alig tucatnyian voltak, így a címadásnál tovább kellett lépnem ezen a szemponton. Ez nem volt tudatosan átgondolt döntés, a címek maguktól „jöttek”, sosem gondolkoztam rajtuk, a koherenciájuk a történeteikkel kézenfekvőnek tűnt. Tudtam, hogy egy adott fejezetben miről szeretnék mesélni, a címén egyszer sem kellett rágódnom, az, mint egy intuíció, magától adódott. Vannak persze szándékos áthallások a címekben, így például a „Köpök a sírotokra”, amelyik Boris Vian egyik polgárpukkasztó kisregényének a címe, de ez nem véletlen, hiszen MadKexnek ez a blogja, Vian elbeszélésnek a virtuális XXIV. fejezete, és ezért ugyan mi másról szólna, ha nem a sznobizmus és az elitizmus megvetéséről.

Anyagi okai voltak, vagy valamilyen más megfontolás miatt, hogy csak e-könyv formátumban adta ki a könyvét?

Az első kiadó, amelyiket megtaláltam, egy multinacionális vállalkozás, „ingyen” kiadta volna a könyvet, de irreálisan magas áron tette volna ki a könyvesboltok polcaira, amibe nem egyeztem bele, így először valóban anyagi okai voltak annak, hogy A Mihaszna csak e-könyv formátumban jelent meg. Ekkor jött a pandémia-hisztéria, a könyvesboltok bezártak, így fel sem merült a lehetősége annak, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Ennek dacára elkészíttettem belőle száz példányt a barátaimnak, az ismerőseimnek és a szereplőimnek emlékül, illetve ajándékba.

Magyarországon viszonylag csekély piaca van az e-könyveknek. Milyen olvasottságra számít? Próbál személyesen is tenni valamit a terjesztés/marketing érdekében?

Nem számítok jelentős érdeklődésre, hisz e-könyveket kevesen olvasnak, és ez valóban egy „nehéz” írás, belátom, bár igyekeztem még az összetett gondolatmeneteit is olvasmányosan megfogalmazni. Az a generáció, amelyik hozzászokott a papír érintéséhez, nehezen mond le a nyomtatott könyv kézbevételének élményéről, ami számára az olvasás örömétől szinte elválaszthatatlan. Megértem, mert minden jó könyv egy-egy egyedi, személyre szabott varázslat, amitől több lesz az ember, mint az elolvasása előtt volt, és jó látni, hogy sorakozik a tudás, a sok-sok élmény a nappali polcain. Ami tőlem telik, azt megteszem a könyvem népszerűsítése érdekében. Elsőként az íróját kellett felépítenem, de az eszközeim meglehetősen korlátozottak, hiszen nem diszponálok olyan média fölött, amelyik eljutna a széles nyilvánossághoz. Maradnak tehát a hagyományos csatornák, a közösségi oldalak, amelyekre hagyatkozhatom, illetve a személyes kapcsolataim. Nem vagyok kereskedő típus, saját árumat nem szívesen tukmálom rá senkire, ettől idegenkedem, de még nem mondtam le arról, hogy könyvesboltban találkozzam a regényemmel, és azt hiszem, ennyi becsvágy bárkinek elnézhető, főleg akkor, ha egy olyan mentális kalitkából szeretne kiszabadulni, mint amelyikbe én kerültem. Megírtam a regényemet, eljuttattam azoknak, akiket feltétlenül el akartam vele érni, nem akarok rajta többet keresni, mint az önértékelésem helyreállítása, ennyi pont elég, de azt sem akarom, hogy A Mihaszna olyan áron kerüljön a boltokba, amellyel elkaszálnák a nyilvánosság elől.

Mennyi idő alatt készült el a szövege a kötetnek? Milyen nehézségekkel szembesült az írás során, és hogyan lendült át azokon?

Pár történetemet még azelőtt vetettem papírra, mielőtt a regényírás gondolata megfogalmazódott volna bennem, de a kötet végére öthónapos tudatos írás után tettem ki a pontot. A befejezését követően kaptam hozzá egy fejezetet az egyik kedves ismerősömtől, amivel kiegészítettem, ezzel lett kerek, egész. Az e-könyv megjelenésével, még nem éreztem késznek a szöveget, találtam benne hibákat, ezért tovább csiszolgattam, és mostanra jutottam el oda, hogy nyomtatásban is vállalhatónak tartom. Az írás nem okozott semmilyen nehézséget, inkább gátszakadáshoz hasonlíthatnám az élményt, amelyben a víz sodrásának képtelenség ellenállni. Nem jelentett akadályt, hogy közben antidepresszánsokon, nyugtatókon és altatókon éltem, mert úgy vélem, ezek olyan szintekre vittek le az elmémben, amelyeket képtelen lettem volna ezek nélkül elérni. Ezzel senkit sem akarok arra bíztatni, hogy tudatmódosító szerekhez nyúljon, Isten őrizz, csupán tényként állapítom meg, hogy nagyon mély lelki krízisben voltam, amikor belevágtam a könyv megírásába, ami segített talpra állnom.

Többekkel is elolvastatta a szövegét kiadás előtt. Megfogadta a tanácsaikat? Mennyire volt könnyű elfogadni mások látásmódját? Volt olyan változtatási javaslat, amiben mégis ragaszkodott a saját verziójához?

Ez év január végén fejeztem be a szöveg megírását, ezt tekintem az első verziójának, amit megosztottam az ismerőseimmel. Sokan reagáltak rá pozitívan, a Facebook-profilomon olvashatóak a hozzászólásaik. Ezt követően nyomtattam ki A Mihasznát száz példányban, ez volt a második verziója, amit szintén eljuttattam a barátaimnak. Közülük sokan jeleztek vissza, ki elismerően, ki megdöbbenve. Negatív kritikát egyet sem kaptam, ezért eleinte arra gyanakodtam, hogy csak a buksimat akarják simogatni, „jó’ van te kis te”. Időközben több szakmai szűrőn is átment a történet, három kiadó is foglalkozott volna vele, de tőlük sem kaptam olyan javaslatot, ami miatt ragaszkodnom kellett volna a saját verziómhoz. Most már nem is szívesen változtatnék rajta, mert részemről befejeztem a regényírást, elkészült a harmadik, végleges változatom, mással szeretnék foglalkozni. Lett egy könyvem, aminek a kéziratát megpróbálta valaki lenyúlni, amit nem terveztem meg előre, bár gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy egyszer majd szórakoztathatok másokat az írásaimmal, ami végül ilyen formában, A Mihasznában manifesztálódott. Hogy sikerült-e valóra váltanom az álmomat, majd kiderül, ha a regényem nyomtatásban is megjelenik, ezt még valahogy megoldom, de nem gondolkozom új köteten. Sok mindent kipróbáltam az életemben, sok minden voltam, most már az íráson is túl vagyok, belefáradtam a harcolászásba az igazságért, magamért, kiveszett belőlem a közlési vágy, csak nyugalomra és békére vágyom.