„Ha összeállt a fejemben a téma, akkor egy 100 oldalas nagyságrendű könyvet akár 4 nap alatt megírok”
„A vágyakozás jó érzése mintha kiveszne az emberekből, mindent azonnal és ellentmondást nem tűrően akarunk megkapni, legyen az kocsi, ház, anyagiak vagy a szerelem” – mondja Srankó Katalin, akinek legújabb, 25. regénye a napokban jelenik meg. A Barbár őseink című, az Ad Librum kiadónál megjelenő romantikus regény szerzője a beszélgetésben egyebek mellett kitér arra, milyen történelmi kutatásokat végzett a honfoglalás kori szerelmi történet megírása előtt, miért nem csinál írói Facebook-profilt és hogy hol a határ számára ízléses erotika és könyvbe nem való pornográfia között.
Több, mint két tucat romantikus regénye jelent már meg, a mostani kötete, a Barbár őseink viszont a témaválasztás szempontjából kivétel, mert a honfoglalás előtti korba kalauzolja az olvasót. Miért választott ilyen, a mai közönségtől távoli témát?
Korábban már próbálkoztam történelmi jellegű műfajjal a Távoli fény című könyvemben, ahol mintegy időutazásként a szereplők a múltba kerülnek vissza. A Barbár őseink című könyvem téma választása kifejezetten a saját érdeklődési köröm miatt esett a honfoglalás előtti magyarok idejére. Szeretem az olyan olvasmányokat, ahol a történelemben visszatekinthetünk az őseinkre. Megismerhetjük a hétköznapjaikat és a felfogásukat minden élethelyzetben. Nem csupán a könyvek, hanem a filmek terén is szeretem a történelmi jellegű témákat. Sajnos szomorú, hogy jelenleg sem a filmgyártás, sem a könyvek megjelenése tekintetében igazán magyar téma nem sok születik. Vannak döntéshozók, akik kijelentik, hogy magyar történelmi filmekre nem kíváncsi senki sem. Én ezzel nem értek egyet. Korábban is élvezettel néztem Várkonyi Zoltán rendezésében a történelmi filmeket. Szerettem, ahogy Jókai regényeihez nyúlt a megfilmesítések során.
A kötetben kabarok, kazárok, türkök és más népek bukkannak fel, számos történelmi utalás mellett. Milyen tanulmányokat, kutatást végzett a regényírás megkezdése előtt (vagy közben)? Mire kellett ügyelnie az 1200 évvel ezelőtti világ létrehozása közben?
Kihívásnak tekintettem, hogy egy valós történelmi környezetben meg tudok-e írni egy vagy akár két szerelmi szálon is futó, kalandokban gazdag regényt. Persze sokat kellett kutatnom. Leginkább a Széchényi könyvtárba jártam, és ezekből az időkből valóságos képet „Bíborban született” Konstantin bizánci császár feljegyzéseiből tudtam meg, s a legtöbbet a magyarokról, akiket Türköknek nevezett. A regényben megmaradtam ennél az elnevezésnél. Sőt a latin nyelvnek megfelelő Chazar kifejezést használtam a Kazár helyett. Úgy gondolom – feltételezem -, hogy „Bíborban született” Konstantin élt legközelebbi korban az általam leírt 830-as év kezdetéhez, hiszen 905-ben született, ezért hitelesebb, mint bárki más, akik később írtak e korról és a magyarokról. De sokat kellett még utána olvasnom, így többek között Fodor István: A magyarság születése, Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet, gróf Zichy István: Magyar őstörténet, Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete, Balassa Iván: A magyar falvak temetői, László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete, és nem maradhatott ki Kodály Zoltán: A zene mindenkié című írása sem. Sokat jegyzeteltem. Persze néha már úgy éreztem, hogy ahelyett, hogy a tudás birtokában lennék, inkább egy katyvasz van a fejemben, mire végre letisztult, hogy hogyan is szeretném megjeleníteni ezt a sok-sok történelmi ismeretet a regényemben. Remélem sikerült ezt a kort oly módon leírni, hogy mindenki elképzelhesse magában a helyszíneket és az embereket.
A szórakoztató irodalomban gondosan adagolt, bejáratott elemekből épülnek fel a történetek (hősök, antihősök, romantika, veszély, stb.). Előfordul, hogy meglepi az olvasóit valami, a műfajtól idegen fordulattal?
Mivel a „fő profilom” a romantika, ezért nagy kihívás volt a történelmi környezet, de leginkább a harcművészet megjelenítése. Bizonyára senkinek sem ismeretlen a magyarok trükkös harci stílusa. Igazán lenyűgöző volt betekintést kapni – nő létemre is – a magyarok harci „játékaiba”. Bízom benne, hogy szemléletesen leírtam a harci jeleneteket. Erről jut eszembe, hogy nemrégiben láttam A Lovasíjász című filmet. Nagyon tetszett! Hiába, ez egy életforma. A mai emberek közül elenyésző azok száma, aki képes így élni. Minden tiszteletem Kassai Lajosé! Szerintem ma Ő a legnagyobb magyar, aki az őseink hagyatékát őrzi, műveli és továbbadja! Ha valaha megfilmesítenék a regényemet, őt el tudnám képzelni a bölcs Ajtonynak! 🙂
Van-e olyasmi, amitől „kathyschrankósak” lesznek a regényei? Miről lehet felismerni az Ön stílusát?
Nekem mindig is az volt az életfilozófiám, hogy legyen annyi tudásom, amire büszke lehetek, de ezt szerényen tegyem. Tudom, ez manapság megmosolyogtató, de mit tegyek? Távol áll tőlem a kérkedés.
Bízom abban, hogy van mire szerénynek lennem.
De, hogy válaszoljak a kérdésre, azon még nem gondolkodtam, hogy mitől „kathyschrankósak” a regényeim. Remélem attól, hogy élvezettel olvassák és van még mondanivalóm, ami az érintettekhez eljut, vagy amin esetleg elgondolkodhatnak, netán még utána is járnak az olvasók. Jelen korunk túlhajszolt, stresszes, ezért bízom abban, hogy a könyveim nyújtanak némi kikapcsolódást a zsúfolt hétköznapok után.
Regényei máig elérhetőek, ha máshol nem, az antikvár-forgalomban. Tudja, hogy összesen hány példány kelt el a köteteiből?
A kiadók régebben nem nagyon kötötték az írók orrára, hogy hány példányt adtak ki, azt meg pláne nem, hogy mennyi fogyott. Azért annyit megtudtam, hogy amikor elkezdtem írni, akkoriban (az 1990-es évek elején) egy-egy könyvem 70 000 példányban került kiadásra. Ma már ez bizonyára mesés szám. Jelenleg nincs információm arról, hogy összességében az összes könyvem akár egyenként, vagy együttvéve hány példányban kelt el.
Meg tud élni a könyvírásból vagy dolgoznia is kell az alkotás mellett? Utóbbi esetben hogyan talál időt az írói munkára?
Amikor írni kezdtem, akkor éppen gyesen voltam, de elég jól fizettek a könyvekért, igaz, csak egyszeri kifizetés volt az egyes könyvek után, a forgalomból nem részesültem. Jó pénzkiegészítés volt. Aztán a magánéletem úgy alakult, hogy vissza kellett mennem dolgozni, ekkor jó ideig nem is írtam. Ezt a könyvemet is évekig „dédelgettem”, mire végre rászántam magam a kiadásra. Hogy jelenleg milyen a könyvek forgalma manapság, azt majd meglátjuk, találgatásokba nem bocsátkoznék. A kérdésre a válaszom: dolgozom, de szerencsére van időm az írásra is. Jelenleg egy krimivel egybeszőtt romantikus regényt írok. Most megint érzek magamban annyi ihletet, ami ahhoz kell, hogy több könyvet is megírjak. Persze nem mondtam le arról sem, hogy némelyik könyvemnek megírjam a folytatását is.
Új kötetéből sem hiányzik az erotika: részletesen elmeséli például, ahogyan a türk vezér, Megeri bevezeti a gyönyörű, ám naiv és mai értelemben még kamasz chazár hercegnőt, Seliát a testi szerelem rejtelmeibe. Hol a határ az erotikus jelenetek leírásában, mi az, amit már „nem bír el a nyomdafesték”?
Véleményem szerint a pornográf és drasztikus kifejezések azok, amik nem tűrik a nyomdafestéket. A szerelem és az erotika mai kornak is megfelelően nyílt, ámbár szépen leírt formája remélem belefér. S hogy miért nyúlok az erotikához? A mai korban az érzelmek, mintha csak az erőszakban nyilvánulnának meg.
Elgondolkodtató, hogy például miért van sikere manapság a török sorozatoknak.
Szerintem azért, mert tele vannak érzelmekkel, alig várjuk, hogy a hősnő és a hős megcsókolja egymást. A vágyakozás jó érzése mintha kiveszne az emberekből, mindent azonnal és ellentmondást nem tűrően akarunk megkapni, legyen az kocsi, ház, anyagiak, vagy a szerelem. Nem a szerelmet keresik az emberek, hanem a testi kapcsolatot érzelem nélkül. Emiatt úgy látom, hogy hamar kiégnek az emberek.
Ilyen sok kötettel a háta mögött hogyan tud még új történeteket kitalálni? Honnan gyűjt ihletet?
Óh, ez számomra nem probléma. Mindig azt szoktam mondani, hogy a „téma a földön hever”, csak észre kell venni. Egyébként, ha olyan téma jut eszembe, amire szó szerint felcsillan a szemem, akkor az már egy regény ötlete is lesz. Ihlet pedig honnan is jöhet? Erre nem tudok egyértelmű választ adni.
Isteni ajándék, hogy tele vagyok ötletekkel. Valószínűleg ez egy adottság.
Saját nevét angolos átiratban használja szerzői névként. Jobban mennek a külföldi szerzők művei?
Kicsit pontosítanék. A keresztnevem Katalin, mindenki Katinak szólít, ezért a Kathy, valóban angolosan. A vezetéknevem azonban a saját családi nevem, még a nagyapám „SCH”-val írta a nevét, azonban apámnál ezt valahogy „elírták” az okirataiban, így öröklődött tovább a rosszul írt családnév: Srankó. A két öcsém már tett lépéseket, ezért nekik már az eredeti családnév van az okirataikban. Én „csak” írói névként tartottam meg. A fiaim amúgy sem ezt a nevet örökölték, ezért nem tartottam fontosnak az irataimban is visszaállíttatni az eredeti családnevet. A külföldi szerzők neve alatt korábban is, és úgy veszem észre most is jobban mennek a könyvek. Nem tudom miért van ez. Pedig megannyi magyar tehetséges író van, aki nem a saját nevén, hanem felvett idegen néven ír (Vavyan Fable, Leslie L. Lawrence, stb.). Szerencsére nekem a név adott volt, így nem kellett sokat gondolkodni rajta. Ráadásul írtam egy sci-fi-t is Bob Charles néven. Gondoltam, egy férfi nevéhez jobban illik a jövőben játszódó tudományos fantasztikus téma. Valószínűleg, ha folytatom a sci-fi írást, akkor e témakörre megtartom ezt a nevet. Ha megkérdezi, miért Bob és miért Charles, arra is van magyarázat. Róbert és Károly a két fiam keresztneve, hát ezért, csak úgy angolosan.
Több tucatnyi könyv szerzőjeként mennyire ismeri az olvasóit? Van valamilyen (rendszeres) kapcsolata velük?
Sajnos semmilyen kapcsolatom nincs az olvasóimmal. Néha úgy érzem, ez egy áldás, de néha viszont hátrányos is lehet. Nem szeretem a felhajtást magam körül. Nem vagyok abban biztos, hogy szerencsés volna olyan nagyon-nagyon népszerűnek lenni. Persze ez nézőpont kérdése. Lehet, hogy az olvasóknak más a véleményük, őket kérdezze.
Nem gondolt még arra, hogy készítsen egy szerzői honlapot vagy Facebook-profilt, ahol kapcsolatba kerülhetnek Önnel az olvasók és viszont? Ez nem jelent feltétlenül sztárságot, ugyanakkor egy lehetőség lenne megismerni az olvasók véleményét.
Gondolkodtam Facebook-profilon, azonban ahhoz, hogy napi kapcsolatban legyen valaki az olvasókkal, arra bizony rá kell szánni az időt és minden nap frissíteni kell az oldalt. Különben az érdeklődésük alábbhagyna az olvasóknak, ha nem időben válaszolnék a kérdéseikre. Lehet, hogy ezzel csalódást okozok, de jelenleg ez nem fér bele az időbeosztásomba. Talán később, ha valós igény lesz rá.
A közvélekedés szerint a romantikus lektűröket elsősorban nők olvassák. Így tapasztalja Ön is? És ha igen, ezt mennyire veszi figyelembe a történet bonyolításakor, vagy éppen az erotikus jelenetek megkomponálásakor?
Valóban, én is úgy hallottam, hogy leginkább a nők olvassák a hasonló témájú könyveket. Írás közben nem azt tartom szem előtt, hogy ki olvassa, milyen nemű az olvasó. Lehet, hogy most nem leszek népszerű, de ez írás közben eszembe sem jut. Akkor teljesen belemerülök a regény történetébe. Csak az jár a fejemben, hogy érdekes, fordulatos legyen, vagy hogy hol lehet még valami csavart beleírni, ami meglepő vagy váratlan. Hiába, szeretem a változatosságot.
Milyen munkamódszerrel dolgozik? Mennyi ideig tart megírni egy regényt?
Ha egy téma eszembe jut – és annyira inspirál, hogy, mint korábban is említettem, felcsillan a szemem -, akkor a füzetembe beírom a történet alapötletét. Aztán eljön az idő, amikor azt mondom, na most írni fogok egy regényt. Végiglapozom a füzetemet, hogy lássam, melyik ötlet az, ami akkor, az adott pillanatban a legjobban tetszik. Kiválasztom, ehhez megkeresem a megfelelő szereplőket, külső-belső tulajdonságokkal ruházom fel őket és beírom a füzetembe.
Nehogy a kék szemű főhős a végére barna szemű legyen (kivéve, ha színes kontaktlencsét használ).
Ha mindez kész, akkor neveket keresek innen-onnan a szereplőknek. Ha kell még valamilyen kutatómunka a könyvhöz, azt is az írás előtt végzem el. Általában egy-két napot még gondolkodom a könyv cselekményén. Ha a fejemben „összeállt”, akkor kezdek bele a könyv írásába. A könyvírás ideje mindig változó. Ha összeállt a fejemben a téma, akkor egy 100 oldalas nagyságrendű könyvet akár 4 nap alatt is megírok. De van amelyiken „kotlok”, ha éppen válaszút elé állok.
Előfordul-e néha, hogy megakad az írásban? Mit tesz „írói görcs” idején, és egyáltalán, mit gondol erről az állapotról, mit tanácsol, hogyan lehet túllendülni rajta?
Velem is elfordul, általában akkor, amikor a cselekmény szálait akár két-három vonalon is tudnám tovább írni, de megakadok (ahogy említettem, kotlok rajta), hogy melyik lenne a legmegfelelőbb irány. Ezt nem nevezném „írói görcsnek”, inkább válaszút elé állok, és döntenem kell. Úgy, mint az életben, amikor döntési helyzetbe kerülünk és fel kell mérnünk, hogy merre tovább? Ilyenkor lehet, hogy néhány napig megint nem írok, hanem felmérem a továbblépési lehetőséget a fejemben. Milyen kifejletet tudok írni az egyik esetnél és milyet a másiknál? Ha végre döntöttem, akkor máris írom tovább a kiválasztott úton haladva a cselekményt.
Van írói példaképe? Szabad idejében kinek a műveit olvassa szívesen?
A magyar klasszikusok közül egyértelműen Jókai Mór a kedvencem. Ráadásul igazán nem haragszom senkire azért, ha Jókait filmen ismeri meg. Érdekes játék például az is, ha egy könyvet előbb olvas az ember, mint ahogy filmen látja, vagy éppen fordítva. Azért veszi a könyvet a kezébe, mert látta a filmet. Ilyen volt a számomra Dan Brown. S ha mindenképpen romantikus írókat szeretne tőlem hallani, akkor sorolhatnám Maupassant-tól kezdve, Szilvási Lajos, Berkesi András, és Harsányi Zsolton keresztül Amanda Quick, Julia Quinn és Jennifer Ashley, és… se vége, se hossza. De szeretem a sci-fi-ket is, valójában Nemere Istvánon és Isaac Asimovon nőttem fel, ami a műfajt illeti. Nekik köszönhetem, hogy megszerettem a tudományos fantasztikus könyveket. Persze aztán jöttek a filmek: a Star Wars, a Csillagkapu, és a nagyobbik fiammal együtt néztük a kedvenc sorozatunkat: Star Trek (Voyager), stb. Fel sem tudom mindet sorolni. Mindezek mentesek legyenek a horrortól. Azt nem szeretem. Az én lelkivilágomnak vad és kegyetlen. Maradjunk csak a jó és szép érzelmeknél. Összegezve: szeretek olvasni.
Több kiadóval is dolgozott együtt az évek folyamán. Milyen tapasztalatot tud megosztani (kezdő) írótársaival a kiadókkal való együttműködésből? Milyen csapdákat érdemes elkerülni?
A mai valóság az üzleti élet. Az írók általában nem üzletemberek, ezért mondhatjuk, hogy naivak és jóhiszeműek. Sok író pedig azt gondolja, hogy ha egy könyvet megírt, akkor már író. Érdekes volt az egyik kiadó kérdése, amikor az első könyvemet kiadta. Tudok-e még írni könyveket? Elcsodálkoztam, hogy ezt miért kérdezi? Azt válaszolta, hogy vannak olyan írók, akik egy könyvet megírnak és kész, kiírták magukat, több könyvet nem képesek megírni (lehet, hogy ez az a bizonyos „írói görcs”?). Ezen akkoriban elgondolkodtam. Várakozással telve küldtem meg a következő könyvem kéziratát, ami megint tetszett a kiadónak és kiadásra alkalmasnak ítélte. Aztán megírtam a harmadikat, a negyediket és így tovább, majd több kiadóval is dolgoztam együtt. Örültem, hogy kiálltam a próbát, azóta már, ha jól számolom, ez a könyvem lesz a 25., úgyhogy jubilálok. A kezdő írótársaknak csak azt tudom kívánni, hogy legyen jó ötletük, legyen kitartásuk, és legfőképpen legyenek alázatosak. Hogy – mint említettem – legyen mire szerénynek lenni!