Ízelítő /Rejtőző kavicsok 1.

Kolozsi Lázár Ildikó könyve a Rejtőző kavicsok első része 2012-ben jelent meg a Móra kiadónál, ahol nagy népszerűségnek örvendett. A regénynek saját honlapja és facebook oldala is van. Ez utóbbin számos érdekesség mellett, végigkísérhetjük ahogy a könyv beutazza szinte az egész világot. A Könyv Guru vállalta idén a könyv új köntösbe bújtatását és újra kiadását. Hamarosan a második résszel is jelentkezünk, de most az első részből hoztunk részletet.


6-ik fejezet

Tanárnő, ha most előáll nekem Csehovval, esküszöm, kiugrom az emeletről – León látszott, hogy komolyan beszél.

Valahogy csak át kellene botorkálnunk a 19. század világiro­dalmán, mellesleg Ady már izgatottan vár bennünket… – Anna ta­lán most először nem volt túl meggyőző.

Úgy cikáztak a gondolatai, mint az F16-osok, reggel fogalma sem volt, hogy kaparja össze magát az első órára. Még két napja van, és nem történt semmi. Felcsillant előtte a remény halvány sugara, de érezte, hogy lassan újra ellepi a sötétség. Lore hazamegy, és ő nem tett semmit azért, hogy feltámadjon a lánya lelkében.

Endre csak nyugodjon meg, vagy legalábbis békében, üzenem, hogy találkozunk odaát! – Zsolnár gyorsan vetett három keresztet, majd az öklét a szájához emelte, és adott egy cuppanós puszit a hüvelykujjára. – Ezt a focistáktól tanultam, de ziher, hogy öt évvel töb­bet élnék, ha megtudnám, miért csókolgatják a saját ujjukat?!

Az ujj ebben az esetben a keresztet jelképezi… – szólalt meg merengve Anna. – Az viszont egy másik óra tárgya, mi térjünk vis­sza a sajátunkhoz.

Ne feszegesse a húrokat tanárnő, így is eléggé lestrapál minket – szólalt meg ásítozva Laca. – Amúgy egy ferde szava sem lehet, a múlthéten megírtuk a röpdolit.

Hálás is vagyok ezért, Benkő úr. Egy tanár igenis vágja hanyatt magát örömében, ha a diákjai azt csinálják, amit kér! – Ironizált Anna. – Egyébiránt abszolút éreztem, hogy le akar nyűgözni. Az az öt sor, amivel elárasztott… A tartalmát most hagyjuk, viszont azóta is azon rágódóm, hogy az emlősök vagy az ízeltlábúak csoportjába soroljam azt az állatot, amit a lap aljára rajzolt?

Én magának többet soha! Töröm magam, erre… Törje a fene ezután. Még hogy parazita! Az egy gyönyörű rózsa volt, életemben nem alkottam ekkorát! – Laca sértődötten összekulcsolta a karját a mellkasán. Anna úgy tett, mint aki elszégyelli magát.

Húha, bocsássa meg a felületességemet, csak nem tudtam mire vélni azt a sok lábat…

Ne aggódj, Laca, ez a meg nem értett zsenik keresztje. Picassón is keresztbe-kasul röhögték magukat az emberek, most meg csor­gó nyállal nézik a festményeit. – Betti nem volt formában, de azért nem állta meg, hogy ne szóljon be a fiúnak.

Nem bújócskázunk egyet? – dobta be Leó, majd felugrott és rappelve elkezdte kiszámolni a hunyót – Lementem a pincébe vajat csipegetni, utánam jött öregapám hátba veregetni… A húgom min­dig csak eddig jut el, van ez tovább is?

Felőlem játszhatunk – mondta sejtelmes mosollyal Anna.

Valami azt súgja, hogy én ezt a játékot nem fogom komálni! – jajongott Zsolnár.

Meg akarja ölni Leót? – csodálkozott el a nő. – Rám aztán ne mutogassanak, ha kilép az ablakon! Vagy Csehov, vagy a játék!

És még örüljünk, hogy van választási lehetőségünk! – patto­gott tovább Zsolnár.

Anna elővett két kis dobozt. Mosolyogva felnézett, aztán hirte­len lefagyott a mosoly az arcáról. Praetor félig felemelkedett a pad­ból, mintha el akarna indulni, viszont látszott rajta, hogy szédeleg. Az arca falfehér volt, a tekintete a semmibe révedt. Anna eldobta a dobozokat, és odarohant. Épp csak el tudta kapni az összerogyó fiút. Krisz és Leó azonnal felpattantak, és szinte félrelökték a tanár­nőt. Betti meg őket. A srác magánál volt, ám nem tudott megszó­lalni. A lány leült a földre és az ölébe vette a fejét.

Mi van veled? Szólj már! – Anna közben hozott egy kancsó vi­zet és odaadta Bettinek, hogy törölje le az arcát – Ne tedd ezt velem! – A lány sírni kezdett.

Valaki szaladjon le a rendelőbe! – fordult a körülöttük állók felé a nő.

Praetor erőtlenül megfogta Anna kezét.

Ne… jobban vagyok… – Valóban tisztulni kezdett a tekintete.

Laca visszafordult.

Menjetek már odébb, nem kap levegőt! – kiáltott fel ingerül­ten Betti.

Simogatni kezdte a fiú fejét, majd hirtelen lehajolt, és megcsó­kolta a homlokát.

Megijesztettél… – A kör kezdett oszlani körülöttük.

A lány felnézett, és meglátta a dermedten álló Lillét. Legszívesebben beleüvöltött volna az arcába: Most mit nézel? Ha nem lennél olyan vak, már régen észrevetted volna! Inkább összeszo­rította a száját, viszont elszántan állta a barátnője tekintetét. Lillének lassan eleredtek a könnyei. Anna észrevette a közjátékot, belekarolt a lányba és a helyére vonszolta, aztán visszament Praetorhoz.

Fel tud állni? – kérdezte aggódva.

Atács odalépett mellé.

Hagyja már békén, nem hallotta, hogy jobban van!

Keveházy úr, nem szeretem ezt a hangnemet. Menjen a helyé­re azonnal! – Anna kezdte elveszíteni a türelmét.

Majd, ha akarok! Nekem ne parancsolgasson! – Atács egyre idegesebb lett.

Krisz érezte, hogy közbe kell lépnie, megveregette a vállát, és kér­te, hogy üljön le. A fiú ettől még jobban felhúzta magát.

Felőlem te akár körbe is trombitálhatod, de engem hagyj ki be­lőle! – förmedt rá Kriszre.

Még egy ilyen beszólás és tapéta lesz belőled, érted? – Barátság ide vagy oda, Atács átlépte a határt.