Krisz ötletei / Memoár 1.: Tényleg megírjam az élettörténetem?
A memoárírás örökzöld téma, mert mindannyiunkban megvan a késztetés, hogy a számunkra legfontosabb személyről, azaz önmagunkról írjunk. Könyv Guru is osztott már meg tippeket igaz élettörténetek alkotásáról, és ezek a cikkek facebook-oldalunkon jelentős hullámokat vetettek, olvasóim is gyakran keresnek meg azzal, hogyan is öntsék szavakba életük történetét, ezért úgy döntöttünk, hogy részletesebben beszélünk e témáról.
A leendő memoárírók általában az alábbi kérdésekre kíváncsiak:
- Érdemes-e papírra vetni az emlékeimet?
- Hogyan kezdjek neki az írásnak?
- Mitől lesz kapós a kész könyv?
Ezt a három felvetést egy újabb cikksorozatban válaszoljuk meg. Először azzal foglalkozunk, van-e egyáltalán értelme, hogy a többé-kevésbé hétköznapi emberek leírják a tapasztalataikat.
A válaszom egyértelmű igen.
Miért?
Mert minden ember élettörténetében vannak izgalmas fejezetek, amelyekre a családja, barátai, szomszédai kíváncsiak, és ezeket az anekdotákat érdemes leírni és a gyerekeinknek átadni. Ha tehát Ön szeretné megírni az élettörténetét, akár a kezdetektől a mai napig, akár csak néhány érdekesebb esetet vagy az élete során összegyűjtött bölcsességeket, én is buzdítanám erre. Manapság egy szövegszerkesztő programmal bárki megírhatja és egyből közreadhatja a saját történetét. De jó alternatíva a blog is. Nyugdíjas olvasóimnak ajánlom, hogy gyerekkori és fiatalkori emlékeiket mindenképpen örökítsék meg ily módon! Ugyanis a mai tizen-huszonévesek imádnak blogot olvasni, és érdekli őket a nagyszüleik világa. Az én gyermekeim mindig ámulva figyelnek, amikor régi esetekről mesélek. Például, hogy emlékszem arra a napra, amikor a fagylaltgombóc ára 1 Ft 50 fillérről 2 forintra emelkedett. (Haza kellett sétálnom a cukrászdából és szégyenszemre kellett anyámtól kérnem még 50 fillért.) Ha nagyobb mennyiségű anekdota gyűlik össze akár a számítógépen, akár a blogon, akkor össze is rendezhetjük őket és kinyomtathatjuk néhány példányban. A nyomtatást házilagosan is elvégezhetjük, de manapság egy digitális nyomdában már egy vagy tíz példányt is kinyomtathatunk saját könyvünkből. Egy ilyen családi ajándék bizonyára örök emlék marad!
Megírta az emlékeit? Olvassa el, hogyan adhatja ki!
Sokan írnak önéletrajzot terápiás célból is. Sajnos nagyon sokan hordozunk a múltunkban olyan titkot, szenvedést, amiről úgy érezzük, muszáj elmondanunk valakinek. Olyan felnőttek járnak köztünk, akik árva gyerekként nőttek fel, bántották őket, tragédiák kísérik az életüket, és úgy érzik, segít rajtuk, ha mindezt kiírhatják magukból. És azt mondom, írják is! Mert azzal, hogy szavakba öntünk bármit, ami megtörtént, vagy olyasmit, amit még csak tervezünk megtenni, segítünk az agynak feldolgozni mindezt. Azt viszont fontos tudnunk, hogy a terápiás célból írt memoár kizárólag az írónak szól. Magunknak írjuk, befelé figyelve.
Ez egy olyan olvasmány lesz, amit még a gyerekeink kezébe sem adunk, nemhogy a rokonságnak vagy a széles olvasóközönségnek!
Ha viszont Ön ismeretleneknek árulná a kész könyvet, illetve könyvesboltokban szeretné viszontlátni, akkor ezt már az írás, sőt, a tervezés folyamata alatt is szem előtt kell tartani. Ugyanis ebben az esetben Ön nem a családnak és önmagának írja a történetét, hanem az olvasónak, tehát nem befelé, hanem kifelé figyelve kell alkotnia. Ahelyett, hogy arra koncentrálna, hogy kiírja magából humoros élettörténéseit vagy megrázó múltját, az olvasóra kell gondolnia. Arra, hogy mit nyújt neki ezzel a könyvvel, mit mutat meg, milyen leckére hívja fel a figyelmét, mi az a tapasztalat, amit szeretne átadni, illetve amitől megóvná olvasóját?
A könyvünket megvásárló olvasónak ugyanis egy másik személy fontos: ő maga – nem pedig Ön, az író. Az olvasó mindig öncélúan keres könyvet. Kapni akar. Tanulni akar. Kikapcsolódni szeretne. Azért a történetért ad ki pénzt, abba fekteti a szabadidejét, ami az ő lelki húrjait rezegteti meg, nem pedig azt a művet választja, amelynek elkészítésébe az író őszintén beleadta minden emlékét, idejét, munkáját.
Soha nem az számít, hogy egy adott könyvben az író mennyit ad – az a fontos, hogy az olvasó mennyit kap.
Az ismeretlen közönségnek szánt sztorikat tehát teljesen más hozzáállással kell írnunk, mint a saját történetünket magunknak vagy családunknak lejegyző könyvet. Itt előtérbe kerül a mű mondanivalója, szerkezete, íve, dramaturgiája, fontos lesz a főszereplők ábrázolásmódja, a jellemfejlődés. Nem mindegy, hogy ez a történet hol kezdődik és hogyan fejeződik be. Megtehetjük, sőt, érdemes is elvonatkoztatni az abszolút igaz mozzanatoktól és létező személyek valódiságától, hiszen nem rendőri jegyzőkönyvet írunk, hanem regényt. Az első szempont az olvasmányosság!
Akármilyen célközönségnek szól a kéziratunk, kemény dió annak kitalálása, mi is szerepeljen a műben, hol kezdjük a mesélést és hogyan fejezzük be. Jövő héten ezzel folytatjuk!
Addig is, ha kérdése vagy véleménye van, írja ezt meg nekünk az alábbi űrlap használatával!