„A tetszés teljesen szubjektív dolog”

„Hiába a jó ügyelő, ha egy gyorsöltözéssel nem készülnek el időre és emiatt áll a színpad, vagy egy vezérkellék nem kerül be a színpadra és nem tud tovább menni az előadás” – mesél Lovász-Horváth Nikolett arról, mennyire a teljes csapaton múlik egy-egy színházi előadás sikere. A Vastapsfelelősök – A kulisszák mesterei a színház titkairól című, az Ad Librum kiadó gondozásában megjelent kötet szerzője az interjúban egyebek mellett beszél arról, hogy hány tucat beszélgetést kellett megszerveznie a könyv összeállításához, melyik színházi szakma képviselői lepték meg a legjobban, és nézőként miért nem hagy ott egyetlen előadást sem.

Hosszú évek óta dolgozik a színészek, a színházak közelében. Volt olyan részlet, olyan kulisszatitok, ami még Önt is meglepte a kötet összeállítása során?

A legizgalmasabb „utazás” számomra a világosítók és a hangosítók birodalmába való betekintés volt. Ez a két terület az, ami korábban igazi vakfolt volt a számomra. Hiába a sok éves színházi munka, mégsem tudtam még csak elképzelni sem, hogy micsoda munkát végeznek fent a pultok mögött. Bevallom, hogy mielőtt „beavattak” volna a világosítás és a hangosítás világába, nem gondoltam, hogy ezek ilyen izgalmas és érdekes területek. Picit féltem is tőle, hogy túl száraz és unalmas témák lesznek a laikusok számára. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna.

Hány interjút készített a Vastapsfelelősök megírásához? Kivel volt a legnehezebb időpontot összehozni?

Egész őszintén, nem számoltam össze. Több interjú is készült, amely végül nem került bele a kötetbe. Előfordult olyan is, hogy valakivel többször ültünk le beszélni. Becsléseim szerint nagyságrendileg 55-60 interjú készült. Szerencsére mindenki nagyon rugalmas és segítőkész volt, így nem mondhatnám, hogy bárkivel is nehézségekbe ütközött volna az időpont egyeztetés. Ha mégis mondanom kellene egy nevet, akkor az Oroszlán Szonja lenne. Ennek azonban csak az időeltolódás volt az oka, mivel Szonja Amerikából adott telefonos interjút, így a 6 órás időeltolódás miatt nem volt egyszerű egyeztetni, hogy mind a kettőnknek megfelelő legyen az időpont.

Mint írja, a színházban dolgozó sokféle, nem látható szakma képviselőinek összhangja nélkül nem lenne előadás, nem lenne siker. A kötet megírása után hogy látja: kié a kulcsszerep ebben az összhangban? Ki az, akin a legtöbb múlik, hogy egy előadás gördülékenyen lefuthasson?

A legnagyobb felelősség egy előadás alatt az ügyelő vállát nyomja. Hiszen ő az, akinek össze kell fognia a csapatot. Mindent ellenőrizni még előadás előtt. Átvenni a színpadot a színpadmestertől, meggyőződni róla, hogy mindenki megérkezett-e, minden kellék a helyén van-e, és így tovább. Ő hívja jelenetre a színészeket és a műszakot a változásokhoz, öltözésekhez. Kézben tartja az egész előadást, és ha baj van, tőle várják a megoldást. Mindemellett azt kell mondjam, a sikerhez mindenki kell. Hiába a jó ügyelő, ha egy gyorsöltözéssel nem készülnek el időre és emiatt áll a színpad, vagy egy vezérkellék nem kerül be a színpadra és nem tud tovább menni az előadás…

Melyik színházi háttérszakma áll a legközelebb Önhöz? És melyiket nem vállalná el semmi pénzért?

A legközelebb hozzám talán a rendezőasszisztensi szakma áll. Mivel szeretek pörögni, egyeztetni, szervezni és csapatban dolgozni. Talán ez az, amit a legszívesebben csinálnék mind közül, de azért az ügyelést is kipróbálnám. A világosító- illetve a hangosító pultba soha nem ülnék be. Én mint technikai analfabéta, pillanatok alatt elvéreznék a milliónyi gomb között.

A színházak működésének kulisszatitkainak ismeretében mennyiben nézi másként az előadásokat, mint egy átlagnéző? Mi mindenre figyel, mit vesz észre – a színészek játékán kívül?

Erre a kérdésre elég nehéz válaszolni. Mivel már elég régóta dolgozom színházban nehéz meghatározni azt a pontot, amikor ráébredtem, mennyi munka van egy-egy előadás mögött. Azt hiszem, mindig is csodálattal és áhítattal néztem az előadásokat. Lenyűgözött, amit a színpadon láttam (látok). Mindig megbecsültem a munkát, ami mögötte volt. Soha nem hagytam ott egyetlen előadást sem, még akkor sem, ha nagyon nem tetszett, mert azt éreztem, ezek az emberek annyit dolgoztak ezen, megérdemlik, hogy megtiszteljem őket a jelenlétemmel és a tapsommal. Hiszen a tetszés teljesen szubjektív dolog. Ugyanaz az előadás lehet valakinek a legjobb, másnak a legrosszabb színházi élménye.

Milyen nehézségekkel szembesült a kötet összeállítása, megírása során, és hogyan oldotta meg ezeket?

A legnagyobb nehézség talán az attól való félelem volt, hogy azoknak nem teszik majd a végeredmény, akik a kötetben szerepelnek. Elsősorban nekem az volt a fontos, hogy ők elégedettek legyenek vele. Bizony elég idegtépő volt az ő ítéletükre várni, de szerencsére mindenki pozitívan reagált. Persze ezen kívül voltak mélypontok, amikor azt éreztem, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet… és nem értettem, miért is fogtam bele az egészbe. Ilyenkor szerencsére a családom és a barátaim mindig felráztak és emlékeztettek rá, miért is kezdtem neki. Az ő biztatásuk nélkül nem tudom, mi lett volna velem, ezért pedig nagyon hálás vagyok nekik.

Milyen munkamódszerrel és időbeosztással dolgozott? Mikor tudott időt szakítani az írásra?

Legelőször is az interjúkat készítettem el. Ezek egyeztetése és felvétele hónapokat vett igénybe. Majd a beszélgetéseket kijegyzeteltem és kiválogattam azokat a részeket, amelyek igazán izgalmasak és érdekesek voltak. Persze már az adott interjúk után is tudtam, mi lesz az igazán ütős sztori, hiszen egy-egy igazán jól sikerült beszélgetés után teljesen feltöltődtem és boldog-boldogtalant szórakoztattam a legfrissebb anekdotákkal. Az írás alatt mindig csak egy fejezetre koncentráltam, persze toldások, foldások bőven akadtak, így is, ha jött egy újabb történet. Mivel 8 órában dolgozom (és ehhez jön még a színházi munka), így este és hétvégén tudtam időt szakítani az interjúkra és az írásra, ami sokszor nagyon fárasztó volt, de abszolút megérte.

A színházak világának témái kimeríthetetlenek. Van további terve, esetleg egy újabb kötet megírására?

Nagyon élveztem a kötet megírását. Rengeteget tanultam és fantasztikus embereket ismerhettem meg, így azt kell mondanom, mindenképpen szeretnék még hasonló munkába fogni, az azonban már nem a színház világába kalauzolná el az olvasót, hanem egy másik területre, amely legalább annyira izgalmas, mint a világot jelentő deszkák…