Ízelítő / Csillagok útján

Könyv Guru Kálmán Eszter Csillagok útján című asztrológiai szakkönyvéből közöl egy fejezetet. A könyv különlegessége, hogy nem kész receptet kap az olvasó, hanem elolvasásával a titokzatos asztrológiai rendszert érti meg.

Lehetséges könnyen, gyorsan, egyszerűen asztrológiát tanulni? Igen is, meg nem is. Az elmélyült tudáshoz ajánlott egy tanfolyam és egy megfelelő tanár, aki az apróbb összefüggéseket is el tudja magyarázni. Ám az alapvető ismeretek megszerzéséhez, az alapvető áttekintéshez bőven elég ez a könyv is. Ebben a könyvben az az újdonság, hogy nem kész „recepteket” kapsz, amit aztán igen nehézkesen lehet összeilleszteni és alkalmazni konkrét esetekben, hanem az asztrológiai rendszer alapjait érted meg. Azonfelül, hogy az alapfogalmakkal megismerkedsz (bolygók, jegyek, házak stb.) kapsz egy használható rendszert ezekre építve, illetve olyan fogalmakkal is megismerkedhetsz, amiket mindig szerettél volna tudni de soha senki nem magyarázott el neked. (Kálmán Eszter)

Az Ascendens és annak szerepe

Az Ascendenshez milyen témákat fogunk tárgyalni? Az Ascendens, mint személyiségjelölő, mint a kinézetnek a meghatározója, a külalaké, illetve a születési uralkodó mivolta és az úgynevezett tényleges születési uralkodó.

Az Ascendens az a pont, a Horizontnak az a pontja technikailag (amit már vettünk), ahol a Nap felkel minden nap. És ez jelöli ki azt a pontot is a képletünkben, ahol belépünk a világba. Ezért van az, hogy az Ascendens az, ami igazán meghatároz minket, illetve majd a születési uralkodó, az Ascendens jegyének uralkodó bolygója, de erről majd egy picit később.

Ezért nem megalapozott vélemény az, ami mostanában terjed, hogy egy ideig az Ascendens határoz meg minket, aztán bizonyos korunk felett a Nap jegyünk, vagy fordítva. Ennek nincsen igazán alapja, mert miért változna az egyik a másikba? Ez egyszerűen a Napjegy asztrológiának a könnyebbség miatt elterjedt voltából fakad, hogy ilyen elméletek is születnek. Igazából a régiek is azt mondták, hogy az Ascendens pontjánál lépünk be. Most az mindegy, hogy az első lélegzetvételtől számítjuk, vagy a középkori asztrológiában, az úgynevezett belelkesüléstől. Teljesen mindegy, valamilyen úton-módon ezt kiszámoljuk, ez adja a Horizont tengelyt a képletünkben, ez az a pont, ahol belépünk az életbe, egész életünkben az Ascendens fog igazából minket meghatározni. Innen érthető, hogy miért nem a Napjegy? Mert amit mondanak is: ugyanazon a napon nagyon sok ember születik, ugyanazokkal az Ascendens ponttal, feltételekkel és fényszögekkel és egyéb hozzávalókkal viszont elég kevesen. Persze születhetnek és akkor ők úgynevezett asztrológiai ikrek lesznek, mint ahogy vannak biológiai ikrek is. Na de ez most ilyen szempontból másodlagos.

Nézzük azt, hogy hogy is tudjuk ezt használni. Keanu Reeves képletét néztük eddig. Nézzük tovább az övét. Neki az Ascendens–Descendens tengely, a Horizont tengelynek az Ascendens pontja, a balra eső pontja, ahol felkel a Nap – az jelződik is, mert pont akkor kelt fel a Nap, amikor született – a Szűz jegyébe esik.

Akkor itt most visszatérnék egy kicsit a házakra, mert most már kezdjük összekombinálni az elemeket. Mindig az Ascendenstől számítjuk a házakat is. Látjátok, hogy onnan indul, 1-12-ig, az óramutató járásával ellenkező irányba. Ugyan, az óramutató járásával ellenkező irányba mennek az állatövi jegyek sorrendjei is, ha neki Szűz Ascendense van, akkor Mérlegbe esik a 2. háza, Skorpióba a 3. háza, és tovább a jegyek sorrendjében.

A házaknál volt ilyen kérdés: mi a ház csúcsa, ami az Ascendenst is érinti? Mindig az, ami ebben a sorrendben, az óramutató járásával ellentétes sorrendben menve a legközelebb esik az Ascendenshez. Láthatjuk majd az ábrán, ott az Ascendens vonala a Szűzben. Megyünk tovább az óramutató járásával ellenkező irányba, a következőhöz nem felfelé indulunk el, hanem lefelé úgymond, ránézve technikailag képletesen az ábrára. Lefelé, a következő jegy irányába, az pedig a Mérleg lesz a jegyek sorrendjében, az adja ki a 2. házat. Ahol a 2. háznak a vonala metszi a jegyet, az lesz a ház csúcsa. Az a házcsúcs pedig, amelyik jegybe esik, annak a jegynek az uralkodó bolygója – amit már megnéztünk a jegyek méltóságainál, hogy mely jegyekben uralkodnak – fogja az adott képletben (nem általánosságban) meghatározni azt a házat.

Születési horoszkópban van egy elv, hogy a házakban lévő bolygók az elsődlegesek és a házak urai a másodlagos jelölők egy életterületen, egy házban. A házak életterületeket jelölnek, kivéve az Ascendenst, mert ahol az Ascendens ura, ez a sokat emlegetett születési uralkodó lesz a domináns.

Jó kérdés, hogy ez tényleg van-e vagy ez már csak Jean-Baptiste Morin (XVI.-XVII. századi orvos és asztrológus) általi és egyéb elméletek szerint hagyományozódott ránk. Én nem látok akkora különbséget a kettő között. Szerintem egy házat ugyanúgy meghatároznak a benne levő bolygók és a ház ura, ha meg akarjuk nézni egy házterület működését, akkor mindegyik ilyen jelölőt érdemes figyelembe venni és összevetni.

Példaként mesélném, van egy olyan ismerősöm, akinek az 5. házában van egy Bakban álló exil (azaz romlott) Holdja. Ez a gyerekeket tekintve hozhatna neki több gyereket is? Nem igazán, mivel egy romlásban levő bolygó nem nagyon tud működtetni egy életterületet. És mégis, három szép gyermeke is van! Mi jelezheti ezt? Nos, például az, hogy az 5. házának az ura (Bak → Szaturnusz), a Szaturnusz viszont a Vízöntő jegyében áll uralomban! Az uralmi helyzet pedig nagyon is kiteljesíthet egy életterületet.

A régieknek volt egy olyan elmélete, hogy igazából mindig a jobb felé törekedtek, azt mondták, hogy amelyik jobban áll, azt nézzük (l. előbbi példát!). Ilyen alapon mi is nyugodtan nézhetjük azt, főleg, ha egy házban sok bolygó van, mint például Keanu Reevesnek az 1. házában, vagy teszem azt a 11. házában, akkor lehet, hogy a házcsúcs jegyének az ura, uralkodó bolygója lesz a legerősebb, vagy a legjobb helyzetű, de nem biztos. És ha nem biztos, akkor nem biztos, hogy arra kell majd hallgatni, vagy azt kell feltétlenül figyelembe venni. Persze meg fogja határozni a dolgokat, de akkor érdemes esetleg tudatosan figyelni egy olyan bolygóra, ami jobban kifejezi azt a házat.
Térjünk vissza az Ascendensre, hogy is néz ki? Az Ascendens vonala belemetsz ott a Szűzbe a 10°41′-en, kerekítve már a 11°-on. És a Szűznek az uralkodó bolygója micsoda? A Merkúr, ezt már tudjuk. Keanu Reeves-nek a születési uralkodója, amely az Ascendens jegyét uralja, mindig ez a bolygó lesz. Meg tudjuk nézni, hogy a Merkúr hogy áll az ő képletében. Jól, rosszul, mit csinál, ez nagyon jellemzi őt.

Keanu Reeves_Merkur_Kalman Eszter_Csillagok utjan
Keanu Reeves Ascendensének vonala (Forrás: a szerző)

Ehhez még azt is érdemes tudni, amit már a házaknál említettünk, hogy igazából az Ascendens vagyunk mi és minden egyéb ház eltérően a pszichológia asztrológia felfogásától, nem rólunk szól igazából, hanem a mi dolgainkról. Például, mint a 2. ház az ingóságaink, a vagyonunk. Vagy a velünk kapcsolatba lévő emberekről, mint a 3. ház a testvéreink, vagy a 7. ház a társunk, vagy akár a munkáról, vagy az ingatlanainkról, vagy a családunkról, ill. egyéb minket körbevevő külvilági dolgokról.

Ezért is ennyire fontos az Ascendens és azon keresztül lehet igazából elkezdeni elemezni, ha már majd a következőkben megnézzük az általános képét egy horoszkópnak, akkor az ember személyiségét az Ascendensen keresztül tudjuk jól megragadni.

Nézzük meg, hogy hogy áll akkor Keanu Reeves születési uralkodója. A Szűz jegyében van az Ascendense, a Szűz jegyének az uralkodó bolygója az uralmi (domicil) Merkúr. Nézzük meg, hogy hol áll ez a Merkúr Keanu Reevesnél.

Keanu Reeves_Merkur_Szuz_Kalman Eszter_Csillagok utjan
Keanu Reeves születési uralkodója (Forrás: a szerző)

Keanu Reevesnél ez pontosan a Szűzben is áll. És ha megnézzük a méltóságtáblázatunkban, akkor azt látjuk, hogy ez a Szűz itt a 9°58′-en áll, kerekítve a 10°-on. Ez a Szűz itt uralomban is van és egzaltációban is van a Szűzben. Ez egy nagyon-nagyon erős Merkúr. Ha pontokat adunk nekik, akkor az egzaltáció 4 pontot ér, az uralom meg 5 pontot, ez egy 9 pontos Merkúr. Ha százalékban nézzük, akkor 180%-os, nagyon felturbózott Merkúr.

Hogyan értékeljük tovább ezt a Merkúrt? Azt látjuk, hogy van itt egy Szűz férfi, akinek Szűz Merkúrja is van. Nagyon-nagyon okos, mondhatjuk azt is, hogy kicsit büszke az eszére és kicsit fel is van fújva, úgymond szereti is csillogtatni a tudását vagy az értelmi képességeit. Utána megnézzük, hogy ez a Merkúr – most azt néztük, hogy milyen jegyben áll, milyen méltóságban – milyen házban áll. Mert a házaknál beszéltük, hogy – ez volt az esszenciális méltósága – a házak pedig meghatározzák az akcidentális erősséget, azt a potenciált, ami benne van – itt látjuk, hogy egy elég erős potenciál – vajon mennyire tudja kifejezni?

Ha sarokházba esik, akkor 100%-ban, ha követő házba esne, akkor 50%-ban, ha pedig hanyatló házba, akkor 25%-ban, ott már elég tehetetlen lenne. A Merkúr egy nagyon jó helyen áll, mert rajta áll, illetve együtt áll az Ascendenssel 1° különbséggel. Ez egy abszolút sarokházas Merkúr, amiről azt mondhatjuk, hogy 100%-ban kifejezi ezt a hihetetlen potenciálját, amit ha pontokkal akarunk megfogalmazni, akkor 9 pontot ér, ha százalékokban, akkor 180%. Akár egy atomtudós is lehetne, vagy egy zseni.

Mi az, ami mégis közbeszólhat, amitől ő nem efelé megy, vagy nem tudja ennyire mégsem megcsillogtatni az értelmi képességeit? Mivel áll együtt? Megnéztük már, hogy milyen jegyben áll, ott hogy érzi magát, milyen házban áll, ott mennyire tudja magát megvalósítani? És vannak-e egyéb tényezők, amik befolyásolják, elsősorban például sújtottságok. Van-e valami, ami levesz az erejéből, vagy esetleg még javít is, ami egy jótevőnek pld. egy jó fényszöge, egy jótevővel való együttállás lehetne. De vannak sújtottságok, amik pedig levesznek az erejéből és az egyik ilyen nagy sújtottság, amit például pont nála látunk, hogy ő neki ez a Merkúrja majdnem egzaktan, nem egészen egzaktan, de együtt áll a Nappal. Az egzaktsága 5 ívperc (0°05′). itt azért egy kicsit több, de majdnem. És közeledik is egymáshoz, ez egyre egzaktabbá válik élete folyamán – ezt már a fényszögeknél tárgyaltuk – magyarán egyre jobban bepontosodik ez az együttállás.

Mit tudunk a Nappal való együttállásról? Hogy kombusztává teszi úgymond ezt a Merkúrt, tulajdonképpen rontana rajta. Vagyis elvakult lehetne, nem látna tisztán, pánikbetegsége is lehetne, félelem, szorongás, stb. Mi az, amiért ez mégsem következik be? Mit mondtunk mennyi távolságra áll egymástól a Nap, meg a Merkúr? Azt kell megnézni, hogy megvan-e a 17 ívperc vagy nincs meg. Ha megvan, azon belül van, akkor nem hogy kombusztaságot, hanem a Nap szívében állást jelent. Ha pedig nincs meg, akkor elégeti a Nap.

Itt 9°41′-ről és 9°58′-ről van szó, azért ezt nem olyan problémás kiszámolni: 58 – 41 = 17, pont 17 ívpercre áll. Úgyhogy ez a „pont beleesik”, de miután még visszafelé hátrál a Merkúr, ezért egyre pontosabb lesz ez a kazimi, vagy in Cosimo állás, a Nap szívében állás. Még kap egy löketet is, és nem hogy rosszul látja a dolgokat, hanem nagyon is tisztán, világosan és tényleg értelmi képességeinek birtokában.

De akkor még mindig nem tudjuk, hogy mitől nem lett ez az ember atomtudós, vagy miért nem tart előadásokat? Vagy miért nem egyetemi professzor vagy akármi más, ami ilyen szellemi munka?

Még egy sújtottságot fedezhetünk fel. Mégpedig azt, hogy retrográd ez a Merkúr és azért ez egy elég komoly sújtottság bár, mint tudjuk a sújtottságokból háromféle van: a Nappal való együttállás és a kártevő általi fényszög az mindig rosszabb, mert az egy kívülről jövő sújtás, kívülről jövő támadás, támadottság. Míg a retrográdság azért az egy belülről jövő dolog, azt valahol jobban tudja egy picit kezelni az ember, vagy meg tanulja kezelni. És mit jelent a retrográdság? Mindenképpen technikailag szó szerint azt jelenti, hogy levesz az erejéből. Ez a hihetetlen erős Merkúr ez az 50%-ára csökken egy retrográdságtól. Itt van például az egyik magyarázat (lehet máshol is persze, ha megnéznénk az egész képletet), hogy ez az ember miért nem egy atomtudós, miért nem egy szellemi ember, miért nem áll ki és tart előadásokat emberek előtt, vagy miért nem ír könyvet, vagy bármi ilyesmi, mert annak a potenciálnak, ami benne van már eleve csak az 50%-át tudja használni.

Ettől függetlenül valószínűleg – és ezt támasztják alá a transzcendens bolygók mellette, amit jelölőként mi nem használunk, de megmutathatnak fontos dolgokat és azért itt elég fontos ponton állnak az Ascendensen, meg együtt a születési uralkodóval – az Uránusz, Plútó alátámasztja azt, hogy azért neki lehetnek zseniális meglátásai, de ezt nem feltétlenül fogja közölni ország-világgal.

Szeretné az egészet elolvasni? Vásárolja meg a könyvet itt!