Ízelítő / Lélektérkép

“E verseskötet egy színes, izgalmas, változatos gyűjtemény, amely valójában nem más, mint egy lélek kalandos belső útkeresése. Az utazás hétköznapi helyszíneken zajlik, mégis megannyi érzelem, élmény és izgalmas felfedezés vár arra az olvasóra, aki sze­ret gondolatban elmerülni a lélek tengerében, s partot érni egy rejtélyes szigeten, hogy bejárja a Lélektérképet. Tartson velem! Kísérje el útján a világjáró vándort, aki valójában a szobából sem mozdult ki, mégis kalandok ezreit élte át…” – szólítja fel Szakáczky Edit verseinek olvasóit. Könyv Guru ízelítőül hozott négy verset a kötetből.

Életünk lapjai

Új lapokat dob elénk a zajos történelem,
s tolla helyett tintája most éles kardéleken…
Folyik végig lapjainknak hófehér testén,
mit tövig mártott üvegében, ki ráírott egy estén…

S csak számolt… Mennyi idő, hely és arc,
hány sebhely és mi kudarc, mi könyvünk színesíti…
Emlékek, s talán látásunk is homály ködösíti…
Mi volt, mi régen szépen szólt, mi él, és mi lett mára holt…
Mi van, és mégis sosem volt…

De minden oldal rólunk szól. A derűs nap, az esti hold…
Minden, ami jó, és minden, ami szólt…
Olykor talán hamisan is, vagy csak alig-alig,
de bármit ír ma lapjainkra, minden így van jól.

Lélektérkép

Nyár van. Nyár van a világban.
Nyár az utcán, nyár a réten,
csak a szív fázik fagyos telében…
S tónak befagyott jegében
nézi most beborult egének
tükröződő képét…

Mint egy élő térkép…
Az átvonuló felhők
úgy formálódnak képpé,
s válnak teljes egésszé…

Válnak előbb utakká,
hogy léted kulcsát kutatván,
majd csillagfény és hold sugara
éjjel utad mutassák.

Válnak aztán zsenge rétté,
kedves, napos, szép vidékké,
hol megpihenve újraélnéd
régmúltakba veszett békéd…

Később tengerekké válnak,
hogy hullámok vad gyomrában
kapaszkodva vitorládba
evezz a béke tavára…

Majd rettegett erdőhöz érsz,
mi mindig hideg, bús és sötét.
Félelem nyeli el magányod,
kiutad még nem találod…

Egy árny lopózik lassan mögéd…
Nézz fel, nézz a lombok fölé!
Nem félsz többé, indulsz tovább,
magad sem tudod még, hová…

Csipkés ormú hegyek várnak,
a csúcs, az út a szabadságba…
Csákány, kötél, bakancs nálad,
ha a sziklák rajtad kifognának…

Sivatagban ér a reggel,
hol pusztító, vad szelekkel,
vadnyugati fegyverekkel
megküzdesz majd száz sereggel…

Hosszú volt, és nehéz harcod,
porba hajtod fáradt arcod.
Szíved mégis ébren tartod…
A sok sebhely szinte mardos…

De nem adja fel még a harcos,
ő nem szenvedi a kudarcot…
S bár messze még az útja vége,
bátran mondja: lám, megérte!

Tenger hullámain

Tengeremnek lágy, ölelő, mélykék hullámain
ringatózik kis hajóm, hol békés álom lakik.

Most szélvihar is vitorlát csak őserővel szakít,
s nyári napnak erős fénye is aligha vakít.

Kikötőm tán messze rég, mégsem remeg lábam.
Evezőm a kezemben, ha sodródnék az árral…

Vigyen hát, ha tud, most vigyen bármi viharon át,
hadd lám jövők friss szellemét, múltak mély lábnyomát.

A néma szív hangja

Kiáltanék nagyot,
egetrengetőt.
Kiáltanék csodát,
szívmelengetőt.

Kiáltanék fájdalmat is,
borút, napot, derűt,
kiáltanék, énekeld csak,
síró hegedűm.

Énekeld el, mit mesél,
ha könnye hull a szívnek!
Énekeld el, miért könyörög,
sajgó, üres lélek.

Énekelj, míg fáj a szív,
énekelj, ha vár, ha hív!
Hát énekelj, csak énekelj,
hogy mentsd,
csak mentsd az életed…

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva.

A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.