Regényújság / Álomtalanítás ÷ 11. rész
Könyv Guru folytatásokban közli Robin O’Wrightly lélektani krimijét. Az első rész innen érhető el. A tizedik rész múlt héten jelent meg, itt következik a tizenegyedik.
A lakásához közeli bárba ültek be inni, a kocsiját bent hagyta a rendőrőrs garázsában, mert tudta, hogy este piszkosul be akar majd rúgni, ha túllesz ezen az ügyön. Frank és a körlet tisztjei is elkísérték őt, megünneplendő, hogy egy tömeggyilkost rács mögé juttattak. Volt már bennük hangulat, de rendesen.
– Igyunk az igazságra! – kiáltotta Frank. Ebből a szempontból neki a neve is jó szóviccalap volt.
– Igyunk az ilyen mázlista helyzetekre, mikor házhoz jön a tettes! – rikkantotta Mac, egy rendőrtiszt a második emeletről.
– Igyunk arra, hogy a mocskok mind a pokolra jutnak, az áldozatok meg a mennybe! – harsogta Shauni tiszta szívéből.
Azzal az elánnal felhajtották az italokat.
A lelkiismereti válságra kitűnő gyógyszernek tűntek a barnán csillogó whiskycentik. A bárpultos nem szólt rájuk, tudta, hogy rendőrök, és most elkaptak egy nagyon veszélyes bűnözőt. Hadd bulizzanak, rájuk fér. A bár ajtajára ki is akasztott egy „Rendezvény miatt zárva” feliratú táblácskát.
Lassan feloszlott a társaság, mindenki ment a dolgára, valaki a családhoz, valaki pihenni, mert másnap szolgálatban volt, így már csak DiMarco és Hullivan támasztották a pultot.
– Elszánt volt ez a nő – magyarázta Shauni –, valahol megértem. Ennek a Leideckernek a szeme sem állt jól, én az ilyet kiszúrom!
– A szemét? Kiszúrod a szemét szemét? – röhögött Frank. Kicsit már kezdett emelkedni bennük a maligán ereje.
– Nem, ez komoly! Frankón, érted, Frank, frankón idegesítő volt a képe. Már csak ezért agyonlőttem volna én is!
A nő az utolsó cseppig kiitta pohara tartalmát. Nem ivott gyakran, de akkor megadta a módját. Persze azért eszméletlenre sosem részegedett le, megmaradt a vicces és laza szalonspicces állapotban.
– Azért sajnálom az ilyen nőket – lötyögtette poharát a partnere, és lezuhította ő is a torkán a tartalmát –, tudod, akiket megerőszakolnak. Basszus. Ha én lennék a főfőfőfőtörvénykező, én… ezeket mind kivégeztetném. De előtte őket is erőszakolják meg! A börtönben szeretik az ilyeneket… Erőszaktevők és pedofilek nem maradnak talpon…
– Hú, öregem, ez aztán az igazságtétel – helyeselt a nő.
– Szerinted kézre került volna valaha ez a Leidecker, ha életben marad? – kérdezte Frank.
Szembenéztek egymással. Shauni már kezdett alkoholban oldódni, érezte, hogy soha jobbkor egy nagyon alapos előbújásnak
[coming-out – a szerk.]. Belenézett a partnere szemébe, és a whiskyfátyol mögül nézve most igazán vonzónak találta. A latinos külsejű, csillogó barna szemű és fekete hajú fazon megdobogtatta a szívét. A fenébe is, Richard – ki is az a Richard?! – óta nem volt senkivel, és ez az ember évek óta mellette volt jóban-rosszban. Már akár házaspár is lehettek volna, ha történetesen nem kollégák. Vagy ennek mikor és miért kellett elrettentő erőnek lennie?
Frank már évek óta szerette volna, ha történik köztük valami, persze ennek jelét nem merte mutatni. Sok esetet látott, ahol a munkahely keverése a magánélettel csak problémákat szült. Számára ez a nő olyan volt, mint egy drága barát, akire rábízhatta akcióban a bőrét. Nem akarta ezt az értékes élet-halál-kapcsolatot felcserélni valami időleges testire, mint amilyen a szerelem. Persze mit nem adott volna azért, ha lát egy különös tüzet az amúgy hihetetlenül gyönyörű, göndör barna hajú, zöld szemű kolléganője pillantásában, ami csak neki szól… A whisky etanoltartalmának hála, amely fényesíti a szemet, most mintha észrevett volna egy halvány csillanást… „Ennek a fele sem tréfa”, gondolta, „beütött az ital.”
Frank fizetett, és közölte a vissza nem utasítható ajánlatot:
– Hazakísérlek, mert úgy elázunk, hogy… nem jut eszembe hasonlat.
„Én mindent el fogok szúrni” – gondolatban persze megvolt a mondat vége.
Shauni felnevetett, s eközben a rendőrtárs felsegítette rá a kabátját:
– Basszus, te annyira vicces vagy, hogy …nekem se jut eszembe!
Neki tényleg nem is jutott. Teljesen feloldódott a poharában, és nagyon jó kedve volt. Elkaptak egy ámokfutót, aki kinyírt egy rohadékot – meg persze másokat is, „bassza meg”, tette hozzá gondolatban –, és itt van a munkapartnere, aki nem hagyja cserben soha. Már csak ezért is megérte berúgni, mint a szamár. Vagy legalábbis élvezni, ahogy messzire szaladnak a gátlások…
A kapualjban a szokásos eltávozás helyett inkább magához húzta a férfit, és szenvedélyesen megcsókolta, aki nem állt ellent, így a lakásajtót csak érzésre sikerült kinyitni, mert látni nem láttak semmit. A hirtelen felpezsdülő hormonok, főként az endorfin és az oxitocin egy mocskos párostáncban elhomályosította agyukat, hogy a rózsaszín ködön és az „őt-akaromon” kívül ne érzékeljenek semmit.
– Nem tudom, jó ötlet-e – suttogta Frank, bár nem bánta már, hacsak a férfiasságát nem birizgálta az a tény, hogy Shauni lépett először. Persze igyekezett racionális is maradni, elvégre nem csak ebből az éjjelből áll a közös életük. Holnap be is kell menni dolgozni… Csak ne lennének ezek a hormonok!
– Leszarom, hogy milyen ötlet, te most bejössz – duruzsolta a partnere, majd lassan betette mögöttük lábbal az ajtót. Ő már tényleg döntött. Annyi éven át várt, ki tudja mire, kire, hogy levegye róla azt az átkot, amellyel tudatosan csak pár órája szembesült.
– Vonzó, ámde veszélyes hozzáállás, akárcsak te – mosolygott a férfi, még mindig ölelésben és csókok között, ahogy megszabadultak a kabátoktól és táskáktól.
– Ó, kussolj már, unom a szexi dumád – dudorászta felhevült partnere, és az ágyra lökte szelíden, de határozottan a meglepődött, felizgult férfit. Ráült az ölére, lekapta magáról a felsőjét, és egy szál melltartóban a férfi fölé hajolt, hogy a mellkasán bontogatni kezdje az ingét…
Az éjszaka további részében Shauninak nem maradtak kétségei afelől, hogy megszűnt a rá mért átok, és beteljesedhetett végre egy régóta visszatartott és elfojtott szerelem.
◆ ◆ ◆
Connie kimondhatatlanul boldog volt. Nem maradtak kérdések, mindent megválaszolt. Számára tényleg befejeződött ez a küldetés, kezdődhetett egy másfajta élet, amelynek részese lesz. Tudta, másnap elszállítják egy elkülönített létesítménybe, ahol a kimondottan veszélyes vagy elmebeteg bűnözőket tartják. Nem bánta, mert tudta, nincs egyedül, és ott biztonságban lesz a teste, a lelke. Senki nem fogja bántani, magánzárkába fog kerülni. Bár most az őrök magára hagyták, kapott némi ételt, amit hamar befalt, majd végre újra csak önmaga volt, és az Úristen. Egy kicsi Újszövetséget is kapott Adrian lelkésztől azon az éjszakán az imaházban, és most elővette, hogy elkezdje olvasni, ahogy a pásztor ajánlotta, először János evangéliumát: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.
Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. (…) A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” Régi fordítás volt, nehezen értelmezte, de mécsesként felgyulladt benne az értelem. Így aludt el, az Újszövetséggel a kezében, mint egy kisgyerek, teljes békében és boldogságban. Hazaért.
A TÖRTÉNET FOLYTATÁSA: 12. rész
© 2016 Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. Grafika: Szabó Borka. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.