„Ami hiányzott, azt segített megformálni a képzelet”
Kanyó András sok évtizedes életpályáját tárja fel Egy kirúgott hírszerző emlékei című, nemrég megjelent kötetében. Az egykori ÁVH-s hírszerző és újságíró a Könyv Gurunak adott interjú második részében (az első itt olvasható) egyebek mellett arról is mesél, hogy miként készült fel az élettörténete megírására, mi okozta a legnagyobb problémát munka közben, mit volt nehéz felidéznie és hogyan emlékezhetett ilyen pontosan vissza évtizedekkel korábbi párbeszédekre.
Mióta készül megírni az életed történetét? Mi volt az indíték, hogy elkészítse ezt az írást?
A Mindszenty-kötet után szünet következett. [Kanyó András 2010-ben jelentette meg Igazságtétel – Mindszenty másik arca című könyvét. A szerk.] Aztán egyszer csak elkezdett foglalkoztatni egy életrajzi kötet gondolata. Eltelt egy idő, mire rászántam erre magamat. Elsősorban az foglalkoztatott, hogy mindent megírjak-e, s ha igen, milyen mélységig, milyen részletesen.
Minél többet foglalkoztam azonban az ötlettel, annál inkább hajlottam rá, hogy semmit se hagyjak ki.
Az indíték meg az volt, hogy rövidnek nem mondható életem során, három rendszert éltem meg: a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-korszakot, és megértem a rendszerváltást is, annak minden előnyével és hátrányával.
Milyen előtanulmányokat, előkészületeket kell végezni egy memoár elkészítéséhez? Használta esetleg régi jegyzeteit, naplóit? Járt-e könyvtárba, illetve kikkel beszélt a múlt eseményeiről?
Amikor a döntés megszületett, a korabeli jegyzeteim alapján megpróbáltam felvázolni a kötet gerincét. Az előkészületek, sőt az írás közben is kutattam levéltárban, olvastam könyveket. Főként olyanokat, amelyek hozzásegítettek az egyes korszakok újraéléséhez, vagy például a Kecsua indiánok életének tanulmányozásához. Ez utóbbihoz kitűnő olvasmány volt a José Maria Arguedas Mély folyók című kötete.
Rutinos újságíró és író is. Volt-e mégis valami, ami nem várt nehézséget okozott a visszaemlékezése megírása közben?
A szerző gyakran szembetalálja magát ilyen vagy olyan, a folytatást akadályozó problémával. Ez a Horthy- és a Mindszenty-kötet írása közben is előfordult. Az elsőnél a hitelesen megszólaltatható személy, Horthy Istvánné megtalálása és megszólaltatása volt a kihívás. A másodiknál a katolikus vallással, a bíboros előéletével, családjával való ismerkedés. Az olvasó elé kerülő mostani kötet írása közben feleségem betegsége és halála okozta a legnagyobb nehézséget. Annak terhét viselve nehezen ment a munka. Ő ugyanis mindhárom utóbbi könyvem írásában nagy segítségemre volt. Nem utolsósorban pedig ő jelentette mindig az első kontrollt.
Az olvasót gyakran foghatja el az irigység a könyvét olvasva, mondván: „hogy lehet, hogy Kanyó András ilyen pontosan emlékszik minden kis részletre, sok évtizede elhangzott párbeszédekre?” Tényleg mindenre emlékszik vagy kellett olykor a fantáziájára is hagyatkoznia?
Nem emlékeztem pontosan a kötetben leírt egyik másik jelenet minden részletére. A fontosabb dolgokra persze igen. Ami hiányzott, azt segített megformálni a képzelet. Az, hogy megpróbáltam beleélni magam a szituációba, belebújtam a szereplők bőrébe. Így születtek egyes párbeszédek.
A személyes tragédiák egyébként mélyen beleégnek az emberbe. S ezekből nekem nem kevés jutott. De vonatkozik ez a szerelmekre is. A legelső, gyerekkori szerelemtől, Ica nevű váci barátnőmig és első feleségemmel, Magdával, továbbá Zsizsivel második feleségemmel való megismerkedésig mindenre pontosan emlékszem.
Amit leírtam, azt valóban megéltem.
Visszaemlékezésében egyaránt felidéz családi emlékeket, szerelmeket, csalódásokat, tragédiákat, illetve szakmai vonatkozású eseményeket hírszerzői, újságírói múltjából. Mit volt nehezebb feleleveníteni: a személyes vagy a szakmai történéseket? És miért?
A szakmait, mert nehéz volt eldönteni, mit adjak mindebből közre. A kötet elején egyébként külön jeleztem is, hogy a történetben szereplő nevek némelyike álnév, mert a magyar hírszerzés érdekeinek védelme érdekében ma sem nevezhetem meg őket.
Milyen munkamódszerrel dolgozott a köteten: volt-e például napirendje az írásra, esetleg valamilyen inspiráló körülmény, ami segített?
A munkamódszer már a korábbi kötetek írása közben kialakult. Ha csak nem akadályozott valami, mindennap a délelőtti órákban írtam. Ha szükség volt rá, a nap második részében kutattam, olvastam. Ha pedig egészen mással foglalkozva valami eszembe jutott a témával kapcsolatban, pár szóval lejegyeztem.