Hogyan kell jól írni? – Umberto Eco tanácsai
A múlt héten, 84 éves korában elhunyt olasz író-irodalomkritikus-filozófus, Umberto Eco komoly elméleti munkássága mellett számottevő mennyiségű és súlyú irodalmi művet is alkotott. Gondoljunk csak az 1980-ban megjelent, világhírű regényére, A rózsa nevére, vagy A Foucault-ingára, a Baudolinóra, A prágai temetőre. Mint olyasvalaki, akinek nem a szépírás volt az eredeti mestersége, Eco nem egyszer foglalkozott magával az írás módszertanával is.
Könyv Guru most felidézi egyik ilyen, minden gunyorossága és könnyedsége ellenére is megszívlelendő összeállítását, amelyben a szemiotikaprofesszor írástechnikai tanácsokat adott. (Az írás 1997-ben jelent meg a L’Espresso című olasz hetilap tárcarovatában, magyarul pedig a Gyufalevelek című esszégyűjteményben, 2001-ben.)
Jó tanácsokra bukkantam az interneten: eligazítanak, hogyan kell jól írni. Némi változtatással ezennel közzéteszem őket, azt hiszem, sokaknak kapóra jönnek majd, kivált azoknak, akik írótanfolyamra járnak.
-
Kerüld az alliterációt: csacska csali az csak.
-
Kerüld a frázisokat: a frázis üres szócséplés.
-
Ne használj jeleket rövidítéseket stb.
-
Ne felejtsd (soha), hogy a zárójel (még ha nélkülözhetetlennek véled is) megszakítja a mondat fonalát.
-
Vigyázz, nehogy… túlzásba vidd a hármaspontokat.
-
Használj minél kevesebb macskakörmöt: nem „sikkes” dolog.
-
Sohase általánosíts.
-
Az idegen szavak nem segítik a bon ton-t.
-
Bánj fukarul az idézetekkel. Jól mondta Emerson: „Gyűlölöm az idézeteket. Csak azt mondd, amit magadtól tudsz.”
-
A hasonlat olyan, akár a frázis.
-
Kerüld a redundanciát; ne ismételd el kétszer ugyanazt; ismételni felesleges. (Redundancián azt értjük, hogy valaki ok nélkül magyaráz olyasmit, amit az olvasó egyszer már felfogott.)
-
Seggfej, aki csúnya szavakat használ.
-
Fejezd ki magad mindig többé-kevésbé pontosan.
-
Ne alkoss egyszavas mondatot. Kerüld.
-
A túl merész metafora kerülendő: toll a kígyó pikkelyén.
-
Oda, tedd a vesszőt ahova, kell.
-
Tudd, mikor használj pontosvesszőt és mikor kettőspontot: ez persze nem könnyű.
-
Kerüld a képzavart akkor is, ha „hét nyelven beszél”: a rossz hasonlat kisiklik, mint a vöcsök.
-
Minek annyi szónoki kérdés?
-
Légy tömör, igyekezz hosszú – vagy a kevéssé figyelmes olvasót óhatatlanul zavarba ejtő közbeékelések által megszakított – mondatok helyett a lehető legkisebb számú szóval kifejezni, amit gondolsz, nehogy magad is hozzájárulj az információs környezetszennyezéshez, mely (különösen ha a mondandó fölösleges vagy legalábbis nélkülözhető pontosításokkal van megspékelve) minden kétséget kizáróan ennek a média sújtotta kornak az egyik tragédiája.
-
Ne lelkendezz! Takarékoskodj a felkiáltójelekkel!
-
Írd helyesen az idegen neveket, mint például azt, hogy Beaudelaire, Roosewelt, Niecse és így tovább.
-
Mindenekelőtt élj a captatio benevolentiae eszközével, hogy megnyerd magadnak az olvasót (bár lehet, hogy ezt sem érted, amilyen hülye vagy).
-
Gondossan ügyej a hejesírásra.
-
Mondanom sem kell, milyen bosszantó kifejezőeszköz a preteríció.
-
Ne ismételgesd magad. Legalábbis fölöslegesen ne.
-
Sose használj fejedelmi többest. Bizonyosak vagyunk benne, hogy nem kelt jó hatást.
-
Ne keverd össze az okot az okozattal: félrevezetne, tehát rosszul tennéd.
-
Ne alkoss olyan mondatot, amelyben a konklúzió nem következik logikusan a premisszákból: ha mindenki ezt csinálná, akkor a premisszák következnének a konklúziókból.
-
Ne hódolj az archaizmusoknak, a hapax legomenon-nak és más szokatlan lexémáknak, melyek, bármennyire úgy érzed is, hogy grammatológiai différance nyilatkozik meg bennük, és dekonstrukcióra csábítanak, mindenképp – kivált, ha netán még fenn is akadnának az aggályos szövegmegközelítés rostáján – meghaladják a szöveg címzettjének kognitív kompetenciáit.
-
Ne fecsegj, de kevesebbet se mondj annál, amennyit.
-
A mondat akkor kerek, ha
+1. Végezetül hadd idézzük fel Eco szintén íróknak szóló, az előzőeknél jóval filozofikusabb aforizmáját, amellyel A rózsa neve című regény végéhez csatolt Széljegyzetekben gondolkodtatta el (írással kacérkodó) olvasóit:
„Az írónak meg kellene halnia, miután szövegét megírta. Hogy ne zavarja őt, amint az járja a maga útját.”
Annyi bizonyos, hogy őt magát mostantól nem fogja zavarni könyveinek utóélete.