Ízelítő / Mira – Így váltsd meg a világod

A mai Ízelítőben Böhönyey Márta és Tóth Melinda pszichológus szerzőpáros új könyvéből idézünk, mely a minap jelent meg az Expert Books Kiadónál.Mira – Így váltsd meg a világod szerzőit Könyv Guru nemrég arról faggatta, hogyan alkották meg főhősük karakterét, mi a sématerépia lényege, és milyen nehézségekkel szembesültek a közös munka során. Az interjúból kiderül az is, hogy miben különböznek a férfiak a nőktől lelki titkaik feltárását illetően.


Míg anyu a vagyonokért vásárolt ellenállhatatlan köves blúzomat mosta, amihez csak ő ért, elkezdtem a régi cuccaim közt matatni, míg rá nem találtam a rég nem látott kedvenc mesekönyvemre, amiből négy- és nyolcéves korom közt minden áldott este fel kellett valakinek olvasnia. Ahogy forgattam az elsárgult lapokat, belém hasított a felismerés, hogy valójában én vagyok Süsü, a sárkány! Épp úgy eltérek a családi elvárásoktól, mint Süsü a sok hétfejű rokonától, és ráadásul nagy otromba is vagyok, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Gabi még egy gyerek megszülése után is tartja az alakját.

– Miruskám, én ezt most kimostam, de jó lenne, ha a jövőben nem vásárolnál több ilyen hordhatatlan ruhadarabot! Mennyibe került ez?

– Nem mindegy, anya, mindenképpen nagyon megérte az árát, olyan gyönyörű, nem?

– Nagyon… – mondta anyu nyilvánvaló lekicsinylő iróniával –, és moshatatlan – éreztem, hogy ez lesz a kulcsszó, ha apu valahol itt motoszkál a közelben, és lőn:

– Miért anyáddal mosatsz már megint, és amúgy is, nem árt olyan ruhaneműt vásárolni, ami többszöri használatra alkalmas, minthogy tisztítható – szólt az Úr hangja.

– És remélem, spórolsz azért! – kapott vérszemet anyu, nem mintha biztatni kéne. – Matyival raktok félre? Ő mennyit ad bele? Remélem, nem te pénzeled!

– Jaaaaaaaaaaajj, anyuuu! Hogy pénzelném már én, van rendes állása. Bankban dolgozik, ti aztán életetekben nem láttatok annyi pénzt egy összegben. – Na, remek. Megint visszatámadtam. Ezért Lilla körmöst adna. Ahogy erre rájöttem, egyidejűleg feltűnt, hogy aput és anyut egyaránt sikerült megbántanom. Mint egy lassított felvétel, láttam, ahogy felpaprikázott visszatámadásba kezdenek váltani. Most kéne észnél lenni. – Jajj, bocs, nem úgy gondoltam. – Folytattam. – De nagyon rosszul…

– Hát igen, vécépapírból mindig több fogy, mint Shakespeare-ből! – Apu visszatérő fordulata ez, ha silány, de népszerű tévéműsort, tömegterméket, munkát stb. akar plasztikusan ábrázolni. Egyben magát bevédeni a vélt támadások ellen. De nem hagytam magam eltéríteni.

– Tehát még egyszer. Ne haragudjatok, nem úgy gondoltam, tudom, hogy értékes munkát végeztek függetlenül attól, hogy mennyire fizetik azt meg, de nem is erre akartam volna kilyukadni. Annyit akartam csak mondani, hogy rosszulesik, hogy duplán is hülyének néztek, egyrészt, hogy nem tudok bánni a pénzzel, másrészt, hogy olyan csávót választok, aki kihasznál, és ez még fel sem tűnik.

Szó bennszakad, hang fennakad. Hatásszünet. Ilyet sem láttam még egyiknél sem, hogy ne tudnának szóhoz jutni, vagy hogy keressék a szavakat.

– Macikám, senki nem néz téged hülyének – vette fel a fonalat apu.

– Jajj, hát csak úgy sajnállak, hogy olyan sokat dolgozol, és nem akarom, hogy kidobáld a pénzt hülyeségekre.

– Hadd vegyen a gyerek magának olyat, ami neki örömöt okoz! Tudjuk, hogy milyen Mirus ízlése, szeret kályhacsőbe öltözni, na! – A kályhacső egy 15 éves koromban vett egyenes vonalú fekete cipzáras felsőm fedőneve, amit azóta is kitartóan fel-felhoz, ha szerinte előnytelen ruhadarabot viselek.

Addig észre sem vettem, hogy anyu nincs velünk, míg elő nem tört a gardrób felől egy püspöklila bársony bolerót lengetve maga előtt.

– Nézd csak, mit találtam neked, a Jegenye néni hozta, a lánya küldte neki, tudod, aki Németországban él, az a közgazdász.

– Anya, neeeeeeeeeeeeee! – hőköltem hátra, miközben hevesen ráztam a fejem. – És az nem közgazdász, hanem közös képviselő! – Itt már röhögtem is.

– Dehogynem, nem is ismered! De nem próbálod legalább föl, olyan szépen kiemelné az arcocskádat, és eltakarná a felkarod, nem kéne már harmincéves kor felett ilyen meztelenül járni.

– Meztelenül, mi? Dagadt a felkarom, valld be!

– Nem olyan vészes, de azért már illene eltakarni. – Itt elpattant valami.

– Na, anyu, ez az, itt a valódi ok, amiért nem tudom fogadni a bókokat és értékelni magam! Hogy egyszer-egyszer megdicsérsz, aztán odaszúrsz, és azt érzékelteted, hogy csúnya vagyok!

– Nem vagy te csúnya! Egyébként sem kell mindenkinek világszépének lenni!

– Nem is várom, hogy folyton engem dicsérgess, én sem gondolom, hogy tökéletes lennék, én is utálom a felkarom, de nem kell mindig az orrom alá dörgölni!

– Jaj, hát normális ez a harmincas éveidben! Én ekkor már két gyerek anyja voltam, és nem vettem meg azt a csodaszép rózsaszín pörgős szoknyás ruhát sem, mert tudtam, hogy ez ebben a korban már nem való, pedig még most is fáj utána szívem.

– Remek, hozd még elő a két gyereket is! Mondd inkább ki, hogy selejtes vagyok, és ne vesződj a részletekkel!

– Nem vagy selejtes, épp ezért találhatnál már egy normális embert!

– Igen, elmehetnél például táncházba „szórakozóhelyek” helyett, vagy hogy mondjátok! – kapcsolódott be apám, érezhetően idézőjelben alkalmazva a szórakozóhelyek szót, mintha valami teljesen abszurd dologról beszélne.

– Jó, hogy mondod, Laci! Állandóan isztok Pirikével! Nem is vagytok magatoknál, bárki bármit megcsinálhat veletek! Ezért sem kéne meztelenül járni. Nincs benned semmi félelemérzet?! Nem szégyelled magad? Harmincéves elvileg felnőtt nőként?!

– Jaj, nő, ne röhögtess már, még a ruháit se maga mossa! Van mit ennetek? Szoktál kenyeret venni?

– Nem, apa, éhezem, csak akkor eszem, ha ide jövök hozzátok kéthavonta egyszer. Azért is hízom, mint azt anyu észrevételezte.

– Hát, nem kéthavonta kéne! – csatlakozott anyu. – Sose látlak már! Matyi szüleinél milyen gyakran vagytok?

– Kicsit gyakrabban, ebben közrejátszik, hogy egy utcában lakunk, és nem kell másfél óráig utazni hozzájuk keresztül a városon. – Ezzel egyidejűleg a tűrőképességem határára értem. – Na jó, én ezt nem bírom tovább…

– Nem valami elegáns, el lehetne viselni a kritikát. – És már kapta is le a polcról a kedvenc ókori filozófusának bölcseleteit apu, hogy egy vonatkozó idézetet szúrhasson be a veszekedés ezen pontján.

– „Ki szarral hadakozik, szaros lészen az maga is” – B a l a s s i – hangsúlyoztam ki artikuláltan, felnyalábolva a cuccaim – a boleró maradt –, és bevágtam magam mögött az ajtót.