Miért félünk elkezdeni írni, és hogyan vegyünk erőt magunkon?

Írni szeretnénk. Mit több, akarunk! Rengeteg ötlet zsibong a fejünkben, tudjuk, mitől lesz lenyűgöző az új regényünk, sőt, már elő is készítettünk mindent: lekapcsoltuk a telefont, kiléptünk a közösségi oldalakról és a levelezőrendszerből, az ebédre sem kell külön figyelni. Szóval itt a lehetőség, hogy írjunk, mégis van valami, ami megakadályoz a munka elkezdésében. Kár tagadni: valamiféle félelem bujkál bennünk! De mitől? És miért pont most? Na és mit lehet kezdeni ilyenkor?

Aki átélt már ilyesmit, az tudja, mennyi időt el lehet vesztegetni ezzel a tépelődéssel, épp akkor, amikor pedig dolgozni kéne. Holott ezek az érzelmek nagyon is természetesek. Hogy könnyebben megértsük, miből fakadhatnak, következésképpen hatékonyabban meg is tudjunk küzdeni velük, Könyv Guru összegyűjtötte a leggyakoribb félelmeket, amelyek íróembereket blokkolhatnak.

* * *

1. A kudarc

A legáltalánosabb, pszichológiai tanulmányok sorában elemzett, az egyéni boldogulást a leginkább akadályozó félelem a kudarctól való rettegés. Félünk, hogy a kudarctól sérül az önbecsülésünk, de végső soron a megalázottságtól rettegünk ilyenkor.

Mi lehet az ellenszere?

  • Mindenekelőtt ismerjük be, hogy félünk a kudarctól.
  • Tudatosítsuk, hogy minden alkalommal, amikor kudarcot vallunk, egyszersmind jobb írók is leszünk, feltéve, hogy tudunk tanulni az esetből.
  • Ne a megalázottság képzetére görcsöljünk rá, hanem inkább tanuljunk meg a tapasztalás lehetőségének örülni.
2. A siker

Bizony, a sikertől is lehet ám félni, bármilyen furán is hangozzék! Miért is kell egyébként ettől félni, hiszen erre áhítozunk régóta, nem igaz? A probléma ott van, hogy az a mód, ahogyan idealizáljuk a sikert, egyben arra sarkall minket, hogy próbáljuk elkerülni, mivel tapasztalatból tudjuk, hogy a sikerrel váratlan és sokszor elkerülhetetlen változások is járnak… Merthogy nem csupán attól lehet félni (ismét az önbecsülés témájánál vagyunk), hogy nem is érdemeljük meg a sikert, hanem például attól is, hogy olyan várakozásokkal szembesülünk, amelyeknek már nem tudunk megfelelni. Vagy, hogy nem várt (és nem is óhajtott) felelősség jár majd az elismeréssel. Megint mások attól tarthatnak, hogy milyen érzelmeket vált majd mindez ki a családjukból, környezetükből, irigység, bosszankodás… Kicsit olyan ez, mint egy lottó ötöstől való félelem.

Ha ilyen aggodalmak kínoznak írás helyett, gondoljunk arra, hogy

  • változás így is, úgy is lesz az életünkben, akár sikerrel járunk, akár kudarcot vallunk. Akkor már nem kellemesebb, ha befutunk?
  • olyan kevés ráhatásunk van a következményekre, hogy jobban tesszük, ha azzal foglalkozunk, ami most a dolgunk, amit szeretünk, és amit valóban tudunk befolyásolni: az írással!
3. A visszautasítás

A kudarc mellett ez a másik leggyakoribb félelem, ami bármilyen dolgozó embert a hatalmába keríthet. Ahhoz a helyzethez pedig, amikor visszadobják a munkánkat, egy sokkal mélyebb, sokkal zsigeribb szorongás is társulhat, az tudniillik, hogy minket utasítanak vissza, mi magunk nem vagyunk jók, alkalmasak.

Ezzel szemben az igazság az, hogy

  • soha nem tetszhetünk mindenkinek; mindig lesznek, akik nem értenek egyet velünk, akik fanyalognak a munkánk láttán;
  • a könyvkiadók polcai tömve vannak olyan szerzők műveivel, amelyek nem tetszettek a felkent ítészeknek, ám attól még a könyv nagy siker lett;
  • azok, akik sikeresek lesznek, sokszor csak abban különböznek a lúzerektől, hogy több bennük a kitartás, nem adják fel az első elutasításra, hanem például tovább kilincselnek a kiadóknál, szerkesztőknél;
  • azok jutnak előre, akik megpróbálnak tanulni  kritikákból, elutasításból. Nekünk sem árthat meghallgatni a kifogásokat, elemezni a művünket, újraírni, ha szükséges.
4. A középszerűség

A középszerűségtől való félelem általában a perfekcionizmussal jár kéz a kézben, márpedig a tökéletességre való törekvés tud a leginkább megakadályozni abban, hogy egyszerűen csak csináljuk a dolgunkat, hagyjuk megszületni és megérni a szövegeket, illetve egymás után megoldjuk a felmerülő problémákat. Vagyis ez az egyik legnagyobb gátja annak, hogy bármit is kihozzunk magunkból! Valóban nehéz alkotás, írás közben belelátni a nagyszerűséget minden mondatunkba, de nem is ez a feladatunk.

Tanuljunk meg inkább ellazulni, mivel

  • senki sem lesz soha tökéletes, ezen kár is gyötrődni;
  • sokkal jobb, ha alkotunk valamit, mintha semmit se csinálunk, mert előbbi esetben van esélyünk javítani rajta;
  • minden írónak szüksége van érésre, ám ehhez csak a művek “megszülésén” keresztül vezet az út.
5. A kockázat

Igen, jó a biztonságra játszani. Sok esetben. De ha arról van szó, hogy alkotni akarunk valamit, hogy célunk van az írással, akkor a legrosszabb megoldások egyike. Az agyunk biztosra akar menni, de mi csak akkor jutunk el valahova, ha merünk kockázatot vállalni, ha merünk új területeket, képességeket, lehetőségeket felfedezni. A már bevált, az egyszer már leírt végtelenül unalmas lesz, arra kár időt fecsérelni. Akármi is célunk az írással, keressünk mindig új utakat, hagyjuk meglepni magunkat, csak így tudjuk meglepni az olvasóinkat.

Ha mégse merünk belevágni, gondoljunk arra, hogy

  • mi a legrosszabb, ami történhet? Talán nem is olyan rossz…
  • a kockázatvállalás erősíti az önbizalmunkat, minden akadály legyőzése által fejlődünk, növekszünk;
  • igaz, hogy érdemes gondolkodni, mielőtt cselekszünk, de azért egyszer csak le kell ugrani.
6. Csak egy könyvnyi muníció

Sok íróban felmerülhet (főleg a kezdőkben) az is, hogy mi van, ha csak egy könyvre való anyaga van, aztán ki is fullad. Ez különösen olyankor fordulhat elő, amikor egyetlen téma foglalkoztat nagyon minket, azt “dédelgetjük”, tervezgetjük már régóta.  Végső soron ez az aggodalom is a túl nagy elvárásokra vezethető vissza, no meg a sikertől való félelemre.

Pedig nem árt tudatosítani, hogy

  • aki elkezdett írni, annak általában egyik történet jön a másik után, egy idő után inkább azt nehéz eldönteni, melyiket (ne) írja meg;
  • és akkor mi van, ha csak egy igazán jó történet jön ki a tollunkból? Nem egy kvázi egykönyves világhírű író van, gondoljunk csak Margaret Mitchellre vagy Borisz Paszternakra;
  • alkotás idején szigorúan tilos a messzi jövővel foglalkozni, csak a jelenre szabad koncentrálni.

* * *

Ezeknek a félelmeknek sokféle egyéb változata is lehetséges, szinte egyéntől függ, ki mitől szorong (lehet például attól is, hogy túl öreg már, vagy hogy nem elég művelt, esetleg, hogy nem fogja tudni befejezni, amibe belekezdett). Akárhogyan is, a legfontosabb, hogy felismerjük, mi aggaszt igazán, mert ez már fél siker az akadály leküzdésére. A többi pedig már elsősorban lelkierő kérdése. Ha igazán elszántak vagyunk, akkor az itt felsorolt módszerek valamelyike biztosan fog tudni segíteni abban, hogy görcsölés helyett végre tényleg nekivágjunk az írásnak!

(Ha tetszett ez a cikk, akkor érdekelheti az is, mi a lelki háttere a munka közbeni elakadásnak és hogyan küzdhet meg vele, amelyről itt írtunk. Ebben a másik posztunkban pedig 7 szórakoztató módszert javaslunk a fehérpapír-görcs leküzdésére.)

Borítókép: Dmitry Ratushny / Unsplash.com