„Nem vagyok normális, amiért egy vadidegen kocsijába beülök”

„Az első mondat az, ami igazán nehéz, onnan már viszi magát a történet” – állítja az első interjúkötetét igen érzékeny témában közreadó Szeder Réka. A 22 sugár daddy-vel készített beszélgetést magában foglaló Puncsapuk című, az Ad Librum kiadó gondozásában hamarosan megjelenő kötet szerzője Könyv Guru kérdéseire beszél megcáfolt sztereotípiákról, örök boldogságkeresésről és a szöveggondozás kényes szempontjairól.

Bizonyára sok mindenre fel volt készülve, amikor nekiállt a kötethez szükséges interjúk elkészítésének. Mi vagy mik voltak mégis azok, amik a legjobban meglepték a beszélgetések során? 

Talán, ami a legjobban meglepett, hogy ennek az egésznek van egy nagyon is emberi oldala. Meg lehet találni a történetek mögött az embert. Én úgy képzeltem el, hogy szolgáltatásért szolgáltatást, alias, luxusért szexet. Nos, mint kiderült, ez kicsit komplikáltabb, ráadásul ahány interjúalany, annyiféle értelmezés. Akadt párt meglepőbb mentalitás, illetve hihetetlennek tűnő történet, ugyanakkor beszélgetőpartnereim is jól demonstrálják, hogy attól, hogy beskatulyázunk valamit, még nem feltétlenül igaz minden egyes esetben.

Hogy látja, mi okozta a legnagyobb nehézséget a kötet megírása (összeállítása során)? Az interjúk megszervezése? Az interjúalanyok bizalmának elnyerése? A szövegek gondozása?

Szerencsémre az interjúk megszervezése, így visszatekintve gyorsan haladt, valamint az elején fellépő bizalmatlanság is kevés embernél volt erőteljesen jelen. Anonymussal találkoztam az interjúk során kétszer, mivel a második kávézáskor nyílt meg igazán. Itt a nagyobb „problémát” –mondjuk úgy, inkább munkát – a szöveg gondozása okozta. Hiszen ilyen hosszú szöveggel még sosem foglalkoztam, de a kiadótól sok segítséget kaptam ezzel kapcsolatban is, valamint pár barátom, ismerősöm adott visszajelzést egy-két fejezetről.

Mit szólt a családja, a baráti köre, hogy belevág ebbe a munkába? Megértették? Nem féltették?

Támogattak benne, hiszen aki tudta, hogy elkezdtem ezt a munkát, azzal is tisztában volt, hogy írással szeretnék foglalkozni. De picit féltettek is. Egyik barátnőm meg is jegyezte, hogy nem vagyok normális, amiért egy vadidegen kocsijába beülök, és jelezzek egy üzenettel neki mindenképp, amint tudok.

Az utószóban írja, hogy mennyire megviselte érzelmileg is a kötet elkészítése, a sokféle „motivációval” való szembesülése. Visszatekintve nem tartja túl illúziórombolónak ezt a munkát? Ha tudná ezt, újra belevágna?

Nem modanám, hogy megviselt, illetve nem ezt a szót használnám. Viszont az tény, hogy impulzív volt ennyi történetet végighallgatni, nálam jóval tapasztaltabb, többet átélt emberektől. Jó gyorstalpalónak bizonyult. Illúziórombolónak azért nem nevezném, mert rosszabbra számítottam, ám sok pozitív csalódás ért. A dolgok ismereteit figyelembe véve ugyanúgy végigcsinálnám, hiszen élveztem, és sok tapasztalattal, tudással gazdagodtam.

A kötetben közölt 22 interjú nyilván nem ad átfogó képet a sugar daddy-k motivációiról. Mit gondol, mi az, amiben sikerült mégis tipikus vonásokat tetten érnie, mi az, amiben mindannyian (vagy többségük) hasonlóak?

Hogy emberek. Mind keresnek valakit, az éppen aktuális igényeik kielégítésére. Akivel boldogok lehetnek, akikkel jól érezhetik magukat. Akár csak pár órára, egy hétvégére, pár évre, vagy egy életre. Mindenkinek másra van épp szüksége, de ezeknek pedig egy közös nevezője van; a boldogság. Itt jött képbe az, hogy valaki akár fizetne, fizet is érte, csak legyen.

Mennyire volt tudatos döntés, hogy hagyományos interjúkötet helyett a beszélgetéseket összefoglalva, idézve menet közben kommentálja is, beleszőve a saját, éppen akkor született érzéseit, gondolatait? Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek az elbeszélői technikának?

Az elején csak tömbszerűen, lényegretörően akartam közölni, hogy én mit hallottam. Viszont a kiadó jelezte, hogy ez így nem fog működni, nem lesz élvezhető az olvasónak. Szőjek köré egy történetet, vezessem fel, osszam meg, hogy mi történt, milyen érzéseket váltottak ki belőlem a beszélgető partnereim, mutassam meg az embert a történetekben, képzeltessem el, hogy hol vagyunk, milyen a hangulat. Végül több egyeztetés után így oldottam meg. Az első mondat az, ami igazán nehéz, onnan már viszi magát a történet. Igyekeztem objektíven írni, és csak közlés szintjén átadni azt is, hogy belőlem milyen érzéseket, gondolatokat váltott ki egy-egy beszélgetés, mondat. Közben persze közvetlen maradni az olvasóval. Ezt az egészet pedig nem úgy lefesteni, hogy ha én így gondolom, akkor az márpedig úgy is van. Hiszen ez egyrészt nem lenne igaz, másrészt mindenki saját maga dönti el, hogy hogyan gondolkodik az adott témáról. Olvastam már olyan riportkönyveket, amelyekben az írónők inkább az érzéseiket adták át, és nem a tényeket, ez pedig nem tetszett. Éppen ezért igyekeztem figyelni erre. Remélem sikerült megtartanom a határokat.

Verseket ír és fordít (franciából), regényírással is kacérkodik. Műfaji kirándulásnak, a kíváncsisága kielégítésének, pénzkeresetnek netán a későbbi írói karrierje felé tett lépésnek tekinti a Puncsapukat?

A későbbi írói karrierem felé tett lépésnek tekintem. Persze nem kezdtem volna bele, ha nem érdekelne a téma, és az emberi döntések mögött meghúzódó okok, valamint a társadalmi skatulyák feszegetése, hogy akkor ez most tényleg az e, aminek mondják.

Hogyan segítette a kiadó a kötet elkészültét? Tapasztalatai alapján milyen tanácsokat tud adni azoknak, akik riportkönyv írására készülnek? Milyen buktatókat kerüljenek el? Hogyan keressenek kiadót?

A kiadó folyamatos visszajelzésekkel, egyeztetésekkel segített. A szöveg csiszolásával sokat foglalkoztunk, amiért nagyon hálás vagyok. Valamint bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzájuk, ők segítettek. Tanácsolni nem tudok sokat, hiszen még nagyon az elején járok, de ami biztos: ha eszedbe jut egy ötlet, akkor kezdd el. A kiadó keresésével kapcsolatban pedig annyit tudok mondani, hogy ugyanúgy, mint munkakeresésnél, tanácsos megnézni a kiadó arculatát, a hírdetéseit, archetípusát, az eddig kiadott könyvek nagy részét, hogy egyáltalán beleillik-e a miénk. Erre pedig tudunk hivatkozni akár már az első levélben.

Szerepel a tervei között, hogy folytatja a témát a most nem megszólaltatott szereplőkkel (a lányokkal vagy sugar mommy-kkal)? Vagy esetleg más könyvet szeretne írni?

Gondolkodtam a folytatáson, ugyanakkor nem vagyok benne biztos. Még kiderül, hogy lesz-e rá igény. Mindenesetre én a mommy-kra kíváncsi lennék. Már elkezdtem egy novelláskötet összeállítását is, és pár történet vázlata meg is van, illetve most fordítással kapcsolatban várok verseket. Nagyon izgatott vagyok, hiszen ezt leszámítva az lesz az első komolyabb munkám.