Hogyan bontsuk fejezetekre a regényünket?

Legyen-e a regényünk fejezetekre tagolva vagy sem? És ha igen, akkor hol kell meghúzni a határokat? Nem is olyan könnyű ezekre a kérdésekre választ adni, ha mi magunk döntünk a könyvünk belső szakaszolásáról. Már csak azért sem, mert olykor jóva hosszabbak, máskor pedig sokkal rövidebbek az általunk összetartozónak érzett történetrészek, de probléma lehet az is, hogy vajon már a tervezési fázisban tudni kell, hol legyenek a fejezetek határai, vagy elég csak később dönteni.

A legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal: a fejezetek lehetőséget adnak az olvasónak, hogy megpihenjen – mentális és fizikai értelemben is. Vagyis a több száz oldalas könyvünket biztosan nem fogja egy szuszra befalni, ezért az ütemesen érkező fejezetek lehetőséget adnak neki, hogy jóleső érzéssel tehesse le a kötetet, majd vegye mihamarabb újból elő (feltéve, hogy a fejezet vége felkeltette/fenntartotta a kíváncsiságát). Másrészt meg kell emésztenie mindazt, amit olvasott, mert szellemileg, érzelmileg is megterhelő lehet egyszerre befogadni egy történet minden fordulatát. Mindkét szempontot érdemes tehát figyelembe venni, amikro a fejezeteinket meghatározzuk – tudva persze, hogy az irodalomban korántsem ismeretlenek a tagolatlan “szövegfolyamok”, amelyek a végtelenség érzetét keltve sajátos utazást kínálnak olvasóiknak. Most azonban nézzük a fejezettagolási szempontokat és technikákat!

* * *

Mindenekelőtt felejtsük el a fejezeteket!

Jobb, ha a regény vázlatának, majd a szöveg első változatának összeállításakor nem is nagyon gondolunk még a fejezetekre. Ilyenkor ugyanis az a fontos, hogy minél ösztönösebben, gátak nélkül szabadulhasson ki az ihlet belőlünk, és nem érdemes ezt keretek közé szorítani. Ez lefojthatja a kreativitásunkat is. Ráadásul nagy az esélye, hogy az első változatot utána még átírjuk, rendezgetjük, sorrendeket cserélünk, ami miatt teljesen össze is kavarodhatnak az esetleg előre szépen kitalált fejezetsorrendek. A fejezeteket ezért sokkaln inkább később, már a szerkesztés fázisában érdemes kitalálni, amikor már világos a cselekmény menete, az egyes szereplők funkciója, útja, fejlődése, illetve, hogy hol vannak a történetben a mérföldkövek, fontos lélektani pillanatok.

Legyen-e címe a fejezeteknek?

Egyéni ízlés kérdése, hogy adunk-e címet a fejezeteinknek. Nyugodtan lehet csupán számokkal jelölni a szöveg megtörését. Erős érvek szólnak azonban amellett is, hogy adjunk címeket. Lássuk melyek ezek:

  • A fejezetcímek utalnak arra, ami várható a következő részben. Ez pedig motiválhatja az olvasót, hogy igyekezzen minél hamarabb megtudni, mi is az, amit a cím sejteni engedett.
  • Könnyen hivatkozhatóvá teszik az egyes részeket. Az olvasók egy része szeret visszatérni, visszautalni a regény bizonyos cselekményeire, ezt pedig a fejezetcímek nagyban megkönnyítik.
  • Segítenek a megkülönböztetésben. Címek nélkül a fejezetek összemosódhatnak az olvasó fejében, ha azonban adunk ilyeneket, akkor az megkönnyíti, hogy jobban emlékezhessenek az egyes részletekre, ezáltal könnyebben és jobban fogja megemészteni az egész regényt.
Hogy kezdjünk egy fejezetet?

El lehet hosszan vitatkozni azon, vajon mi a jobb: valami történéssel kezdeni a fejezetet vagy inkább egy mélyenszántó gondolattal, tájleírással, filozofálgatással. Előbbi mellett több érv szól manapság, amikor minden írónak igyekeznie kell minél hamarabb megragadnia az olvasója figyelmét. Így tehát alighanem jobb, ha az egyes fejezetek elején történik valami olyasmi, ami a főszereplőkkel kapcsolatos, ami újra behúzza az olvasót a cseleménybe, mert sokkal nagyobb az esélyünk, hogy ne tegye le a könyvet. Gondoljunk csak bele abba a helyzetbe, ha esetleg nem csak néhány órára, hanem akár napokra letette a könyvünket. Az biztos, hogy ilyenkor csak izgalmakkal lehet újra megnyerni az olvasásnak. Természetesen nem kell feltétlenül adrenalintúlterhelést okozó akciókra gondolni, sokszor elég csak valami olyasmi, akár apró történés, aminek fontos szerepe lehet a főhős útjában.

(A fejezetekre bontás technikáit, szempontjait következő posztunkban folytatjuk.)

Lesly Juarez / Unsplash.com