Novellapályázat különdíj: A fekete doboz

Könyv Guru novellapályázata olyan nagy érdeklődést keltett, hogy több győztest is hirdettünk. Az első Zabán Tamás volt A megbeszélés című novellájával, a második Papp Csilla a Piros masnis című írásával. Augusztusban hirdetjük meg a harmadikat.

A három győztes mellett Nádasi Krisz néhány különdíjast is megnevezett. Kozma Sándor Görcs, Saláth Barbara Sötétben és Pógyor Fanni Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben című novellái után ma közöljük a negyedik ilyen írást, A fekete doboz címmel.

Krisz értékelése:

A novellához jó borzongást kívánunk!

A fekete doboz

1

Huszonöt év hosszú idő. Ha azt valaki rács mögött tölti, még hosszabbnak tűnik. És az élet nem lesz kegyes a feleséggyilkosokkal. John Smith huszonhat évvel ezelőtt ölte meg a párját, Lisát. Állítólag. Bebizonyították, de ő maga sosem tudta összeilleszteni a részleteket.
A korai házasságuk első pár éve fantasztikusan telt. Aztán John üzletemberré vált, egyre kevesebb időt töltött otthon, és elhidegültek egymástól. Ráadásul, amikor a férfi hazatért, akkor sem volt igazán önmaga. Egyre gyakrabban menekült – ki tudja, hogy mi elől – az alkohol mámorába. Így nem meglepő, hogy semmire sem emlékezett, abból az estéből, amikor holtan találtak rá a feleségére. Az ujjlenyomatokat megtalálták a gyilkos fegyveren. Lisát a férjével látták utoljára. Épp csak John nem emlékezett semmire. Nem mintha számítana már. Huszonöt év után, most ismét a nagyvilág levegőjét szívhatta. A régi barátai többnyire elfordultak tőle, nem beszéltek vele. Ám még a legjelentéktelenebbnek tűnő ismerősei sem felejtették el negyedévszázad alatt. Ó, nem. Egy feleséggyilkost sosem felednek el.
Szabadulása után a szülei farmjára ment, az ágyon ülve, némán, nézte azt a pár holmit, ami megmaradt neki. Néhány régi ing, egy pár kacat, melyek régen sokat jelentettek neki, és egy kis különös fekete doboz, amit még sosem látott. Belenézett a dobozba, de az üres volt. Még ennyi év után is Lisa illatát ontotta magából, és az oldalán egy vörös csík díszelgett, ami szinte minden kétséget kizáróan, csak az ő rúzsa lehetett. John nem emlékezett arra az éjszakára, de már nem is akart. Semmire sem. Leballagott az udvarra, egy edénybe tett mindent, tüzet gyújtott, és végignézte, ahogy elég minden a hideg, tavaszi éjszakában.

2

Pár héttel később egy régi barátja állást adott neki egy autómosóban. Nem éppen a szakterülete, de jobb, mint a semmi. Különben is, nagy szüksége volt a pénzre, hogy minél előbb elköltözhessen a farmról. Szerette a szüleit, és bár már jócskán benne voltak a korban, fittebbnek tűntek, mint bárki ilyen idősen, nem szorultak a segítségére. Viszont utálta ezt a helyet. Már kiskorában is, de a múltkori óta csak még jobban.
Pár napja történt. Reggel felkelt, és egy kicsi fekte doboz állt az éjjeli szekrényén. Lisa illatával, az ő rúzsával. Belenézett. Ezúttal egy pici bábu volt benne. Egy női bábu. Lehetetlen pózban. Az egyik szeme vérben úszott, míg szőke, csapzott haja eltakarta a másik szemgödrét. A ruhája szétszakadt, és az egész testét pici, apró vágások, döfések csúfították el. Az egész alak olyan vörös volt, mint a rúzs az ajkán, és a csík a ládika oldalán. Tudta, hogy ki az. Ordított és eldobta a dobozt. Azt hitte, hogy valaki csak szórakozik vele. Tajtékozva lement a nappaliba, üvöltött a szüleinek, hogy hogyan kerülhetett a doboz a szekrényére, de nem talált otthon senkit. Eszébe jutott, hogy az idősebb Smithék ilyenkor töltik a kötelező éves vakációjukat, és már három napja nincsenek otthon. Visszament a szobájába, felkapta a dobozt, de a bábu már nem volt benne. Lázasan kutatta át a szoba minden négyzetcentiméterét, de nem lelt rá. Végül kiment a sufniba és dühöngve, egy kalapáccsal szétverte a dobozt.

3

Eltelt egy pár hónap eseménytelenül, majd az egyik este, a konyhaasztal közepén ismét megpillantotta a fekete dobozt. Remegett, amikor leemelte a fedelét, de valahogy mégsem csodálkozott, hogy újra látja a tárgyat. Fotókat talált. Fotókat, amikre nem emlékezett, hogy készítette volna. Ő volt rajtuk. Ő és Lisa. Amikor még együtt voltak, és boldogan éltek. Fotók az állatkertből, étteremből, nyaralásról, az otthonukról. És mindezek alatt egy cetli. Vigyázz, mit kívánsz!
Reszketett, a sírás fojtogatta, majd elővette apja szekrényéből az üveget és huszonöt év után először kortyolt valami erőset. Miközben majd’ ájultra itta magát, az járt a fejében, hogy bár csak minden olyan lenne, mint rég.

4

A tükörtojás illatára ébredt. Ez volt a kedvenc reggelije. A szülei sosem ettek tojást. Felkapta a fejét és látta, ahogy egy szőke hajú nő tevékenykedik a tűzhelynél. Nem lehetett az anyja, annál fiatalabb volt. És ugyanazt a dalt dúdolta, amit Lisa is mindig főzés közben. Nem hitt sem a fülének, sem a szemének.
– Tudom, hogy ébren vagy, álomszuszék! – szólította Lisa dallamos hangja. – Az este kicsit felöntöttél a garatra.
Ugyanolyannak tűnt, mint régen. A mosolya, a hangja. Mindene. Eltekintve a ténytől, hogy huszonöt évet öregedett.
– Te… de hisz te… hogy lehetséges ez? – habogta John, miközben felpattant a székről. – Mi ez a doboz? És hol van most? És ki vagy te valójában?
– Egyszer majd megérted – bújt hozzá a felesége. – És különben se ezzel törődj most – búgta.
Ugyanolyan csintalan volt, mint régen.
– Régóta várok rád.

5

John megígértette Lisával, hogy nem mutatkozik. Senkinek. Sehol. Bárki felismerhette volna, és nehéz lett volna megmagyarázni, hogy ennyi év után most hogy került elő. A férje szobájában bujdosott, de szerencsére Smithék gyakran mentek el otthonról vagy dolgoztak kint, és ekkor óvatosan mindig előbújt rejtekhelyéről. Nem nagyon tudta magát elfoglalni abban a kis lyukban. Bezárva érezte magát, és egész életében gyűlölte a bezártságot. Amikor ezt szóvá tette a férjének, az csak annyit válaszolt, hogy ne aggódjon, hamarosan elköltözhetnek, de most még legyen türelemmel. Ezt leszámítva semmi konfliktus nem volt köztük. Sokat beszélgettek, szeretkeztek és próbáltak felzárkózni a nagyvilággal. Huszonöt év lemaradás után volt mit behozni.

6

Majd’ fél évig éltek így. Lisa viselte különösen nehezen. Bezárva. És mind a ketten folyton rettegtek attól, hogy felfedezik a titkaikat. Smithék ismét a szokásos nyári nyaralásukat töltötték, így végre a házaspár kicsit fellélegezhetett. Tökéletes harmóniában főzték az ebédet, amikor elfogyott a só, és Lisa elküldte a férjét, hogy szerezzen valahonnan. Johnnak úgy rémlett, hogy a sufniban még látott egy pár csomaggal, így arra vette az irányt. Bement, és az apja kedvenc szerszámos asztala alatt meg is találta, amit keresett. Az asztalon pedig még valamit. Egy kicsi, fekete dobozt. Ahogy meglátta, kirázta a hideg, de bele kellett néznie. Üres volt. Minden izma remegett, amikor a szelencével a kezében lerogyott a földre, hátát az asztalnak támasztva, lecsuklott fejjel. Kis idő múltán bevillant neki, hogy mit tett régebben a feleségével, és hogy mit tett most. Illetve, hogy vajon ő hogyan kezelhette a helyzetet. Hogy honnan lehet a fekete ládika. Az is eszébe jutott, hogy miért érezte magát olyan feszélyezve ma a főzés közben. Nem tudta, mit tegyen, de a felfedezés után tele volt adrenalinnal, és végül az ösztöneire hallgatott. A sóval visszasétált a házba, felkapta a kést, amit Lisa a konyhaasztal szélén hagyott. Egy olyan kést, ami pontosan úgy nézett ki, mint amivel megölték. Hallotta, ahogy a mosdóban megnyitják a csapokat. Arra vette az irányt. Az arcára a döbbenet és őrület érzelmei voltak írva, amikor berontott a fürdőszobába és háromszor hasba, majd kétszer agyonszúrta Lisát. Ezúttal tényleg ő ölte meg a feleségét.

Kis Zoltán