Regényújság / Földönkívüliek a Pénzverem utcában ÷ Boldogság eladó!

Rácz Katalin novelláskötetének hősei hétköznapi emberek csetlés-botlását mutatják be kissé elidegenedett világunkban, akik válaszokat keresnek az őket foglalkoztató kérdésekre, minthogy valódi lehet-e egy internetes kapcsolat egy duguláselhárító és egy menhelyvezető között, és hogy mi a sikeres fogyókúra titka. Olvasói között akadnak olyanok, akik Douglas Adams fanyar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai novella több szempontból megközelíti, hogy eladó lehet-e a boldogság.

Pista, a duguláselhárító, szerelemtől mámorosan sétált hazafelé ezen a szép tavaszi estén. Csak félig érzékelte környezetét. Gondolatai frissen szerzett barátnője, Margit körül kergetőztek.
A Vámosi úton elhaladva, egy régen épült, apró szürke házacskán a következő feliratot pillantotta meg:

„Boldogság eladó!”

Szórakozottan sétált tovább, ismerte az itt lakó öreg házaspárt, kedvelte is őket. Egyszer dolgozott náluk, de nem volt szíve pénzt kérni tőlük, mert olyan nagy szegénységben éltek a kevéske kis nyugdíjukból, hogy hónapokig tartott volna, amíg kiheverik az ötezer forintos munkadíjat.
Most meg, hogy az öreg bácsi is meghalt tavaly nyáron, a néninek még nehezebb dolga lehet.
Biztosan rosszul olvastam – gondolta –, talán az öregember megmaradt gyógyszereit árulja, mert kell a pénz valami másra. Valószínűleg az van kiírva:

„Orvosság eladó! ”

Majd holnap jobban megnézem.

* * *

Józsi, a kocsmáros, fiával a hátsó ülésen, bosszankodva hajtott hazafelé a Kereknád utcában. Nem szeretett erre járni, de mostantól nem lesz más választása.

Előző este hosszasan tanakodtak a konyhaasztalnál feleségével, Évával. Már régóta laktak itt, ebben a kellemes kertvárosi lakónegyedben, tizennégy éves fiuk gyakorlatilag itt nőtt fel.
Mindössze két és féléves volt, amikor készen lettek a házzal, és végre beköltözhettek. Szép környezet, friss levegő, jólnevelt barátok! Mi kell még egy növekvőfélben lévő fiúgyermeknek?
De most minden elromlott. Nem messze tőlük, egy Vámosi úti kis házban bordélyházat nyitottak. Mert hát mi egyebet jelenthet ez a különös felirat:

„Boldogság eladó!”

Nehezen tudták eldönteni, mit tegyenek. Túlságosan nagy kísértés ez egy kamasz fiúnak. És ilyen közel hozzájuk!
Felesége javasolta, gyűjtsenek tiltakozó aláírásokat és küldjék el a polgármesternek. Már meg is szerkesztették a szöveget a következőképpen:

Tisztelt Polgármester Úr!
A rendszerváltás óta örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy gyermekeinket nem kell többé szocialista szellemben nevelnünk. Boldogok vagyunk, hogy szabadabban lélegezhetünk, itt, e saját kezünk és verítékünk által létrehozott kis lakóközösségben, ahol mindannyian Önre szavaztunk, abban a reményben, hogy boldogságunk felhőtlen, életünk nyugodt, békés marad. De most felháborodva tapasztaljuk, micsoda erkölcsi fertő uralkodott el körülöttünk! Az Ön figyelmét sem kerülhette el az a botrányos helyzet, amely a Vámosi út egy bizonyos háza körül látszik kialakulni. Kérjük, sürgősen szüntesse meg ezt az áldatlan állapotot, amely különösen fiúgyermekeink testi és lelki fejlődését van hivatott veszélyeztetni.
Figyelmeztetjük, ha kérésünknek nem tesz záros határidőben eleget, az aláírásokat – sógorok, komák, jóbarátok, munkatársak és egyéb erkölcscsőszök segítségével – oly mértékben fogjuk megszaporítani, mígnem az országgyűlés kénytelen lesz népszavazást kiírni, amelynek kimenetelében egy percig sem kételkedünk.
Haragos Tisztelettel:

És ide jönnek majd az aláírások.
Az asszony már délelőtt elindul aláírásgyűjtő körútjára.
Azután írnak majd a helyi lapnak, küldjenek ki egy újságírót.
Ha másképp nem megy, még a rádiónak, a Magyarországról jöttem szerkesztőjének is írni fognak. Ők foglalkoznak ilyesmivel.
Elköltözni csak végső esetben szándékoztak.
Addig is el kell kerülni, hogy a gyerek szembesüljön a dologgal.
Ezért választott most más útvonalat a megszokott helyett. De tudta, ez csak ideiglenes megoldás, a hírek terjedését nem akadályozhatja meg.

* * *

Kovács László mosógépszerelő gondterhelten hajtott végig sárga Barkasával a Vámosi úton. Anyagbeszerző kőrúton volt, már jó ideje nem kapott Indesit mosógépbe való öntisztító mosószer-adagolót.
Lassan már a mosógép is olyan eldobható forma lesz – gondolkodott el –, mint a nylonharisnya, a kilyukadt nadrág vagy az elkopott cipő. Hiszen a szemfelszedő, a műstoppoló és lassan már a cipész szakma is kiveszőben van, nemsokára mosógépszerelőkre sem lesz szükség. Még jó, hogy én ezt már nem érem meg.
Szórakozottan futott át tekintete a feliraton:

„Boldogság eladó!”

– No, itt sem fogok öntisztító mosószer-adagolót venni – állapította meg.
De azért elgondolkodott: ugyan mit jelenthet? Nem tudta megfejteni, de nem csodálkozott, hiszen ő csak egy egyszerű mosógépszerelő, nem mindig ért meg mindent ebből a bonyolult világból. Fontos, hogy a mosógépekhez értsen, a többi már nem az ő dolga. Majd ha

„Mosógépem elromlott!”

feliratot lát valahol, tudni fogja, mit kell tennie.
De ez a boldogság-izé? Ez vajon mire jó?

* * *

Guszti, a rendszergazda egyedül ült a teraszon, szokásos esti sörét itta. Felesége a konyhában tett-vett, készítette a vacsorát, terítette az asztalt. Guszti nem tudott szabadulni a Vámosi úton látott felirattól:

„Boldogság eladó!”

Barátjával, akit szintén Gusztinak hívnak, már sok csínytevést elkövettek életük során: együtt kezdtek el cigarettázni, amiről aztán szerencsére mindketten sikeresen leszoktak, holtversenyben nyerték meg az akarattyai sörivó versenyt, közösen udvaroltak a Balaton szépe öt évvel ezelőtti nyertesének, de a kábítószert még egyikük sem próbálta ki semmilyen formában sem.
Mintha csak a sors keze hozta volna ide az orruk elé ezt a drogárudát. Ugyanis Gusztinak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy mit takarhat a felirat. Hiszen boldogságot – az igazin kívül – más formában nehezen lehetne venni. Ő maga jobban szerette az igazi boldogságot, volt is része benne rendesen, mióta megismerte drága kicsi feleségét, de úgy gondolta, a boldogságok természetüknél fogva egészen jól megférnek egymással. Akár kétfélét is lehet tartani belőlük.
El is határozta, megvitatja a dolgot barátjával, Gusztival. Az aszszonynak nem szól róla, mert biztosan nem helyeselné. Nem mintha maradi lenne vagy túlságosan szigorú, hanem mert túlságosan nő volt. Nem biztos, hogy el tudta volna viselni, hogy drága kis Gusztikáját más is boldoggá tudja tenni, nemcsak az ő szerelme.
Barátja biztosan benne lesz, mint minden huncutságban, csak meg kell várniuk, amíg az asszony elmegy arra a három napos továbbképzésre.
Kicsit furcsa, hogy ilyen nyíltan teszik a ház kapujára a feliratot, de majd szólnak nekik, jobb az óvatosság, még megláthatja valami rendőrféle, és az biztosan nem vezetne semmi jóra.

* * *

Bajszi Ábel szép- és forgatókönyvíró már napok óta a Vámosi úton látott különös feliraton gondolkodott.
Véletlenül vette észre. Egy útlezárás miatt arra kellet kerülniük a helyi lap kocsijával. Éppen csak elsuhantak mellette, de Ábel biztos volt benne, jól olvasta:

„Boldogság eladó!”

Azóta nem tudta kiverni fejéből a dolgot. Első éjjel még álmodott is róla mindenfélét: különös földöntúli lények jelentek meg, lágy zene szólt, és isteni dobostortát kínáltak körbe mindenkinek egy gyönyörűszép tengerparton. De Ábel nemcsak író volt, hanem velejéig realista is, és bár kedvelte a fantasztikus regényeket, filmeket, igyekezett mindig két lábban a földön járni.
Most is lehűtötte fantáziáját, megpróbált valami egyszerűbb magyarázatot találni. Hosszas töprengés után arra a következtetésre jutott, hogy csak egyetlen ésszerűnek látszó megoldás van: sejtbiológiai laboratóriumot rejtegetnek! Az öreg házikó csak álca lehet az alatta elterülő korszerű laboratórium leplezésére. Ott viszont olyan hormonokat állítanak elő, amelyek beültetése után több boldogságot érzünk, mint előtte.
Most, hogy jobban belegondolt, beigazolódni látta sejtését: a ház előtt egy jól megtermett Rottweiler csóválta a farkát egyhuzamban, hátul a tyúkok is mintha vidámabban káráltak volna. Biztosan ők voltak a kísérleti állatok.
Így aztán nagyon megörült, amikor előző este megtudta, barátnője, aki a helyi lap munkatársa, azt a feladatot kapta, nyomozza ki, mi folyik valójában abban a titokzatos kis házban. Nyomban megígértette vele, hogy elkísérheti a riportra. Már alig várta a délutánt, remélte, hogy az újságíró igazolvány kinyitja előttük a titkok kapuját.

* * *

 

Vilma néni, becsületes nevén Szabó Lajosné, született Vecsernyés Vilma éppen a rózsakertet gyomlálta, amikor meglátta az autót a háza előtt. Egy fiatal pár szállt ki belőle, jólöltözöttek, jólfésültek voltak, lerítt róluk, hogy összetartoznak.
– Jó napot kívánok, a helyi laptól jöttünk, cikksorozatot írunk az itt lakók életéről – hadarta el Kecskés Irma, az újságíró igazolványát lobogtatva.
– Hát nem a boldogság miatt jöttek? – kérdezte Vilma néni csalódottan, rögtön megértve, hogy újságíróknak ugyan semmit sem tud eladni.
– De, tulajdonképpen így is mondhatjuk – helyesbített gyorsan Irma, aki csak azért burkolódzott az iménti hazugságba, mert azt hitte, hamarabb célt ér, de tévedett. – Néha mégiscsak rövidebb az egyenes út – gondolta.
Vilma néni beinvitálta őket, a fiatalok leültek a pici tornácon a lócára. Az öregasszony térült-fordult, házi bodzaszörpöt, szódavizet hozott és frissen szedett cseresznyét.
Ábel, miután mindent lelkesen megdicsért, megkérte Vilma nénit, mutassa meg nekik a házat. Az készséggel eleget is tett a kérésnek.
Mindössze konyha, spejz és egyetlen szoba volt régi hajópadlóval. Sehol semmi nyoma sem volt holmi titkos lejáratnak.
Ábel csalódottan ült vissza a lócára. Sajnálta, hogy elképzelése nem vált valóra, hiszen annyira biztos volt benne.
Irma megdicsérte a lakást, a kertet, a szép rendet és tisztaságot, majd óvatosan faggatózni kezdett.
– Egyedül él itt Vilma néni?
Több se kellett a magányos öregasszonynak, elkezdett belőle áradni a szó. Elmesélte, hogy ő ebben a házban született, itt nőtt fel és ki sem mozdult innen egész élete során, kivéve 1956-ot, amikor férjével és néhány hónapos kicsi fiával nekieredtek, hogy elhagyják az országot. De nem jutottak messzire, Brucknál leszállították őket a vonatról. A nagy zűrzavarban szem elől tévesztette hozzátartozóit. Akkor – bánatában – visszaült a vonatra, és hazatért. Azóta sem ment sehová el a városból.
Később újra férjhez ment, a második férjével 40 évig éltek együtt, annak tavalyi haláláig, de gyermekük, sajnos, nem született.
– És miért írta ki, hogy boldogság eladó?
– Ja, azt a feliratot gondolja a kapun? – kérdezte Vilma néni, aki a nagy mesélésben már szinte meg is feledkezett a dologról. – Annak külön története van.
Ezek után – a ki tudja, hányadik bodzaszörp kortyolgatása mellett – Vilma néni újra mesélni kezdett. Elmondta, hogy több mint ötven év elteltével, a múlt hónapban előkerült Kanadából már elveszettnek hitt első férje és kisfia. Három unokája is van, ők kutatták fel nagyanyjukat az Internet és a Vöröskereszt segítségével. A volt férj készül haza, mindenét eladja, hogy teljen neki repülőjegyre, ott már úgysem lesz szüksége semmire. Ebben a kis házban meg bőven megférnek ketten is. Nagy szüksége lenne viszont egy számítógépre, mert állítólag azon levelezni tudna a fiával meg az unokákkal, fényképeket is nézegethetne róluk. De hát az sok pénzbe kerül. Ezért aztán úgy gondolta, megosztja boldogságát a hozzá betérőkkel: némi kis fizetség ellenében elmeséli nekik élete történetét. Ez is van olyan érdekes, mint bármelyik film a moziban, még aludni is jól lehet utána.
– De hát nem jött senki – fejezte be Vilma néni sóhajtva az elbeszélését.
Kecskés Irma újságíró csalódottan sóhajtott fel. – Ennek a riportnak annyi! – gondolta. – Nincs itt semmi szenzáció, csak egy öregasszony, aki pénzért akart mesélni. Ez a nap is kárba ment, holnap koslathatok új témák után!
Bajszi Ábel szép- és forgatókönyvíró szeme viszont nagyon csillogott! – Ez fantasztikus! – gondolta. – Még a sejtbiológusoknál és a földöntúliaknál is jobb! Íme, egy hús-vér földi ember, akinek annyi boldogság jutott, hogy még eladni is tud belőle!
Búcsúzkodáskor, a kapuban állva, amíg Irma beindította a motort, gyorsan visszafordult az öregasszonyhoz, és megbeszélte vele, másnap ismét felkeresi.
A másnapból azután harmadnap lett, a harmadnapból negyednap és így tovább, szépen sorjában. Összesen hét estét töltött Ábel Vilma néninél. Nem ezret, mint Seherezádé, meg nem is éjszakát, nem is volt szó sem szerelemről, sem kivégzésről. Elég volt ez a hét este is.
A hetediken Bajszi Ábel szép- és forgatókönyvíró imígyen szólott az öregasszonyhoz.
– Kedves Vilma néni! Nemrégiben felkértek egy fantasztikus film forgatókönyvének megírására. Nagyon sokat töprengtem a történetén mindaddig, amíg magával nem találkoztam. De most rábukkantam erre a gyöngyszemre, a maga fantasztikus életére. Ez lesz a filmem cselekménye.
– Cserébe – folyatta Ábel – veszek magának egy számítógépet. Ám még egy dolgot szeretnék kérni: vegye le a táblát a kapujáról. A boldogság többé már nem eladó.

 

A KÖTET ELŐZŐ NOVELLÁJA ELOLVASHATÓ ITT.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.