Így kedveltessük meg magunkat a szerkesztőnkkel

Aligha szükséges bizonygatni, hogy a szerkesztők szeretik a könyveket. Szeretnék, ha a legjobb jönne ki az adott kéziratból, ha a szerző a legjobb formájában mutatkozhatna be az olvasóknak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent el is néznek a szerzőnek, sőt, néha rigolyásnak vagy nyersnek tűnhetnek. Íme pár egyszerű módszer, amelyekkel az író kicsit megkönnyítheti a szerkesztő dolgát, egyben a magáét is, és így sokkal gyümölcsözőbb lehet a közös munka.

* * *

Tarsuk be a határidőket!

A könyvszerkesztők több könyvön dolgoznak egyszerre. Ez pedig azt jelenti, hogy sokféle határidőt kell betartaniuk, jóval többet általában, mint egy-egy írónak. Következésképpen zsonglőrködnek a munkákkal, leadásokkal, igyekeznek megfelelni a sokféle elvárásnak. Ebben a munkarendben a mi könyvünk néha elsődleges fontosságú lesz, máskor hátrébb sorolódik. Ezt kívülről nehéz átlátni, viszont azzal segítjük a leginkább a könyvünk kiadási folyamatát, ha igyekszünk a szerkesztő kérdéseit, kéréseit belátható időn belül – általában egy-két munkanapon belül – megválaszolni. Természetesen, ha egy nagyobb átdolgozásról, vagy az egész kötet átnézéséről, ellenőrzéséről van szó, arra több időt is kérhetünk, de azt is tartsuk be pontosan.

Legyünk elérhetőek!

Ahhoz, hogy a határidők teljesüljenek, fontos, hogy meglegyen a megfelelő kétirányú kapcsolat. A szerkesztők is tudják, hogy az írók legnagyobb része az alkotás mellett más munkát is végez, akár teljes munkaidőben, illetve, hogy maga az alkotás is sokszor a külvilágtól való elzártságot kíván meg. De ő is csak akkor fog tudni haladni a szerkesztéssel, ha a kérdéseire választ kap, ha olykor tudunk közös döntéseket hozni. Vagyis figyeljünk arra, hogy akár naponta legyen lehetőség kapcsolatot tartani – akár telefonon, akár elektronikus levélben, akár más csatornákon. Jó, ha tudjuk: a szerkesztők egy része figyelembe veszi a szerző kötött munkaidejét, és ezért hajlandó a késő délutáni, esti órákban is foglalkozni az ügyeinkkel. Ezt mi is elismerhetjük azzal, hogy felvesszük a telefont vagy válaszolunk a levelére.

Ne féljünk az őszinteségtől!

A szerkesztők kegyetlenül őszinték lesznek a könyvünkkel kapcsolatban. Olykor annyi változtatást eszközölnek, hogy már magunk is kételkedünk abban, vajon még a mi alkotásunk-e a kötet.  lényeg azonban, hogy a szerkesztő a könyvünk első olvasója. Biztosan fel fog tenni olyan kérdéseket, amelyek kényelmetlenek lesznek, vagy rávilágítanak a szöveg gyengéire. Viszont cserébe a szerkesztő is elvárja, hogy őszintén mondjuk meg, ha valamilyen változtatási javaslatával nem értünk egyet. Minden szerkesztő szereti, ha a szerző végiggondolt érvekkel meg tudja védeni a szövegét. Ezektől a vitáktól biztosan jobb lesz a végső szöveg. Az őszinteség azonban nem jelent hajthatatlanságot is: magyarán, azok a jó viták, amikor mindkét fél meggyőzhető, és az egyik nem ragaszkodik körömszakadtáig az elképzeléseihez.

Türelem jó könyvet terem

A szerkesztés időigényes munka. Ráadásul, mint említettük, a szerkesztő nem folyamatosan dolgozik egy könyvön, hanem ő is alkalmazkodik a határidőkhöz, prioritásokhoz. Tehát, ha leadunk egy 10-15 íves szöveget a szerkesztőségbe, ne várjunk 1-2 héten belül választ rá, mert aligha fognak csak és kizárólag a mi – számunkra természetesen a legfontosabb – alkotásunkkal foglalkozni. Időről-időre természetesen jelentkezhetünk a szerkesztőnél, jelezve, hogy várjuk a kérdéseit, javaslatait, de a heti (akár többszöri) sürgetéssel biztosan nem szerzünk jópontokat nála.

Legyünk nyitottak!

Mármint a kritikára. És az építő javaslatokra. Meg az elsőre mellbevágó ötletekre, húzásokra. Nem könnyű megemészteni egy kemény kritikát, főleg, ha lényegre törve adják a tudtunkra. Sok szerző sértődik meg ilyenkor, mondván, hogy lehet ennyire érzéketlenül olvasni az ő “remekművüket”. Csakhogy a saját – és alighanem rengeteg időt felemésztett, sokat alakítgatott – munkájával mindenki elfogult, ezért semmiképpen sem árt egy külső szem. Ez a szem pedig, bizony, olyan dolgokat is észrevehet, amelyekkel a szerzőnek nem kellemes szembesülnie. A következetlen történetvezetést. A locsogó, bő lére eresztett stílust. Az átgondolatlan, lapos végkifejletet. Mennyivel jobb azonban, ha ezeket a szerkesztő veszi észre, nem pedig az olvasó. Előbbi esetben ugyanis lehet még javítani a szövegen, és esélye lehet remekművé válni. Ne sértődjünk meg a kritikára, hanem gondoljuk át! Ha igaza van, fogadjuk meg a tanácsot, ha pedig nincs igaza, vitatkozzunk! Csak így lesz esélyünk megbizonyosodni arról, hogy tényleg jó-e, amit írtunk.

 

Borítókép: Helloquence / Unsplash.com