További ötletek a hatásos fejezetek szerkesztéséhez

Egy korábbi posztunkban elkezdtük már boncolgatni, hogy miként érdemes fejezetekre tagolni a regényünket. Ennek során felmerült, hogy érdemes mindenekelőtt a szövegre, a történeti ívre, a szereplőkre, a nagy konfliktusokra és a megoldásra koncentrálni, és csak utána, ha már összeállt a sztori, csak akkor fordítsuk a figyelmünket a tagolásra. Aztán arról is volt szó, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy adjunk vagy ne adjunk címeket a fejezeteknek, illetve, miként jó kezdeni egy új szakaszt a regényünkben. Ezúttal a fejezetek tartalmára, hosszára és befejezésére koncentrálunk.

* * *

Mi legyen benne?

Egyéni ízlés és más, az egész történeti ív szempontjait figyelembe vévő érvek is befolyásolhatják, mit és mennyit akarunk egy fejezetbe sűríteni. A legáltalánosabb megközelítés azonban az, hogy egy-egy szakasz a könyvünkben legyen egy önálló történet. Annak minden jellegzetességével: elejével, tárgyalással, lezárással, drámai fordulóponttal, stb. Kezdetnek biztosan megfelelő ez az elképzelés is, mert igen jó ritmust adhatnak az így megszerkesztett fejezetek a sztorinak. Természetesen, míg egy regénynek a vége általában a megoldást hordozza magában, egy-egy fejezetet érdemes inkább korábban „elvágni”, hogy fenntartsuk az olvasó figyelmét, és ne nyugodjon meg, hogy minden „rendben van”. A fejezeten belüli rövid történetnek (kvázi novellának) a megoldása ebben az esetben nyugodtan mehet át a következő  fejezet elejére.

Meddig nyújtsuk?

Ebben sincs aranyszabály, jóllehet egyes szerzők ügyelnek a nagyjából egyenletes fejezethosszra. De ki írná elő, hogy egy 20 oldalas fejezetet nem követhet egy tízoldalas? Olykor jót is tesz a történetnek néhány gyors „fejezetváltás”, mert más ritmust ad az olvasásnak, és azt sugallhatja, hogy hirtelen sok minden történt a főhőssel (vagy a mellékszálakon pörögtek fel az események).

Ugyanakkor, ha azt szeretnénk, hogy az olvasó időzzön el egy szereplőnél, egy gondolatmenetnél, akkor bizonyosan jobban tesszük, ha maga a fejezet is hosszabb lélegzetvételű. Akárhogyan is, szólnak érvek a sok rövid, a hosszabb, illetve a hosszabb és rövidebb fejezetek váltogatása mellett is. A lényeg azonban, hogy ezekre tudatosan ügyeljünk, hiszen csak akkor fognak írói szándék szerint működni, és befolyásolják majd a regény ritmusát, fenntartják az olvasó figyelmét és mozdítják előre a cselekményt.

Hol „harapjuk el”?

Ha nem vagyunk biztosak benne, hol és hogyan végződjön egy-egy fejezet (bár erre némileg már utaltunk pár mondattal korábban), akkor idézzük fel a következő tanácsot: az a jó fejezet-befejezés, amelyik bezár egy ajtót és egyszersmind nyit egy másikat. Néhány ötlet a befejzés-típusokra:

• Egy természetes szünetet (fellélegzést) kihasználva. Egy nagyobb esemény befejeződött, az olvasó (is) szeretne megpihenni, mi pedig lehetőséget adunk neki, hogy kicsit félretehesse a kötetet, feldolgozza a történteket. Ennek veszélye lehet, hogy ha túlságosan szépen rendeződni látszanak a dolgok, akkor akár el is veszítheti az érdeklődését a további történések iránt.
• Egy függőben hagyott helyzetnél. Például, amikor a főhős megtud valami olyasmit, ami mindent megváltoztat, akár az addig kitűzött célját is. Vagy éppen az előtt hagyjuk abba, amikor valami igen nagy jelentőségű eseményre kerülne sor.
• Látószögváltásnál. Az is kézenfekvő megoldás lehet, ha akkor ugrunk másik fejezetre, amikor a történet mesélése másik szereplőhöz kerül. Ez persze csak akkor működhet, ha a sztori megírása során váltogatjuk a nézőpontokat, és egyes részeket más-más szereplőn keresztül mesélünk el.

Mennyi az elég?

Arra sincs általános szabály, hogy hány fejezet az ideális egy könyvben. Van azonban néhány megfontolandó szempont. Nem árt tudni, hogy sok író bontja 10-12 fejezetre a történetét, mert az egy 200-250 oldalas könyvnél egyrészt ideális méretű olvasnivaló-adagokat jelent, másrészt ennyi megszakítás még nem tördeli szét annyira a sztorit, hogy az olvasó elveszítse az érdeklődését. Igaz, nyugodtan lehet 3 vagy 150 fejezetet kialakítani, ha éppen úgy látjuk jónak (és megindokolhatónak). A legjobb, ha nagyrészt az olvasó igényeit tartjuk szem előtt ebben is. Ha úgy érezzük, hogy szétforgácsolódna a figyelme a sok megszakítással, akkor csökkentsük a fejezetek számát, ha pedig úgy látjuk, hogy a feszített ritmussal jobban fel tudjuk csigázni az érdeklődését, akkor nyugodtan tehetjük a fejezetekkel (is) pörgőssé a történetet.

 

 

Borítókép: Toa Heftiba / Unsplash.com