“Meg kell hagyni az időt, hogy kiforrjon a történet”

“Nehéz türelmesnek lenni, ha az embernek viszket a tenyere, hogy végre a saját könyvét tarthassa a kezében” –  vélekedik Krencz Nóra írónő, akinek a napokban jelent meg a Megszámlálhatatlan című trilógiájának második kötete A hófehér másvilág címmel. Az Ad Librum kiadónál publikált regény szerzője az interjúban egyebek mellett arról is mesél, miért ír a honlapján blogregényt, hogyan teremt kapcsolatot az olvasóival a közösségi oldalakon és az írói portálján keresztül, mit tanult a kéziratai tesztolvasóitól és a szerkesztőjétől, valamint, hogy miért fájt újraírnia a kész második részt.

“A második része már kész van, és most írom a harmadikat” – mondta tavalyi interjúnk, a Megszámlálhatatlan első kötete megjelenésének alkalmából készített beszélgetés végén. Ezek szerint olyan volt az első kötet fogadtatása, hogy megérett az idő a folytatás kiadására?

Már az első rész írása közben ráébredtem, hogy ebben a témában több lehetőség van, mint azt korábban gondoltam, így számomra természetes volt, hogy ez a történet folytatásos lesz. Való igaz, hogy a fogadtatás vegyes volt, de többségben vannak azok az olvasók, akiknek tetszett az általam megteremtett világ és kíváncsian várják a folytatást. Nekik szeretnék újra és újra bizonyítani.

Mi volt a legkedvesebb kritika/vélemény, amit kapott az első regényére?

Nehéz választani, mert szerencsére sok jó vélemény született, de ezek közül talán Tomcsik Nóráét tudnám kiemelni: „A történet fő témája, a halhatatlanság egészen új módon volt megközelítve, és ez nekem nagyon bejött. Az öröklét kapott valami végzetességet, ami engem elgondolkodtatott.”

Volt olyan, talán fájó, ámde fontos kritika, ami szíven ütötte, mert rámutatott a történet valamely gyengéjére? Ha igen, változtatott-e ilyen miatt valamit a folytatáso(ko)n?

Többen rámutattak, hogy hanyagolnom kéne a szlenget. Ez egy nyilvánvaló hibám volt. Nehezen behatárolhatóvá tette a kort, még ha nem is szántam egyértelműen középkori történetnek a Megszámlálhatatlant. Ezen igyekeztem finomítani a folytatásokban. Nem akartam elveszíteni a stílusomat, de a szóhasználaton valamennyire változtattam.

Miként tudná összefoglalni, természetesen spoilerezés nélkül, hogy merre megy tovább az új kötet az elsőhöz képest?

A második rész 18 évvel az első vége után kezdődik. Fabyen és Shina lánya, Autumn a főszereplő. Továbbra is marad az E/1 szemszög, de már ő mesél. A hordozó végén van egy jelenet, amit talán nehezen vagy egyáltalán nem értettek az olvasók. Amikor Atme megmenti Fabyen életét, egy titokzatos lénnyel beszélget, és azt mondja: „Úgy döntöttem, hogy a fiú- mutatott Fabyenre- és a lány, akinek a testében vagyok, majdani közös gyermekére bízom eddigi feladatomat.” Ez a mondat utal a következő rész tartalmára, bár az a bizonyos „feladat” itt még rejtve marad.

Tesztolvasókkal és szerkesztővel (portálunk állandó szerzőjével, Nádasi Krisszel) is dolgozott a kiadás előtt – derül ki a kötet végi köszönetnyilvánításból. Ők miben tudták segíteni a regényírást?

Mindannyiuk személyes véleményét meghallgattam és igyekeztem a magam hasznára fordítani a meglátásaikat. Krisz lektorálta a kéziratot és konkrét támpontokat adott, hogy miben érdemes változtatnom a történeten. A tanácsai alapján megírtam egy újabb verziót, amiben bizonyos jelenetek máshogy zajlottak le. Nagy szükség volt több friss szemre, akik nem elfogultak a történettel és meglátják a hibákat. Most, hogy a könyv kész van, úgy érzem sikerült a legjobbat kihozni a témából.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget ennek a második kötetnek a megírása, illetve kiadása során? Hogyan lendült át rajta?

Az átírás nagyon nehéz volt. A kéziratot én egy ideje már késznek tekintettem, és egyáltalán nem volt könnyű hozzányúlni. Törölni, módosítani, megváltoztatni jeleneteket. Újra és újra visszarázódni a cselekménybe, hogy egészen másképp képzeljem el, mint először. Ráadásul a harmadik rész sem hagyott nyugodni, így eközben egyfolytában jegyzeteket írtam, hogy amíg a másodikkal foglalkozom, egyetlen jó gondolat se vesszen el. Rendet kellett tennem a fejemben, hogy az átírásra tudjak koncentrálni. Szerintem a legtöbb szerzőnek ez okozza a legnagyobb kellemetlenséget a kiadás előtt.

Miben változott az élete íróként? Alakított-e a munkarendjén, a munkamódszerén a korábbi tapasztalatai alapján? Vannak-e olyan feladatai, kötelezettségei, amelyek újdonságnak számítanak?

Már egy év eltelt az első rész kiadása óta és sokszor még most sem hiszem el, hogy eljutottam idáig. A kiadás után az életem fontos részévé vált az írás. Korábban csak elvétve írtam, amikor épp úgy hozta kedvem. Most már odafigyelek a rendszerességre és ezt nem is esik nehezemre betartani, mert szeretem csinálni. Minden délután szánok egy-két órát az épp aktuális irományra, és ha van ihletem, akkor akár estig is eltart. Ha nincs, és csak kopogtatom az ujjammal íróasztalt, de nem haladok előre, akkor inkább tartok pár nap szünetet.

Ami újdonság volt, az a blogírás, de ezt is kitartóan űzöm a kezdetektől. Odafigyelek, hogy minden péntekre legyen valamilyen poszt. Lássák, mindig történik velem valami.

Igen aktívan fejleszti a honlapját. Mennyiben változtatta meg a honlap (és annak tartalma) az olvasókkal való kapcsolatát?

Nem tudom, hogy pontosan mennyien figyelik a honlapomat, illetve, hogy hányan találtak rám azon keresztül. A Facebook-oldalamon, minden blogposztot megosztok, szóval nagy eséllyel a kedvelőim egy része kattint a weboldalra. Kaptam már visszajelzést közvetetten egy-egy olvasótól, hogy tetszik neki, amit csinálok és így tovább. Nagyon örültem. Szeretnék továbbra is aktív maradni.

Egy blogregényt is futtat sorozatként a honlapon. Milyen megfontolások alapján választotta a publikálásnak ezt a formáját? Miben más ez a történet, mint a papíron megjelentek?

Már foglalkoztatott egy ideje a gondolat, hogy írni kéne egy különálló történetet a Megszámlálhatatlan világában. Kihasználtam ezt a késztetést, így született meg A követ. Ez tulajdonképpen az eredeti könyvsorozat folytatása, csak a nagyon távoli jövőben játszódik, amikor már minden régi történetből legenda válik, így az emberek nehezebben hiszik el. Annyi a különbség a megjelent könyvek és A követ között, hogy ez E/3 szemszögű.

A blogregény ötlete akkor fogant meg bennem, amikor kitettem egy novellát az oldalamra és egy olvasó megkérdezte, hogy mikor folytatom a történetet. Számomra az egy befejezett novella volt, de őt érdekelte volna a szereplőim további sorsa. Ekkor döntöttem úgy, hogy megajándékozom őket egy regénnyel, amit részenként olvashatnak bizonyos időközönként.

És milyenek a tapasztalatai ezzel a blogregénnyel: más olvasókat is elér vele? Érdemes hosszabb távon is folytatni?

A Facebookos reakciókból tudok csak következtetni. Ezek alapján úgy vélem, többeket is érdekel, és csak remélni tudom, hogy ahogy halad előre a cselekmény, még többen olvassák majd. Nem gond, ha időközben csatlakoznak be, mert minden rész végén van közvetlen linkje a korábbi fejezeteknek.
Ezt a regényt mindenképpen szeretném végigvinni. Hogy lesz-e a későbbiekben ehhez hasonló történet az oldalon, még nem tudom. Ha A követ véget ér és lesz igény újabb „sorozatra”, akkor lehet róla szó.

Rendszeres résztvevője az Író-Blogger-Olvasó találkozóknak. Miért kedveli ezeket az alkalmakat és milyen lehetőséget jelentenek ezek írók számára?

Nagyon élvezem, hogy minden találkozón újabb és újabb szerzőket ismerhetek meg. Általában igen jó hangulatban telnek ezek az események, szóval kikapcsolódásnak sem utolsó. Itt lehetőség adódik közvetlen kapcsolatba kerülni bloggerekkel. Az ÍBO ebben egyedülálló, mert összehozza egymással azokat, akik kölcsönösen segíthetik egymás munkáját.

A kötet végén már hirdeti a Megszámlálhatatlan harmadik, A kötelék című részét? A folytatással hogy áll? Hány részt tervez? Esetleg megpróbál új irányokat, más műfajokat is felfedezni?

Ez trilógia, szóval a harmadik lesz az utolsó része a sorozatnak. Szerencsére nagyon jól haladok vele. Már közel a vége, de jó eséllyel egy ideig még nem engedem ki a kezemből, azaz a tesztolvastatást nem sietem el. Szeretném csiszolgatni, gondozgatni ameddig lehet.
Vannak más ötleteim, de a fiktív világoktól nehezen szakadok el. Csak egy egészen kis váltás van kilátásban, ugyanis a sci-fi felé is kacsintgatok. Más műfajban egyelőre nem gondolkodtam.

Milyen tanácsot adna most, ennyi tapasztalattal az első könyvére még csak készülő írónak: mire figyeljen leginkább az írás, kiadás során?

Nem szabad semmit elsietni. Nehéz türelmesnek lenni, ha az embernek viszket a tenyere, hogy végre a saját könyvét tarthassa a kezében. Azonban meg kell hagyni az időt, hogy kiforrjon a történet és szükség van több véleményre, előzetes kritikákra, mielőtt ténylegesen az olvasók elé kerül a kézirat. Érdemes megismerni a határainkat és azt, hogy miben kell még fejlődnünk.