Hogyan fejezzük be a krimi írását?

Az egyes zsánerekbe tartozó regények lezárását elemző sorozatunk következő részéhez érkeztünk. A bűnügyi regény, azaz krimi befejezését vizsgáljuk meg ezúttal öt különböző történet segítségével.

Gondolkodós whodunit lezárása – Agatha Christie

Elsőként vegyük a krimi királynőjét, Agatha Christie-t, akinek leghíresebb nyomozója Papa Poirot, egy volt belga rendőr, aki a világháború borzalmai elől menekülve Angliában köt ki és vállal magánnyomozást. Nézzük meg, Christie hogyan zárja a Poirot karácsonya c. könyvet!
A könyv egy tipikus whodunit (ki tette?), azaz egy klasszikus krimi, ahol adott a gyanúsítottak zárt köre, s a nyomozó – az olvasó szeme előtt – közülük választja ki azt az egyetlen embert, aki elkövethette a gyilkosságot (vagy rablást, csalást stb.).

Ennek a kötetnek a végén Poirot a szokásos módon összehívja a gyanúsítottakat és elmeséli nekik, szerinte mi történt – ez azonban nem az utolsó, hanem az utolsó előtti fejezet. Az utolsó fejezetben ugyanis egy röpke pillanatképet kapunk a nem bűnös gyanúsítottak további életéről, majd legvégül a nyomozó rendőr és Poirot beszélgetésének lehetünk szem-, és fültanúja, ahol tesznek néhány megjegyzést a gyilkosra, majd:

„Johnson ezredes megrázta a fejét. Hogy könnyítsen érzésein, megrugdosta a kandallóban a fahasábokat. Végül így szólt:
– Mindig mondom, semmi nem ér föl egy jó kandallótűzzel.
Hercule Poirot pedig a nyaka körül cirkáló léghuzatban azt gondolta magában: Pour moi csak a központi fűtés…”

Christie áthozza a történetet személyes síkra, visszakanyarodik a főszereplő különcségéhez, a fázós kis belga vonzalmához a funkcionalitás iránt, ami által még humort is csempész a lezárásba.

Nyomelemző krimi lezárása – Sir Arthur Conan Doyle

Doyle főhősét, az ópiumfüggő, hegedülő Sherlock Holmest is mindenki ismeri. Ő az, aki a legkisebb nyomokat is összeteszi és ezekből messzemenő, ám mindig helyes következtetéseket vonva találja meg a tettest. Doyle-nál nem adott a kezdetekkor a gyanúsítottak köre, hanem fokozatosan deríti ki, kicsoda és micsoda van is a háttérben, mi mivel függ össze.

Doyle egyes történeteit nem a gyanúsítottak összehívása zárja, hanem jellemzően egy beszélgetés Holmes és a barátja, Watson (és esetleg az érintettek egy része) között, ahol Holmes elmondja, hogyan jött rá mindenre. A vérbükkös tanya című történet így végződik:

„Így oldódott hát meg a baljóslatú vérbükkös ház rejtélye. Mr. Rucastle életben maradt, de összetört emberként tengődött, kizárólag odaadó felesége gondoskodásának köszönhetően. Most is ott laknak, régi cselédeikkel, akik valószínűleg oly sokat tudnak Mr. Rucastle üzelmeiről, hogy aligha akar megválni tőlük. Mr. Fowler és Miss Rucastle a szökés után másnap külön engedéllyel összeházasodtak Southamptonban. Mr. Fowler most Mauritius szigetén kormánytisztviselő. Ami Miss Violet Huntert illeti, Holmes, őszinte sajnálatomra, nem mutatott iránta további érdeklődést, mihelyt az eset megoldódott. Úgy hírlik, most magániskolát vezet Walsallban, és szép sikereket könyvelhet el magának.”

Jól látjuk, hogy Doyle explicit kimondja, megoldódott a rejtély, majd elmondja, mi lett az egyes szereplők sorsa. Nem pillanatképeket mutat, mint Christie az előbb, hanem a narrátor mondja el az információt.

Rendőrségi krimi lezárása – Ed McBain

McBain New York legveszélyesebb kerületének rendőrőrsére kalauzolja el az olvasót, a hősei rendőrök, akik fizetésért dolgozva kapják el a rosszfiúkat. Zsaruk című regényében az utolsó előtti fejezetben a rendőri hajsza sikerrel zárul, elkapják a bűnözőt. A következő fejezet jelenetei már mindennek az utómunkálatait mutatják, ahogy a rendőrök elmennek a gyilkos lakásába, majd ahogy kihallgatják a gyilkost, illetve a rendőrök egymás közt beszélgetnek. A legutolsó jelenetben egyikük a reggeli lapokat hozza be az őrsre.

„Kling bólintott, de egy szót sem szólt. A körzet Titokzatos Nagy Rejtélyén, illetve az újabb fejleményeken töprengett. Az ellopott ventilátor a jelek szerint feltűnt egy belvárosi zálogház polcán. A talapzatán spenótzöld ujjlenyomatokat találtak.
– Arra gondolsz, hogy – kezdte Kling, de addigra Parker már elnyújtózva feküdt az íróasztala mögött álló forgószékben, és az arcára terítette az újságot.”

A lezárásban további plusz információ tűnik fel, ami a rendőröket igazolja, illetve emellett azt látjuk, hogy az egyik nyomozó annyira nyugodt, hogy valószínűleg ekkor szenderül éppen álomba – tehát mi, olvasók is megnyugodhatunk, ha egyszer ő így áll az ügyhöz.

Orvosi krimi/thriller lezárása – Robin Cook

A krimi izgalmas alműfaja az orvosi, illetve a jogi hátterű nyomozás. Nézzünk meg egy könyvet az előbbi zsánerből, ahol a központi téma egy olyan gyilkosság, amikor kórházi körülmények közt, illetve egészségügyi okokból hal valaki erőszakos halált, ami jellemzően egy gyilkosságsorozatnak csupán egyetlen esete, és a nyomozás során az derül ki, hogy további áldozatok is vannak. Cook teremtette meg lényegében ezt a műfajt, ahol nyomozója többnyire vagy orvos, vagy az egyik áldozat hozzátartozója. Regényei jellemzően úgy záródnak, hogy az érintettek megbeszélik, mi mikor és miért történt. A Végzetes megoldás záró sorai így szólnak:

„– Amennyiben exhumálnák a holttesteket – folytatta Bradley –, egyértelműen megállapítható lenne, hogy sugárzás következtében haltak meg?
– Félek, hogy nem – mondta Angela. – A legjobb esetben is csak annyit lehetne megállapítani, hogy a maradványok alapján elképzelhető a sugárkárosodás is.
– Még egy utolsó kérdés – mondta Bradley. – Boldogok most?
– Ezt a kérdést eddig még nem nagyon mertük feltenni magunknak – felelte David. – Sokkal jobban érezzük magunkat, mint pár hónappal ezelőtt, és örülünk, hogy dolgozhatunk. Az is nagy öröm, hogy a kislányunk hónapok óta jól van.
– Azok után, amin keresztülmentünk, időbe telik, míg mindent végképp magunk mögött tudunk – tette hozzá Angela.
– Én boldog vagyok – szólalt meg hirtelen Nikki. – Nemsokára lesz egy kisöcsém. Kisbabánk lesz…
Bradley fölhúzta a szemöldökét.
– Igaz ez? – kérdezte.
– Ha Isten is úgy akarja – felelte David.
Angela csak mosolygott.”

A megnyugtató lezárást ez esetben az hozza el, hogy ugyan nem bizonyítható, mi történt pontosan, de az érintettek egy része túlélte az esetet, sőt, annyira jól vannak, hogy még gyermekük is lehet. A terhesség itt sokkal erősebb záróelem, mint a romantikus regénynél, mert más jellegű, keményebb megpróbáltatáson mentek át a szereplők, mint egy pusztán szerelmesregénynél.

Riporter nyomozásának lezárása – Kondor Vilmos

Kondor Vilmos könyvei magasirodalmi igényességgel megírt művek – ebben is különbözik a legtöbb krimiírótól –, és azért is érdemes megnézni a lezárást, mert nem rendőr vagy magánnyomozó a hős, hanem egy mindennapi ember, akit nem hagy nyugodni egy rejtély, egy gyilkosság, és a kapcsolatainak és jellemének köszönhetően képes rá, hogy kiderítse, mi húzódik a háttérben. A rejtély feltárásának módja hasonló Doyle módszeréhez: a nyomozás elindultával derül ki egyre több minden a helyzetről, az áldozatról, a gyilkosról. A Budapest Noir végén a nyomozó, Gordon az érintettekkel beszélgetve fedi fel, mi is történt pontosan. Elrendezi a történet függőben maradt szálát, majd bemegy az újsághoz, ahol egy tanonc cikkét kijavítja – ezzel közvetve összefoglalja a könyvben leírt történet néhány morális tanulságát.

„A fiú fogta a papírlapot, és elindult az asztala felé.
– Fiam – szólt utána Gordon.
– Igenis?
– Egyvalamit ne feledjen. A maga dolga az, hogy megírja, mi történt. A spekulációs részt is húzza ki a cikkből. A miértet kideríteni nem a maga feladata.
A fiú leült egy asztal mellé, és nekiállt átírni a cikket.
Gordon leütötte az utolsó billentyűt, kihúzta a papírt a gépből, belebújt a kabátjába, és a cikket Lukács asztalára tette. Aztán odament Valéria asztalához, felvette a telefont, és ha némileg bizonytalanul is, de jobb kézzel tárcsázni kezdett.”

A fiúnak adott tanács tulajdonképpen a főhős önkritikája: hiszen ő maga éppen ezt tette, kiderítette a miértet, és így közvetetten megmondja az olvasónak, hogy tudja, ez nem lett volna a feladata. Ezzel levonja az utolsó tanulságot. Zár a szerző azzal is, hogy a főhőse befejez valamit: egy cikket. A nyomozó ezután a véglegesen lezáró képben telefonál: már használja a sérült kezét, illetve a barátnőjét hívja, így sejteti, hogy rendbe jönnek a dolgok a főhős és a nő között is, valamint a keze is meggyógyul.

Hogyan fejezzük be tehát a krimit, bűnügyi regényt?

• Legyen egyértelmű a lezárás: mindenképpen és kétséget kizáróan derüljön ki, ki a gyilkos/elkövető.
• Az is derüljön ki, hogy a többi gyanúsított (ha van ilyen) ártatlan.
• Ha adott a gyanúsítottak behatárolt köre, célszerű a regényt az ő összehívásukkal zárni, és előttük ismertetni a megoldást.
• Ha nem, akkor a detektív a társával vagy az érintettekkel beszélje meg, mi történt.
• A végjelenet ne egy nagymonológ legyen: ezt szakítsák meg a többiek kérdésekkel, felvetésekkel, így visszhangozva az olvasóban felmerülő kételyeket.
• Ezt a végjelenetet jó, ha egy lezáró jelenet még követi, ahol a történet további szálait is elvarrjuk (tehát ami nem a gyilkos személyéről szól, hanem más történésekkel van összefüggésben).
• Megmutathatjuk az érintettek további sorsát külön jelenetekben vagy információátadással.
• A történet külön tanulságait is levonhatjuk, például úgy, hogy a főszereplő erről (is) beszél egy másik szereplővel.
• A legutolsó kép mutassa a nyomozót.
• A nyomozó viselkedésén is lássék, hogy ő megnyugodott, lezárta magában az ügyet, és így most már pihenhet, folytathatja az életét.
• Felmerülhet egy plusz megerősítő információ még a legutolsó sorokban is.
• Explicit kimondhatjuk, hogy megoldódott a rejtély.
• Zárhatunk humoros csattanóval, így oldva tovább a feszültséget.
• A bűnügyi regényeknél fontos, hogy inkább közelítsük meg több oldalról a megoldást, magyarázzuk el többféleképpen, menjünk biztosra, hogy az olvasó megértette, mi miért történt. Semmiképpen ne írjunk függővéget, ahol például az utolsó jelenet után szerepel még egy sor, ami arra utal, a valódi gyilkos szabadon mászkál és a markába röhög. A sejtető vég csak akkor megengedett, ha ez arra utal, a detektívünknek lesz egy következő esete!

Nádasi Krisz, író, szerkesztő