Ízelítő / Vastapsfelelősök
A riportkönyv sorozat harmadik részében a színházi kulisszatitkok világába invitáljuk olvasóinkat. Most Lovász-Horváth Nikolett Vastapsfelelősök – A kulisszák mesterei a színház titkairól című könyvébe olvashatnak bele.
A kellék lehet a színész legjobb barátja, de ha nem becsüli meg, a legnagyobb ellensége is. Azonban Kovács Patríciát nem érheti az a vád, hogy ne szeretné a kellékeit. Ahogy mondja, minden alkalommal személyesen ellenőrzi azokat. Már csak babonából is, ahogy babona lett abból is, amikor egy Három nővér-előadásban a kellékes helyett ő adta be kolléganőjének, Jordán Adélnak a hegedűt a takarásból. Egyszer valamiért így alakult, és utána már ragaszkodott hozzá, hogy megtarthassa ezt a feladatot. Persze azért Patríciának is akad olyan emléke, amikor improvizálni kellett, mert egy kellék nem volt a helyén. „Vidéken voltunk, tájelőadáson a Vőlegény című darabbal. Amikor a vőlegény, Szabó Kimmel Tomi megérkezik a családhoz, van a gallérjában egy preparált rózsa, ami gombnyomásra elkezd világítani. Ezt akkor a Tomi elfelejtette kitűzni. Amikor észrevette, kirohant a takarásba, vissza az öltözőbe. Körülbelül két perc volt az egész, de annál sokkal hosszabbnak tűnt… Mivel ez egy Szép Ernő-darab veretes szöveggel, így nem volt egyszerű improvizálni, de Gazsó Gyurinak nagyon jól ment.”
Lengyel Tamás is nagyon szereti a kellékeket, és ragaszkodik is hozzájuk, azonban ez a „szeretet” nem mindig kölcsönös… „Nem minden esetben a barátaim, de nagyon szívesen használom, és rendkívül fontosnak tartom a kellékeket. Nagyon része a színészetemnek, hogy legyenek kellékeim. Úgy érzem, azokkal lehet a leginkább a realitást fokozni, ezért minden előadásban van valamilyen kellékem. Nekem elég hosszú idő, amíg megtanulok a kellékkel bánni. Sokszor kell gyakorolnom, hogyan is működik, hogyan lesz kényelmes, életszerű, ahogyan nálam van. Például amikor a Válótársakat forgattuk, és felvettünk egy telefonbeszélgetést a karakterem csajával, mindenki nagyon elégedett volt, jól sikerült a jelenet. Én a beszélgetés közben egy konnektort csavaroztam be, közben a vállammal tartottam a telefont és úgy beszéltem. Amikor közölték, hogy megvették a jelenetet és átállunk egy következő képre, akkor odajött hozzám az, aki a berendezésekért és a kellékekért volt felelős, és azt mondta, hogy minden nagyon jó volt, csak az a helyzet, hogy a csavart nem arra csavarjuk befelé, amerre én csavartam… Így aztán újravettük ezt a jelenetet.”
Adódnak olyan helyzetek is, amikor valamilyen különös oknál fogva egy kellék a színész ellen fordul. Tominak erről is van egy élénk emléke. „Vannak helyzetek, amikor életre kelnek a kellékek, és akkor nem tudsz velük mit csinálni. Van az a mondás, hogy ha a színpadra bekerül egy fegyver, akkor annak el kell sülnie. Ez így is történt a Bűn és bűnhődés főpróbáján, a Vígszínházban. Van egy olyan rész az előadásban, amikor Szvidrigajlov, akit én játszottam, egyszer csak kigombolja az ingét, odatesz egy fegyvert a mellkasához, és azt mondja, hogy ha nem szeretsz, akkor lőj le. Szonja, akit Bata Éva játszott, egy darabig tiltakozik. Aztán – mivel olyan mély gyűlölet van benne a másik iránt – elsüti a fegyvert. Előtte persze lead egy figyelmeztető lövést a levegőbe. Mivel az előző próbán nem sült el a fegyver, azt találták ki, hogy amennyiben ez ismét előfordul, abban a pillanatban kintről is leadnak egy lövést, hogy az illúzió megmaradjon. Aztán az egyik házi főpróbán nem sült el a fegyver a figyelmeztető lövésnél, de amikor az Éva odatette a mellkasomhoz a pisztolyt, akkor szerencsétlenségemre az elsült. Egyszer csak minden valószerűvé vált, lefagyott a nézőtér, a rendező, az asszisztens és én is döbbenten néztem. Jött ki a füst a mellkasomból. Nem lehetett látni vagy tudni, hogy pontosan mi történt. Aztán, mint ahogy a filmekben, egyszer csak cseppenként elkezdett folyni a mellkasomból a vér. Olyan nagy volt az adrenalin bennem, hogy nem éreztem semmilyen fájdalmat. Nem tudtam, hogy konkrétan mi történt velem, csak annyit kérdeztem: »Ti átlőttetek engem, bazd meg?« Leállt a próba, mindenki felrohant hozzám. A mellkasomon volt egy nagy seb, de szerencsére csak égési sérülés, és igazából semmi komoly nem történt.”