Lapmargó / A bibliográfusság dicsérete
Róna Judit: Nap nap után. Babits Mihály életének kronológiája, 1915-1920.
Nem is dicséret, sokkal inkább főhajtás és sok-sok köszönet illeti azon bibliográfusokat, akik olyan munkákat tesznek le a köz asztalára, mint amilyet – jelen esetben – Róna Judit. Harmincöt éve forgatják ronggyá az irodalomtörténészek a József Attila kéziratai és levelezése című, a költő életműve és életsorsa szempontjából mellőzhetetlen katalógust, s fél évtizede már, hogy megjelent a jóval nagyobb szabású vállalkozás első kötete, a Babits-kronológia. Szakberkekben ezen munkákat „A Róna”-ként említik, s a józsefattilások és a babitsosok nem csak azt tudják pontosan, hogy miről van szó, hanem azt is, hogy az mennyit ér. Felmérhetetlenül sokat, minden kutatáshoz az origót.
Ezúttal azonban nem a Nap nap után irodalomtörténeti jelentőségét ecsetelném, kéretik ezt „hozomra” elhinni. Amit állítok: az irodalmat kedvelők,
a művek genezise, a szerzők sorsa iránt kicsit is érdeklődők számára kevés érdekfeszítőbb olvasmányt tudok elképzelni
ennél a kronológiánál. Precíz név-, tárgy, címmutatói révén tárulnak fel a vers- és regényihlető mozzanatok csakúgy, mint az irodalompolitikai összefüggések és ismeretlen kapcsolati hálók. Babits barátairól, múzsáiról is megtudható minden, ahogy a tárgyalt korszak apró és országos eseményei is nyomon követhetők a főhős „szemüvegén” és személyén keresztül napról napra, olykor óráról órára. A Babits-kronológia eddig – noha „csak” 37 évet dolgozott fel – már túl van a kétezredik oldalon, s az 1921 és 1941 (Babits halála) közötti két évtized még hátra van…
Jellemző példákat azért nehéz hozni, mert bárhol nyitjuk is ki e tudományos annales-t, hamarosan megakad a szemünk egy-egy, az ismert történetet árnyaló, kiegészítő korfestő csemegén. Az ugye irodalomtörténeti közhely, hogy Babits a Tanácsköztársaság kikiáltását, mondjuk így, reménykedve fogadta, ahogy erről Az Antikrisztust kelni láttuk őt… kezdetű poémája is tanúskodik. („Magyarok! a kor nagy dologra hi, / mi vagyunk az idők postásai, / mi küldjük szét a vörös levelet, /melynek pecsétjei vérző szivek. // S sokan remegnek, ha a pósta jön, / de még többeknek lesz ez szent öröm, / hogy nem volt annyi vér és annyi könny / hiába, mert már a nagy óra jön.”)
E lelkesedést értelmezték úgy, mint a költő ősbűnét,
melyért állásából való elbocsátást érdemelt, meg úgy is, hogy felismerte a történelmi haladást, s elveiért hurcolták meg. Ugyanez a momentum volt megbocsátható, vagy éppenséggel megbocsáthatatlan „botlás” is.
Mellőzve az egyébként igen tanulságos részleteket, álljunk meg 1920. december 14-énél. A Nemzeti Színházban aznap este premiert tartottak: Hevesi Sándor állította színpadra Shakespeare örökbecsűjét, A vihart, s a bemutató közönsége – ha egyáltalán érzékelte –, különleges szolidaritás szem- és fültanúja lehetett. A Prosperót alakító Ódry Árpád – színésztársaitól eltérően – nem a Szász Károly-féle fordítás szövegét mondta, hanem Babits Mihályét. Az akkortájt – már nem csak a kommün idején tanúsított magatartása, hanem a Fortissimo című, a „rendőrszellem ellen való lázítás miatt” is veszélyes elemként nyilvántartott költő színlapi szerepeltetését a teátrum egyébként minőségérzékeny igazgatója, Ambrus Zoltán nem merte vállalni. Azt viszont, a rendezőhöz, Hevesi Sándorhoz hasonlóan elnézte, hogy a színészbálvány tüntető módon felborítsa az előadás egységét, s a „puhakötésű” Szász-mondatokra Prosperóként Babits „csillámszövetbe öltöztetett” soraival feleljen. A történtek pikantériájához az még mindenképp hozzátartozik, hogy az előző mondatban idézőjelbe tett jelzőket az az idő tájt éppen (szélső)jobbra kilengő költőtárs, Kosztolányi Dezső használta az előadásról írott másnapi kritikájában.
A meghökkentően termékeny, remekművek sorát közreadó költő, író, műfordító, lapszerkesztő, Baumgarten-díj kurátor életének mintegy 20 ezer napjából ez a kiragadott epizód csupán egyetlen egy. Arra viszont talán bizonyság, hogy az olvasó fogalmat alkothasson arról, milyen szellemi kincsesbányára bukkanhat a „jobb” könyvesboltok hátsó traktusaiban fellelhető adattárban.