Lapmargó / Tetten ért Írás
A csend történései – Szakralitás, Biblia a mai magyar irodalomban és művészetben
Ez a kötet ellenébe megy minden mai trendnek, ezért (is) figyelemre méltó. Miközben a könyvborítók a kirakatok-pultok diktálta riasztó versenybe szállva vetekednek egymással a harsányságban, ez a pasztelltégla színű kötet távolabbról – az apró-vékony betűk miatt – alig olvasható címmel tüntet. És magához vonz (már ha egyáltalán kikerül egy gondolára). A borítón a cím egyetlen, talányos sor: A csend történései. A csak belül olvasható alcímben viszont már ott a magyarázat, ami által az újra szemrevételezett borító is újabb értelmezést kap: Muzsnay Ákos a csend ikonszemélyiségét, nagymesterét, Andrej Rubljovot szinte penészes foltként olvasztotta bele a töredezett háttérbe.
A kötet szembe megy más hangos handabandázással is. Saját háza előtt is söpör, tiszteletreméltó toleranciával. Nem legyőzni – megismerni és megismertetni akar.
Ez így, persze, megint túl talányos… legyünk tényszerűek. Két évvel ezelőtt a nagy múltú folyóirat – amely magát ma az aktív keresztény értelmiség ökumenikus szellemiségű lapjaként aposztrofálja – Bibliai motívumok a kortárs irodalomban címmel közölt izgalmas összeállítást. A szerkesztők nem saját értelmezéseiket tették közkinccsé, arra voltak kíváncsiak, hogy a kortárs írók milyen művészi (vagy személyes) probléma mentén jutottak el egy-egy bibliai szöveghelyhez, s mit kezdtek azokkal a műveikben.
A 2014-es karácsonyi körkérdésre tizenhatan válaszoltak, meditáló gondolataik rögvest könyvért kiáltottak. A folyóirat szépirodalmi szerkesztője, Hafner Zoltán azonban nem elégedett meg azzal, hogy a már megjelent míves szövegeket kötetbe gereblyézve mentse át a jövő reménybeli olvasói számára.
Az eredeti kérdést is, a kérdezettek körét is tágítva immár a „szakralitást” helyezte középpontba, s már nem csak további íróktól, költőktől várt mini-esszéket, hanem film- és képzőművészektől is.
Az ekképp megduplázódott válaszadók vallomásaiból állt össze ez a visszafogottságával protestáló kiadvány, amelyet érdemes olvasni, mint a Bibliát: újra és újra kézbe véve, meditálva a leírtakon, s utána olvasva az egyes szerzőknek, utalásaiknak.
„Ne képzeld…, hogy Istent máshol is megtalálhatod, mint mindenütt.”
Ezt, a kötet mottójaként is felfogható megállapítást – az alfabetikus szerkesztés véletlenje folytán – a könyv elején idézte Babiczky Tibor a franciák nagy kiábrándultjától, a kereszténységgel és a kommunizmussal is szakító André Gide-től. Milyen jó kis citátum ez, s milyen kár, hogy soha nem olvastam a „forrást” (gugli:), A föld gyümölcseit, s milyen kár, hogy az idéző költő, író nevét csak hallomásból ismertem (gugli, arcpirító meglepetés: egy cégnél dolgozunk, a Will Gallagher balladája című Babiczky-vers fájdalmasan szép).
Ez a „mindenüttséggel” való birkózás jellemzi az összeállítás valamennyi mélyen (vagy hitetlenül) hívő szerzőjét, a versek ihlető forrásait mániákusan kereső Báthori Csabát csakúgy, mint a Bibliát a munkához való átzsilipeléshez kézbe vevő Esterházy Pétert, a felnőtt gyermekét versben gyászoló Czigány Györgyöt, a „szakralitásban nem gondolkodó” tárgyinstallátor Baglyas Erikát, vagy az áldozat ártatlanságát is megkérdőjelező Kertész Imrét.
A csend történéseinek legismertebb szerzője egyben az antológia „első halottja”, aki immár ateista temetése után „üzen”, amikor „gyermekmód” mond hálát azért, mert „csodálatos életem volt”.
A 36 szerzős kötetnek van egy 37., csendmániás és rejtőzködő szereplője, s ez maga a szerkesztő, az irodalomtörténész, Pilinszky János és Kertész Imre életművének gondozója, utóbbinak Eckermannhoz hasonlítható társa, Hafner Zoltán. A mindig másoknak segítő, másokat kérdező irodalmár vajon mit válaszolna önnön kérdéseire, arra például, hogy: „Kínálhat-e nagyobb szabadságot más szöveg, mint maga az Írás?”
Ha máskor is szeretne hasonló értékelést olvasni, iratkozzon fel Könyv Guru hírlevelére!