Krisz ötletei/Megírjuk-e a családunk történetét?
Amikor elveszítjük egy közeli, idős családtagunkat, akaratlanul is felötlik bennünk a gondolat: mi minden történt vele életében. Mit mesélt nekünk, milyen történetei voltak? Ha szerencsénk van, sok ilyen anekdotát tudunk felidézni. És még ez esetben is felmerül a kérdés: Ez volt az összes?
Sajnos biztosak lehetünk benne, hogy nem. Bizonyos történetek csak úgy kúsznak elő belőlünk, ha valaki rákérdez, ha valaki erőlteti. És itt a saját családunk történetéről van szó. A nagymamát hogyan képzeljük el gyerekkorában? A kemence mellett gubbasztott, vagy kijárt az apjával az aratásra? Esetleg módosabb családból származván babát fésülgethetett a gyermekjátszóban?
Tudjuk ezeket? Biztonsággal? Nem valószínű. Márpedig ez nekünk személyesen fontos, mindig tudni akarjuk, honnan jövünk, és ritka eset, hogy szüleink, nagyszüleink naplót hagynak hátra.
Ne hagyjuk elveszni ezeket az élettörténeteket!
Kiemelten fontosnak tartom, hogy ismerjük a családunk múltját, és amíg megtehetjük, látogassuk meg a családtagjainkat, és váljunk krónikássá! Ma még megtehetjük, hogy leírjuk az anekdotáikat, de ki tudja, mit hoz a holnap?
- Vegyük számba, kik is élnek még a közeli családból, akiket megkérdezhetünk!
A szüleink, esetleg nagyszüleink? A szüleink testvérei? Hívjuk fel őket telefonon, és egyeztessünk velük időpontot! Ne csak azt beszéljük meg, hogy a jövő héten találkozunk, hanem azt is, hogy ezentúl havonta egyszer elmegyünk, és kifejezetten azzal a céllal, hogy a múltról beszéljünk, egy-két órát eltöltünk közösen.
- A találkozóra készüljünk fel!
Vigyünk füzetet, több tollat és ceruzát és persze telefont vagy diktafont. Használhatjuk a telefon szövegátalakító diktafonját is. (Az okostelefonon egy Google dokumentumot megnyitva is opció, hogy a mikrofon segítségével írott szöveggé átalakítva mentsük az elhangzottakat.) Gondoljuk át a kérdéseinket is, azaz kérdésekkel is készüljünk, mert a családtagunk eleinte bizonyára zavarban lesz, miért is akarjuk megírni mi most ezeket a régi sztorikat!
Íme néhány alapkérdés:
- Mi a legelső emléked gyerekkorodból?
- Milyen házban éltetek? Mekkora volt? Hány szoba, mekkora udvar? Milyen állatokat tartottatok?
- Hol volt ez pontosan? (Cím.) Milyen volt a szomszédság? Milyen volt akkoriban a város?
- Gyerekkorodban milyen volt egy napod? Hánykor keltél, mi dolgod volt? Mennyiben különböztek a hétvégék a hétköznapoktól?
- Hány testvéred volt? Mikor születtek? Milyenek voltak? Hogy néztek ki? Mi volt rájuk jellemző?
- A szüleidet is írd le, a kinézetüket, ruhájukat. Sokat láttad őket? Mikor?
- Ki volt a legjobb barátod? Miket csináltatok együtt?
- Mesélj az udvarlásról! Neked ki udvarolt/te kinek udvaroltál? Hogy ment ez akkoriban?
- Hogyan találkoztál [az a férj/feleség, aki jelen pillanatban a rokoni kapcsolatban számít]?
- Milyen iskolákba jártál?
- Mi volt az első munkahelyed?
A kérdéseknek nincsen vége. Fontos, hogy a fentiekkel kapcsolatban kérdezgessünk konkrét anekdotákat! Minden egyes kérdésnél tegyük fel, milyen sztori jut eszébe a családtagunknak erről, és akármilyen apróság is az, jegyezzük le! Ha újabb kérdések jutnak eszünkbe, ezeket jegyezzük fel magunknak, és amikor a családtagunk beszél, várjuk ki, amíg a sztori végére ér!
Ahogy idősödünk, egyre jellemző, hogy oldalláncossá válik a gondolkodásunk. Tehát az interjúalanyunknak az egyes sztoriról eszébe fog jutni egy másik, majd arról egy harmadik és így tovább. Ez nekünk óriási segítség, hisz egyre több érdekesség sejlik fel a múltból.
Nem fontos, hogy időrendben haladjunk!
Ne feledjük el, hogy nem könyvet írunk, hanem visszaemlékezést. Az a logikai rend, ahogy a családtagunk visszaemlékszik a részletekre, tökéletes lesz. A valós élményeket sorba állítani nagyon nehéz, hisz ő maga sem fog emlékezni rá, egy-egy esemény mikor volt, de azért kérdezzük meg, és ha mégis elrendeznénk ezeket, van miből kiindulnunk.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ha már írók vagyunk, foglalkozunk a szép fogalmazással, akkor ne csak fikciót írjunk, hanem a saját családunk történetét is jegyezzük le. Hisz mennyire örülnénk, ha a kezünkben lehetne őseink naplója, története akár több száz évvel korábbról! Felbecsülhetetlen értékű kincs lenne, nem igaz? Adjuk hát ezt meg a gyermekeinknek, unokáinknak!
Az így leírt krónikát nyomdában ki is nyomtathatjuk néhány példányban, és a családnak ajándékozhatjuk, de könnyen lehet, hogy olyan érdekes történet bontakozik ki előttünk, amely több figyelemre méltatott. Ha így van, ne legyünk restek megkeresni egy kiadót vagy szerkesztőt, hogy segítsen eldönteni, valóban érdekes lehet-e a történet a publikum számára!
Ha már megírta a visszaemlékezését, itt talál információt, hogyan adhatja ki. Ha pedig a megírásán gondolkodik, itt olvashat arról, hogyan tud Önnek egy külső szerkesztő segíteni.